Mégse

Csak fegyelmezetten

A kialakult járványügyi helyzet miatt a válogatott minden Európában edzőtáborozó tagját hazahozta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szombat éjszaka. Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint az egész csapat egészséges, és nagyon együttműködő. Kedden minden versenyző átesik egy koronavírus-teszten, aztán hermetikusan elzárt itthoni edzőtáborokban folytatják a felkészülést.

itthon folytatják
Hír

A pótkvalifikációra készülő férfi kajakos csapat Sevillában edzőtáborozott. A dél-spanyolországi városban még nem jelent meg a betegség, a szövetségi kapitány és Boros Gergely szakmai igazgató ennek ellenére órák alatt megszervezte, hogy a társaság idő előtt hazajöjjön.

“Azért kellett hazahozni mindenkit, mert félő volt, hogy ott ragadnak, vagy hogy később nem tudjuk elhozni onnan a hajókat – mesélte Hüttner Csaba. – Mindenki láthatta, hogy a spanyol helyzet folyamatosan romlik, naponta több ezer új beteget regisztrálnak az országban, ezért döntöttük el csütörtökön, hogy intézkedünk, amilyen gyorsan csak lehet.”

A szakmai csapatnak Sevillából több mint 60 ember gyors és biztonságos hazajutását kellett órák alatt megszervezni. A versenyzők végül szombaton délután indultak el, és éjszaka mindenki biztonságosan, és egészségesen landolt Budapesten.

“Gyorsan kerítettünk buszt, ami Malagába vitte a versenyzőket, ahonnan a Wizzair segítségével jutottak haza. A légitársaság nagyon segítőkész volt, nagyobb repülőgépet küldtek, és a helyek lefoglalásához is asszisztáltak, nem nyitották meg addig az online felületet, amíg be nem foglaltuk minden versenyzőnknek a helyeket. A segítségüket ezúttal is köszönöm” – tette hozzá a szövetségi kapitány. 

Nemcsak Spanyolországból jöttek haza idő előtt a magyar versenyzők. Hüvös Viktor tanítványai is napokkal előbb hazatértek Portugáliából. Nekik egyszerűbb útjuk volt, csak át kellett foglalni a jegyüket egy szombati portói járatra. 

“A két csoport fél óra különbséggel landolt Ferihegyen. A versenyzők rendkívül fegyelmezetten, és profin kezelik a helyzetet, ha mindenki így cselekedne, akkor nagyon hamar túl lehetnénk ezen a járványon. Senki sem ment haza a idősebb hozzátartozóihoz, kedden mindenkin, aki külföldön volt, csináltatunk tesztet, aztán aki negatív lesz, az edzőtáborba vonul Szolnokra, Dunavarsányba, vagy Szegedre. Ezeken a helyeken karantént alakítunk ki, és minden feltételt biztosítunk a zavartalan felkészüléshez” – mondta a szakvezető.

Az elmúlt héten az edzőtáborokban elkezdődtek a csapathajós próbák. Kajak párosban ígéretesnek tűnik a Kammerer Zoltán, Dombvári Bence duó, bár utóbbi versenyző Noé Zsomborral is összeülhet. Idén is együtt versenyez majd Németh Viktor és Koleszár Mátyás, Bogár Gábor Erdőssy Csabával ülne össze, de a kapitány szerint jól mozog együtt Béke Kornél is Kulifai Tamás is. Hüvös Viktorék pedig a lehetséges négyeseket tesztelték az elmúlt napokban, és kiderült, hogy Molnár Péternek ismét lehet helye az egységben. 

“Nem látjuk előre, hogy mennyit fog változni a nemzetközi versenynaptár, de a munkát folytatjuk, készülünk keményen, és alkalmazkodni fogunk az esetleges változásokhoz. Az olimpia még messze van, bízom benne, hogy addigra sikerül úrrá lenni ezen a járványon, és lehet egy emlékezetes verseny Tokióban” – tette hozzá Hüttner Csaba.

Vándortáborok – óvintézkedésekkel

A június 16-án induló idei vándortáborokban különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségbiztonságra – hangsúlyozta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) úszóházán, a Stopperen megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Hír

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már negyedszer szervez Vándortáborokat, partnerségben az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával. Az egyhetes nyári táborok június 16-ával indulnak.

Révész Máriusz kiemelte: még az eddigieknél is fontosabb, hogy lesznek idén vándortáborok, ugyanis március 16-tól a koronavírus-járvány miatt a gyerekek élete megváltozott, nem mehettek iskolába, nem találkozhattak társaikkal és kevesebbet mozogtak.

“A vándortábor minderre gyógyír,

a gyerekek a természetben, közösségben vannak és mozognak – mutatott rá a kormánybiztos. A táborok huszonnyolcezer forintba kerülnek: ez tartalmazza az egyheti szállás, az ellátás és a programok költségét.

A koronavírus-járvány kapcsán Révész Máriusz a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a vándortáborok a legbiztonságosabb táborok közé tartoznak, ugyanis a gyerekek egy héten keresztül zárt közösségben vannak húsz-harminc fős csoportokban és kevés kontaktust létesítenek.

A kormánybiztos közölte: a tanárok számára kedvezményes és jó színvonalú képzéssel kívánják vonzóvá tenni a táborokat; egy hétre százezer forint külön díjazásban is részesülnek. Révész Máriusz kitért arra, hogy a tavaly kiírt novellaíró- és fotópályázat mellett idén versírópályázatot is hirdetnek a gyerekeknek.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára jelezte, hogy az erdei vándortáborokban a tavalyi hét útvonal idén további kettővel bővült, így a gyerekek a Zemplén, a Mátra, a Pilis, a Börzsöny, a Bakony, a Mecsek, a Vasi-Hegyhát mellett idén a Vértes és a Zselic kulturális értékeit is megismerhetik. Hangsúlyozta, hogy táboraik biztonságosak, fenntarthatók és fontos a közösségépítő szerepük.

Virág Benedek, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának vándortábor-projektvezetője tájékoztatása szerint a táboraik célja a fizikai mellett a szellemi egészség megőrzése. A zarándoklat során húsz kilométert tesznek meg a csoportok, és olyan helyszínekre látogatnak el, amelyek több, mint ezer éve fennállnak, köztük Tihany, Bakonybél és Pannonhalma bencés közösségeihez.

Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség projektkoordinátora egyebek mellett arról beszélt, hogy a járványhelyzet miatti egészségügyi szabályokat úgy szeretnék betartatni a gyerekekkel, hogy az majdhogynem szórakozás legyen.

Az MKKSZ által szervezett vízi vándortáborba jelentkezők idén is a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogon a Körösök vidékén és a Dunakanyarban túrázhatnak, valamint a vadregényes Tisza-tó tanösvényein.

“A tavasszal kialakult helyzet miatt a gyerekek online világba kényszerültek, most itt a lehetőség, hogy visszakerüljenek a valós világba és a vízen fedezzék fel Magyarország természeti kincseit, és eltöltsenek egy teljes hetet a szabadban,

az online környezetet hátrahagyva”

– mondta el a sajtótájékoztatón Foltán László, az MKKSZ vándortábor projektvezetője.

A kedd megint mozgalmas lesz

Június 2-án, délelőtt női C-1 200 méteren, délután pedig női C-2 500, valamint férfi K-4 500 méteren rendeznek tesztversenyt Szolnokon. A cél továbbra is az, hogy a magyar élmezőny tagjai versenyzési lehetőséghez jussanak, közben Hüttner Csaba szövetségi kapitány a csapathajók lehetséges összeállításait teszteli.

TESZTVERSENY 2.
Hír

Ezen a héten a férfi párosok szálltak vízre 1000 méteren, június 2-án (kedden) a edzésverseny-sorozat újabb olimpiai számokkal folytatódik. 

“Női kenuban van egy rendkívül ütőképes párosunk – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Balla Virág, és Devecseriné Takács Kincső évek óta professzionálisan készül a C-2 500 méterre, ők 2019-ben ebben a számban világbajnoki ezüstérmet szereztek, szeretném látni, hogy most hol tartanak a felkészülésben. NC-1 200 méteren viszont tavaly nem jött össze a kvótaszerzés, így a mostani tesztversenyen

azt a kenust keressünk,

aki jövőre sikeres lehet a szegedi pótkvalifikációs viadalon. A férfi K-4-ben pedig a csapathajók lehetséges összeállításait teszteljük, a számban tavaly kvótát szerző versenyzők mellett vízre szállnak majd más izgalmas egységek is.” 

A tavalyi szegedi kvalifikációs világbajnokságon ötödik helyezést-, és négy olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatottnak a Tótka Sándor, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású négyes. Ebből az egységből most kimarad a szegediek többszörös világbajnoka, Birkás Balázs, helyette a betegség után visszatérő Molnár Péter ült vissza a hajóba. 

“Idén tavasszal is többféle összeállításban teszteltük a négyest, az edzőnk, Hüvös Viktor úgy döntött, hogy

most nélkülem próbálja ki

az egységet az edzésversenyen – mondta Birkás Balázs. –   Nem izgatom magam ezen, hiszen a jövő évi válogatók még messze vannak, addig bármi történhet. – A kapitány kérésének megfelelően beültem egy másik négyesbe, Balaska Márkkal, Dombvári Bencével, és Csizmadia Kolossal indulok majd kedden. Ellenfeleink évek óta K-4-ben versenyeznek, a mi hajónkban pedig Balaska Márk és Csizmadia Kolos elsősorban a 200 egyesre készül, Bence pedig az 1000 párosra, ennek ellenére megpróbálunk mindent kihozni ebből a lehetőségből” – mondta a kétszeres világbajnok, aki jelenleg Szegeden készül, és egyesben kifejezetten jó formában érzi magát. 

A versenyen egy harmadik négyes, a tavalyi U23-as világbajnokságon bronzérmet szerző Béke Kornél, Németh Viktor, Koleszár Mátyás, Varga Ádám összeállítású hajó is vízre száll majd.   

Az eseményen minden egység két óra különbséggel, kétszer teljesíti a távot. A női C-1-es futamok délelőtt 10-kor, és délben, a női kenu párosok versenyei 15.10, és 17.10-kor kezdődnek, a férfi 500 négyesek pedig 15.00-kor és 17.00-kor csapnak össze. A futamokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Facebook-oldalán élőben közvetítjük!