Mégse

Akinek duplán kellett megfelelni

Gazdag edzői pályafutása alatt dolgozott az Elektromosban, a Fradinál, a Csepelben és az MTK-nál is, de karrierjének talán a legfontosabb állomása a KSI, ahol 10 éven át volt vezetőedző. A legnagyobbaktól tanulta a szakmát, rendkívül sikeres versenyzők, és edzők kerültek ki a kezei közül. Nagy László február 11-én 70 éves lett.

Hír

– Gondolom Ön sem vezetőedzőként kezdte a kajakozást, hogy ismerkedett meg a sportággal?

– Érdekes módon a kapcsolatom a kajakozással egybeesik a KSI 1963-as megalakulásával, a tesnevelő tanárom a gimnáziumban elkezdte gyűjteni a kajakosokat a szakosztálynak, de én mégsem oda mentem, hanem a Ferencvárosba kezdtem, mert Fradi-szurkolóként ez tűnt logikusnak. 1964-ben a későbbi szövetségi kapitány, Péhl József vett fel az FTC-be. Azért akartam kajakozni, mert 1956-ban paralizist kaptam, ami miatt sosem tudtam rendesen használni a lábam, gondoltam nekem való lesz, mert a hajóban csak ülni kell. Persze hamar kiderült, hogy rosszul gondoltam, hiszen nem nem tudtam a többiekkel futni menni, és a hajóban is labilisabb voltam.

– Nem kicsit kellett ahhoz eltökéltnek lenni, hogy mégis ottragadt a Fradinál….

– Ezt egy ott dolgozó utánpótlásedzőnek, Endreffy Lórántnak köszönhetem, aki sokszor megkért, hogy segítsek neki. Tanítgattuk, illetve együtt vittük túrázni a kicsiket, így elkezdtem az edzői pálya felé irányulni. Első állásomat mégsem a Fradinak köszönhetem, 1971 nyarán az Elektromosból a szezon közepén távozott az edző, odavettek egy hónapra, mert addigra már volt segédedzői papírom. Az egy hónapból végül majdnem három év lett, szép eredményeket értem el, például magyar bajnoki címet nyert nálam Pallovits Angyal – aki később Kovács Katalain nevelőedzője lett – ami azért volt nagy dolog, mert az Elektromos előtte évekig nem nyert aranyérmet a bajnokságon.

– Így hát visszahívták a Fradiba….

– Pontosan, és elkezdtem együtt dolgozni a szakma akkori krémjével. Abban az időben Péhl Jóka volt a szövetségi kapitány, mellette követhettem többek között Parti János, Granek István, Szabó Ferenc és Hajba Antal tevékenységét is, és rengeteget tanultam tőlük. A Fradiból hamar belekerültem a körforgásba, 1976-ban már előfordult, hogy amíg Jóka a válogatott mellett dolgozott, addig én vezettem Rajnai Klári edzéseit, aki a korszak legjobb női kajakosa volt. Aztán a 76-os olimpiai után Péhl József nem maradhatott kapitány, lekerült Csepelre, ahova mi is követtük Klárival, onnantól kezdve már hivatalosan is az edzője voltam. Fontos hozzátenni, hogy a váltással akkor is hatalmas szerencsém volt, mert ott is kiváló kollégák közé kerültem, mint például a Vass Pista, akit Séra Miklós mellett minden idők egyik legnagyobb edzőjének tartok.

– Éppen a napokban láttam egy korabeli fotót, a 70-es évek végén készült egy válogatott edzőtáborban, ahol fiatal trénerként már ön is ott áll. Milyen érzés volt még a harmincadik születésnapja előtt ilyen lehetőséghez jutni?

Hihetetlen élmény volt. Gondolja el, 6 éves korom óta tulajdonképpen mozgássérült vagyok, mégis volt olyan tornatermi edzése a válogatottnak, amit Parti János megbízásából én tarthattam meg. Tudtam, hogy ott lesz az egész felnőtt keret, előtte egész éjjel nem aludtam. Aztán másnap ott billegtem a rossz lábammal Csapó Géza, Bakó Zoltán, Wichmann Tamás, vagy éppen Foltán László és Vaskuti István mellett, de elfogadtak, pedig az összes gyakorlatot el sem tudtam volna végezni. Az élet más területein sokszor éreztem azt, hogy az állapotom miatt duplán kell megfelelnem, de a sportban szerencsére nem. Elfogadtak, és ez nekem nagyon sokat jelentett.

– És közben persze egyre keresettebb edző lett. Hogyan került végül a Csepelből az akkor még kizárólag utánpótlásneveléssel foglalkozó KSI-be?

– Füzesséry Gyula hívott át 1984-ben, mert egy kolléga kilépett a szakosztálytól, és Simi (Simon Miklós) ott maradt legalább 60 gyerekkel egyedül. Egy évvel később vezetőedző lettem, nagyon jó csapatot építettünk, kenus edzőnek áthívtam a Csepelből Koletics Mikit, és alaptvetően akkor alakult ki a feladásos rendszer a klubnál, 13-14 éves korig Simi foglalkozott a kajakos gyerekkel, aztán átkerültek hozzám. Akkoriban vettem oda az ificsapat mellé segédedzőnek Schmidt Gábort, a szövetség mai elnökét, rajta már akkor látszott, hogy nagyon sokra hívatott, tele volt akarattal és elhivatottsággal.

– 10 éven át volt vezetőedző, gyorsan jöttek a jó eredmények?

– 1987-re már volt ifi válogatott versenyzőnk, később a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi főtitkára, Vékássy Bálint révén világbajnokunk is. Volt több kiváló versenyzőnk akkoriban, például Ács Tamás, Bauer Márton, Kovács Ákos, és csatlakoztak hozzánk a Storcz-fivérek is az UTE-ból, szóval egy tényleg nagyon erős csapat jött össze. 1995-ig dolgoztam a KSI-ben, ahol akkoriban még csak utánpótlásképzés zajlott, ugyanakkor a tehetséges versenyzőim már kinőtték az ifit, ezért az egész csoporttal együtt átigazoltunk az MTK-ba.

– Ahol minden idők egyik legerősebb csapata jött össze, hogy fértek meg egymás mellett a fiatal tehetségek, és a nagy nevek?

– Valóban, ott annyira erős csapatom lett, hogy az 1996-os atlantai olimpia előtt egy-két kivételtől eltekintve az egész felnőtt férfi kajakos válogatott nálam készült. Szerintem jól megvoltunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozhattam akkor, mint például Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila. Aztán az 1996-os olimpia nem úgy jött össze nekünk, ahogy terveztük, elképzelhető, hogy én is hibáztam, illetve akklimatizációs gondok adódtak, amikor megérkeztünk az USA-ba. Atlanta után a csoport feloszlott, én pedig a következő évben már újra Csepelen vezettem egy 30 fős fiatal lányokból álló csapatot. Nagyon jó szívvel emlékszem arra az időszakra is, mert rengeteget kaptam a társaságtól. Nem értünk el nagy eredményeket, de a lányok imádtak lejárni kajakozni, tőlük kaptam pályafutásom legszebb ajándékát, egy 30 fős versenykajak-makettet, amit a magyar válogatott egyik főszurkolója, Ladunga Károly gyártott le, a versenyzőim pedig gyurmából beleformázták saját magukat a hajóba. Ez a relikvia a mai napig kint van otthon az ebédlőben.

– Egész pályafutása alatt jellemző volt, hogy a felnőttekkel való munka után állandóan visszatért az utánpótlásneveléshez, ezt sosem érezte tehernek?

– Talán közhely, de mindkét területen ugyanolyan szívesen és lelkesen dolgoztam. Tényleg hatalmas élmény Gyulay Zsolttal kimenni a vízre, és neki vezetni edzést a motorcsónakból, de ugyanúgy imádtam a kicsikkel is foglalkozni. Az újabb csepeli kitérő után visszatértem az MTK-hoz, ahol többek között az akkor nagyon fiatal Vad Ninettával foglalkoztam, majd újra hívott a KSI a legkisebbekhez. Akkor megmondtam Ninának, hogy tartson velem, ha akar, a KSI-ben edzősködik az egykori tanítványom, Mórocz István, vele folytathatja a munkát, mert én csak a legkisebbekkel szeretnék foglalkozni. Aztán kettőjük kapcsolatának több felnőtt világbajnoki cím lett az eredménye. Közben mi – újra a KSI-ben – Szigeti Viktóriával elindítottunk egy programot a legkisebbeknek, ebből a hat éves munkából olyan nevek jöttek ki, mint Gazsó Dorka, Bakó Olga, Racskó Fruzsina, vagy éppen Varga Ádám. Nekem pedig legalább akkora öröm volt 20-30 kisgyereket három nap alatt a nulláról megtanítani kajakozni, mint korábban Gyuzsóval dolgozni. De hasonlóan szívesen foglalkoztam 2005 és 2008 között Angyal Zoltán kapitánysága idején az U23-as válogatottal vezetőedzőként, hiszen abba a csapatba tartozott akkoriban például Kozák Danuta, Dombi Rudolf, Sík Márton, és az MKKSZ mostani szakmai igazgatója, Boros Gergely is.

– Aztán 2013-ban, több mint 40 év után befejezte az edzősködést, miért?

– Mindig is azt gondoltam,  hogy edzőként addig tudok hiteles maradni, amíg egészséges vagyok, és megvan az energiám ahhoz, hogy átadjam a tapasztalataimat, ez az állapot nálam 63 éves koromig tartott. De azóta sem ülök állandóan otthon, van egy telkem Nagymaroson, szemben a fellegvárral, kora tavasztól késő őszig gyakorlatilag ott élek. A “birtokot” életem egyik fő művének tartom, főzőcskézek a kertben, és barátokkal csodálom a panorámát. Az edzői pályafutásomra pedig szívesen gondolok vissza, sokkal több jót kaptam a sportágtól, mint nehézséget. Volt szerencsém kiváló kollégákkal, és versenyzőkkel együtt dolgozni, és nagyon meg tudok attól hatódni, amikor meghallom, hogy a korábbi tanítványok milyen szép emlékeket őriznek az együtt töltött évekről. Természetesen nem lehetett minden versenyzőmből olimpiai-, vagy világbajnok, de rengetegen lettek sikeres emberek az élet más területein, és ha erre gondolok, akkor nagyon elégedettnek érzem magam.

Megkezdődnek a páros edzések az olimpiáért

Férfi kajakosaink is teljes erőbedobással készülnek a válogatóra, közülük is jóval előrébb tart Hüvös Viktor csapata, de a Párizs keret is gőzerővel keresi a megfelelő 1000 párost.

Hír

Első fecskeként Birkás Balázs érkezett meg a dél-afrikai melegvízi edzőtáborba még január 20-án, majd követték őt csapattársai: Tótka Sándor, Nádas Bence, Kuli István és a szívműtéte után visszatért Molnár Péter. Ők Január 27. és február 21. között edzőtáboroztak Dél-Afrikában, március 2. és 21. között Montebelóban folytatják a melegvízi munkát.

„Ők már nagyon elől járnak a felkészülésben.

Náluk is bevett még az aerob munka, de már sprintedzésekkel is tarkítják a monoton edzéseket, emellett sokat kondiznak, amely a felkészülés ezen időszakában elengedhetetlen” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány a főleg az 500 kajak négyesre kvalifikáló 400 egyesre készülő kajakosokról.

Ami az olimpiai kvótákat illeti, férfi kajakban egy hiányzik még a magyar csapatnak a maximális kvótaszámból. A K-1 200, a K-1 1000 és a K-4 500 mellett a negyedik olimpiai szám a K-2 1000 méter, amelyre főleg a Párizs keret tagjai pályáznak a legnagyobb eséllyel. Február 8-tól március 5-ig Dél-Afrikában edzőtáborozik Kammerer Zoltán, Béke Kornél, Noé Zsombor, Dombvári Bence, Redl András, Varga Ádám és Gál Péter, az ő felkészülésüket Matyus Zsolt és Kiss István irányítja.

„A K-2-es kvóta szempontjából a Párizs keret tagjai a legfontosabbak. Ők most sokat és hosszúkat eveznek, de a héttől

várhatóan megkezdődnek a rövidebb résztávok is.

Dél-Afrikából átmennek Sevillába, ahol március 9. és 29. között tovább dolgoznak, és bár ott is az egyéni munka lesz a központban, de már megkezdődnek páros edzések is” – mondta Hüttner Csaba.

Szintén a Párizs-keret tagja a biztos párosnak tűnő Erdőssy Csaba és Bogár Gábor egység, valamint a Németh Viktor, Koleszár Mátyás kettős is, egyelőre ők itthon készülnek az április 29. és május 2. közötti válogatóra.

Az olimpiai csapatba kerülésről a férfi kajak szakágban általánosságban a hazai válogatón, valamint az európai pótkvalifikációs versenyen, a világkupákon és az Európa-bajnokságon való szereplés dönt.

Gazsó Dorka: Kezdek felnőni, de még ráérek

A szegedi világbajnokságon a négyessel felnőtt világbajnoki címet nyert Gazsó Dóra Alida nem feltétlenül az olimpiára készül az idén, mert mint mondja, tudja, hogy még fiatal. A mindössze 19 éves kajakos ezzel együtt azt gondolja, hogy még soha nem volt ilyen jó állapotban, mint amilyenben most, a téli felkészülés után érzi magát.

Hír

„Kezdünk belevágni a tavaszi felkészülésbe, már evezünk, amikor jobb idő van, és nem akkora a szél – kezdte a Kossuth Rádiónak adott interjút Gazsó Dorka. – Nagyon jól sikerült a téli felkészülés, végre se betegség, se sérülés nem hátráltatott, maximálisan tudtam teljesíteni. Annak is örülök, hogy fejlődtem úszásban, mert egyébként nagyon rosszul úszom, de most a tél végén rekordot tudtam úszni. De fejlődtem futásban is, akárcsak kondiban,

sokkal jobb erőben vagyok, mint ilyenkor szoktam.”

Gazsó Dorka nem érzi azt, hogy a felnőtt világbajnoki címével párhuzamosan megnőttek volna az elvárások vele szemben, saját magától azonban nagyon komolyan követel. „Mindig is nagy elvárásokat támasztottam magam felé. Ha például nem sikerül úgy egy edzés, ahogy azt elterveztem,

akkor teljesen kiakadok, sírok, és elmegyek még hat kört evezni.

De azt abszolút nem érzem, hogy bárki is terhet tenne a vállamra azután, hogy Szegeden a négyessel világbajnok lettem. Inkább mindenkitől azt hallom, hogy ne aggódjak, kicsi vagyok még, ráérek, és nekem dolgozik az idő.”

Éppen ezért úgy vág neki a szezonnak, hogy lesz, ami lesz. „Az egyes rangsorolón majd eldől, hogy mire kell készülnöm az idén. Olyan helyzetben vagyok, hogy nem veszíthetek semmit, mindegy, hogy hova jutok ki, az U23-as világbajnokságra, a szegedi, nem olimpiai számok világbajnokságára vagy akár az olimpiára. Ha kihozom magamból a maximumot, akkor bármi megtörténhet, de

ha nem jön össze az olimpia, én akkor is ráérek még,

mert szinte csak olyanok vannak előttem, akik tíz évvel idősebbek nálam.”

Gazsó Dorka kiemelte, hogy szerinte a magyar élmezőnyt most Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra alkotja, de reméli, hogy egyszer ő is eljut erre a szintre „Dolgoztam velük, nagyon kemény munkát végeznek, emellett rendkívül rutinosak is, és ez a tapasztalat viszi őket előre.

Remélem, hogy egyszer én is beérek oda, ahol ők tartanak most.

Fejben és fizikailag is sokat fejlődtem, sokkal jobban odafigyelek magamra, a táplálkozásomra, a táplálékkiegészítőkre. Ez már a felnőtt mezőny, nem az ifjúsági, és kezdek én is felnőni.”