Mégse

Akinek duplán kellett megfelelni

Gazdag edzői pályafutása alatt dolgozott az Elektromosban, a Fradinál, a Csepelben és az MTK-nál is, de karrierjének talán a legfontosabb állomása a KSI, ahol 10 éven át volt vezetőedző. A legnagyobbaktól tanulta a szakmát, rendkívül sikeres versenyzők, és edzők kerültek ki a kezei közül. Nagy László február 11-én 70 éves lett.

Hír

– Gondolom Ön sem vezetőedzőként kezdte a kajakozást, hogy ismerkedett meg a sportággal?

– Érdekes módon a kapcsolatom a kajakozással egybeesik a KSI 1963-as megalakulásával, a tesnevelő tanárom a gimnáziumban elkezdte gyűjteni a kajakosokat a szakosztálynak, de én mégsem oda mentem, hanem a Ferencvárosba kezdtem, mert Fradi-szurkolóként ez tűnt logikusnak. 1964-ben a későbbi szövetségi kapitány, Péhl József vett fel az FTC-be. Azért akartam kajakozni, mert 1956-ban paralizist kaptam, ami miatt sosem tudtam rendesen használni a lábam, gondoltam nekem való lesz, mert a hajóban csak ülni kell. Persze hamar kiderült, hogy rosszul gondoltam, hiszen nem nem tudtam a többiekkel futni menni, és a hajóban is labilisabb voltam.

– Nem kicsit kellett ahhoz eltökéltnek lenni, hogy mégis ottragadt a Fradinál….

– Ezt egy ott dolgozó utánpótlásedzőnek, Endreffy Lórántnak köszönhetem, aki sokszor megkért, hogy segítsek neki. Tanítgattuk, illetve együtt vittük túrázni a kicsiket, így elkezdtem az edzői pálya felé irányulni. Első állásomat mégsem a Fradinak köszönhetem, 1971 nyarán az Elektromosból a szezon közepén távozott az edző, odavettek egy hónapra, mert addigra már volt segédedzői papírom. Az egy hónapból végül majdnem három év lett, szép eredményeket értem el, például magyar bajnoki címet nyert nálam Pallovits Angyal – aki később Kovács Katalain nevelőedzője lett – ami azért volt nagy dolog, mert az Elektromos előtte évekig nem nyert aranyérmet a bajnokságon.

– Így hát visszahívták a Fradiba….

– Pontosan, és elkezdtem együtt dolgozni a szakma akkori krémjével. Abban az időben Péhl Jóka volt a szövetségi kapitány, mellette követhettem többek között Parti János, Granek István, Szabó Ferenc és Hajba Antal tevékenységét is, és rengeteget tanultam tőlük. A Fradiból hamar belekerültem a körforgásba, 1976-ban már előfordult, hogy amíg Jóka a válogatott mellett dolgozott, addig én vezettem Rajnai Klári edzéseit, aki a korszak legjobb női kajakosa volt. Aztán a 76-os olimpiai után Péhl József nem maradhatott kapitány, lekerült Csepelre, ahova mi is követtük Klárival, onnantól kezdve már hivatalosan is az edzője voltam. Fontos hozzátenni, hogy a váltással akkor is hatalmas szerencsém volt, mert ott is kiváló kollégák közé kerültem, mint például a Vass Pista, akit Séra Miklós mellett minden idők egyik legnagyobb edzőjének tartok.

– Éppen a napokban láttam egy korabeli fotót, a 70-es évek végén készült egy válogatott edzőtáborban, ahol fiatal trénerként már ön is ott áll. Milyen érzés volt még a harmincadik születésnapja előtt ilyen lehetőséghez jutni?

Hihetetlen élmény volt. Gondolja el, 6 éves korom óta tulajdonképpen mozgássérült vagyok, mégis volt olyan tornatermi edzése a válogatottnak, amit Parti János megbízásából én tarthattam meg. Tudtam, hogy ott lesz az egész felnőtt keret, előtte egész éjjel nem aludtam. Aztán másnap ott billegtem a rossz lábammal Csapó Géza, Bakó Zoltán, Wichmann Tamás, vagy éppen Foltán László és Vaskuti István mellett, de elfogadtak, pedig az összes gyakorlatot el sem tudtam volna végezni. Az élet más területein sokszor éreztem azt, hogy az állapotom miatt duplán kell megfelelnem, de a sportban szerencsére nem. Elfogadtak, és ez nekem nagyon sokat jelentett.

– És közben persze egyre keresettebb edző lett. Hogyan került végül a Csepelből az akkor még kizárólag utánpótlásneveléssel foglalkozó KSI-be?

– Füzesséry Gyula hívott át 1984-ben, mert egy kolléga kilépett a szakosztálytól, és Simi (Simon Miklós) ott maradt legalább 60 gyerekkel egyedül. Egy évvel később vezetőedző lettem, nagyon jó csapatot építettünk, kenus edzőnek áthívtam a Csepelből Koletics Mikit, és alaptvetően akkor alakult ki a feladásos rendszer a klubnál, 13-14 éves korig Simi foglalkozott a kajakos gyerekkel, aztán átkerültek hozzám. Akkoriban vettem oda az ificsapat mellé segédedzőnek Schmidt Gábort, a szövetség mai elnökét, rajta már akkor látszott, hogy nagyon sokra hívatott, tele volt akarattal és elhivatottsággal.

– 10 éven át volt vezetőedző, gyorsan jöttek a jó eredmények?

– 1987-re már volt ifi válogatott versenyzőnk, később a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi főtitkára, Vékássy Bálint révén világbajnokunk is. Volt több kiváló versenyzőnk akkoriban, például Ács Tamás, Bauer Márton, Kovács Ákos, és csatlakoztak hozzánk a Storcz-fivérek is az UTE-ból, szóval egy tényleg nagyon erős csapat jött össze. 1995-ig dolgoztam a KSI-ben, ahol akkoriban még csak utánpótlásképzés zajlott, ugyanakkor a tehetséges versenyzőim már kinőtték az ifit, ezért az egész csoporttal együtt átigazoltunk az MTK-ba.

– Ahol minden idők egyik legerősebb csapata jött össze, hogy fértek meg egymás mellett a fiatal tehetségek, és a nagy nevek?

– Valóban, ott annyira erős csapatom lett, hogy az 1996-os atlantai olimpia előtt egy-két kivételtől eltekintve az egész felnőtt férfi kajakos válogatott nálam készült. Szerintem jól megvoltunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozhattam akkor, mint például Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila. Aztán az 1996-os olimpia nem úgy jött össze nekünk, ahogy terveztük, elképzelhető, hogy én is hibáztam, illetve akklimatizációs gondok adódtak, amikor megérkeztünk az USA-ba. Atlanta után a csoport feloszlott, én pedig a következő évben már újra Csepelen vezettem egy 30 fős fiatal lányokból álló csapatot. Nagyon jó szívvel emlékszem arra az időszakra is, mert rengeteget kaptam a társaságtól. Nem értünk el nagy eredményeket, de a lányok imádtak lejárni kajakozni, tőlük kaptam pályafutásom legszebb ajándékát, egy 30 fős versenykajak-makettet, amit a magyar válogatott egyik főszurkolója, Ladunga Károly gyártott le, a versenyzőim pedig gyurmából beleformázták saját magukat a hajóba. Ez a relikvia a mai napig kint van otthon az ebédlőben.

– Egész pályafutása alatt jellemző volt, hogy a felnőttekkel való munka után állandóan visszatért az utánpótlásneveléshez, ezt sosem érezte tehernek?

– Talán közhely, de mindkét területen ugyanolyan szívesen és lelkesen dolgoztam. Tényleg hatalmas élmény Gyulay Zsolttal kimenni a vízre, és neki vezetni edzést a motorcsónakból, de ugyanúgy imádtam a kicsikkel is foglalkozni. Az újabb csepeli kitérő után visszatértem az MTK-hoz, ahol többek között az akkor nagyon fiatal Vad Ninettával foglalkoztam, majd újra hívott a KSI a legkisebbekhez. Akkor megmondtam Ninának, hogy tartson velem, ha akar, a KSI-ben edzősködik az egykori tanítványom, Mórocz István, vele folytathatja a munkát, mert én csak a legkisebbekkel szeretnék foglalkozni. Aztán kettőjük kapcsolatának több felnőtt világbajnoki cím lett az eredménye. Közben mi – újra a KSI-ben – Szigeti Viktóriával elindítottunk egy programot a legkisebbeknek, ebből a hat éves munkából olyan nevek jöttek ki, mint Gazsó Dorka, Bakó Olga, Racskó Fruzsina, vagy éppen Varga Ádám. Nekem pedig legalább akkora öröm volt 20-30 kisgyereket három nap alatt a nulláról megtanítani kajakozni, mint korábban Gyuzsóval dolgozni. De hasonlóan szívesen foglalkoztam 2005 és 2008 között Angyal Zoltán kapitánysága idején az U23-as válogatottal vezetőedzőként, hiszen abba a csapatba tartozott akkoriban például Kozák Danuta, Dombi Rudolf, Sík Márton, és az MKKSZ mostani szakmai igazgatója, Boros Gergely is.

– Aztán 2013-ban, több mint 40 év után befejezte az edzősködést, miért?

– Mindig is azt gondoltam,  hogy edzőként addig tudok hiteles maradni, amíg egészséges vagyok, és megvan az energiám ahhoz, hogy átadjam a tapasztalataimat, ez az állapot nálam 63 éves koromig tartott. De azóta sem ülök állandóan otthon, van egy telkem Nagymaroson, szemben a fellegvárral, kora tavasztól késő őszig gyakorlatilag ott élek. A “birtokot” életem egyik fő művének tartom, főzőcskézek a kertben, és barátokkal csodálom a panorámát. Az edzői pályafutásomra pedig szívesen gondolok vissza, sokkal több jót kaptam a sportágtól, mint nehézséget. Volt szerencsém kiváló kollégákkal, és versenyzőkkel együtt dolgozni, és nagyon meg tudok attól hatódni, amikor meghallom, hogy a korábbi tanítványok milyen szép emlékeket őriznek az együtt töltött évekről. Természetesen nem lehetett minden versenyzőmből olimpiai-, vagy világbajnok, de rengetegen lettek sikeres emberek az élet más területein, és ha erre gondolok, akkor nagyon elégedettnek érzem magam.

Lélekmozgató események a Magyar Parasport Napján

Február 22-én ünneplik a Magyar Parasport Napját, amelyet a Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018-ban tartottak meg először.

Hír

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) ebben az évben is a szakmai programok és protokolláris események mellett az ország összes köznevelési intézményét (óvodáját, iskoláját) megszólította Lélekmozgató névre keresztelt programjával, arra kérve az intézményvezetőket, pedagógusokat, hogy február 22-én érzékenyítő, interaktív osztályfőnöki órát, rendhagyó testnevelés órát, játékos sportfoglalkozást tartva emlékezzenek meg a magyar parasportolókról, a magyar parasportról.

A program keretében, eleget téve az iskolák, óvodák meghívásának, több válogatott paraversenyzőnk is részt vett Lélekmozgató eseményeken. Közülük Varga Katalin három iskolai intézményben is látogatást tett, a Szekszárdi Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskolájában, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában és a Bálint Sándor Általános Iskola Szegedben beszélgetett a tanulókkal.

Juhász Tamás egy budapesti óvodában járt Pruzsina István edzővel, ahol nagyon jó hangulatú beszélgetés zajlott a gyerekek és Tamás között többek között arról, hogyan él egy mozgáskorlátozott, és milyen erőfeszítéseket kell tennie a mindennapi életben, illetve ezt hogyan lehet a versenysporttal összehangolni.

A Magyar Parasport Napja alkalmából a Magyar Paralimpiai Bizottság 2020. február 21-én ünnepi közgyűlést tartott a Magyar Sportok Házában. Az eseményen díjazták a 2019-ben világ- és Európa-bajnokságokon érmet szerzett parasportolókat, köztük Varga Katalin Eb-bronzérmest és Kiss Péter világ- és Európa-bajnokot. Az esemény fénypontja volt, amikor az olimpiai és paralimpiai mozgalom világszintű mobilitási partnere, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatója, a Toyota átadta azt a Toyota Proace Verso kisbuszt, amellyel Kiss Péter parakajak versenyző, valamint csoportja világversenyekre történő felkészülését támogatja, ehhez csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is, amely ugyancsak beszállt a szponzorálásba.

„Hatalmas öröm számunkra, hogy a világszintű olimpiai és paralimpiai mozgalom támogatójaként ismert Toyota egy ilyen kiemelkedő magyar tehetség, Kiss Péter világversenyekre való felkészülését közvetlenül is támogathatja – kezdte László Richárd, a Toyota magyarországi országigazgatója. – Péter évekkel ezelőtt belevágott a lehetetlenbe, és már ilyen rövid idő alatt, ilyen fiatalon is olyan elképesztő eredményeket ért el, amely mindannyiunkban őszinte tiszteletet ébreszt, és

mindenki számára valódi inspirációul szolgálhat.

Bízunk benne, hogy támogatásunk hozzájárulhat ahhoz, hogy a lehetetlen valóra váljon, és akár az olimpiai álmok is elérhető közelségbe kerülhetnek számára.”

A Magyar Parasport Napjának másik eleme idén a szakmai program volt, amelynek keretében a társadalmi szemléletformálás mellett a hazai szakemberek is lehetőséget kaptak a fejlődésre, egy nemzetközi szakemberek bevonásával megrendezett egész napos szakmai konferencia keretében, amely módot adott az 50 évvel ezelőtt megalakult Halassy Olivér Sport Clubról való megemlékezésre is. A Magyar Parasport Napján került sor ezen felül a hagyományossá vált koszorúzásra is az Olimpia Parkban, méltó főhajtásként a már elhunyt magyar paralimpiai bajnokok és paralimpikonok előtt.

Gőzerővel a kenus kvótákért!

Elszántan készülnek férfi kenusaink melegvízi edzőtáborokban, hogy minél jobb formába kerüljenek előbb a hazai válogatóra, majd az olimpiai pótkvalifikációs versenyre. Dél-Afrikából Hüttner Csaba szövetségi kapitány adott rövid helyzetjelentést.

Hír

Ami az olimpiai kvótákat illeti, egyedül férfi kenuban nem állunk jól, de a szövetség vezetői, az edzők és a versenyzők mindent megtesznek azért, hogy a megszerezhető három kvótából minél többet begyűjtsünk. Az európai pótkvalifikációs versenyt egyes és páros egységeknek május 6-7. között rendezik meg Racicében, az olimpiai egyes számokban még további egy-egy indulói helyet osztanak ki május 21. és 24. között a II. felnőtt gyorsasági világkupán, Duisburgban.

A pótkvalifikációs viadalra mindkét számban (C-1 1000, C-2 1000 méter) az az egység utazhat, amely április végén itthon megnyeri a szegedi pótkvalifikációs válogatót. Ha Racicében nem jut a versenyzőnknek egyesben férfi kenus kvóta, akkor a duisburgi világkupán (amelynek győztese C-1 1000 méteren szintén olimpiai indulási helyhez juttatja országát) a pótkvalifikációs válogató második helyezettje is rajthoz állhat. Ha a magyarok csak egyesben szereznek indulási helyet, akkor a kvótát szerző versenyző automatikusan készülhet az olimpiára, ha pedig párosban, akkor a pótkvalifikációs válogató első két helyezettje a világkupákon meccselheti le, hogy melyik egység kerüljön az olimpiára utazó csapatba.

A minél jobb és eredményesebb felkészülés érdekében ismét melegvízi edzőtáborban készülnek a legjobbak, Dél-Afrikából Hüttner Csaba korábbi világbajnok kenus, jelenlegi szövetségi kapitány adott kérésünkre helyzetjelentést.

„Oláh Tamás csoportja két hete van itt, Mike Róbert és Korisánszky Dávid alkotja az egyik párost, Sáfrán Mátyás és Bakó Tamás a másikat, ők az elejétől fogva ebben az összeállításban készülnek. Ezen a héten csatlakozott Vajda Attila vezetésével két dunaújvárosi kenus: Hajdu Jonatán és Kiss Balázs. Szintén a héten érkezett meg Fekete Ádám, az ő felkészülését Martinkó Gábor irányítja, akárcsak Lakatos Zsanettét. Kiss Tamás egy másik csoporttal készül, Rendessy Eszterrel és Kárász Annával, méghozzá Samu Andrea vezetésével, ők február 8. óta edzenek itt, Dél-Afrikában.”

A szövetségi kapitány szerint még nem lehet megmondani, hogy ki milyen formában van, hiszen egyelőre a hosszú résztávok, az aerob edzés és a technika megtalálása teszi ki a programot.

„Szerencsére nagyon jó idő van, bár szerdán kicsit nagyobb volt a szél, és korábban egy nagy áradás sok növényt behozott a tóba, de mostanra sikerült ezt kiírtaniuk a helyieknek, így tényleg minden adott a tökéletes felkészüléshez. Ha ezen a héten túlleszünk, utána többet látunk majd, hogy ki milyen állapotban van. A hangárban jelenleg egy páros kenu van, ha minden jól alakul, akkor

a harmadik héten már meg tudjuk nézni a párosokat is”

– mondta Hüttner Csaba.

A szövetségi kapitány abban biztos, hogy a Mike, Korisánszky duó egy bevett páros, őket várhatóan nem fogják szétültetni, de a többieknél lesznek próbálkozások. „Viszont minél előbb egyértelműsíteni kell, hogy ki kivel térdel egy hajóba, az április végi válogató gyorsan eljön, amelynek már komoly tétje lesz” – mondta Hüttner Csaba.

Korisánszky Dávid is pozitív hírekkel jelentkezett Dél-Afrikából, ahol összesen négy hetet tölt el. „Már sikerült vízre szállnom, aminek nagyon örülök, és annak ellenére, hogy rövidebb volt a téli munka,

sikerült eljutnom arra a szintre, amelyben az elmúlt évek során is voltam.

A válogatóra korábbi párommal, Mike Robival készülök, az esélyeinket nagyon pozitívnak látom. Úgy hiszem, május elejére sikerül mindent a helyére tennünk, megcsináljuk, amit elterveztünk, és akkor nem okozhat gondot a kvótaszerzés. Persze, azzal is tisztában vagyok, hogy itthon is nagyon keményen készül mindenki, a kenus mezőny nagyon fontosnak tartja, hogy meglegyenek a hiányzó kvóták” – mondta a Honved.hu-nak Korisánszky Dávid.