Mégse

Akinek duplán kellett megfelelni

Gazdag edzői pályafutása alatt dolgozott az Elektromosban, a Fradinál, a Csepelben és az MTK-nál is, de karrierjének talán a legfontosabb állomása a KSI, ahol 10 éven át volt vezetőedző. A legnagyobbaktól tanulta a szakmát, rendkívül sikeres versenyzők, és edzők kerültek ki a kezei közül. Nagy László február 11-én 70 éves lett.

Hír

– Gondolom Ön sem vezetőedzőként kezdte a kajakozást, hogy ismerkedett meg a sportággal?

– Érdekes módon a kapcsolatom a kajakozással egybeesik a KSI 1963-as megalakulásával, a tesnevelő tanárom a gimnáziumban elkezdte gyűjteni a kajakosokat a szakosztálynak, de én mégsem oda mentem, hanem a Ferencvárosba kezdtem, mert Fradi-szurkolóként ez tűnt logikusnak. 1964-ben a későbbi szövetségi kapitány, Péhl József vett fel az FTC-be. Azért akartam kajakozni, mert 1956-ban paralizist kaptam, ami miatt sosem tudtam rendesen használni a lábam, gondoltam nekem való lesz, mert a hajóban csak ülni kell. Persze hamar kiderült, hogy rosszul gondoltam, hiszen nem nem tudtam a többiekkel futni menni, és a hajóban is labilisabb voltam.

– Nem kicsit kellett ahhoz eltökéltnek lenni, hogy mégis ottragadt a Fradinál….

– Ezt egy ott dolgozó utánpótlásedzőnek, Endreffy Lórántnak köszönhetem, aki sokszor megkért, hogy segítsek neki. Tanítgattuk, illetve együtt vittük túrázni a kicsiket, így elkezdtem az edzői pálya felé irányulni. Első állásomat mégsem a Fradinak köszönhetem, 1971 nyarán az Elektromosból a szezon közepén távozott az edző, odavettek egy hónapra, mert addigra már volt segédedzői papírom. Az egy hónapból végül majdnem három év lett, szép eredményeket értem el, például magyar bajnoki címet nyert nálam Pallovits Angyal – aki később Kovács Katalain nevelőedzője lett – ami azért volt nagy dolog, mert az Elektromos előtte évekig nem nyert aranyérmet a bajnokságon.

– Így hát visszahívták a Fradiba….

– Pontosan, és elkezdtem együtt dolgozni a szakma akkori krémjével. Abban az időben Péhl Jóka volt a szövetségi kapitány, mellette követhettem többek között Parti János, Granek István, Szabó Ferenc és Hajba Antal tevékenységét is, és rengeteget tanultam tőlük. A Fradiból hamar belekerültem a körforgásba, 1976-ban már előfordult, hogy amíg Jóka a válogatott mellett dolgozott, addig én vezettem Rajnai Klári edzéseit, aki a korszak legjobb női kajakosa volt. Aztán a 76-os olimpiai után Péhl József nem maradhatott kapitány, lekerült Csepelre, ahova mi is követtük Klárival, onnantól kezdve már hivatalosan is az edzője voltam. Fontos hozzátenni, hogy a váltással akkor is hatalmas szerencsém volt, mert ott is kiváló kollégák közé kerültem, mint például a Vass Pista, akit Séra Miklós mellett minden idők egyik legnagyobb edzőjének tartok.

– Éppen a napokban láttam egy korabeli fotót, a 70-es évek végén készült egy válogatott edzőtáborban, ahol fiatal trénerként már ön is ott áll. Milyen érzés volt még a harmincadik születésnapja előtt ilyen lehetőséghez jutni?

Hihetetlen élmény volt. Gondolja el, 6 éves korom óta tulajdonképpen mozgássérült vagyok, mégis volt olyan tornatermi edzése a válogatottnak, amit Parti János megbízásából én tarthattam meg. Tudtam, hogy ott lesz az egész felnőtt keret, előtte egész éjjel nem aludtam. Aztán másnap ott billegtem a rossz lábammal Csapó Géza, Bakó Zoltán, Wichmann Tamás, vagy éppen Foltán László és Vaskuti István mellett, de elfogadtak, pedig az összes gyakorlatot el sem tudtam volna végezni. Az élet más területein sokszor éreztem azt, hogy az állapotom miatt duplán kell megfelelnem, de a sportban szerencsére nem. Elfogadtak, és ez nekem nagyon sokat jelentett.

– És közben persze egyre keresettebb edző lett. Hogyan került végül a Csepelből az akkor még kizárólag utánpótlásneveléssel foglalkozó KSI-be?

– Füzesséry Gyula hívott át 1984-ben, mert egy kolléga kilépett a szakosztálytól, és Simi (Simon Miklós) ott maradt legalább 60 gyerekkel egyedül. Egy évvel később vezetőedző lettem, nagyon jó csapatot építettünk, kenus edzőnek áthívtam a Csepelből Koletics Mikit, és alaptvetően akkor alakult ki a feladásos rendszer a klubnál, 13-14 éves korig Simi foglalkozott a kajakos gyerekkel, aztán átkerültek hozzám. Akkoriban vettem oda az ificsapat mellé segédedzőnek Schmidt Gábort, a szövetség mai elnökét, rajta már akkor látszott, hogy nagyon sokra hívatott, tele volt akarattal és elhivatottsággal.

– 10 éven át volt vezetőedző, gyorsan jöttek a jó eredmények?

– 1987-re már volt ifi válogatott versenyzőnk, később a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi főtitkára, Vékássy Bálint révén világbajnokunk is. Volt több kiváló versenyzőnk akkoriban, például Ács Tamás, Bauer Márton, Kovács Ákos, és csatlakoztak hozzánk a Storcz-fivérek is az UTE-ból, szóval egy tényleg nagyon erős csapat jött össze. 1995-ig dolgoztam a KSI-ben, ahol akkoriban még csak utánpótlásképzés zajlott, ugyanakkor a tehetséges versenyzőim már kinőtték az ifit, ezért az egész csoporttal együtt átigazoltunk az MTK-ba.

– Ahol minden idők egyik legerősebb csapata jött össze, hogy fértek meg egymás mellett a fiatal tehetségek, és a nagy nevek?

– Valóban, ott annyira erős csapatom lett, hogy az 1996-os atlantai olimpia előtt egy-két kivételtől eltekintve az egész felnőtt férfi kajakos válogatott nálam készült. Szerintem jól megvoltunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozhattam akkor, mint például Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila. Aztán az 1996-os olimpia nem úgy jött össze nekünk, ahogy terveztük, elképzelhető, hogy én is hibáztam, illetve akklimatizációs gondok adódtak, amikor megérkeztünk az USA-ba. Atlanta után a csoport feloszlott, én pedig a következő évben már újra Csepelen vezettem egy 30 fős fiatal lányokból álló csapatot. Nagyon jó szívvel emlékszem arra az időszakra is, mert rengeteget kaptam a társaságtól. Nem értünk el nagy eredményeket, de a lányok imádtak lejárni kajakozni, tőlük kaptam pályafutásom legszebb ajándékát, egy 30 fős versenykajak-makettet, amit a magyar válogatott egyik főszurkolója, Ladunga Károly gyártott le, a versenyzőim pedig gyurmából beleformázták saját magukat a hajóba. Ez a relikvia a mai napig kint van otthon az ebédlőben.

– Egész pályafutása alatt jellemző volt, hogy a felnőttekkel való munka után állandóan visszatért az utánpótlásneveléshez, ezt sosem érezte tehernek?

– Talán közhely, de mindkét területen ugyanolyan szívesen és lelkesen dolgoztam. Tényleg hatalmas élmény Gyulay Zsolttal kimenni a vízre, és neki vezetni edzést a motorcsónakból, de ugyanúgy imádtam a kicsikkel is foglalkozni. Az újabb csepeli kitérő után visszatértem az MTK-hoz, ahol többek között az akkor nagyon fiatal Vad Ninettával foglalkoztam, majd újra hívott a KSI a legkisebbekhez. Akkor megmondtam Ninának, hogy tartson velem, ha akar, a KSI-ben edzősködik az egykori tanítványom, Mórocz István, vele folytathatja a munkát, mert én csak a legkisebbekkel szeretnék foglalkozni. Aztán kettőjük kapcsolatának több felnőtt világbajnoki cím lett az eredménye. Közben mi – újra a KSI-ben – Szigeti Viktóriával elindítottunk egy programot a legkisebbeknek, ebből a hat éves munkából olyan nevek jöttek ki, mint Gazsó Dorka, Bakó Olga, Racskó Fruzsina, vagy éppen Varga Ádám. Nekem pedig legalább akkora öröm volt 20-30 kisgyereket három nap alatt a nulláról megtanítani kajakozni, mint korábban Gyuzsóval dolgozni. De hasonlóan szívesen foglalkoztam 2005 és 2008 között Angyal Zoltán kapitánysága idején az U23-as válogatottal vezetőedzőként, hiszen abba a csapatba tartozott akkoriban például Kozák Danuta, Dombi Rudolf, Sík Márton, és az MKKSZ mostani szakmai igazgatója, Boros Gergely is.

– Aztán 2013-ban, több mint 40 év után befejezte az edzősködést, miért?

– Mindig is azt gondoltam,  hogy edzőként addig tudok hiteles maradni, amíg egészséges vagyok, és megvan az energiám ahhoz, hogy átadjam a tapasztalataimat, ez az állapot nálam 63 éves koromig tartott. De azóta sem ülök állandóan otthon, van egy telkem Nagymaroson, szemben a fellegvárral, kora tavasztól késő őszig gyakorlatilag ott élek. A “birtokot” életem egyik fő művének tartom, főzőcskézek a kertben, és barátokkal csodálom a panorámát. Az edzői pályafutásomra pedig szívesen gondolok vissza, sokkal több jót kaptam a sportágtól, mint nehézséget. Volt szerencsém kiváló kollégákkal, és versenyzőkkel együtt dolgozni, és nagyon meg tudok attól hatódni, amikor meghallom, hogy a korábbi tanítványok milyen szép emlékeket őriznek az együtt töltött évekről. Természetesen nem lehetett minden versenyzőmből olimpiai-, vagy világbajnok, de rengetegen lettek sikeres emberek az élet más területein, és ha erre gondolok, akkor nagyon elégedettnek érzem magam.

Megműtötték Gál Pétert

A szolnoki kajakost négy héttel ezelőtt ütötte el egy figyelmetlen autós a zebrán, a bal vállán megsérült izületi tokokat műtéttel kellett helyrehozni. A beavatkozást kedden végezték a Sportkórházban, a válogatott kajakos már otthon van, legkorábban szeptemberben szállhat vissza a hajóba.

Hír

“Készült egy MR-vizsgálat, ami megállapította, hogy a jobb vállam nem szenvedett komoly sérülést, a balt viszont meg kellett műteni – mondta Gál Péter. – A Sportkórházban a járvány után

én voltam az első beteg a műtőben,

három holland csavart kaptam a vállamba, ezek fixálják a megsérült ízületi tokokat. Az orvosom, Dr. Pavlik Attila, és keretorvosunk Dr. Toman József szerint jól sikerült a beavatkozás, vannak még fájdalmaim, remélem azok hamar elmúlnak.”

A baleset május 9-én történt, a versenyzőt futóedzés közben, egy kétsávos út zebráján ütötték el. Nem emlékszik pontosan a baleset körülményeire, de szerencsésnek tartja magát.

“A külső sávban érkező autós elengedett, a belső sávban közlekedő hölgy azonban nem vett észre, és elütött. Nem tudom pontosan, hogy mekkora tempóval jött, talán nem hajtott túl gyorsan, de így is komoly ütést kaptam. A vétkes sofőr azóta többször érdeklődött az állapotom felől, nem haragszom rá, mindenki követhet el hibákat. Összességében

járhattam volna sokkal rosszabbul is.”

A szolnoki versenyző a jobb vállát már óvatosan elkezdhette mozgatni, a balt viszont még négy hétig rögzítőkötés védi, utána indulhat a rehabilitációja. Ha minden jól halad, akkor Gál Péter szeptemberben újra vízre szállhat, így nem kellett feladnia tokiói álmait. 

“Kiváló állapotban voltam, amikor a baleset történt, pont előtte mentünk először pályát, és erősebbnek éreztem magam, mint tavaly tavasszal. Így most pontosan tudom, hogy milyen munkát kell majd végeznem szeptembertől, hogy jövőre jó formában térhessek vissza. Mindent megteszek azért, hogy ott lehessek az olimpián” – tette hozzá a válogatott versenyző.

Helycserék után is papírforma

Csak egy embert cserélt le a négyesben Hüvös Viktor edző, ennek ellenére a hajóban senki nem ott ül, ahol tavaly. A Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású egység az új felállásban is gyors volt, és mindkét futamot megnyerte a szolnoki edzésversenyen, K-4 500 méteren. Balla Virág, és Devecseriné Takács Kincső pedig simán győzött NC-2 500 méteren, kétszer is.

Hír

Férfi kajak négyesben tavaly kvótát szerzett Magyarország, miután a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István-egység ötödik lett a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Hüvös Viktor csapatához azóta visszatért Molnár Péter, aki idén tavasszal Birkás Balázst váltotta, de a hajóban nem ez volt az egyetlen változás.

Kuli István leghátulról legelőre ült, Nádas Bence került a második lyukba, Molnár Péter evez harmadiknak, Tótka Sándor pedig a második helyről az utolsóba ült át. A húzás bejött, az egység ma mindkét futamot megnyerte 500 méteren. 

“Kívülről úgy tűnhet, hogy össze-vissza variáljuk a beülési sorrendet, de ez nem így van, a változtatásokat biomecianikai mérések, és más fontos szakmai szempontok befolyásolják” – mondta a hajó legrutinosabb tagja, Molnár Péter, aki tavalyi műtétje után tért vissza a négyesbe.

“Jó érzés, hogy hosszú kihagyás után újra versenyszituációba kerülhettem, sok energiámat elvitte, hogy mentálisan összerakjam magam, amiben rengeteget segítettek a társaim is. Két győzelemmel térhettem vissza, ami fantasztikus érzés, annak ellenére, hogy

az első pályánk végére én kiszálltam a buliból,

mert az utolsó 100-150 méter érzése egy év szünet után még idegen volt nekem. A második futamban már tudtam, hogy mire számíthatok” – tette hozzá Molnár Péter. 

Az első 500 méteren kiválóan rajtolt a főleg sprinterekből álló Birkás Balázs, Balaska Márk, Dombvári Bence, Csizmadia Kolos összeállítású négyes, Kuliék csak 100 méter után érték őket utol, a táv második felében viszont alaposan elhúztak a kihívóktól, és simán nyertek 1,21.73-as idővel. Az U23-as világbajnokságon tavaly bronzérmet szerző Béke Kornél, Németh Viktor, Varga Ádám, Koleszár Mátyás összeállítású négyes harmadik lett. 

A második futamban egy ideig úgy nézett ki, hogy meglepetés születhet, vezettek Balaskáék (Márk egyébként helyet is cserélt Birkás Balázzsal), a rutinosabb négyes csak az utolsó 100 méteren került az élre, és győzött 1,25.16-os idővel. 

Női kenu párosban 500 méteren Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső a várakozásoknak megfelelően simán nyert (1,58.97 és 2,05.61-os idővel). A tavalyi vb-n ezüstérmes egység mindkét futamban több hajóval verte a Bragato Giada, Kisbán Zsófia-duót.

“Idén még nem láttam komplett bójasort,

izgalmas volt újra versenyezni, de az izmaim kicsit elfáradtak a negyedik pálya végére – mondta Balla Virág, aki kedden C-1 200 méteren is rajthoz állt. – Párosban próbáltunk megszökni minél hamarabb a másik egységtől, és a végén indítani még egyet, sikerült jó időket eveznünk.”

Délelőtt a komplett magyar felnőtt női kenus mezőny is versenyzett C-1 200 méteren. Az első futamban Balla Virág nyert saját párja, Devecseriné Takács Kincső előtt, a második futamban pedig helyet cseréltek a győri kenusok. 

A felnőtt válogatott edzésverseny-sorozata jövő héten a férfi kenusok számaival folytatódik C-1 1000 méteren, Szolnokon.