Olyan típus, aki készít ilyenkor számvetést?
Nyilván a kerek évfordulók alkalmasak erre, de nincs most igazán időm, hogy ilyeneken törjem a fejem. Sok feladatom van, azokra szeretnék koncentrálni. Az viszont nagyon érdekes, hogy fiatalabb koromban egy 50 éves ember nekem elég idősnek tűnt. Most azonban én egyáltalán nem érzem magam öregnek.
Azért mégis érdekel, hogy mire a legbüszkébb az első 50 évéből?
A külvilág számára a sportpályafutásom az, ami igazán szembeötlő lehet. A kajakozás életemnek egy nagyon jelentős, 32 éves koromig tartó szakasza volt, de azóta is sok minden történt velem. Csináltam olyan dolgokat, amelyek hozzájárultak a fejlődésemhez, rengeteget tanultam és ez büszkeséggel tölt el. Emellett természetesen büszke vagyok a sportpályafutásomra is, de mindenféle póz nélkül mondom, hogy a családomra, benne a három lányomra vagyok a legbüszkébb.
Vácon kezdett kajakozni, mint annyi sikeres kajakos, mi a titka a Dunakanyarnak?
Hesz Mihály legendáján nőttünk fel, aki olimpiai aranyérmes váci kajakosként mindannyiunk példaképe kellett volna, hogy legyen, én azonban gyerekkoromban elég mérges voltam rá. Az edzőnk, Csereklye József mindig vele példálózott. Ha vártunk néhány percet a buszra valahol, akkor megjegyezte, hogy Misa ennyi idő alatt legalább száz fekvőtámaszt megcsinált. Ha eveztünk, akkor mindig azt mondta, hogy Misa ennél nagyobb iramban evezett fel Pesttől egészen Vácig. Gyerekként egyszerűen elérhetetlennek éreztem az ő fanatizmusát, ezért voltam rá mérges. Közben azonban szép lassan megtanultam, hogy mi az akaraterő és mi az alázat, ami később sikerre vezetett.
Mit tartott a legnagyobb erényének kajakosként?
Egyértelműen a gyorsaságomat, az erőmet és a robbanékonyságomat. Bár nyertem ezer egyesben is világbajnoki címet, de nem volt bennem az a született állóképesség, mint például Feriben (Csipes Ferenc), vagy Gidában (Ábrahám Attila). A robbanékonyságom mellett nagyon jó egyéni versenyző voltam, azt hiszem ezt is a váci éveknek köszönhetem. Ott azt nevelték belénk, hogy egyesben kell jól menni, hogy csak az számít igazán. A többi klubnál sokkal többet ültek a gyerekek csapathajóban, nálunk viszont ünnep volt, ha nagy ritkán valakivel mehettél egy párost.
Mi volt a jellemző önre befutott sportolóként, céltudatos volt, vagy inkább bohém?
Ha a bohémság arra vonatkozik, hogy a többiekkel minden vagányságban benne voltam, akkor mondhatjuk, hogy bohém voltam. A jó versenyző azonban mindig érzi, hogy mikor kell vagánynak lenni és mikor kell komolyan dolgozni. Egyébként jellemző volt rám, hogy mindig csapatban gondolkodtam, hiába egyéni sport a kajakozás. És bármelyik csapatban voltam, az adott időben mindig az volt az ország legjobbja. Így volt ez Vácon, Győrben, majd a Honvédban is, ami a világ legjobb csapata volt akkoriban, de a pályafutásom vége felé jó társaságba kerültem az MTK-nál is.
Azt akarja mondani, hogy a társaság is lökte előre?
Persze, a csapattársaimmal rengeteget inspiráltuk egymást. Például Csipes Ferinél nem ismertem céltudatosabb embert. Feri 20 évesen nyert K-1 1000 métert az 1985-ös világbajnokságon, majd amikor hazaért, akkor a repülőtérről egyből a vízitelepre ment edzésre. Más kérdés, hogy ő az 1988-as olimpiai aranyunk után felvette a bohém-pózt, amire szerintem rá is játszik egy kicsit, de ettől függetlenül egy fanatikus ember.
Kevés férfi kajakos képes egyesben és négyesben is olimpiát nyerni, Magyarországon eddig ez csak Önnek sikerült. Ezt minek tudja be?
Mindig egyéniben akartam a legjobb lenni, mert a mi sportágunkban külön kasztba tartoznak azok, akik egyesben tudnak a világ élvonalához tartozni. Az 5 éven át veretlen olimpiai bajnok négyesünknek is az volt a titka, hogy egyéniben a világ legjobbjai voltunk nemzetközi szinten is. Nem kellett sokat készülnünk a négyesre, mert technikailag nagyon passzoltunk, ráadásul mi alakítottuk ki azt a dinamikus négyesevezési-stílust, amit a győri Fazekas Tibor álmodott meg a 80-as évek közepén. Éppen a napokban láttam az Újpesti-öbölben, hogy még mindig úgy készítik fel a négyeseket, mint minket annak idején.
Kevés ismertebb sportoló volt Önnél a 90-es évek elején, hogy viselte a népszerűséget?
Azt gondolom jól, úgy emlékszem, hogy nem szálltam el. Nekünk egyébként szerencsénk volt, mert az ismertség akkor még nem csapott át a mostani eszetlen sztárolásba. Vácon egyébként is megtanultam, hogy munka és alázat nélkül nincs győzelem, Magyarországon a mi sportágunkban szerintem ez hatványozottan igaz. Ha csak egy kicsit is lazsál az ember, akkor azonnal bedarálják a többiek. Másrészt nekem külön szerencsém volt, hogy már fiatalon apa lettem. A család iránt érzett felelősség pedig általában összefog, nem hagyja szétesni az ember.
Mennyire építette fel tudatosan a kajakozás utáni karrierjét?
Szerencsés voltam, annak ellenére, hogy én is átéltem a traumát: a sportban a legjobbak között voltam, civilként mégis a nulláról kellett kezdenem. 1996-ban hagytam abba a kajakozást és az akkori szövetségi kapitány, Vajda Vilmos szerette volna, ha én veszem át a kapitányi posztot, a sportág vezetése azonban ezt megfúrta. Gondolom azért, mert a funkcionáriusok féltették tőlem a széküket, és mert sosem titkoltam a véleményemet. Ez az eljárás nekem akkor rosszul esett, kitaszítottnak éreztem magam, de ma már tudom, hogy nagyon jó dolgot tettek velem, mert rákényszerítettek arra, hogy más területen boldoguljak.
Minek köszönheti a civil pályán elért sikereit?
Továbbra is azt mondom, annak, amit Vácon belém vertek; hogy a legfontosabb az alázat, és a munka. Mert hiába tanultam rengeteget és nyíltak meg előttem kapuk olimpiai bajnokként, ha nem tettem volna bele elég munkát, akkor sehol sem tartana a szakmai karrierem. 4 éve történt, hogy ki akartak nevezi elnöknek a Hungaroring élére, akkor azt mondtam, hogy én nem akarok egyfajta díjként tekinteni erre a megbízásra, hanem szeretnék részt venni az operatív irányításban is. Ezért végül elnök-vezérigazgató lettem, ami több feladattal jár. Viszont így sokkal jobban érzem magam, mert az elmúlt négy évben hozzá tudtam tenni ahhoz, hogy javult a Forma-1 megítélése és sikeres futamokat rendeztünk a kollégáimmal.
Sportolóként egy ország szerette, a dohány-kiskereskedelem vezetőjeként azonban megosztja a közvéleményt, hogyan viszonyul ehhez?
Rosszul esett, hogy személy szerint engem is támadtak az átalakítás miatt, de aztán megedződtem. Büszke vagyok rá, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetőjeként egy olyan 32 fős csapatot irányítok, amelyik felállította a dohány kiskereskedelem teljes informatikai rendszerét, 6200 trafikot felügyel és rendben működik. Bár a munkánk megosztó, de elértük a célunk, ma már fiatalokat nem szolgálnak ki dohányáruval és nincs ellátási zavar az országban. Hogy ehhez ki-mit költ hozzá, hogy milyen érdekeket sértett ez az átalakítás, az már politikai kérdés.
Tervezi, hogy visszatér valaha a kajak-kenuhoz?
2012 után szó volt arról, hogy vállalok komoly funkciót az MKKSZ-ben. Előtte 4 évig elnökségi tagként elég aktív voltam. Aztán amikor elvállaltam a dohány-kiskereskedelem átalakítását, akkor láttam, hogy ez nem férne bele az életembe. Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy a magyar sport most kínál olyan lehetőségeket, amilyenekről korábban álmodni se mertünk. Már 7-8 évvel ezelőtt szorgalmaztam a MOB-nál, hogy legyenek kiemelt edzői státuszok, ez végre működik és bevált. Elindult egy olyan folyamat, hogy kiváló edzők térnek haza külföldről, mert tudják, hogy itthon is biztos lesz az egzisztenciájuk. Egyébként jelenleg is tagja vagyok a MOB elnökségének és ez most teljesen kielégít.
Hogyan fogja ünnepelni a születésnapját?
Lesz egy összejövetel a haverokkal a saját kocsmánkban, amire sok kajakost is meghívok majd. Együtt fogok ünnepelni kalapácsvető barátommal, Gécsek Tiborral, aki szintén most lesz 50 éves. Egyébként nem vagyok egy igazán tivornyázó alkat, vasárnap már családi körben fogunk ünnepelni, mert a legkisebb lányomnak is ma van a születésnapja, Blanka Olimpia nevű lányomnak pedig néhány nap múlva lesz.
Sokáig eljárt evezni, a rengeteg teendő mellett erre még tud időt szánni?
Természetesen igen, vízre szoktam szállni, amúgy sem tudok a Dunától elszakadni. Van Verőcén egy házam, közel a parthoz. Múltkor egy gyerekverseny volt ott, ahol találkoztam Hesz Misával. Eljött hozzánk, ült mellettem, teljes testi- és szellemi frissességben túl a hetvenen. Fantasztikus pillanat volt, megértettem, hogy a kajakozás, a Dunakanyar ugyanazt a tradíciót és akaraterőt nevelte belénk, és aki ezt az iskolát kijárja, az egészen biztosan sikeres lesz az életben. Most már nem haragszom Hesz Misára…….
Fotó: nol.hu
