Mégse

Aki mindig csak Nagymarosban gondolkodott

A Duna-parti településen a volt polgármester, a jelenlegi iskolaigazgató, és szinte az összes testnevelő tanár hozzá járt kajakozni. Nieberl Károly először versenyzőként, majd évtizedeket át edzőként szállította a jobbnál-jobb eredményeket Nagymarosnak, minden gyerekkel megtalálta a hangot. A kiváló pedagógus május 23-án 70 éves lett.

Hír

Számít valamilyen köszöntésre a helyi egyesülettől?

Egyáltalán nem számítok, hiszen nem olyan a helyzet. A járvány miatt csak nemrég indult újra az élet, előtte hetekig nem is voltak edzések, márciusban, áprilisban szinte csak én jártam el evezni a vízitelepről, szerintem több kilométerem van idén, mint a klubnál bármelyik versenyzőnek.

Nocsak, ilyen gyakran vízre száll?

Hetente legalább háromszor. Hidegben egy portyával megyek, ilyenkor a jó időben pedig a piros színű csepeli K-1-el evezek el Verőcéig tejet venni, az út oda-vissza 12 kilométer. Csak halkan merem elmondani, hogy erős holdvilágnál időnként éjszaka is nekiindulok, 150 méterre lakom a folyótól, lemegyek éjfélkor a vízitelepre, fogom a hajómat, felevezek Dömösig, vagy még tovább. Néha hajnali háromig is kint vagyok, olyankor

tükörsima a víz, és enyém az egész Duna.

Biciklizni is eljárok még az erdőbe is, nemcsak a kerékpár utakat koptatom.

Nagyon aktív, ugyanakkor edzőként már néhány éve nem dolgozik…

Pedig így is ráhúztam a nyugdíjra 3-4 évet, aztán 2016-ban abbahagytam, de elmondtam a fiatal kollégáknak, hogy itt vagyok, és a bármiben segítség kell, akkor szóljanak, helyettesítek, vagy egy-két gyereknek szívesen tartok különfoglalkozást. Azóta sem hívtak. De nem bánkódom ezen, szerintem a versenyzők között is fel fog nőni újra egy olyan generáció Nagymaroson, akikben újra meglesz az elszántság. Ezt most nem mindig látom.

Egyenes út vezetett Önnek az edzői pályáig?

Igen is, meg nem is. Itt nőttem fel Nagymaroson, megvan még ház is, ahol születtem, alig 100 méterre van a mostani házamtól. Itt kezdtem el kajakozni, innen lettem ifi válogatott, méghozzá egy nagyon erős korosztályban. Bakó Zoltán, Csapó Géza, Völgyi Péter, Rátkai János, Deme József, és még sorolhatnám. 18 évesen el is vitt a Honvéd, a katonaság alatt két évig a klub versenyzője voltam, de amint letelt a szolgálati idő, már jöttem is haza, pedig marasztaltak. Nem volt nekem való az egyenruha, és egyébként is

mindig ilyen “hülye” lokálpatrióta voltam.

1971-ben végeztem el a segédezői tanfolyamot, majd próbálkoztam a TF-el is kétszer, a felvételin mindkét alkalommal elértem a kellő pontszámot, de másodszorra megsúgták, hogy nem fognak felvenni, mert az elvtársak nem tartanak elég megbízhatónak ahhoz, hogy gyerekeket nevelhessek a szocialista ideológiára. Pedig sosem politizáltam, engem csak a sport érdekelt, viszont így még KISZ-tag sem voltam, gondolom ezért tartottak megbízhatatlannak. Aztán a szakedzőire sem vettek fel, ott Vajda Vilmos már az első felvételi napon megsúgta, hogy kell a hely másoknak, így a második napra el sem mentem, ennek ellenére úgy alakult, hogy mégis több mint negyven éven át foglalkozhattam a gyerekekkel.

Ne szaladjunk ennyire előre, a hetvenes évek elején kezdett edzőként dolgozni, de akkoriban szlalomban is sikeres lett, mint versenyző. Hogy került abba a szakágba?

Kulesz (Kulcsár Gábor) apukája, Kulcsár János kezdte el a szlalom-sportot Magyarországon, ő szakfelügyelőként járt Nagymaroson többször, és úgy figyelt fel rám, mert a Dunán is imádtam a hullámok tetején egyensúlyozni. Ők egy miskolci kajakossal, Kiss Lajossal a Sajó egyik zúgóján kialakított egy szlalom-pályát, ott kezdtem az alapokat megtanulni. 1971-ben még válogatóversenyt is nyertem itthon, utána kiutazhattam a csapat tagjaként az olaszországi világbajnokságra, Meránóba, ami hatalmas szó volt akkoriban.
Sérült vállal lettem a 90 fős mezőnyből az első komolyabb világversenyemen ötvennegyedik, de a magyar csapat nem került egyik számában sem a legjobbak közé, így utána évtizedre megszüntették itthon a szakágat. Egyébként

onnan is a lokálpatriotizmusom hozott haza,

pedig lett volna lehetőség maradni. Az utcán beszélgettünk az egyik csapattársammal, amikor mellénk lépett egy idős hölgy, aki nagyon megörült annak, hogy mi is magyarok vagyunk, és meghívott minket egy kávézóba. Elmondta, hogy 90 éves, nincs kire hagyja a vállalkozását, és ha kint maradunk, akkor a mienk lehet a boltja. Amikor megkérdeztük, hogy milyen boltja van, kiderült, hogy a kávéház az övé, ahova beültünk. Na, én akkor sem akartam maradni, vártak haza a szüleim, várt Nagymaros, és az edzősködés.

Hosszú edzői pályafutása alatt kik lettek a legsikeresebb versenyzői?

Az én időmben nagyon erős volt az utánpótlás Nagymaroson, volt olyan évünk, amikor minden mini kajakos évfolyamban vagy az első, vagy a második helyen végeztek a tanítványaim. Sokszor szerepeltünk jól a korosztályos világversenyeken is, így nagyon nehéz választani. A fiúk között talán Petrovics Bélát, a jelenlegi szegedi klubvezető, Petrovics Kálmán testvérét kell említenem, aki 1986-ban párosban Szabó II Gáborral IBV-t nyert Kubában mindkét távon, a lányoknál pedig Pitz Andrea lett a legsikeresebb, aki felnőtt maraton vb-t nyert Csay Renátával párosban.

Ezekre az eredményekre a legbüszkébb?

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy rengeteg gyereket megmozgattam. Néhány edzőnek gondot okoz, hogy közel kerüljön a tanítványaihoz, nálam ilyen baj nem volt.
Nagymaroson az volt a szokás, egy a rossz gyerekeket mindig leküldték hozzám kajakozni, de én velük is megtaláltam a hangot. Nem hagytam semmit elkallódni, mindenkivel megszeretettem a sportot. Van olyan egykori tanítványom, aki annyira tehetségtelen volt, hogy még egy vidékbajnokságra sem tudtam benevezni, de őt is marasztaltam. És tudja mit, volt értelme, mert hobbiból még a mai napig lejár kajakozni, annyira megszerette a sportágat, pedig már bőven elmúlt 40 éves.
Mindenhova vittam a srácokat, például van egy kunyhóm az erdőbe, két ünnep között 8-10 gyerekkel mindig felmentem oda néhány napra edzőtáborozni, sífutni jártunk, este befűtöttünk, gitároztunk, egymás hegyén-hátán aludtunk a nomád körülmények között, máskor meg Első Emelet koncertre mentünk. Mindig megtaláltam a hangot a gyerekekkel, láttam a szemükön, hogy hisznek nekem, és erre tényleg büszke voltam.

És közülük többen többen szép karriert futottak be…

Így van, például Tóth László “Vackor”, aki szintén a tanítványom volt, edzőként lett sikeres. Az is elmondhatom, hogy község korábbi polgármestere, és a jelenlegi iskolaigazgató is nálam kajakozott. A legsikeresebb versenyzőm, Petrovics Béla kiváló testnevelő itt Nagymaroson, és edzőként a klubnak is dolgozik, de van más olyan testnevelő tanár is nálunk, aki engem tekintett példaképének, és úgy lett pedagógus, ennél nagyobb elismerés pedig számomra nem létezik.

A nemzetközi mezőny versenyezni szeretne

Közvéleménykutatást készített a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF). A megkérdezett versenyzők közel 50 százaléka úgy gondolja, hogy a koronavírus miatt nem tudna megfelelően felkészülni az idei világbajnokságra, ennek ellenére többségük támogatja az idei versenyek megrendezését, és 64 százalékuk szívesen vár június végéig a 2020-as versenynaptárral kapcsolatos döntésekre.

Hír

Az ICF Sportolói Bizottságának kutatásából az is kiderült, hogy a válaszoló sportolók 14 százaléka egyáltalán nem tudott edzeni a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt. Ennek ellenére közel 90 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy sikerrel tudtak alkalmazkodni a kialakult helyzethez. 

A közvéleménykutatásban 65 ország több, mint 1100 sportolója vett részt, a kajak-kenu összes szakágát képviselve. A megkérdezett versenyzők több, mint 60 százaléka férfi, 41 százalékuk 18-23 éves, 25 százalékuk 23-30 év közötti, míg a maradék 34 százalék a harminc felettieket képviselte. 

A sportolók kicsivel több mint fele úgy gondolja, hogy pályafutásuk finanszírozására hatással lehet a koronavírus.

„Egy dolog biztosnak tűnik: ha lesz verseny,

a sportolók örömmel rajthoz állnak,

de csak akkor, ha a rendezők garantálni tudják az esemény biztonságát, és a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító lebonyolítást” – mondta Tim Lodge, az ICF Sportolói Bizottságának elnöke. 

„Ezt azok a sportolók is úgy gondolják, akik várhatóan idén nem versenyezhetnek majd az őket érintő korlátozások miatt. Tisztán látszik, hogy mindenki azt szeretné, ha a lehető leghamarabb újraindulnának a versenyek, még akkor is, ha egyelőre nem lehet teljes a mezőny.”

„Tisztáznunk kell, hogy kik vehetnek és kik nem vehetnek részt a versenyeken az utazási korlátozások miatt, és ez alapján tudjuk majd csak a versenyek rangját és rendszerét meghatározni” – tette hozzá Tim Lodge.

A sportolói közvéleménykutatás eredményeit az ICF Elnöksége is megkapta, a nemzetközi szervezet az év második felében további közvéleménykutatásokat tervez.

Bryn Price, a brit maratoni válogatott csapatvezetője is kutatást készített, amiből kiderül, hogy 5-7 százalékkal csökkent azoknak a sportolóknak a sebessége, akik 80 napig karanténban voltak.

Price minden korosztályt érintő vizsgálatában több mint 40 sportoló teljesítményét hasonlította össze, és megállapította a sebességcsökkenés okát. A versenyzők teljesítményét az rontotta le, hogy evezni nem tudtak, és csak otthon tréningezhettek.

Price a következő hetekben azt vizsgálja majd, hogy a sportolók mennyi idő alatt tudják visszaszerezni a járványhelyzet előtti gyorsaságukat, és fizikai állapotukat.

 

Megműtötték Gál Pétert

A szolnoki kajakost négy héttel ezelőtt ütötte el egy figyelmetlen autós a zebrán, a bal vállán megsérült izületi tokokat műtéttel kellett helyrehozni. A beavatkozást kedden végezték a Sportkórházban, a válogatott kajakos már otthon van, legkorábban szeptemberben szállhat vissza a hajóba.

Hír

“Készült egy MR-vizsgálat, ami megállapította, hogy a jobb vállam nem szenvedett komoly sérülést, a balt viszont meg kellett műteni – mondta Gál Péter. – A Sportkórházban a járvány után

én voltam az első beteg a műtőben,

három holland csavart kaptam a vállamba, ezek fixálják a megsérült ízületi tokokat. Az orvosom, Dr. Pavlik Attila, és keretorvosunk Dr. Toman József szerint jól sikerült a beavatkozás, vannak még fájdalmaim, remélem azok hamar elmúlnak.”

A baleset május 9-én történt, a versenyzőt futóedzés közben, egy kétsávos út zebráján ütötték el. Nem emlékszik pontosan a baleset körülményeire, de szerencsésnek tartja magát.

“A külső sávban érkező autós elengedett, a belső sávban közlekedő hölgy azonban nem vett észre, és elütött. Nem tudom pontosan, hogy mekkora tempóval jött, talán nem hajtott túl gyorsan, de így is komoly ütést kaptam. A vétkes sofőr azóta többször érdeklődött az állapotom felől, nem haragszom rá, mindenki követhet el hibákat. Összességében

járhattam volna sokkal rosszabbul is.”

A szolnoki versenyző a jobb vállát már óvatosan elkezdhette mozgatni, a balt viszont még négy hétig rögzítőkötés védi, utána indulhat a rehabilitációja. Ha minden jól halad, akkor Gál Péter szeptemberben újra vízre szállhat, így nem kellett feladnia tokiói álmait. 

“Kiváló állapotban voltam, amikor a baleset történt, pont előtte mentünk először pályát, és erősebbnek éreztem magam, mint tavaly tavasszal. Így most pontosan tudom, hogy milyen munkát kell majd végeznem szeptembertől, hogy jövőre jó formában térhessek vissza. Mindent megteszek azért, hogy ott lehessek az olimpián” – tette hozzá a válogatott versenyző.