Mégse

„Boldog vagyok és elégedett azzal, amit elértem”

Az ember látja az évszámokat, tudja, hogy az idő makacsul egy irányba halad és mégis: olykor nem hisz a szemének, pontosabban a naptárnak. Főként, ha olyan örökifjú bajnok születésnapjáról van szó, mint „Mohi”, azaz Mohácsi Ferenc. Az olimpiai bronzérmes kenus kilencvenéves.

Hír

Bár az olimpiai érmet kenusként vehette át Melbourne-ben, ’55-ig  meg sem fordult a fejében, hogy egytollú evezővel szálljon vízre. Kajakosként kezdett a BKV Előrében és ennek a szakágnak a versenyzőjeként lett válogatott 1948-tól. A véletlen lehetőségek azonban valahogy mindig megtalálták, ő pedig rugalmasan állt ezek elébe. Kezdő kajakosként sem utasította vissza a felkérést, hogy időnként korábbi egyesületének színeiben a sashalmiak csapatát erősítse a focipályán, így aztán hétvégenként egy ideig a zöld gyepen is lelkesen teljesített. A lelkesedés persze alapból jellemző volt rá, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a korabeli közlekedési viszonyok közt napi két órát vitt el az életéből munka után a Sashalom-Pünkösdfürdő távolság. – „Kicsit macerás volt az ügy”- meséli, de ez nem vette el a kedvét attól, hogy kitartson a kajakozás mellett. Ahogyan az sem, hogy e téren nem feltétlen jósoltak neki nagy jövőt.

„ – A korszak egyik nagy bajnoknője, Déry Emmi egyszer azt mondta rólam, hogy: „úgyse lesz belőle kajakos, mert mindig focizni jár.” Hát ez engem nagyon szíven ütött. Még hogy nem lesz? Majd én megmutatom! Lemondtam a futballról és ráfeküdtem a kajakozásra.”

A folytatásban pedig  sorra jöttek az eredmények. ’47-ben már második helyen végzett a magyar mezőnyben, ’48-tól pedig  bekerült a válogatott keretbe. A téli felkészülések közepette a már emlegetett véletlen egy újabb sportággal hozta össze, mégpedig ismét sikerrel. Sífutásban, majd lesiklásban is olyan ügyesnek bizonyult, hogy hamarosan ezekben is az ország legjobbjai közt találta magát. A nyári szezon persze maradt a kajakozásé, immár a Honvéd kötelékében. A dupla kerettagság egészen 56-ig megfért egymás mellett, noha a nagyobb nemzetközi eredményeket természetesen a kajakozás révén szerezte. De hogy az egyhangúság még véletlenül se jellemezze a sporttal való viszonyát, „Mohi” mindeközben  az atlétikába is belekóstolt és ha már megtette,  háromtusában több magyar bajnoki címet is szerzett.

„ Azt mindig is tudtam, hogy kajakosként szeretnék olimpiát nyerni. A probléma az volt, hogy én 500 méteren voltam jó, de akkor még ez a táv nem szerepelt az ötkarikás játékokon. A hosszabbakon meg voltak nálam jobbak; a Hatlaczky tízezer méteren, a Kiss Lajos ezren. Második-harmadik helyen ott tudtam lenni a nyomukban, de ez az indulásra nem volt elegendő. Viszont akkor megint csak jött egy véletlen lehetőség… ’55-ben Bécsben rendeztek egy nemzetközi versenyt, ahol kinn voltam kajakosként és a 4×500-as váltót meg is nyertük. Hazafelé jövet az egy évvel korábban világbajnoki címet szerző  Wieland-Halmai kenupáros egyik tagja lekéste a vonatot, aztán később se találta meg… Így aztán az egyedül maradt Wieland végigpróbálta a magyar mezőny összes balos kenusát, hogy párt találjon magának Halmai helyére. De miután ez nem jött össze, egy alkalommal az akkori kenus válogatott edzője, Szabó Ferenc – akivel korábban még együtt versenyeztünk – odajött hozzám azzal, hogy: ide figyelj, te annyi mindenben jó vagy…. próbáld meg a Karesszal! Én meg erre

azt feleltem, hogy: ne hülyéskedj, én még életemben nem térdeltem kenuba…”

Az ötletet azonban rövidesen mégiscsak próba követte, aminek eredményeképpen a Wieland-Mohácsi kenupáros gőzerővel készülni kezdett a melbourne-i olimpia 1000 méteres számára. Az így kialakult helyzetben viszont a két különböző sportágban való kerettagság már nem volt tovább fenntartható.

Az OTSH akkori csúcsvezetője, aki élet-halál ura volt, magához hívott és azt mondta, döntsem el, melyik sportágban szeretnék kijutni az olimpiára. Arra gondoltam, hogy Melbourne mégiscsak messzebb van, mint Cortina d’Ampezzo… Persze, azzal is tisztában voltam, hogy ha kajak-kenuban a magyar mezőnyben jó tudok lenni, az jóval ígéretesebb nemzetközi szinten, mint a sísportban….

A legemlékezetesebb verseny mindazonáltal mégsem az ötvenhatos olimpia maradt Mohácsi Ferenc számára, hanem az az ’55-ös tatai váltó, amelyben befutó emberként küzdött a svédek egységével szemben. Korábban Macon-ban Hatlaczky evezett a váltóban utolsóként, mégpedig jelentős előnnyel a svédek előtt. Ám a már javában kajakkirályként emlegetett Fredricksson bravúrosan ledolgozta ezt a különbséget és győzelemre segítette a csapatát. Ilyen előzmények után különösen nagy kihívást jelentett a magyar egység utolsó embereként teljesíteni a távot…

Ugyanúgy nekem is volt két hajó előnyöm és ugyanúgy Fredricksson volt a svédek befutója. Eljutottunk úgy háromszáz méterig, mire a parton már nagy volt a bíztatás; egyrészt a válogatott keret részéről, másrészt, turisták  is jártak arra, és ők is átvették, amit a kajakosok kiabáltak. Mo-hi! Mo-hi! Zengett a part… Nyomtam, nyomtam, aztán egyszerre csak hatalmas csönd lett. Kinéztem oldalra, és láttam, hogy Fredricksson utolért. Magamban mondtam valamit…hogy azért se… és az utolsó százon sikerült visszaszereznem az elsőséget.”

A Testnevelési Főiskolán tanárként diplomázó Mohácsi Ferenc hihetetlen aktivitását, életkedvét és „sportpolihisztori” képességét ma már joggal legendásnak nevezhetjük. A sportos életmódnak  a  kajak-kenus pályafutása után sem mondott búcsút – kipróbálta magát sportlövészetben, a motorcsónak;- és a búvársportban is. Ez utóbbi területén sportvezetőként hazai és nemzetközi szintű tisztségeket is betöltött.

19 évesen én azt mondtam magamnak, hogy csak egyszer jussak ki az olimpiára és ott felállhassak a dobogóra. Talán rosszul mondtam, mert nem tettem hozzá, hogy a legfelső fokára… De én így is nagyon

elégedett és boldog vagyok

azzal, amit elértem. Sőt, sok interjúban hangot is adtam annak, hogy nem értem, amikor valaki úgy fogalmaz, hogy egy sportoló „csak” második, vagy „csak” harmadik lett az olimpián…”

Szabó Gabriella ismét egy csapatban Kozák Danutával

Az Újpesti Torna Egyletben folytatja a pályafutását a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Szabó Gabriella. A rutinos versenyző így ismét egy csapatban készülhet gyerekkori párostársával, Kozák Danutával, akivel mindhárom ötkarikás aranyérmét nyerte.

Hír

“Danával korábban már sokszor bebizonyítottuk, hogy nemcsak a versenyeken vagyunk jó hatással egymásra, hanem a felkészülés alatt is. Vártam már, hogy újra együtt dolgozhassunk,

erős csapatot fogunk alkotni hármasban Lucz Dórival”

– mondta az UTE új versenyzője, aki 11 év után távozott a Budapesti Honvédtól.

Szabó Gabriella a riói játékokat követően több edzőnél is megfordult, az elmúlt három évben mégsem tudott bekerülni a magyar válogatottba. Új klubja színeiben szeretné visszaküzdeni magát a legjobbak közé. A felkészítéséért továbbra is Tóth László felel majd.

A 33 éves Szabó Gabriella 2012-ben Londonban négyesben, négy évvel később, Rio de Janeiróban négyesben és párosban lett olimpiai bajnok, emellett 2008-ban, Pekingben ezüstérmet szerzett, szintén a K-4-es versenyszámban.

Zsákszámra nyerte az érmeket a magyar kajak-kenu 2019-ben is

Szinte lehetetlen feladatra vállalkoztunk: megpróbáltuk összeszedni, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alá tartozó szakágak mennyi érmet nyertek a különböző világ- és Európa-bajnokságokon 2019-ben. Embertpróbáló küldetés volt, mint egy kajak egyes 1000 méteres vb-döntő.

Hír

Az év legfontosabb eseményét minden kétséget kizáróan Szegeden rendezték, az ICF Olimpiai Kvalifikációs Kajak-Kenu Világbajnokságon nemcsak vb-érmeket, hanem olimpiai kvótákat is osztottak, magyar szempontból ez utóbbi volt a legfontosabb.könye

Nem kezdődött jól a vébé számunkra, hiszen az egyik legnagyobb esélyes Kozák Danuta, Kárász Anna kajak páros hajója könnyebb volt a megengedettnél, így kizárták őket. A női kajak szakág azonban jól reagált a történtekre, és megszerezte mind a hat kvótát, igaz, a hatodik csak a világbajnokság után került „magyar kézbe”. Aranyérmes lett, ezzel négy kvótát zsebelt be a Gazsó Dorka, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra négyes, az ötödiket Kozák Danuta az 500 egyesben szerzett bronzérmével gyűjtötte be. A hatodik Lucz Dóra nevéhez fűződik, aki ugyan „csak” hatodik lett 200 egyesben, a világbajnokság után újraosztott indulási jogok közül azonban egy kvóta Magyarországot illette, ezt pedig az újpesti versenyző hatodik helye révén kaptuk meg.

Férfi kajakban is szereztünk öt kvótát, ezek közül talán a legkedvesebb Kopasz Bálinté, aki 22 év után tudott világbajnoki címet nyerni a király számban, 1000 egyesben, itt utoljára Storcz Botond állhatott fel a vb-dobogó legfelső fokára.

Kopasz mellett a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István kajak négyes ötödik helyével négy kvótát tett az olimpiai zsákba.

Női kenuban is szereztünk két kvótát, a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős 200-on és 500-on is ezüstérmet nyert, utóbbi számít olimpiai versenyszámnak.

A nem olimpiai versenyszámokban is kiemelkedően szerepeltünk, aranyérmet nyert Csipes Tamara (K-1 1000), Bodonyi Dóra (K-1 5000) és a Hagymási Réka, Medveczky Erika páros (K-2 1000). Ezüstérmes a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős (C-2 500) és hatalmas meglepetésre a fiatal Adolf Balázs (K-1 5000), valamint bronzérmes a Balaska Márk, Apagyi Levente egység (K-2 200).

A magyar kajak-kenu válogatott öt arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel az éremtábla harmadik helyén végzett Németország és Fehéroroszország mögött. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel megnyertük az olimpiai éremtáblát a két-két aranyéremmel végző Németország, Új-Zéland és Kína előtt, tehát a mieink kétszer annyi érmet szereztek az olimpiai versenyszámokban, mint a legnagyobb riválisok.

A világbajnokság előtt rendezték az Európa Játékokat, amely gyakorlatilag a szakág Európa-bajnokságának felelt meg. Az olimpiai éremtáblázatot itt is megnyertük három arannyal, négy ezüsttel és 42 olimpiai ponttal, összességében pedig négy arannyal és öt ezüsttel zártuk a minszki játékokat. Győzött Kopasz Bálint két számban is (K-1 1000, K-1 5000), a női kajak négyes (Kárász, Kozák, Csipes, Medveczky), valamint a Balla, Devecseriné kenu kettős. Ezüstérmes lett Birkás Balázs (K-1 200), Kozák Danuta (K-1 200, K-1 500), Bodonyi Dóra (K-1 5000) és a Kárász, Kozák duó (K-2 500).

A 2019-es korosztályos világesemények is azt mutatták, hogy nincs okunk aggódni az utánpótlás terén, hiszen a világ- és Európa-bajnokságon is taroltak a magyarok – amely persze nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, de azt levonhatjuk következésképp, hogy továbbra is nagyon jó úton halad a gyorsasági szakágunk.

A magyar válogatott úgy zsebelt be két arany-, négy ezüst- és két bronzérmet az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon Racicében, hogy nagyrészt B csapattal vett részt. Sok számban nem a válogatók győztesei indultak, hogy minél több fiatal versenyzőnk tudjon nemzetközi rutint szerezni.

Az első vonalunk erre rátett egy komoly lapáttal Romániában, ahol augusztus elején rendezték ugyanennek a két korosztálynak a világbajnokságát. Nem kevesebb, mint tíz (!) alkalommal játszották le a magyar Himnuszt az eredményhirdetéseknél, emellett nyertünk még hat ezüst- és öt bronzérmet is, ezzel a szenzációs teljesítménnyel pedig toronymagasan végeztünk az éremtábla élén.

Az Olimpiai Reménységek Versenye is minden várakozást felülmúlt magyar szempontból. A serdülő korú versenyzőknek (15, 16, 17 éveseknek) nem rendeznek hivatalosan világbajnokságot, de mivel az ORV-re a világ minden tájáról, 36 országból érkeztek versenyzők, így gyakorlatilag ez számít a korosztály legrangosabb eseményének.

A mieinktől néhány meghatározó versenyző hiányzott a 17 éves korosztályban, de ez egyáltalán nem látszódott az eredményeken. Összességében közel 50 érmet: 16 aranyat, 17 ezüstöt és 15 bronzot nyertek fiatal tehetségeink Pozsonyban, ezzel a fantasztikus teljesítménnyel a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett, és megnyerte a pontversenyt is.

A paraszakágba az idén berobbant egy őstehetség, Kiss Péter, aki élete első Európa-bajnokságán egyből aranyérmet nyert a KL1-es kategóriában úgy, hogy a kontinenstornán ott volt a riói olimpiai első három helyezettje, valamint az aktuális világbajnok is. A mindössze 16 éves magyar sportoló csupán egy éve kezdett el komolyan kajakozni, előtte paraúszó volt, ennek ellenére a szegedi világbajnokságra már a szám legnagyobb esélyeseként érkezett. A teher nem nyomta agyon, és az Eb-címe mellé begyűjtött egy vb-aranyat is, és nem mellékesen olimpiai kvótát szerzett Tokióba (összesen három kvótát gyűjtöttünk be Szegeden). Kiss Péter vb-győzelme volt a magyar paraszakág történetének első világbajnoki címe.

Ahogyan megszokhattuk, a maraton szakág is alaposan kitett magáért (2019-ben is). A júliusi, ifjúsági, U23-as és felnőtt Európa-bajnokságon lerakta a sikeres vb-szereplés alapjait, hiszen kilenc arany-, hat ezüst- és nyolc bronzéremmel megközelíteni sem tudták más nemzetek a magyar válogatottat. Pedig a tomboló nyár kellős közepén, pokoli melegben, nem egyszer 40 fokban kellett embertpróbáló teljesítményt nyújtaniuk versenyzőinknek Franciaországban. A záróünnepségen küldöttségünk megkapta az ECA zászlóját, hiszen jövőre hazánkban rendezik az Európa-bajnokságot.

Az év végén, októberben következett a világbajnokság Kínában, ahol a körülmények már jóval emberibbek voltak – már ami az időjárást illeti. Az ifjúsági, U23-as és felnőtt magyar versenyzők gyakorlatilag lemásolták az Európa-bajnokságon elért eredményeket, pedig itt jóval népesebb és komolyabb volt a mezőny, mint az Eb-n. Ugyanúgy kilenc aranyéremmel zártak a mieink, emellé hét ezüstöt és öt bronzot gyűjtöttek még össze. A magyar válogatott egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, 21 érmet nyert Kínában, ezzel toronymagasan az éremtábla élén végzett, a második legeredményesebb nemzet, Spanyolország “csupán” tíz érmet szerzett. Ami a felnőtteket illeti: három arany-, három ezüst- és két bronzérem a mérleg, amely szintén egyedülálló teljesítmény.

A maratonistáknál Kiszli Vanda a vébén a rövidkörös és az egyéni versenyt is megnyerte, így utóbbi számban megvédte címét, míg női párosban Czéllai-Vörös Zsófia minden idők legjobb maratonista kajakosával, Csay Renátával tudott a dobogó legfelső fokára állni. A 42 éves klasszisnak ez volt a huszadik vb-aranya, nála többet senki nem szerzett ebben a sportágban.

A szlalom szakág vezetőjeként Storcz Botond elmondta, hogy a négy világbajnokságon rajthoz álló sportolóknak ugyan nem jött össze a kvótaszerzés, de női kenuban Schmid Juliának erre lehet esélye jövő tavasszal, míg a még ifjúsági korú Rácz Koppány nagyon szépen fejlődik, és az utánpótlás korosztályban már jegyzett versenyző. A korábbi olimpiai bajnok kajakos szerint látszik, hogy a magyar versenyzők már felvették a rendkívül kiegyensúlyozott és népes nemzetközi mezőny ritmusát, de komoly előrelépésre csak akkor lehet számítani, ha lesz Magyarországon szlalom pálya, és a szakág fejlesztését az alapoknál, kezdő gyerekekkel lehet elkezdeni.

A sárkányhajósok az Európa-bajnokságon 26 érmet nyertek, közte 11 aranyat, a kijevi világbajnokságot pedig a Römi KKSK három arany-, kettő ezüst- és öt bronzéremmel zárta. 2006 óta nem rendeztek olyan sárkányhajó-világbajnokságot, amelyről ne tértünk volna haza aranyéremmel (részletek itt).

A szezon lezárásaként SUP-osaink bebizonyították, hogy noha Magyarországon még gyerekcipőben jár a sportág, de legyen szó bármilyen vizes sportágról, kiemelkedőt tudnak nyújtani a magyarok. A kínai világbajnokságon Horváth Noémi arany-, Hasulyó Bruno ezüst-, Hasulyó Dániel pedig bronzérmet nyert.

Hogy jövőre, a tokiói olimpia szellemében sikerül-e a 2019-es évet is túlszárnyalni, az egyelőre kérdéses, de az biztos, hogy 2020-ban is bízhatunk abban, hogy a magyar kajak-kenusok minden világversenyen renegeteg örömteli pillanatot fognak szerezni a magyar szurkolóknak.