Mégse

“Bazi nagy” szerencse kellene

Kiválóan szerepelt, és ifi kora ellenére a legjobb magyar szlalom-kajakos lett a szeptember végi világbajnokságon Rácz Koppány. A 18 éves pécsi versenyző évek óta él és készül Szlovéniában, távlati célja, hogy olimpiai résztvevő lehessen, de mégis leginkább azért gyakorol minden nap kitartóan, mert imádja, amit csinál.

Hír

– 120 indulóból a középmezőnyben végeztél a világbajnokságon férfi kajakban, elégedett vagy az eredménnyel?

– A második futamban elért eredménnnyel teljesen elégedett vagyok, az első futamban még nem éreztem a ritmust. Azért a második futamban is hozzáértem egy kicsit az egyik kapuhoz, ha nincs az a hiba, akkor még 10 embert meg tudtam volna verni. A világbajnokság előtt két hetet edzettünk a La Sue-i pályán, ami egyébként nagyon tetszett nekem, mert egészen különleges elemek vannak benne. Az edzéseken jobban ment, mint a versenyen, de ez természetes, hiszen egy világbajnokságon hatalmas drukk van bennünk.

– Storcz Botond szakágvezető szerint nagyon jó úton jársz a felkészülésben, te is így látod?

– Az utóbbi két évben sokat fejlődtem, ez meglátszott az idei versenyeken. Rengeteget edzek, sokféle edzővel, idén a világversenyek előtt a szlovén válogatottal is készültem, az egyik legjobb barátom például idén junior világbajnokságot nyert kenuban. Én is jól szerepeltem a korosztályos világversenyeken, az Európa-bajnokságon, és a világbajnokságon is majdnem a legjobbak közé kerültem, ami nagy dolog. Aztán a felnőtt vb-n sikerült megvernem a három évvel ezelőtti olimpiai bajnokot, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szlalom egy olyan szakág, ahol a legjobbak is hibázhatnak.

– Miért éppen Szlovéniában készülsz?

– A magyarázat egyszerű, a szüleimnek régóta van egy raftingos vállalkozása Bovecban, a nyarakat korábban is minden évben ott töltöttük, aztán amikor 13 éves voltam, akkor befejeztük az ingázást, és kiköltöztünk. Én később átkerültem Solkanba, itt készülök, és ide járok középiskolába is. Általában iskola előtt futni megyek, aztán ebéd után edzek másfél-két órát vadvízen, vagy síkvízen, utána ugyanennyi időt töltök a konditeremben.

– Mik a távlati terveid versenyzőként?

– A következő szezonra új edzővel, a szlovén Kodelja Uros-szal készülők, aki versenyzőként nagyon eredményes tudott lenni, és kiváló pedagógus. Miután jó kajakos volt, tőle sokat tanulhatok. Szeretnék még javítani az evezési stílusomon, aztán meglátjuk mire jutok. Vannak rövidebb, és hosszabb távú céljaim is a szlalomban, de elsősorban azért csinálom, mert engem maga

az evezés, és az edzések boldoggá tesznek.

– A világbajnokság óta te vagy az első számú férfi szlalomversenyző a válogatottban, szerinted mi kellene ahhoz, hogy a szakág tovább fejlődhessen Magyarországon?

– Sokszor, sokan elmondták már: a legfontosabb az, hogy minél hamarabb legyen szlalom-pálya Magyarországon, ez rengeteget dobna a szakágon. A szlalom egy rendkívül technikás sport, amit síkvízen nem lehet megtanulni. A szlovén versenyzők már egészen fiatalon vadvízen készülnek a Soca-folyón, nálunk azonban ilyen lehetőség nincs, a magyar utánpótlás egyetlen esélye az épített pálya lehet.

– Te azonban Szlovéniában készül. Látsz arra esélyt, hogy tokiói kvótát szerez jövőre a pótkvalifikációs Európa-bajnokságon, Londoban?

 

– Számolgattam a világbajnokság óta, hogy hány olyan ország jár a szlalomban előttünk Európában, amelyek még szintén nem kvalifikálták magukat az olimpiára. Ha életem legjobbját nyújtom Londonban, akkor is bazi nagy szerencse kell ahhoz, hogy jövőre megszerezzem a kvótát, de a remény hal meg utoljára. Azt hiszem, hogy a jövő évi olimpiai szereplés még túl nagy falat nekem, viszont a 2024-es párizsi részvétel esetemben reális cél lehet.

Kolos máris vízre szállt

A téli alapozás monotonitását egy dél-afrikai edzőtáborral szakította meg Csizmadia Kolos, aki edzőjével, Pál Zoltánnal, vasárnap érkezett meg Roodeplaatba, a magyar válogatott közkedvelt felkészülési helyszínére. A Fémalk Bomba AVSE versenyzője az augusztusi szegedi világbajnokságon 11. lett K-1 200 méteren, így ebben a számban mindenek előtt kvótát kell szereznie annak a magyar sprinternek, aki a májusi pótkvalifikációs időszak előtt a leggyorsabb lesz a hazai válogatón.

Hír

Hüttner Csaba szövetségi kapitány a jövő évre vonatkozó felkészülési tervben kerek perec leírta, májusban minden meg kell tennie a válogatottnak azért, hogy a hiányzó kvótákat megszerezze. Férfi kajakban a négyes ötödik helyének, és Kopasz Bálint K-1 1000 méteren nyert világbajnoki címének köszönhetően a lehetséges hat indulói helyből ötöt már begyűjtöttek a mieink Szegeden.

A kvótaszerzésről két olimpiai számban, K-2 1000 méteren, valamit K-1 200 méteren maradtunk le, de a kapitány szerint az utóbbiban jó esélye lehet a legjobb magyar sprinternek a pótkvalifikáción. Csizmadia Kolos pedig április végére a legjobb magyar sprinter akar lenni.

“Ez a tábor is segíteni fog abban, hogy igazán gyorsan formában kerüljek.

Jövőre nem lesz elég a nyár közepére jól menni,

hiszen tavasszal a kvótáért kell harcba szállni – mondta a válogatott kerettag versenyző. – Ketten jöttünk ki az edzőmmel, Pál Zoltán, azt a munkát, amit most kell végezni, az edzőpartnereim nélkül is remekül meg tudom csinálni.”

A versenyző és edzője az MKKSZ támogatásával utazott ki Dél-Afrikába, ahol a mindennapos vízi edzések mellett természetesen az erősítést sem hanyagolják el.

“Jól sikerült a csapatom őszi alapozása, a téli felkészülést november elején kezdtük meg, nagyon kemény hónapon vannak túl a versenyzőim – meséli Pál Zoltán. – Éppen ennek a téli időszaknak a monotóniáját szakítja meg Kolos itt Dél-Afrikában. Ő

egyértelmeűen a 200 egyesre készül,

Apagyi Levente és Dudás Miklós pedig az 500 négyesre fókuszál, ezért differenciált program szerint tréningeznek. Kolosnak most lehetősége van arra, hogy szinten tartsa, illetve frissítse a technikáját. Aztán hazaérve, az ünnepek alatti regenerálódás után újult erővel álljon neki egy komoly téli ciklusnak a koratavaszi edzőtábor előtt, ahova a terveink szerint már Miki és Levi is csatlakozik.”

A magyar versenyző mellett jelenleg két másik kiemelkedő sprinter, az olimpiai-, és világbajnok brit Liam Heath, és a litván Arturas Seja is Roodeplaatban készül.

“Jó a víz, kiválóak a körülmények, bár az időjárás kissé változékony. Hétfőn és kedden 35-37 fok volt, de szerda reggel jött egy hidegfront, most 20 fok van, és esik az eső, de az otthoni hóeséshez és mínuszokhoz képest ez így is ajándék. Két hét múlva, december 18-án megyünk haza – tette hozzá Csizmadia Kolos.

Pál Zoltán csoportja a tervek szerint kora tavasszal nem Roodeplaatban, hanem egy másik dél-afrikai helyszínen fog edzőtáborozni.

“A szöveteségi kapitánnyal úgy gondoltuk, az a legjobb megoldás, ha tavasszal nem ide, hanem Kopasz Bálintékkal Port Edwardsba megyünk. El szeretnénk kerülni, hogy túl nagy legyen a zsúfoltság, és egymást zavarjuk a vízen – tette hozzá Pál Zoltán.

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Több évtizedes utánpótlás-nevelői munkájának elismeréseként Czina László és Jancsár László kapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Aranylapát-díját. Mindketten a kajak-kenunak és a gyerekeknek szentelték az életüket, így abszolút kiérdemelték az elismerést.

Hír

„Nagyon meglepett, hogy megkaptam a díjat, ugyanis a kajak-kenu edzők közül rengetegen megérdemelnék, sokan végzik kimagaslóan a munkájukat. Mindenesetre

ez nem egy egyéni díj, hanem egy komoly csapatmunka eredménye

amelyet Tatán végzünk, biztos vagyok benne, hogy ezzel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a tatai vízisportot is díjazta egyben” – mondta szerényen Czina László, aki lassan 25 éve dolgozik Tatán kajak-kenu edzőként, két éve lett főállású edző, előtte párhuzamosan egy helyi általános iskolában testnevelőként dolgozott.

„Boros Ferenc volt a nevelőedzőm, ő adott a kezembe lapátot, majd Hörömpöli Lászlónak is nagyon sokat köszönhettem. Amikor a főiskolán szakirányt kellett választani, akkor már tudtam, hogy a kajak-kenu lesz az a terület, ahol edzőként szeretnék majd dolgozni” – mondta az 58 éves szakember, aki arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb edzői pályafutásából, így felelt: „Hogy rengeteg gyerekkel és felnőttel megismertettem a sportágunkat, és sikerült folytatni azt a hagyományt, hogy a tatai gyerekek nemzetközi versenyeken tudjanak rajthoz állítani. Az is rendkívül büszkévé tesz, hogy több korábbi tanítványom is testnevelői tanári vagy edzői hivatást választott magának. Mi pedig

csak tesszük tovább a dolgunkat, folytatjuk a hagyományokat.

Az idei másik díjazott, Jancsár László nem tudta átvenni személyesen az Aranylapát-díjat, az indok talán jelzésértékű is, hogy jó helyre került az elismerés.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy nekem ítélték, nagyon szerettem volna Budapestre utazni, de a kollégám megbetegedett, így edzés nélkül maradt volna 35 gyerek, és én azt választottam, hogy inkább megtartom nekik az edzést” – mondta a 65 éves Jancsár László, aki 43 éve edzősködik.

A Tiszaújvárosi Vízisport Egyesületnek elnöke és edzője volt, a klub 57 év után beleolvadt a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesületben, most itt dolgozik edzőként, számtalan jelenlegi kollégája a tanítványa volt.

„Motorcsónak-versenyző szerettem volna lenni, de beindult Tiszaújvárosban a kajak-kenu, és ez megfogott. Hat-nyolc év versenyzés után éreztem, hogy nagyobb hasznára tudok lenni az egyesületnek azzal, ha elkezdek edzősködni. 1976-ban megépült a tanmedence, abban az évben, május 1-jén kezdtem el hivatalosan az edzői munkát. Azóta nagyon sok gyereket megtanítottam kajakozni és úszni, nem tudom megmondani, hogy mennyi tanítványom nyert magyar bajnoki címet” – mesélte Jancsár László, akinek versenyzőként nem voltak nagy eredményei.

„Szorgalmas és megbízható versenyző voltam, ugyanezt próbálom belenevelni most is a gyerekekbe. Nincs olyan hét, hogy ne mondjam el legalább egyszer, hogy az a legfontosabb, hogy

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Tisztességgel és becsülettel neveltem a gyerekeket, és készítettem fel a versenyekre, mindig is hittel, szívvel és alázattal tettem, amit tettem. Hogy meddig tudom még ezt csinálni? A szívemben örök fiatal vagyok, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudok a gyerekekkel dolgozni, mert amikor közöttük vagyok, akkor az számomra a világ legszebb és legbékésebb pillanata.”

Köszönjük mindkettőjük áldozatos munkáját és további sok sikert, jó egészséget kívánunk nekik!