Mégse

Akit most is a belső hang vezet – Születésnapi beszélgetés Géczi Erikával

Kajakosként ő volt „a csaj, aki gitározik is”. A Bojtorján, a Kormorán vagy az Örökség együttes tagjaként „ a zenész, aki olimpiai ezüstérmes”. A napokban pedig ő volt az ünnepelt, akiről tudni lehet, hány éves, csak éppen elhinni nehéz…

Ketten egy hajóban
Hír

Hogyan érint téged ez a kerek dátum?

Nem titkolom az életkoromat, nem kényes pont számomra és amúgy is bárki láthatja a wikipédián. Hatvanéves múltam márciusban és kész. ( nevet )

– Az emlékek sem rohannak meg?

Igazából nem szoktam visszatekintgetni. Bizonyos helyzetekben persze előfordul és eszembe jutnak dolgok a múltból, olyanok is, hogy valami „hű de jó volt”; de azt már megtanultam, hogy a jelen pillanat az igazi, és ha valaki folyamatosan a múltba tekint, akkor nem tudja átélni a jelent. Igaz, most a kerek születésnapom kapcsán egy, az életem állomásait felelevenítő koncertre készülökősszel, ami óhatatlanul egyfajta összegzéssel is jár. A születésnapomon pedig nagyon meghatódtam, mert Barcsik Valéria barátnőm, aki egy elismert zeneszerző, írt nekem egy dalt, ami rólam szól és ennek köszönhetően mégiscsak végiggondoltam, hogy honnan jutottam el oda, ahol most vagyok.

– A mostban élés tudománya a versenysportban kimondottam hasznos lehet, például amikor odaáll a rajthoz az ember. Akkoriban is ment már?

Igen, valahogy már akkor is tudtam, amikor versenyeztem. A futam előtt mindig azt volt a legjobb, hogy nem gondoltam semmire, nem tartottam a fejemben semmilyen gondolatot, csak úgy voltam…

Az imént említetted azokat az emlékeket, amik a „hű de jó volt” kategóriába tartoznak. Mondanál egy ilyet?

Ami a legszebb, az a montreáli vb-győzelem. Akkor volt egy nagyon erős női csapat. Mondhatnánk, hogy szerencsénk is volt, mert kizárták a németeket az előfutamban, ráadásul Birgit Fischer abban az évben épp nem is indult. De azt gondolom, hogy ha a németek ott lettek volna, mi akkor is győzünk, mert akkor annyira össze voltunk hangolódva. Ugyanaz a négy lány alkotta azt a csapatot, mint az olimpián, de Montreál előtt sokkal nyugodtabban tudtunk készülni. Az olimpia előtt viszont kérdéses volt, hogy Gyulay Kati vagy én indulok-e.

– Mi alapján született végül döntés? Van, aki úgy emlékszik, hogy az akkori kapitány téged támogatott jobban.

Azt mondták, lesz majd egy szétlövés kint az olimpián; de végül nem lett, hanem az történt, hogy Parti János lejött egy edzésre és feladatokat adott nekünk. Annyira éreztem, hogy ez valójában egy pszichológiai teszt és úgy is álltam neki. A feladat úgy szólt, hogy lesz négy darab egy perc, amit nyolcvan százalékosan kell teljesíteni és négy darab egy perc, amit száz százalékkal. Az volt a lényeg, hogy a nyolcvan százalékosat tényleg annyival csináljuk, de szerintem a Kati megnyomta azt is teljes erőből és elvert engem. A száz százalékosakban meg én őt. Ez alapján kerültem én a négyesbe. Sokan talán nem is tudják, hogy ez történt.

– Gondolkodtál már azon, hogy az a négy lány sok mindenben hasonlít egymásra habitusban is?

Igen, most hogy mondod, egyik sem az a típus, aki csupán tartozék szeretne lenni egy gépezetben. Ritával sokat voltam egy szobában és lelkiekben tényleg nagyon hasonlók vagyunk, például az első jógakönyvet tőle kaptam kölcsön az olimpia előtt. Akkor az nagyon sokat segített nekem, hogy nyugodt tudjak maradni abban a vitás szituációban.

– Ti tudatosan kerestétek akkoriban a különféle alternatív, mentális módszereket?

1992-ben végeztem el az agykontroll tanfolyamot, de ’83-ban a tamperei világbajnokságon már csináltam a vizualizációt, amit Parti Jánostól tanultam. Vele nagyon sokat beszélgettem és elmondta, hogy ő a nagy versenyei előtt mindig végigjárta a pályát és próbálta a gondolatában, a képzeletében a legjobban végigcsinálni azt az ötszáz vagy ezer métert. Ez nagyon bennem maradt. Tamperében, amikor egy nagyon rossz rajt után kiestünk az előfutamból Povázsán Katival , eszembe jutott, amit János mesélt. A reményfutamból könnyedén továbbjutottunk, aztán a középfutam előtt lefeküdtem az ágyraés gondolatban végigcsináltam a rajtot, ahányszor csak tudtam, de legalább százszor. Elképzeltem, ahogy hallom az indító lélegzetét, aztán durr, és már indulok is. Ezután bejutottunk a döntőbe, ahol másodikak lettünk, úgy, hogy megvertük a mellettük induló svédeket, akik előtte kivertek minket az előfutamból. Ez egy nagyon szép tapasztalat volt arra nézve, hogy ezek a dolgok működnek.

Egyszer valahol azt nyilatkoztad, hogy „véletlen úgy hozta, hogy edző lettem”… Feltételezve, hogy a véletlenekben nem igazán hiszel, mennyire jelentett ez a lépés számodra akkor egyértelmű lehetségességet?

Ez egyfajta szinkronicitás, vagyis véletlen egybeesés volt az életemben. Még épp a BSE-ben kajakoztam, ahol kaptam egy levezető évet. Egyik délután láttam, hogy ott ácsorog vagy harminc gyerek és megkérdeztem, mit csináltak. Mondták, hogy várnak az edzőjükre. Na, akkor addig futás a hídig meg vissza – javasoltam nekik. Aztán ez egy másik alkalommal is megismétlődött és akkor az edzőjük, Rasztotzky János, aki a privát munkája miatt épp le akarta adni a csapatot, megkérdezte, hogy „Erika, nem akarsz edzősködni?”. Én pedig nagyon nyitott voltam erre, hiszen éppen azon gondolkodtam, mivel fogok pénzt keresni. Abban persze akkor is biztos voltam, hogy zenélni mindenképp szeretnék.

– Azért egy ideig megfért egymás mellett a kettő, sőt, a KSI-ben is folytattad a tréneri munkát. Milyen típusú edző voltál?

A fegyelmezéssel hadilábon álltam, nem volt bennem elég szigorúság, meg keménység. Az elején még rendszeresen voltak „rémálmaim”, például, az egyikben a gyerekek tortát dobálnak edzésen… Viszont nagyon szerettek és nagyon közel álltak hozzám. Amolyan tyúkanyó típusú edző voltam, úgy tekintettem rájuk, mint a saját gyermekeimre. Arra törekedtem, hogy a fizikai edzés mellett a lelkükkel is foglalkozzam.Ebben, és még sok minden másban is nagy segítségemre volt Agócs Misi, aki mellettem kezdett el edzősködni. Azt hiszem, hogy a viszonylagos „lágyszívűségem” azért nem ment a teljesítmény rovására, mert jó eredmények születtek. A saját versenyzői tapasztalataimból merítettem leginkább, de azért később elvégeztem a TF kajak-szakedzőit.

– Apropó tapasztalatok: abba a generációba tartozol, akik átélték a Los Angeles-i olimpia bojkottját. Benned mennyire okozott törést?

– Az biztos, hogy mélyen érintett, hiszen a pályám csúcsán voltam éppen; két számban indultam volna: párosban Kőbán Ritával, és négyesben.Annyira megrázó élmény volt, amikor lejöttek Dunavarsányba és bejelentették, hogy sokáig nem is tudtam beszélni róla anélkül, hogy a könnyeim ne potyogtak volna.

– Hogy érzed: tudtál valamit profitálni ebből a csalódásból?

Azt mindenképp, hogy utána volt bennem egy erős indíttatás, a „csakazértis indulni egy olimpián” érzése. Ez tudott segíteni abban, hogy szöulig még folytassam. Szerettem is csinálni, de nagyon húzott már a zene. Akkoriban már a Bojtorján együttessel jártam fellépni vendégként, szóval ott volt a kettősség. Valójában nem volt túl hosszú a sportpályafutásom: tíz évnyi válogatottság.

– Mennyire követed figyelemmel manapság a sportág történéseit?

Sok mindenre nincs ugyan időm, de azért nem szakadtam el teljesen a sportágtól, hiszen mindmáig – közel harminc éve gyártjuk a hullámkötényeket a kajakosoknak ERA márkanévvel, illetve még néhány hasznos védőfelszerelést. Annak idején még a tanítványaimnak kezdtem el varrni őket.

– Emlékszem, annak idején játszottál egy bizonyos Tengsz-Lengsz nevű zenekarban is. Volt olyan időszak az életedben, amikor csak úgy „tengtél-lengtél”?

Olyan nem nagyon. Nyilván fiatal korában az ember kevésbé tudatos, de bennem mindig volt egy belső iránytű, mindig megéreztem, mikor merre kell mennem. Hála Istennek, olyan szüleim voltak, akik nem erőltettek rám kötelező irányokat. A sporthoz való vonzódásom adott volt: először atletizálni szerettem volna, mert abban az iskolai versenyeken mindig jól szerepeltem, aztán elmentem teniszezni, de ott túlkorosnak számítottam és nem foglalkozott velem senki. Így terelt az élet a kajakozáshoz, ami nem lett ugyan életre szóló hivatásom, viszont most segítségemre van abban is, hogy az életjáradéknak köszönhetően felszabadultabban tudok a művészettel foglalkozni.

– Sportberkekben, annak idején, gondolom,  külön izgalmas színfoltot jelentett „a gitáros kajakos lány”… A zene felé is az a bizonyos belső iránytű vitt?

– Anyukám – aki korábban bendzsón játszott – hazahozott egyszer egy gitárt, ami egy darabig ott állt a sarokban. Én azt sem tudtam akkor még, mi fán terem ez a hangszer. Ócska orosz gitár volt, nehezen lefogható húrokkal. De valamiért vonzani kezdett, hogy megtanuljak játszani rajta. Az egyesületben volt lenn egy fiú – Csirkének hívták –, ő mutatott meg pár akkordot az elején. Mindez akkor történt, amikor kajakozni kezdtem, szóval tényleg párhuzamosan futott a két történet már a kezdetektől.

– Jó néhány meghatározó váltás-újrakezdés történt már az életedben. Ezeket jellemzően a körülmények generálták inkább vagy a te döntéseid?

Többnyire az én döntésem volt, ha már nem éreztem jól magam egy helyzetben. Az emberek változnak egy csapaton, egy zenekaron belül is, ugyanúgy, mint a házasságokban, és ha emiatt nem sikerül a harmóniát megtartani, sokkal jobb külön utakra menni. Nem is haragszom senkire, szerintem, teljesen normális dolog, ha az ember néha irányt vált. Ez az, amitől fejlődünk. Arról nem is beszélve, hogy én afféle művészlélek vagyok és időnként szükséges a megújulás.

– …és persze csodák is mindig vannak… legalábbis egy korábbi nyilatkozatod szerint..

– Ezt én mondtam volna?

– Igen… Említenél  egyet?

– Akkor most kicsit bajban vagyok.

– Mert annyi sok volt?

Nem, csak az jutott eszembe, hogy a csodák nem önmaguktól lesznek, hanem belőlünk fakadnak. A hozzáállásunk teremti meg őket, tehát nem pottyannak csak úgy az ember ölébe.

– Ilyen „csodának” tekinthető például, hogy elénekelhetted a „Honfoglalás” film főcímdalát, vagy hogy a sikerről való meglátásaid tananyaggá váltak?

Igen, mindkettő egy folyamat eredménye. Ami az utóbbit illeti: rengeteget olvastam, mégpedig azért, mert elsősorban a saját lelkemet akartam rendbe rakni és nagyobb tudatosságot hozni az életembe. A KSI-ben voltam épp edző, amikor felkeresett valaki, hogy egyetemistaként velem szeretne interjút készíteni a szakdolgozatához. A beszélgetés nyomán elkezdett motoszkálni bennem valami, amit leírtam és aztán egy szakképzési intézetben, kísérletképpen tanítottam is két évig. Ebből az anyagból készült aztán egy egyetemi jegyzet, amit Debrecenben, a közelmúltban indított sportközgazdász szakon oktatnak. Vendégelőadóként, egy-egy alkalom erejéig magam is közreműködöm a tanításban.

Hogyan foglalnád össze az általad megalkotott „Sikerlélektan” lényegét?

Minden ember születetten hoz magával képességeket, adottságokat, ami által kiemelkedhet. Ezeket mindenkinek magában kell felfedeznie, aztán kibontakoztatnia. Mindenki érez valamire erős késztetéseket, de sokan nem hallgatnak a belső hangra, nem merik felvállalni. Ennek több oka is lehet, kezdve az észérvektől és attól, hogy nem bíznak elégé magukban. Bennem is erős késztetés volt, amikor elkezdtem kajakozni és nem gondolkodtam azon, keresek-e majd ezzel pénzt, csak az számított, hogy nagyon tetszik és jól érzem magam benne. Az egyik legfontosabb dolog, hogy érdemes elindulni azon az úton, amire hívást érzünk. Persze, sokszor megkapom azt, hogy „könnyű neked, te azt csinálod, amit szeretsz”. De hát mindenki csinálhatná azt, amit szeret! A sikernek egyébként több összetevője van – és egyáltalán nem a sztársággal azonosítom ezt a fogalmat – de az elengedhetetlen, hogy legyenek céljaink, amiket a belső késztetéseink alapján tűztünk ki, és amiért érdemes dolgozni.

– Említetted, hogy van egy dal, ami a te életutadról szól, ami annyira te vagy… Idéznél  belőle?

„Annyi minden megtörtént már, de mégse látom az út végét

hogy sorsom hol ér véget egyszer, ki tudja – talán csak az ég

Annyi mindent megtanultam, játszva élni az életet

annyi múltba visszanyúló, rossz emlékez töröltem el

Mi a cél, hol a fény, ami átjár engem végleg,

mi az a vágy, ami hajt, hogy újra önmagamra leljek –

Te tudod talán legjobban, hogy néha jönnek rossz idők,

de van egy hang, ami súgja halkan, hogy hogyan legyek nyerő.

Csak állok majd a szélben, még ha tombol is a vihar,

olyan végtelen nyugalom éltet, ami a végső célhoz hajt…

Hát éld át velem a mindenséget, a végtelen időt!

Hát éld át velem a mindenséget, azt a végtelen erőt! „

10 ösztöndíj a jövő reménységeinek

Megtartotta évértékelő eseményét, és egyben évzáróját a Kolonics György Alapítvány a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) rendezvényközpontjában, a Stopper állóhajón. A vacsorán megkapta az elismerést a "Jövő Reménységei Program" idei tíz díjazottja, a tavaly három ifjúsági világbajnoki címet szerző Kőhalmi Emese pedig átvehette a Kolonics-díjat, ami a magyar kajak-kenu sport utánpótlásának legfontosabb elismerése.

Hír

Csabai Edvin, a Kolonics Alapítvány kuratóriumi elnöke beszámolt a szervezet tavaly elvégzett munkájáról. A már szokásos emlékevezés, és emlékfutás mellett rendkívül sikeres volt a szegedi világbajnokságon megrendezett Kolonics, a sportlegenda kiállítás is.

“2019-ben folytatódott a Karrierkövető program, a Granek István tanulmányi ösztöndíj program, és természetesen a Jövő Reménységei programunk is – mondta Csabai Edvin. – Örülök, hogy sikerült CD-re rögzítenünk a régi kenus-dalokat Wichmann Tamás közreműködésével, valamint annak is, hogy a kenukirályról szóló dokumentumfilmet nagy sikerrel mutatta be az Alapítvány. Továbbá hatalmas fegyvertény, hogy tavaly háromszor annyi támogatás folyt be hozzánk az SZJA 1%-okból, mint egy évvel korábban, ami nem elsősorban a pénz miatt fontos, hanem azért, mert ez mutatja, hogy fejlődik a Kolonics Alapítvány társadalmi beányazottsága.”

A Jövő Reménységei Program idei nyertesei a korábbi évekhez hasonlóan hat hónap alatt 240 ezer forint támogatást kapnak. A díjazottak ösztöndíját évek óta kizárólag magánadományokból fedezi az Alapítvány.

“Tavaly 2,8 millió forint adomány jött erre a programra, ami hatalmas siker. Ez idén lehetővé tette, hogy szakáganként 2-2 ösztöndíjat ítéljünk oda a kiírt pályázat elbírálása után, ezen kívül lett egy különdíjasunk, valamint a paraszakág legnagyobb reménységét is be tudtuk venni a programba” – mondta Kárai Péter, az MKKSZ alelnök, az alapítvány kuratóriumának tagja.

Az idei díjazottak:

Opavszky Réka – női kenu

Győri Ivett Juliannak – női kenu

Kulcsár Csenge Emese – női kajak

Máró Anna – női kajak

Böszörményi Bendegúz – férfi kenu

Vass Zoltán – férfi kenu

Ozsgyáni Bence Alex – férfi kajak

Tamási Zsombor – férfi kajak

Kiss Péter Pál – parakajak

Reisz Benedek – férfi kajak (különdíj)

A Pacs-Pacs Községi Sportegyesület versenyzője, Opavszky Réka 2018 után már másodszor kapta meg a díjat. A sződligeti kenus a pályázaton nyert pénzen ezúttal is osztozik párjával, Gönczöl Laurával.

“Két éve én nyertem ilyen ösztöndíjat már, tavaly Laura, most pedig nagyon meglepődtem, hogy megint minket díjaztak. Nincsenek igazán hosszú távú terveink még, idén leszünk első éves ifik, biztos, hogy ezúttal is párosban fogunk versenyezni. Köszönjük szépen az elismerést, a kapott pénzt idén is sportruházatra költjük, és az edzőtáborok utiköltségét fedezzük belőle” – mondta a fiatal kenus hölgy.

Az ünnepi eseményen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség évente odaítélésre kerülő Kolonics-díjját, vagyis a magyar utánpótlás legmagasabb rangú elismerését 2019-es teljesítménye alapján Kőhalmi Emese kapta meg, aki három aranyérmet szerzett az ifi világbajnokságon.

“Nagyon örülnék neki, ha idén is hasonlóan sikeres évem lenne, de akkor sem leszek boldogtalan, ha egy árnyalatnyival kevesebb jó eredményt érek el. Megkapni ezt a díjat egy valóságos álom, Kolonics György a mi sportágunk legnagyobb példaképe, miután mindenkinél alázatosabb, és kitartóbb sportoló volt, valamint rendkívül barátságos ember. Az egy millió forintos támogatást új lapátra, edzőtáborra, és egy komoly pulzusmérőre fogom költeni” – mondta Kőhalmi Emese, aki nem zárta ki, hogy a tavaszi tájékoztatóversenyen már a felnőtt női kajakos mezőnyben is kipróbálja magát.

Budapestre látogatnak Európa legjobbjai

Az idén végre Budapest is komoly kajak-kenu világversenyt rendezhet 2020. július 20-26. között, hiszen Magyarországon kerül sor az ifjúsági, U23-as és felnőtt maraton Európa-bajnokságra, méghozzá egy teljesen új helyszínen. Erről kérdeztük a verseny egyik főszervezőjét, Weisz Róbertet.

Hír

„A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szeretett volna Budapesten rendezni egy nemzetközi versenyt, és mivel gyorsasági kajak-kenu pálya még nincs a fővárosban, így esett a választás a maraton Európa-bajnokságra, amelyre soroksári Duna szakasz kiválóan alkalmas. Nagyon örülünk annak, hogy végre a főváros is otthont adhat egy ilyen jeles eseménynek” – mondta Weisz Róbert szövetségi kapitány, aki egyben az Eb technikai vezetője is.

A Daru-domb és az előtte fekvő terület lesz az Európa-bajnokság központja. A domb és Kolonics sétány közötti lépcsős partvonal akár lelátónak is megfelel, a szervezők úgy terveziuk, hogy a sétány magasságában lesz a rajt, a befutó és a futószakasz is.

„A maratonnál általában a rajt egy klasszikus stégről történik, de az elmúlt időszakban több versenyen a síkvízen is ismert rajtgépből indultak a kajak-kenusok. Mi is vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy ezt tudjuk csinálni. A rajt után folyásiránnyal lefelé indul majd el a mezőny, 1700 méterrel lejjebb lesz a forduló, ez már belelóg a csepeli kajak-kenu pályába. A felső fordulót a Kolonics sétányhoz tesszük, hogy

minél közelebb vigyük a nézőkhöz ezt az izgalmas részt.

Egy kör 3,6 kilométer lesz, ebből 100 méter a futószakasz. A verseny befejező kiskörében egy kilométert kell megtennie a mezőnynek, a végén pedig folyásiránnyal szemben lesz a befutó” – vázolta fel a pályáról való tudnivalókat Weisz Róbert.

A szövetségi kapitány hozzátette, hogy a magyar versenyzőkön már érezni, hogy nagyon készülnek az Eb-re, amelyet második alkalommal rendez meg Magyarország (korábban Győr látta vendégül Európa legjobbjait).

„Valószínűleg az idén meg is fordul a prioritás a vb és az Eb között, mert versenyzőink nagyon szeretnének hazai közönség előtt bizonyítani. Mi ehhez minden segítséget meg is adunk, úgy tervezzük, hogy az Európa-bajnokság előtt

még egy edzőtábort tartunk majd a versenyhelyszínen.

A kontinenstorna előtti két nap, július 20-án és 21-én a masters Európa Kupát rendezzük meg ugyanezen a helyszínen, így addigra már teljesen kész lesz a pálya, akkor is lesz lehetőségük versenyzőinknek megszokniuk a környezetet. Az idén a világbajnokságra, amely egy hónappal később lesz, nem is rendezünk második válogatót, hanem az országos bajnokság alapján kerül kihirdetésre az Európa-bajnoki keret, amelyen csak egy gyengébb Eb-szereplés esetén változtatunk.”

A futamokról drónok segítségével élő közvetítés is lesz az interneten, de a helyszínre kilátogató nézők is láthatják majd a történéseket egy nagy kivetítőn.

Várunk mindenkit szeretettel a maraton Európa-bajnokságra júliusban!