Mégse

Az olimpián dobogós, az életben győztes…

Sportágtörténeti mérföldkövet jelentő olimpiai siker, majd máig is tisztázatlan eredetű eltiltás a válogatott versenyzéstől és menekülés egy ismeretlen, új élet felé. A Zürichben élő Gurovits József mozivászonra illő története szerencsére azok közül való, amelyekben a sors a maga módján idővel ellentételezte a korábbi méltatlanságokat. Helsinki bronzérmese kilencvenesztendős és éppen a napokban lesz 62 éve annak, hogy elhagyta Magyarországot.

Hír

Ki tudná megmondani, mi lett volna, ha? Ha ötvenhárom májusában az ifjú kajakos és a maga sportágában szintén eredményes, de származása révén „rendszeridegen” gyorskorcsolyázó bajnoknő nem találkozik össze a Margitszigeten? Ha a magyarok első kajak-kenus olimpiai érmét párosban megszerző versenyző három évvel később odaállhatott volna a rajtvonalhoz a ballarat-i  pályán?  Egyértelmű, hogy minden feltételezés, minden efféle találgatás csupán fikció. Az viszont valóságos tény, hogy  Helsinki hőse ereje teljében kényszerült visszavonulásra és hogy  Földváry-Boér Máriával kötött házassága mindenképpen kulcsszerepet tölt be az életében. Immár 65 esztendeje…

– A legfontosabb dolog, amiért hálás lehetek, az a család. Ez a legnagyobb boldogság – mondja az ünnepelt. – Hálás vagyok a két fiunkért, akikben szintén ott van a sport szeretete, a négy unokánként és természetesen az egészségünkért is.

Amikor ez utóbbi titkáról  kérdezem, vagyis arról, hogy  minek köszönheti, hogy ennyi idősen is jó állapotban van,  határozott választ ad:

– Tudja, a mozgás a legjobb gyógyszer. Ezt én már fiatalon megtanultam. Mindennap kinn vagyunk a levegőn, mozgunk és ennek a következménye az, hogy az ember fizikailag és szellemileg is meg tud tartani egy bizonyos színvonalat. Közel van hozzánk az erdő, a tó és a természet már önmagában rengeteget jelent. Mindennap felsétálunk a közeli kis magaslatra is, ha csak nem zuhog az eső. Gyönyörű onnan a kilátás. De ezen kívül is igyekszem magam mindig elfoglalni valamivel. Amikor még versenyeztem illetve aktívan dolgoztam, hozzászoktam, hogy minden percem be volt osztva, hogy vannak terveim és azok az érdekében az ember szigorú kell, hogy legyen önmagával szemben. Főként, ha jó eredményt akar elérni. Ez még mindig bennem van.

A Dráva utcában felnövő Gurovits József 1945-ben szállt először hajóba az Elektromos szakosztály telepén, mégpedig egy Vöcsök típusú túrakajakba. Az Elektromos Művek elektrotechnikusaként három műszakban dolgozó fiatalember kezdetben csak afféle önbizalom-építő, szabadidős tevékenységként tekintett a kajakozásra, ám ez a szemlélet hamarosan megváltozott és néhány évvel később már az olimpiai keret tagjaként készülhetett a soron következő megmérettetésekre. Ezekből az időkből származik a ma már ikonikus emlék, miszerint  a korabeli extra kalória-juttatást húsz deka szalámi és 10 deka vaj formájában vehette át hetente egyszer az arra kijelölt hentesüzletben. Az egyre jobban teljesítő versenyző elsősorban egyesben szeretett volna rajthoz állni a nemzetközi versenyeken is. Eredményei alapján képes is lehetett volna erre, ám legnagyobb sikerét mégis párosban érte el. Amikor a legszebb pillanat felől kérdezem, amelyet sportpályafutása során átélt, a helsinki olimpiát említi, ahol Varga Ferenccel bronzérmet szereztek tízezer méteren.

– A legszebb emlék, hogy megszerezhettük a sportág első olimpiai érmét és hogy annak a hajdani eredményes csapatnak a tagja lehettem.

– Kik azok a hajdani pályatársak vagy edzők, akik közel álltak Önhöz?

– Kiképzett edzőnk még nem volt akkoriban, ilyen értelemben magunkra voltunk hagyatva, és csak az idősebb versenyzőktől kérdezgettünk meg lestük el a dolgokat. Kezdetben Tálos Zoltán segített sokat, később pedig Blahó Kálmán, bár ő szintén versenyzett még. A sporttársak közül Nagy Lacival, Mohácsi Ferivel,  Boros Jóskával voltunk barátok. Szegény Juszuf már nem él, de a többiekkel még találkoztunk az utóbbi években.

– A legszebb élményeket elég gyorsan követték a legszomorúbbak…

– Igen, a legszomorúbb az, amikor 55-ben egy bécsi versenyt követően közölték, hogy nem indulhatok többé nemzetközi versenyen. 63 éve várom a választ, hogy miért történt ez, kinek álltam az útjában és hogy miért a Varga Ferenc közölte ezt velem. Akkoriban nagyon jó formában voltam, 1000 méteren megnyertem a magyar bajnokságot, Moszkvában pedig le tudtam győzni az akkor nagy esélyes Lev Nyikityint. Hivatalos helyeken is érdeklődtem, de csak annyit mondtak, hogy nincs mit tenni, az utasítás „föntről jött”.

A 27 éves versenyző akkor visszaadta a hajóját és letette a lapátot. Kilátástalan helyzetének súlyát tovább erősítette az a tény, hogy a feleségének családját érintő politikai zaklatásoknak szükségszerűen maga is részesévé vált.

– Képzelje csak el, mit jelentett akkor a számomra, hogy miattam a férjemet is bántják – veszi át a szót Gurovits József felesége, Mária. – Sokáig nem tudtam úgy végigmenni a Margit-hídon, hogy ne lábadjon könnybe a szemem, ha kajakosokat láttam. Tudtam, hogy Józsi nem ártott senkinek, hogy  mennyire szerette azt, amit csinál és szörnyű érzés volt, hogy ettől megfosztották. Tisztában volt vele, hogy én a családommal min mentem keresztül, milyen iszonyú sok zaklatásban volt részünk, de ennek ellenére összeházasodtunk és még most is együtt vagyunk. Belém egyébként olyan mélyen belém ivódtak a hajdani tapasztalások, hogy ha valamelyik családtag félórát késik én még ma is automatikusan rémeket látok, hogy jaj, megint mi történhetett.

Az első olimpiai érem megszerzése mellett „Guró” mellesleg másik két – ma már legendás – sportágtörténeti epizódnak is részese lehetett. 1950 nyarán – többek közt Granek István és Kulcsár János társaságában jelen volt a Honvéd kajak-kenu szakosztályának megalapításánál, négy évvel később pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy a magyar válogatott kiutazhasson a Franciaországban rendezett világbajnokságra. A „maconi csoda” ugyanis mindenekelőtt az volt, hogy a Keleti-pályaudvaron összegyűlt csapat  – a váratlan letiltás ellenére –  végül mégiscsak vonatra szállhatott. Bánfalvi Klára mellett Gurovits József volt az, aki az első döbbenet után elrohant a sportminisztériumba, hogy a többiek nevében lehetőséget kérjen. Akkor persze még meg sem fordult a fejében, hogy hamarosan eljön az idő, amikor engedély nélkül is útra kell kelnie. A Néphadsereg, majd Magyar Honvéd címmel megjelenő lap fotóriportereként dolgozó egykori olimpikon 1956 november 27-én hagyta el az országot, várandós feleségével és annak édesanyjával.

– Nagyon kevés holmit vihettünk magunkkal. De az olimpiai érem ott lapult abban a kis hátizsákban. Később, amint lehetett,  kihozták nekünk az olimpiai oklevelet is, ami a mai napig ott van bekeretezve a falon. Harminc év után Helsinkibe is visszalátogattunk, ami nem csak a mi számunkra volt élmény, hanem az ottani sportmúzeum vezetőjének is, aki lelkesen a nyakunkba ugrott, amikor megtudta, hogy egy hajdan ott versenyző olimpikon látogatott hozzájuk, aki ráadásul magyar.

– Úgy tudom, nem tartotta be a korábbi fogadalmát és Svájcban is kézbe vette még a kajaklapátot…

– A helyi szakosztály egyik versenyzője megkérdezte, hogy elindulnék-e vele a bajnokságon. Mivel hontalan volt a státuszom, hivatalosan nem versenyezhettem, de az illető azt mondta, ő azt se bánja, ha az eredményünk nem lesz hivatalos, csak egyszer az életében megtapasztalhassa, hogy bajnokságot nyer. Bele is mentem, együtt tréningeztünk és végül hatalmas fölénnyel értünk elsőként a célba.

– Az felmerült esetleg Önben, hogy edzőként tevékenykedjen tovább?

– Mivel a svájci kajakszövetség elnöke személyes ismeretség nélkül is kezességet vállalt értünk és közbenjárt azért, hogy beférhessünk a Vöröskereszt utolsó transzportjába, úgy éreztem, tartozom annyival, hogy Zürichben egy darabig önkéntes munkával segítsem az ottani kajak klub versenyzőit. De az új életünk felépítéséhez az is hozzátartozott, hogy én tovább képeztem magam, géptervezést tanultam illetve később elsajátítottam annak számítógépes változatát. Az esti tanulás és a napi, olykor 16 órás munka mellett már szóba sem jöhetett a sporttevékenység.

A fájó méltatlanságok ellenére a hajdani bajnok nem morfondírozik sokat a múlton. Örömét leli a mindennapoknak és abban, hogy aki számára a legfontosabb volt, azt ma is maga mellett tudhatja. A humorát sem vesztette el. Amikor megkérdezem, ki volt a példaképe, nevetve rávágja: – hát a tükör! Aztán gyorsan hozzáteszi: no de ezt nehogy leírja! Vagy ha mégis, akkor tegye hozzá, hogy csak vicceltem!

fotó: jochapress.hu

Az idén is megszületik a varázslat a Balatonon

Lángossal vagy anélkül, ezen a nyáron ismét rajthoz állhatnak a vízi sportok kedvelői a magyar tenger déli partján, ahol tavaly is kiváló volt a hangulat. A 2019-es Balaton-átevezésre már várjuk a nevezéseket.

Hír

Kajakban, kenuban, SUP hátán vagy épp sárkányhajóban lapátolva is megtehető majd a közel 10 km-es táv, azon a vitorlásokból összeállított vízi folyosón keresztül, amely a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által először megrendezett, 2018-as hagyományteremtő esemény sikere nyomán már javában zajlanak az idei program szervezési munkálatai. A július 6-án Fonyódról induló szabadidős regatta célja továbbra is az, hogy széles közönség számára kínáljon biztonságos lehetőséget egy igazán élményszámba menő sportteljesítményhez. Az élményfaktor fokozása érdekében, valamint, hogy a lebonyolítás még gördülékenyebb lehessen, néhány újítással is előrukkolnak majd a szervezők.

– Szeretnénk egész napos programot nyújtani a résztvevőknek, hogy ne csak a vízen, hanem a táv teljesítése után a parton is szórakozási lehetőségek várják a Fonyódra érkezőket – mondta Berényi Péter szervezési igazgató. – Fontosnak tartjuk a nevezési rendszer megreformálását is,

mindenképp egyszerűbb lesz a tavalyinál.

De módosításokat tervezünk a díjazás tekintetében és a vízi út kialakításában is, hogy a fordulók jobban beláthatóak legyenek.”

Tavaly a 746 hajóegység nevezésével minden elképzelést felülmúlt a jelentkezők száma. “Teljesen reális az az elképzelés, hogy még többen vesznek majd részt a programon – folytatta Berányi Péter. – Ez egy szabadidős verseny, és tavaly rengetegen jöttek úgy is, hogy reggel felkeltek, gondoltak egyet, és beneveztek. Tavaly nem reméltük, hogy ennyi érdeklődő, illetve induló lesz, de erre számítva, idén a megközelítést, közlekedést illetve a parkolást is szeretnénk megkönnyíteni a résztvevők számára.”

Az idén még gördülékenyebb lesz a nevezés

Bár a sajátos körülmények közt való evezést a nagyközönség számára hozták létre, jó néhány aktív sportoló és egykori bajnok is hajóba szállt a tavalyi megmérettetésen, és terveik szerint az idei programot sem hagyják ki.

“Számomra azért is volt meghatározó élmény, mert öt év után térdeltem újra kenuba –mesélte Csabai Edvin 17-szeres maratoni kenuvilágbajnok.

De maga a hely is hozzájárult a varázslathoz,

hiszen bár sokféle vízen versenyeztünk már, a Balaton ebből a szempontból még „szürke foltnak számított. Fantasztikus volt az is, hogy mi, öreg csontok csapathajóban, hetes kenuban tettük meg a távot és megtapasztalhattuk, hogy nem kopott meg az érzés.  Visszafelé már résztávoztunk is.”

Storcz Botond sárkányhajóban, az Olimpiai Ötpróba részeként teljesítette a kihívást, mondhatni, maradéktalanul, noha a lángosevés kimaradt. “Az élmény attól is egyedi, hogy normálisan nem engedélyezett így átkelni a Balatonon, és én nagyon élveztem, hogy most olyan perspektívából is megtapasztalhattam a tavat, ahonnan egyébként nem. Talán az a legfontosabb, hogy ez egy mindenki által teljesíthető verseny, ugyanakkor van sportértéke. Lángossal, meg anélkül is” – mondta az olimpiai bajnok korábbi kajakos.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség várja a nevezéseket ide kattintva, valamint érdemes lesz követni az esemény Facebook-oldalát is friss hírekért.

Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok az Asztalitenisz Világnapján

Az elmúlt hétvégén az Asztalitenisz Világnapja alkalmából Magyarországon közel 40 településen tartottak bemutató mérkőzéseket, rendhagyó versenyeket. A központi eseményen, a budapesti Ormai László Asztalitenisz Csarnokban részt vett Kőbán Rita, Storcz Botond, valamint az olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Imre Géza is.

ping-pong nap
Hír

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a magyar szövetség honlapjának elmondta: az asztalitenisznek külön varázsa van, és ezt a világnap is bizonyította.

“Anno sportgimnáziumba jártam. Hatalmas pingpongcsatákat vívtunk. Ez a játék magával ragadja az embert” – fogalmazott a MOB elnöke.

Nátrán Roland, a magyar szövetség elnöke a Világnapon tapasztalt nagy érdeklődés kapcsán elégedetten nyilatkozott.

“Fantasztikus azt látni, hogy ez a mozgásforma kicsiket és nagyokat ugyanúgy megmozgat, mint más sportágból érkezőket. Külön öröm, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is kilátogattak a rendezvényre” – mondta a sportvezető.

Az eseményen az 1979-ben világbajnoki címet szerző magyar férfi asztalitenisz válogatott tagjai, vagyis Klampár Tibor, Jónyer István és Gergely Gábor is játszott.

Az Asztalitenisz Világnapja magyar kezdeményezés, az alapötlet Aranyosi Pétertől, a férfiválogatott szövetségi kapitányától származik. Az eseményt 2015 óta rendezik meg, a szervezők célja az, hogy népszerűsítsék a sportágat.

Idén az április 18-én kezdődő budapesti világbajnokság jegyében bonyolították le az Asztalitenisz Világnapját. A központi eseményen Imre Géza a júliusi budapesti vívó-világbajnokságot-, Kőbán Rita és Storcz Botond pedig az augusztusi, szegedi NKM olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot népszerűsítette.