Célegyenesben férfi kenusaink

Vécsi Viktor szövetségi vezetőedző szerint jó úton indult el a magyar férfi kenu a központosított edzőtáborokkal, de csak a következő napokban, hetekben dől el az, hogy milyen párosokkal vághatunk neki a nemzetközi versenyeknek.

„Abszolút elégedett vagyok, mindent el tudtunk és el tudunk végezni, amit elterveztem. Ideálisak itt, Szolnokon is a feltételek ahhoz, hogy majd az Európa Játékokon megfelelően szerepeljünk” – kezdte Vécsi Viktor, aki tavaly november eleje óta készül a legjobb férfi kenusokkal, és céljuk, hogy megszerezzék Tokióra mind a három kvótát az augusztusi, szegedi világbajnokságon.

„Elkezdtük a páros próbákat a múlt hét elején, egyből, ahogy hazajöttünk a melegvízi edzőtáborból, és lejöttünk Szolnokra. Még nem próbáltuk ki az összes felállást, így egyelőre korai lenne bármi konkrétumot mondani. Ezekben a napokban, hetekben fog kialakulni az a két pár, amellyel a nemzetközi versenyeken is elindulunk majd.”

Párosban nagyobb az esély egy kiugróbb nemzetközi eredmény elérésére, de Vécsi Viktor nem látja, hogy a versenyzők csakis a csapathajókra koncentrálnának. „Tudják ők is, hogy olyan párosokat keresünk, amelyek nagyok jók, és tisztában vannak azzal, hogy nem feltétlenül úgy alakulnak ki ezek az egységek, hogy két jó kenus összetérdel, hanem a mozgásstílusoknak is passzolniuk kell. Nem egyszerű ez a feladat.”

Vécsi Viktor arra a kérdésre, hogy kik vannak a legjobb formában, így válaszolt:

„Kiss Tamás és Bodonyi András, valamint hallatlanul sokat fejlődött az újpesti Dóri Bence is,

de mindenki hozzáállásával nagyon elégedett vagyok. Mike Robi egy komoly kvalitású, világbajnok versenyző, de őt várja otthon a család, és mi ezt figyelembe vettük, nem kell három hétig hétfőtől péntekig velünk edzőtáboroznia. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy a versenyzők családja se szenvedje meg azt az elhatározást, hogy az idén három olimpiai kvótát szeretnénk szerezni férfi kenuban a szegedi világbajnokságon.”

Munkában Dél-Afrikában:

A szövetségi vezetőedző szerint az út jó, amelyen elindultak a központosított edzőtáborral, de azzal is tisztában van, hogy a folyamatos, háromhetes edzőtábor mentálisan fel tudja őrölni a versenyzőket, ezért elképzelhető, hogy a jövőben majd eszközölnek kisebb változtatásokat. Egyelőre azonban marad ez a fajta felkészülés, amelyhez a szövetség egy sportpszichológust is biztosít a keret számára.

A jövő héten, május 11-én és 12-én a rangsorolóval elrajtol a versenyszezon, természetesen a férfi kenusokkal is a mezőnyben. „A legjobb edzés a verseny, a versenyszituációkat csak ott tudjuk gyakorolni. De egyébként is itt készülünk Szolnokon, ahol a rangsoroló is lesz, így butaság lenne, ha nem állnánk rajthoz” – mondta Vécsi Viktor, aki sietett leszögezni, hogy az első két válogató után kialakított párok még nem dőlhetnek hátra, hiszen két hónap van a második válogató és a világbajnokság között, így egy formahanyatlás vagy esetleges sérülés esetén változhat a vb-keret összetétele.

(forrás: InfoRádió, Vűztükör magazin)

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók