Mégse

„Az út is fontos, ami az éremhez vezet”

Elképesztően aktív, pozitív szemléletű, problémamegoldásban pedig abszolút csúcstartó. Mos-főz, ha szükséges, vagy konditermet kreál az éléskamrából. Amikor pedig a sors úgy hozta, újraszervezte az életét – a sport jegyében. Az idei első, fontos megmérettetés előtt a paraválogatott egyik rangidősével, Juhász Tamással beszélgettünk.

Hír

– Mióta tart az edzőtábor?

-Ez már a második hónap. Igazából egy egyhetes meleg vizes edzőtáborral kezdtünk volna, de én épp megégettem a lábamat tusolás közben… Ráfolyt a forró víz és mivel nem érzem, sérülést okozott. Így aztán azt a bizonyos egy hetet ki kellett hagynom, és nagyon vártam már, hogy végre hajóba szállhassak.

-Sosem érzed megterhelőnek vagy akár monotonnak a táborban töltött időt?

-Nem is tudom, hány éve csináljuk, de most már nem érzem az egyhangúságot. Igaz, Dunavarsányban nem nagyon lehet kimozdulni; két edzés közt pihenő, este tévét nézünk, alszunk – nagy kikapcsolódásra nincs lehetőség, ez tény. Kárpótlásként a környezet viszont nagyon szép. Hétvégenként általában haza is tudok jönni; ilyenkor el tudom intézni a dolgaim.

-Úgy hallottam, a folyamatos edzés számodra nem feltétlen riasztó, sőt: kondizni például éjjel-nappal szívesen kondiznál. Igaz ez, vagy csak afféle „városi legenda”?

-Igaz… hétvégén itthon is ezt csinálom. A közelmúltban Püspökszilágyra költöztünk, egy kis parasztházba, aminek a kiválasztásakor fő szempont volt az akadálymentesség. Ezt az ingatlant egy idős házaspártól vásároltuk, akik itt gazdálkodtak, és az egyik helyiségben a szalonnák voltak felaggatva. Én abból csináltam egy kis konditermet és most itt élem ki magam az itthoni körülmények közt. A mostani szabadnapjaim is erről szólnak.

-Többen számban fogalmaztál az imént…

-Párommal és a 12 éves kisfiával költöztünk ide. Most a hosszú hétvége miatt úgy esett, hogy nekem hétfő és kedd a pihenőnapom, ezért egyedül vagyok itthon és épp rakom befelé a gépbe a mosnivalót, hogy időben megszáradjon. Megcsinálom az ilyen munkákat is, nem gond. Ettől függetlenül a családi háttér természetesen nagyon fontos.

-Egy halom szennyes ruhánál azért jóval nagyobb kihívásokat is legyőztél már; legutóbb például tíz kilót adtál le a sportbeli céljaid érdekében…

-Már régóta próbálkoztam vele, hogy megszabaduljak a feleslegtől. Végül a közelmúltban rátaláltam a ketogén diétára, ami nekem nagyon bejött. Amint az is, hogy a délelőtti edzéseket éhgyomorra csinálom. Nincs semmi gond, működik.

-Úgy hiszem, te rendkívül célorientált vagy: ha ott lebeg előtted valami, amit szeretnél elérni, akkor hihetetlen energiákkal tudsz rá fókuszálni. Jól gondolom?

-Persze… főleg, ha valami olyan lényeges, mint például ez a testsúly-téma, hiszen ha plusz kilókat cipelünk evezés közben, az nagyon rossz. Most, hogy nagyrészt Varsányban vagyunk, kötött az étkezés és nem nagyon lehet azt mondani, hogy márpedig csirkemellet eszem madársalátával, ha éppen krumplifőzelék a menü. Szóval elég nehéz megoldani, de úgy érzem, nekem többé-kevésbé sikerült. Viszek magammal kajákat, és amikor szükséges, készítek magamnak a szobámban salátát, ezt-azt.

-A célokon kívül mi tud még inspirálni?

-Például egy jó edzőtárs, akivel lehet együtt hajtani.

-Kajakban, kenuban is indulsz. Melyik áll közelebb hozzád?

-Igazság szerint a kajak az, ami mindig vonzott, és ami jobban is tetszik. Meg aztán elég sok fém van a hátamban, ezért az orvosok is mondták, hogy nem igazán tesz jót nekem az egyoldalú csavaró mozgás. A riói olimpián le is vették a műsorról a parakenut, most viszont visszakerült, így próbálkozom abban is. Nagyon kemény, hosszabb edzéseket viszont inkább kajakban csinálok.

-A rövidesen kezdődő Eb egyfajta vízválasztó lesz számodra is. Mennyire visel meg az ilyen és hasonló versenyek tétje?

-Igazából majdnem minden verseny ilyen. Kategorizálás van és nem mindegy, hová rakják az embert. Aztán eltelik fél év, újabb verseny és megint újabb besorolás. Az Európa-bajnokságon Petyát (Kiss Péter) indítják kajakban, engem pedig csak kenuban, hogy ő tudjon kategorizálni. Ezekbe a döntésekbe nincs igazán beleszólásunk. Mellettünk pedig még ott a Suba Robi. Mivel pedig két ember indulhat egy számban, ezzel már ki is merültek a lehetőségek.

-Te világéletedben sportoltál, a baleseted előtt is. A teljesítmény-centrikus sportokat kimondottan kedvelted – vagy nevezhetjük őket akár extrémnek is?

-Gyöngyösön nőttem fel; ott volt a Mátra és én annak idején elindultam az összes teljesítménytúrán és kerékpároztam meg jégkorongoztam is. Aztán jött a motorbaleset. A bicikli szeretete megmaradt, épp most vettem egy országúti, teljesen fekvő változatot, egy handbike-ot. Amikor jó az idő és hétvégén szabad vagyok, azt használom, vagy a családdal megyünk túrázni. Illetve ha valahol rendeznek egy maratoni vagy félmaratoni versenyt, akkor többnyire azokon is elindulok. A balesetem után olyan mozgásformát kerestem, amit székből is tudtam csinálni: a vívással kezdtem, mellé jött az evezés és utána találkoztam a kajakkal, illetve Istvánnal (Pruzsina István).

-Konkrétan hogyan terelődött a figyelmed a kajak-kenura?

-Már végigmentem az összes rehabon, amikor egy alkalommal az intézményben rendeztek egy sportágválasztót. Eljöttek a paralimpikonok, és többek közt ki lehetett próbálni egy kajak ergométert. Mindig szerettem a vízi sportokat, imádok úszni, gyerekkoromban rengeteget sátraztunk bányatavaknál, ami szintén hozzájárult a választáshoz.

-Mit tartasz a legnagyobb fegyverténynek?

-Vívásban nagy dolog volt, hogy kijutottam a londoni paralimpiára. Kajakban akkor nem sikerült, de nekem igazából nem csak a cél elérése fontos, hanem az addig megtett út is. Úgy gondolom, hogy aki csak azért csinálja, hogy érmet vagy pénzt szerezzen, az hamar ki fog égni. Én azt is szeretem, amit „útközben” csinálok; élvezem.

-Ha nem is szándékosan, de eljutottunk egy sarkalatos tényezőhöz. Egy parasportoló számára általában az anyagi feltételek előteremtése is extrém kihívás…

-Hát igen, főleg az elején volt gond, hiszen minden nap be kellett járnom Pestre edzésre, ami oda-vissza 80 kilométer, és amit tömegközlekedéssel nem tudok megtenni, csak saját autóval. Az Európa-bajnoki bronzéremnek és a világbajnokságon elért negyedik helyezésemnek köszönhetően most már kapok ösztöndíjat, ami valamennyire segít.

-Az edző személye többnyire minden élsportoló számára kulcsfontossággal bír, de úgy tippelem, hogy egy parasportágban még inkább így van. Te ezt hogyan látod?

-István korábban épeket edzett és az elsők közt voltam, akikkel ebben a szakágban elkezdett foglalkozni, így ezt az egészet szinte együtt tanultuk meg a hétköznapokban, a legelemibb tapasztalások során. Azt, hogy meddig lehet úgy ülni egy hajóban, hogy ne legyen semmi baj, hogy ne sebesedjen ki a lábam a forró stégen és így tovább.

-A lelki oldalra, a mentális patronálásra is gondoltam az imént…

-Szerintem nekem abban nem volt hiányom. Különösebb ösztönzésre sincs szükségem, hogy „gyerünk, csináld már”. Nem tudom, másoknál hogy van ez, de én még szabadidőmben is elmegyek valami plusz munkát végezni, ha csak tehetem.

-Kimondhatjuk, hogy ebben a sportágban megtaláltad a helyedet – és talán a lelki békédet is?

-Annak idején, amikor a baleset történt, akkor ezt úgy fogtam fel, hogy egy felkészülés valamire. Ez járt a fejemben és mindent megtettem, hogy minél jobb legyen az adott helyzet. Azt mondták, hogy amíg csak élek, járnom kell majd a rehabra. Hát nekem ez a sport. Állandóan sportolnék…

-Felmerült benned annak idején, akár csak egy pillanatra is, hogy soha többé nem lesz módod ilyesmire?

-Már a kórházi ágyamon azon gondolkodtam, hogy milyen mozgásformát fogok majd választani magamnak. Rögtön azután, amikor bejött az orvos a műtétet követően és közölte, hogy át kell szervezni az életemet, mert soha nem fog már mozogni a lábam.

-Mit gondolsz, honnan kaptad ezt a hatalmas problémamegoldó-képességet? Valószínűleg, tapasztaltad már, hogy mások sokkal kisebb dolgok miatt is feladják az aktivitásukat…

-Valóban, sok ismerősöm van, akik a balesetük óta padlón vannak lelkileg, szinte ki sem lépnek a lakásból, és nem tudom kirángatni őket onnan. Pedig a sport a legjobb rehabilitáció, a legjobb kivezető út. Az, hogy másokkal – épekkel is – együtt tudsz kajakozni, biciklizni, akármit csinálni… Számomra ez magától értetődő. Ha úgy vesszük, ugyanaz minden, csak van egy kis változás…

-Ha éppen nem evezel, nem kondizol, mivel foglalod még el magad szívesen?

-Barkácsolással. A faterom annak idején különféle vasas munkákat csinált és mellette már gyerekként szerettem hegeszteni. Az egyik melléképületben lett egy jó kis műhelyem, ahol megcsinálom a kisebb javításokat, amik egy ház körül adódnak, sőt, a „konditermemhez” is készítettem már pár dolgot.

-Mi lenne az az életbölcsesség, amit legszívesebben látnál a neved alatt?

-Hogy tényleg nincs lehetetlen…

 

Guszti bá’ itthagyott minket

Életének 65. évében elhunyt Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke, a Graboplast Győr Kajak-Kenu szakosztályának elnöke, Győr díszpolgára, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

Hír

A lényeg, hogy a csapatodat mindig tartsd egyben – felelted gondolkodás nélkül; amikor a legfontosabb elvekről kérdeztünk. Évekkel később pedig, amikor magas rangú állami kitüntetésben részesültél, azt hangsúlyoztad: tisztában vagy vele, hogy egy ilyen elismerés csak jelképesen a tiéd; valójában annak a közegnek az érdeme, amelyben tevékenykedsz. Mi pedig tudtuk, hogy nem az álszerénység mondatja veled mindezt.

Mi nem egy vállalat vagyunk, hanem baráti társaság”- tetted hozzá az egyértelműség kedvéért. Lételemed volt a közösség, nem csak magánemberként, hanem sportvezetőként is. Aki ismert téged ebben a minőségben, annak arról sem lehetett kétsége, hogy Te erre a hivatásra születtél. Életre szólóan. Annak idején tíz évnyi munkát terveztél ugyan a győri szakosztálynál, mégpedig azzal az elszántsággal, hogy ennyi idő alatt megvalósítod a klub felemelkedését szolgáló célkitűzéseidet. Az elképzeléseidet valóra is váltottad. Egyet kivéve: hogy egy évtized után nem folytatod tovább. Ez a tény viszont valószínűleg Téged lepett meg legkevésbé. Hiszen már akkor pontosan tudtad, hogy „ezt egy életen át kell játszani”, újabb és újabb tervekkel, célkitűzésekkel, még magasabb szinten, még nagyobb felelősséggel. Évtizedeket töltöttél a sportág szolgálatában mint  általános, majd regionális működésért felelős alelnök. A mellkasodban persze mindvégig  sportolószív dobogott. Olyan, amelyiket a teljesítmény, a győzelem utáni vágy vezérel. Amelyikkel egyetlen érdemrend, egyetlen tisztikereszt sem feledteti az olimpiai szerepléstől való „megfosztottság” bánatát. És amelyik sosem adja fel…. Most sem ez történt, tudjuk jól. A legkiválóbbak kitartásával küzdötted végig a finist.

Az én helyzetemben most nem egyszerű kategória távolabbi tervekről beszélni” – mondtad egy évvel ezelőtt. De ez korántsem jelentette azt, hogy ne lett volna a tarsolyodban néhány újabb álom. Többek közt például egy nemzetközi szintű győri versenypályáról. Tudod, mi úgy tekintünk ezekre az álmokra, mint a nekünk hagyott örökségedre. Amelyből a példádhoz és az emlékedhez méltóan újabb eredményeket lehet majd teremteni. Közös erővel. Úgy, ahogy Te vallottad.

Hiányozni fogsz a csapatból…

Ugye, drukkolsz majd nekünk odaátról?…

Tótka Sándor lett a sprintkirály Tokióban

Férfi kajak egyesben mindkét versenyszámot Magyarország nyerte Tokióban, Kopasz Bálint pénteki diadala után ugyanis a vasárnapi zárónapon Tótka Sándor győzött K-1 200 méteren, míg Birkás Balázs bronzérmes lett ugyanebben a számban. Aranyérmes lett a női kenupáros is, így a válogatott 3 arany, 2 bronzéremmel zárta az előolimpiát.

Hír

Elképesztő formában versenyzett egyesben az elmúlt hetekben Tótka Sándor, aki az idei szezon legfontosabb eseményén, a szegedi kvalifikációs világbajnokságon még a férfi négyes tagjaként szerzett olimpiai kvótát.

Moszkvában második lett, Budapesten pedig megnyerte az ultrarövidtávú vízisprintet, ahogy Tokióban is ő volt a leggyorsabb K-1 200 méteren. Vasárnap délelőtt előbb megnyerte a középfutamát, majd a döntőben egy közepes rajt után nagyon hamar az élre állt, és a szám korábbi világbajnoki ezüstérmese, a litván Arturas Seja előtt megnyerte az előolimpiai aranyérmet.

“Az eredménytől függetlenül nagyon jól esett, hogy végre tudtam újra egyest indulni a nemzetközi mezőnyben, erre még ebben az olimpiai ciklusban nem volt példa, annyira a négyesre koncentráltam. Örülök, hogy nyertem, ugyanakkor azt látni kell, hogy már senki sincs olyan jó formában, mint a világbajnokságon, csak a formahanyatlás nem mindenkinél egyforma. Talán annak köszönhetem a sikert, hogy versenyeztem Moszkvában, és otthon is a Red Bull Vízisprinten, szóval nem álltam le teljesen” – mondta az aranyérmes Tótka Sándor.

A döntő másik magyar versenyzője, Birkás Balázs úgy szerzett bronzérmet, hogy egész héten egy kiadós náthával küzdött. A két magyar kajakos teljesítménye azt mutatja, hogy a mieinknek ebben a számban is lehetnek érmes álmaik a jövő évi olimpián.

“Sokat kivett belőlem a betegség, azon is csodálkoztam, hogy reggel sikerült továbbjutnom a középfutamból. A döntőre kicsit jobban összeszedtem magam, ráraktam a csapást és a nyomatékot is, jól sikerült az eleje, viszont 100 méter után elfáradtam. Nekem egyébként fekszik ez a víz, passzol a technikámhoz,

elérhetünk egy szép helyezést ebben a számban jövőre,

ha valamelyikünk becsületesen felkészül a 200 egyesre” – mondta Birkás Balázs.

Esélyeshez méltóan nyert női kenu párosban a világbajnoki ezüstérmes Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső egység. A magyar lányok jól kihajtották magukat, mögöttük második helyen a Kurach, Romasenko összeállítású új orosz páros futott be, a szegedi vébén pedig éppen a magyarok mögött bronzérmet szerző Makarchanka, Klimava duó ezúttal is harmadik lett.

“Meglepett minket az orosz páros azzal, hogy az utolsó 100 méteren még tudtak indítani egy nagyot, de szerencsére így is nyertünk – mondta a verseny után Balla Virág. – Ez az orosz egység nem indult a világbajnokságon, viszont Duisburgban és Minszkben már versenyeztünk ellenünk, azt tudtuk, hogy erősek lesznek.”

“Elsősorban nem az eredmény volt a fontos ezen a versenyen, főleg azt akartuk letesztelni, hogy kell-e másik hajóba térdelnünk az itteni viszonyok miatt, de szerencsére úgy néz ki, hogy

maradhat ez a forma”

– tette hozzá Devecseriné Takács Kincső, aki arról is beszélt, hogy a pályán a sok halhoz, a medúzákhoz, és a környék nagy repülőgép forgalmához is sikerült hamar hozzászokniuk.

Medveczky Erika éppen csak lemaradt a dobogóról női kajak egyesben, ahol a kétszeres olimpia, valamint friss világbajnok Lisa Carrington meglepetésre kikapott a fehérorosz Litvinchuktól, harmadikként az ausztrál Burnett futott be.

C-1 1000 méteren Kiss Balázs is nagyot versenyzett. A középfutamból harmadikként továbbjutva ötödik lett a döntőben. A számot a német Sebastian Brendel nyerte hajszállal az orosz Kirill Shamshurin előtt. A B-döntőben pedig Adolf Balázs harmadikként futott be.

Egyedül K-2 1000 méteren rendeztek Tokióban olyan döntőt az előolimpián, amelyben nem szerepelt magyar egység. Nádas Bence és Kuli István ebben a szezonban – Tótka Sándorhoz és Birkás Balázshoz hasonlóan – az 500 méteres férfi négyesben versenyzett, így egyáltalán nem készültek a leghosszabb távra, a B-döntőben hatodik helyet szereztek.

Az épek mezőnyében a magyar válogatott 3 arany, és 2 bronzérmet szerzett az előolimpián, valamint rendkívül hasznos tapasztalatokat gyűjtött a tokiói körülményekről és a Sea Forest Waterway nevű versenypályáról.

A magyar parakenu szakág sem maradt érem nélkül Tokióban, annak ellenére, hogy a világbajnok Kiss Péter ezúttal nem utazott ki Japánba, hiszen Suba Róbert pénteken kajakban bronzérmes lett. A tesztverseny zárásaként a VL2-es katóriában ugyanő szerzett egy ötödik helyezést is a hatodikként befutó Juhász Tamás előtt.