Mégse

Az olimpián dobogós, az életben győztes…

Sportágtörténeti mérföldkövet jelentő olimpiai siker, majd máig is tisztázatlan eredetű eltiltás a válogatott versenyzéstől és menekülés egy ismeretlen, új élet felé. A Zürichben élő Gurovits József mozivászonra illő története szerencsére azok közül való, amelyekben a sors a maga módján idővel ellentételezte a korábbi méltatlanságokat. Helsinki bronzérmese kilencvenesztendős és éppen a napokban lesz 62 éve annak, hogy elhagyta Magyarországot.

Hír

Ki tudná megmondani, mi lett volna, ha? Ha ötvenhárom májusában az ifjú kajakos és a maga sportágában szintén eredményes, de származása révén „rendszeridegen” gyorskorcsolyázó bajnoknő nem találkozik össze a Margitszigeten? Ha a magyarok első kajak-kenus olimpiai érmét párosban megszerző versenyző három évvel később odaállhatott volna a rajtvonalhoz a ballarat-i  pályán?  Egyértelmű, hogy minden feltételezés, minden efféle találgatás csupán fikció. Az viszont valóságos tény, hogy  Helsinki hőse ereje teljében kényszerült visszavonulásra és hogy  Földváry-Boér Máriával kötött házassága mindenképpen kulcsszerepet tölt be az életében. Immár 65 esztendeje…

– A legfontosabb dolog, amiért hálás lehetek, az a család. Ez a legnagyobb boldogság – mondja az ünnepelt. – Hálás vagyok a két fiunkért, akikben szintén ott van a sport szeretete, a négy unokánként és természetesen az egészségünkért is.

Amikor ez utóbbi titkáról  kérdezem, vagyis arról, hogy  minek köszönheti, hogy ennyi idősen is jó állapotban van,  határozott választ ad:

– Tudja, a mozgás a legjobb gyógyszer. Ezt én már fiatalon megtanultam. Mindennap kinn vagyunk a levegőn, mozgunk és ennek a következménye az, hogy az ember fizikailag és szellemileg is meg tud tartani egy bizonyos színvonalat. Közel van hozzánk az erdő, a tó és a természet már önmagában rengeteget jelent. Mindennap felsétálunk a közeli kis magaslatra is, ha csak nem zuhog az eső. Gyönyörű onnan a kilátás. De ezen kívül is igyekszem magam mindig elfoglalni valamivel. Amikor még versenyeztem illetve aktívan dolgoztam, hozzászoktam, hogy minden percem be volt osztva, hogy vannak terveim és azok az érdekében az ember szigorú kell, hogy legyen önmagával szemben. Főként, ha jó eredményt akar elérni. Ez még mindig bennem van.

A Dráva utcában felnövő Gurovits József 1945-ben szállt először hajóba az Elektromos szakosztály telepén, mégpedig egy Vöcsök típusú túrakajakba. Az Elektromos Művek elektrotechnikusaként három műszakban dolgozó fiatalember kezdetben csak afféle önbizalom-építő, szabadidős tevékenységként tekintett a kajakozásra, ám ez a szemlélet hamarosan megváltozott és néhány évvel később már az olimpiai keret tagjaként készülhetett a soron következő megmérettetésekre. Ezekből az időkből származik a ma már ikonikus emlék, miszerint  a korabeli extra kalória-juttatást húsz deka szalámi és 10 deka vaj formájában vehette át hetente egyszer az arra kijelölt hentesüzletben. Az egyre jobban teljesítő versenyző elsősorban egyesben szeretett volna rajthoz állni a nemzetközi versenyeken is. Eredményei alapján képes is lehetett volna erre, ám legnagyobb sikerét mégis párosban érte el. Amikor a legszebb pillanat felől kérdezem, amelyet sportpályafutása során átélt, a helsinki olimpiát említi, ahol Varga Ferenccel bronzérmet szereztek tízezer méteren.

– A legszebb emlék, hogy megszerezhettük a sportág első olimpiai érmét és hogy annak a hajdani eredményes csapatnak a tagja lehettem.

– Kik azok a hajdani pályatársak vagy edzők, akik közel álltak Önhöz?

– Kiképzett edzőnk még nem volt akkoriban, ilyen értelemben magunkra voltunk hagyatva, és csak az idősebb versenyzőktől kérdezgettünk meg lestük el a dolgokat. Kezdetben Tálos Zoltán segített sokat, később pedig Blahó Kálmán, bár ő szintén versenyzett még. A sporttársak közül Nagy Lacival, Mohácsi Ferivel,  Boros Jóskával voltunk barátok. Szegény Juszuf már nem él, de a többiekkel még találkoztunk az utóbbi években.

– A legszebb élményeket elég gyorsan követték a legszomorúbbak…

– Igen, a legszomorúbb az, amikor 55-ben egy bécsi versenyt követően közölték, hogy nem indulhatok többé nemzetközi versenyen. 63 éve várom a választ, hogy miért történt ez, kinek álltam az útjában és hogy miért a Varga Ferenc közölte ezt velem. Akkoriban nagyon jó formában voltam, 1000 méteren megnyertem a magyar bajnokságot, Moszkvában pedig le tudtam győzni az akkor nagy esélyes Lev Nyikityint. Hivatalos helyeken is érdeklődtem, de csak annyit mondtak, hogy nincs mit tenni, az utasítás „föntről jött”.

A 27 éves versenyző akkor visszaadta a hajóját és letette a lapátot. Kilátástalan helyzetének súlyát tovább erősítette az a tény, hogy a feleségének családját érintő politikai zaklatásoknak szükségszerűen maga is részesévé vált.

– Képzelje csak el, mit jelentett akkor a számomra, hogy miattam a férjemet is bántják – veszi át a szót Gurovits József felesége, Mária. – Sokáig nem tudtam úgy végigmenni a Margit-hídon, hogy ne lábadjon könnybe a szemem, ha kajakosokat láttam. Tudtam, hogy Józsi nem ártott senkinek, hogy  mennyire szerette azt, amit csinál és szörnyű érzés volt, hogy ettől megfosztották. Tisztában volt vele, hogy én a családommal min mentem keresztül, milyen iszonyú sok zaklatásban volt részünk, de ennek ellenére összeházasodtunk és még most is együtt vagyunk. Belém egyébként olyan mélyen belém ivódtak a hajdani tapasztalások, hogy ha valamelyik családtag félórát késik én még ma is automatikusan rémeket látok, hogy jaj, megint mi történhetett.

Az első olimpiai érem megszerzése mellett „Guró” mellesleg másik két – ma már legendás – sportágtörténeti epizódnak is részese lehetett. 1950 nyarán – többek közt Granek István és Kulcsár János társaságában jelen volt a Honvéd kajak-kenu szakosztályának megalapításánál, négy évvel később pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy a magyar válogatott kiutazhasson a Franciaországban rendezett világbajnokságra. A „maconi csoda” ugyanis mindenekelőtt az volt, hogy a Keleti-pályaudvaron összegyűlt csapat  – a váratlan letiltás ellenére –  végül mégiscsak vonatra szállhatott. Bánfalvi Klára mellett Gurovits József volt az, aki az első döbbenet után elrohant a sportminisztériumba, hogy a többiek nevében lehetőséget kérjen. Akkor persze még meg sem fordult a fejében, hogy hamarosan eljön az idő, amikor engedély nélkül is útra kell kelnie. A Néphadsereg, majd Magyar Honvéd címmel megjelenő lap fotóriportereként dolgozó egykori olimpikon 1956 november 27-én hagyta el az országot, várandós feleségével és annak édesanyjával.

– Nagyon kevés holmit vihettünk magunkkal. De az olimpiai érem ott lapult abban a kis hátizsákban. Később, amint lehetett,  kihozták nekünk az olimpiai oklevelet is, ami a mai napig ott van bekeretezve a falon. Harminc év után Helsinkibe is visszalátogattunk, ami nem csak a mi számunkra volt élmény, hanem az ottani sportmúzeum vezetőjének is, aki lelkesen a nyakunkba ugrott, amikor megtudta, hogy egy hajdan ott versenyző olimpikon látogatott hozzájuk, aki ráadásul magyar.

– Úgy tudom, nem tartotta be a korábbi fogadalmát és Svájcban is kézbe vette még a kajaklapátot…

– A helyi szakosztály egyik versenyzője megkérdezte, hogy elindulnék-e vele a bajnokságon. Mivel hontalan volt a státuszom, hivatalosan nem versenyezhettem, de az illető azt mondta, ő azt se bánja, ha az eredményünk nem lesz hivatalos, csak egyszer az életében megtapasztalhassa, hogy bajnokságot nyer. Bele is mentem, együtt tréningeztünk és végül hatalmas fölénnyel értünk elsőként a célba.

– Az felmerült esetleg Önben, hogy edzőként tevékenykedjen tovább?

– Mivel a svájci kajakszövetség elnöke személyes ismeretség nélkül is kezességet vállalt értünk és közbenjárt azért, hogy beférhessünk a Vöröskereszt utolsó transzportjába, úgy éreztem, tartozom annyival, hogy Zürichben egy darabig önkéntes munkával segítsem az ottani kajak klub versenyzőit. De az új életünk felépítéséhez az is hozzátartozott, hogy én tovább képeztem magam, géptervezést tanultam illetve később elsajátítottam annak számítógépes változatát. Az esti tanulás és a napi, olykor 16 órás munka mellett már szóba sem jöhetett a sporttevékenység.

A fájó méltatlanságok ellenére a hajdani bajnok nem morfondírozik sokat a múlton. Örömét leli a mindennapoknak és abban, hogy aki számára a legfontosabb volt, azt ma is maga mellett tudhatja. A humorát sem vesztette el. Amikor megkérdezem, ki volt a példaképe, nevetve rávágja: – hát a tükör! Aztán gyorsan hozzáteszi: no de ezt nehogy leírja! Vagy ha mégis, akkor tegye hozzá, hogy csak vicceltem!

fotó: jochapress.hu

Kiváló kezdés a férfi sprinterektől

Világsztárok legyőzésével nyitott Birkás Balázs és Tótka Sándor K-1 200 méteren a tokiói előolimpián. C-1 1000 méteren Kiss Balázs is megszerezte az előfutamban egy világbajnok skalpját, női kenu párosban pedig jól kezdett a Balla Virág, Takács Kincső 500 méteren. Minden számban szerepelhet majd magyar versenyző a vasárnapi zárónapon.

Hír

Gyors esővel, és villámgyors Birkás Balázs továbbjutással indult az utolsó előtti, egyébként viszonylag szélmentes nap a tokiói tesztversenyen. A sprinttáv kétszeres világbajnoka K-1 200 méteren rögtön az első előfutamból került be, a szám riói ezüstérmesét, Maxime Beaumont, valamint az 500 méteren világbajnok cseh Josef Dostalt legyőzve a holnapi középfutamba.

“Nem gondoltam, hogy egyből a középdöntőbe juthatok, miután nehéz előfutamba kerültem, ráadásul napok óta

alig alszom a köhögéstől,

annyira megfáztam a hét elején. Szintén gondot okoz, hogy nem tudok olyan formájú hajóban versenyezni, mint a sajátom, ezért úgy számoltam, hogy majd a reményfutamból továbbjutnok, ehhez képest elindultam, aztán néztem, hogy nem nagyon jönnek a többiek, így gondoltam, hogy akkor meg kell nyerni az előfutamot” – mondta Birkás Balázs.

Az olimpia jellegű lebonyolítás miatt a selejtezők első két helyezettje jut egyenes ágon tovább, de csak a középdöntőbe, a többi versenyező pedig az elődöntőben (reményfutamban) folytathatja. A középdöntőket és a döntőket egy napon rendezik.

A K-1 200 méter másik előfutamában a szintén kétszeres vb-győztes Tótka Sándor lemásolva csapattársa, Birkás Balázs teljesítményét, futamgyőztesként jutott tovább. Ebben az előfutamban sem akárkiket kellett legyőzni, Tótka mögött a második a litván világbajnoki ezüstérmes Seja lett, a harmadik pedig a németek olimpiai bajnoka, Ronald Rauhe.

Medveczky Erika tegnap bronzérmet szerzett párosban Gazsó Dorkával, de annak az egységnek sem volt sima útja a döntőig, ahogy most a nyolcszoros világbajnoknőnek K-1 500 méteren sem. Az előfutamban csak negyedik lett, a reményfutam megnyerésével azonban kvalifikálta magát a holnapi középfutamba. Ha Erika egyesben is úgy lépked előre, mint párosban, akkor vasárnap ott lehet a döntőben.

“Nem fekszik nekem ez a típusú Nelo hajó, amit itt kaptam, otthon is próbáltam, de billegek benne. Ehhez képest annak is örülök, hogy bekerültem a középfutamba” – mondta óvatosan Medveczky Erika.

Lucz Anna harmadik lett a selejtőzben, a reményfutamból pedig nem jutott tovább K-1 500 méteren.

C-2 500 méteren a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros viszont futamgyőztesként jutott tovább. Miután ebben a számban kevésbé népes a mezőny a tesztversenyen, így ők ezzel egyből bejutottak a döntőbe.

Egyáltalán nem készült idén az 1000 méteres távra Nádas Bence és Kuli István, ennek megfelelően kissé nehezen rázódnak bele a nemzetközi mezőnybe párosban. Ötödik helyet szereztek az elő-, és a reményfutamban is, így holnap folytathatják a középfutamban.

Jól kezdett viszont C-1 1000 méteren Kiss Balázs,  Fuksával nagyot meccselve, és a cseh világbajnokot legyőzve lett második a fehérorosz Piatrou mögött az előfutamban, ezzel egyből kvalifikálta magát a holnapi versenynapra.

“Zsákban van Fuksa

– mondta boldogan a partra érve a fiatal kenus, aki kisebb hajóban versenyzett, mint otthon szokott, de ez sem zavarta verseny közben. – Volt egy szakasz, amikor elbizonytalanodtam, és arra gondoltam, hogy ráülök a harmadik helyre, aztán a cél előtt láttam, hogy kiengedtek egy kicsit, és indítottam egyet. Szerintem Fuksát is megleptem azzal, hogy becsúsztam elé, nagyon örülök, hogy összejött.”

Eggyel nehezebb utat járt be Adolf Balázs. Az 5000 méter világbajnoki ezüstérmese becsülettel küzdött 1000 egyesben, az előfutamban harmadik, a reményfutamban pedig második lett a kanadai Oldershaw mögött, így holnap ő is ott lesz a középdöntőben.

Túl a tapasztalatszerzésen

A gyorsasági csapat 3 arany, és 2 bronzérmet szerzett a tokiói előolimpián, ezzel a legeredményesebb nemzet lett a tesztversenyen. Hüttner Csaba az eredményeket elégedetten értékelte, de hozzátette, hogy ennél sokkal fontosabbnak tartja a Japánban begyűjtött tapasztalatokat.

Hír

– Rég szerveztek olyan nemzetközi versenyt, ahol mindkét K-1-es olimpiai számot Magyarország nyerte meg, ezt kivitelezhető lehet jövőre is Tokióban?

– Nagyon remélem, hogy kivitelezhető, de nem szeretnék még ennyire előre szaladni. Kopasz Bálint esete persze egyértelmű, ő idén bebizonyította, hogy a világ egyik legjobb versenyzője K-1 1000 méteren, neki egészen biztosan erre a számra kell koncentrálnia. Arra is számítottam, hogy Tótka Sándor és Birkás Balázs gyors lesz 200 méteren, többször elmondtam a világbajnokság előtt is, hogy az egyes teljesítmények alapján a mi négyesünk a legerősebb, kár, hogy ez idén nem jött ki K-4-ben Szegeden.

– A négyes ugyanakkor teljesítette a küldetését, és megszerezte a kvótát a hazai rendezésű vb-n, ezek után érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a 200 egyesre?

– Ezt most még nem lehet megmondani. A válogatókon, a Világkupákon, valamint az Európa-bajnokságon elért eredmények alapján majd eldöntjük, hogy milyen számokra érdemes fókuszálni a K-1 1000 méteren kívül az olimpián. 500 négyesben biztos, hogy el kell indulnunk, mert abban a számban kvótát szereztünk, nem kizárt, hogy a négyes egyik tagja mehet majd 200 egyest. Ez a kérdés attól is függ, hogy összejön-e tavasszal a hatodik férfi kajakos kvóta.

– Két hetet töltött a csapat Japánban, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek?

Mind az edzőtáborban, mind itt Tokióban megszereztük azokat a tapasztalatokat, amikre szükségünk lesz jövőre. Kipróbáltuk a szállodát, a helyi közlekedést és természetesen a pályát is, valamint azt, hogy mennyire gyorsan tudnak a versenyzők alkalmazkodni az időeltolódáshoz és a körülményekhez. Egyedül az zavar, hogy az elmúlt napokban a szokásosnál hűvösebb volt az idő Tokióban, jó lett volna közel olyan klímában versenyezni, mint amilyen várható az olimpián.

Milyen következtetéseket lehet levonni a tapasztaltak alapján?

Jövőre Budapestről egyenesen a jól bevált takamacui helyszínre érkezik majd a csapat, ott nyugodt körülmények között lehet akklimatizálódni, és elvégezni a verseny előtti finomhangolást. Miután senkinek sem volt komoly gondja az átállással, így nem kell olyan hamar kiutaznunk Japánba, mint korábban terveztük. Elég, ha a versenyzők lépcsőzetesen, 5 nappal a saját számuk előtt jönnek majd Japánba. Nem szeretném, ha az olimpiai előtt túl sok időt töltetnének az itteni augusztusi forróságban.