Mégse

A világ élén a magyar kajak-kenu és Kozák Danuta

A pontversenyben a legeredményesebb nemzet lett a magyar, Kozák Danuta pedig megmutatta Portugáliában, hogy ki a világ első számú kajakosa. Hüttner Csaba szerint női kajakosaink és női kenusaink is követendő példával álltak elő a világbajnokságon. Szakmai értékelés.

Hír

„Vannak azért hiányérzeteim – kezdte a maximalista szövetségi kapitány, pedig az összetett pontversenyt és a női kajakosok pontversenyét is megnyerte Magyarország az idei világbajnokságon. – Egyértelműen fejlődnie kell a férfi kenu szakágnak, 1000 méteren a férfi kenu és kajak páros is csalódást okozott. Ebben a két olimpiai számban meg kell találnunk azokat az egységeket, amelyek tényleg akarják a sikert. Például annyira, mint Balla Virág és Takács Kincső,

akiket úgy kellett kiszedni a vízből

az 500 páros döntője végén, annyira kihajtották magukat.”

Hüttner Csaba szerint ugyan fejlődnie kell még a vb-ezüstérmes női kenu párosunknak, de ők voltak az egyetlenek, akik tudták tartani a lépést a kanadai kettőssel, és megvan bennük az a motiváltság és alázat, amely el tudja őket juttatni egy olimpiai éremig.

Kifulladásig hajtotta magát Balla Virág és Takács Kincső

A szövetségi kapitány természetesen a szülés után visszatért Kozák Danutáról is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni, aki tavaly augusztusban kezdte el az edzéseket, és most három olimpiai számban is aranyérmet tudott nyerni a világbajnokságon.

„Danuta megmutatta mindenkinek, hogy

ő az első számú kajakos most a világon.

A teljesítményének azért is van hatalmas értéke, mert Lisa Carrington személyében egy kimagasló versenyzőt tudott háromszor is megverni, az új-zélandi lány csak a 200 egyest tudta megnyerni, amelyben nem indult Danuta. A férfi kajakosoknál Nádas Bence bronzérme is egészen fantasztikus teljesítmény, hiszen ott volt a mezőnyben szinte minden nagymenő. A Balaska, Birkás kettős előtt is meg kell emelnem a kalapom, hiszen a tavalyinál jóval erősebb mezőnyben tudtak ismét nyerni, és ki tudták magukból ugyanazt hozni, ez nagy dolog.”

Szinte minden döntőben ott voltunk, és rengeteg pontot szereztünk

Hüttner Csaba az 500-as férfi kajak négyesről elmondta, hogy az idén minden világversenyen (világkupák, Európa-bajnokság, világbajnokság) a dobogón tudott végezni, és láthatóan az alapokat sikerült lefektetni. „A jövő évi válogatási szisztémát még nem dolgoztuk ki, de a megja megvan a négyesnek. Az látszik, hogy valami elindult, de közelednünk kell a német és a spanyol egységhez az olimpiáig.”

Közeledni kell a német és a spanyol négyeshez

A szövetségi kapitány azt azért sajnálja, hogy Balla Virág 200 egyesben nem nyúlt be, akkor érmet tudott volna nyerni, vagy Birkás Balázs (K1 200) és Kopasz Bálint (K1 1000) negyedik helyéből is alakulhatott volna kis szerencsével egy dobogós hely.

„Három szám kivételével minden döntőben szerepeltünk, de maximálisan nem lehetünk elégedettek, a szakágakat tovább kell erősíteni, és minden versenyzőnek ugyanolyan lelkesedéssel kell odaállnia, mint a női kajakosoknak és kenusoknak” – összegezte Hüttner Csaba, aki miután átvette a legeredményesebb nemzetnek járó díjat, megkapta a zászlót is, amely azt jelképezi, hogy jövőre Szegeden rendezik az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot.

Ki (nem) nevet a végén?

Első nagyobb csoportként Hüvös Viktor férfi kajakosai vonultak melegégövi edzőtáborba, a csapat múlt hét eleje óta készül a dél-afrikai Roodeplaatban. A "Kicsi Team" idén is szeretné elvinni az 500 négyest a hazai riválisok orra elől, de ha ez sikerül, az öt fős csapatból akkor is lesz valaki, aki nagy valószínűséggel nem indulhat az olimpián.

Hír

Ahogy korábban írtunk róla, első fecskeként Birkás Balázs érkezett meg két hete a magyar válogatott közkedvelt melegvízi táborába, Roodeplaatba, ahova már több éve járnak felkészülni tél végén, kora tavasszal a versenyzők.

Hüvös Viktor és a többi négy felnőtt férfi kajakos, Molnár Péter, Tótka Sándor, Kuli István és Nádas Bence a múlt hét elején landolt a dél-afrikai nyárban.

“Mi már otthon is eveztünk, de itt a 30-35 fokos melegben jóval könnyebb elvégezni a melót, bár ezt az időjárást is meg kellett szokni az első néhány napban a mínuszok után – meséli Tótka Sándor. – Az edzőtábort most a brit csapattal osztjuk meg, a K-1 200 méteren olimpiai bajnok Liam Heath is itt van. A körülmények változatlanul nagyok jók, nekünk nincs is más dolgunk, mint keményen készülni a válogatóversenyre.”

A csapatnak jól sikerült a téli felkészülés utáni vízreszállás, annak ellenére, hogy a munkát eleinte nehezítette egy nem várt körülmény.

“Az első evezésnél meglepődve tapasztaltuk, hogy a tó felénél nem jutunk tovább, a vízfelületet annyira benőtte a világ leggyorsabban szaporodó vízinövénye. Szerencsére írtják, de még mindig szélfüggő, hogy éppen merre és mennyit tudunk evezni, volt, hogy csak két kilométeres részen köröztünk – mondta Hüvös Viktor, a csapat edzője. – A felkészülés ettől függetlenül nagyon jól megy,

gyorsabban haladunk a tervezetnél is.

Alapállóképességet fejlesztünk, hosszúkat evezünk, és elkezdjük a gyorsaságfejlesztő edzéseket is a vízen, emellett a konditermi erőfejlesztés is hangsúlyos marad a következő hetekben.”

Az edzésprogramban most a napi két evezés kívül heti három erősítés szerepel. Ezekben a napokban az alapozás mellett a legfontosabb, hogy vízen minden versenyző ráérezzen a számára legkedvezőbb evezési stílusra.

– Az első egy-két hétben kell összerakni a technikát, mert utána már nehéz változtatni rajta, szerencsére minden edzés után jó érzésekkel szállok ki a hajóból – mondja Kuli István, aki a csapat idei terveiről is beszél. – Mi 2020-ban is csak a négyesre fókuszálunk, hiszen most még csak öt kvótánk van, és az 1000 egyesben jó eséllyel Kopasz Bálint indulhat majd. Az teszi nehézzé a felkészülést, hogy

öten vagyunk négy helyre,

így a csoportunkból egy ember sajnos szinte biztos, hogy nem fog tudni indulni az olimpián.”

Tavaly a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású férfi négyes ötödik lett a felnőtt világbajnokságon, és ezzel négy férfi kajakos kvótát szerzett (a világbajnok Kopasz Bálint gyűjtötte be az ötödiket). Tótka Sándor azonban nemcsak négyesben szerepelt jól, hanem K-1-ben is nyert hazai, valamint nemzetközi versenyt, ennek ellenére idén is a négyesre koncentrál.

“Most úgy tűnik, hogy senki sem indulhat majd csak 200 egyest, hanem a négyesből jelölnek ki a spintszámra egy versenyzőt, szóval mi ezért csakis a K-4 500-ra készülünk. Remélem, hogy a kapitánynak sikerül majd megtalálnia a négy legjobb versenyzőből álló egységet. Bízom magamban,

azért kelek fel minden reggel, hogy a legjobb négy között legyek”

– tette hozzá Tótka Sándor.

Akinek duplán kellett megfelelni

Gazdag edzői pályafutása alatt dolgozott az Elektromosban, a Fradinál, a Csepelben és az MTK-nál is, de karrierjének talán a legfontosabb állomása a KSI, ahol 10 éven át volt vezetőedző. A legnagyobbaktól tanulta a szakmát, rendkívül sikeres versenyzők, és edzők kerültek ki a kezei közül. Nagy László február 11-én 70 éves lett.

Hír

– Gondolom Ön sem vezetőedzőként kezdte a kajakozást, hogy ismerkedett meg a sportággal?

– Érdekes módon a kapcsolatom a kajakozással egybeesik a KSI 1963-as megalakulásával, a tesnevelő tanárom a gimnáziumban elkezdte gyűjteni a kajakosokat a szakosztálynak, de én mégsem oda mentem, hanem a Ferencvárosba kezdtem, mert Fradi-szurkolóként ez tűnt logikusnak. 1964-ben a későbbi szövetségi kapitány, Péhl József vett fel az FTC-be. Azért akartam kajakozni, mert 1956-ban paralizist kaptam, ami miatt sosem tudtam rendesen használni a lábam, gondoltam nekem való lesz, mert a hajóban csak ülni kell. Persze hamar kiderült, hogy rosszul gondoltam, hiszen nem nem tudtam a többiekkel futni menni, és a hajóban is labilisabb voltam.

– Nem kicsit kellett ahhoz eltökéltnek lenni, hogy mégis ottragadt a Fradinál….

– Ezt egy ott dolgozó utánpótlásedzőnek, Endreffy Lórántnak köszönhetem, aki sokszor megkért, hogy segítsek neki. Tanítgattuk, illetve együtt vittük túrázni a kicsiket, így elkezdtem az edzői pálya felé irányulni. Első állásomat mégsem a Fradinak köszönhetem, 1971 nyarán az Elektromosból a szezon közepén távozott az edző, odavettek egy hónapra, mert addigra már volt segédedzői papírom. Az egy hónapból végül majdnem három év lett, szép eredményeket értem el, például magyar bajnoki címet nyert nálam Pallovits Angyal – aki később Kovács Katalain nevelőedzője lett – ami azért volt nagy dolog, mert az Elektromos előtte évekig nem nyert aranyérmet a bajnokságon.

– Így hát visszahívták a Fradiba….

– Pontosan, és elkezdtem együtt dolgozni a szakma akkori krémjével. Abban az időben Péhl Jóka volt a szövetségi kapitány, mellette követhettem többek között Parti János, Granek István, Szabó Ferenc és Hajba Antal tevékenységét is, és rengeteget tanultam tőlük. A Fradiból hamar belekerültem a körforgásba, 1976-ban már előfordult, hogy amíg Jóka a válogatott mellett dolgozott, addig én vezettem Rajnai Klári edzéseit, aki a korszak legjobb női kajakosa volt. Aztán a 76-os olimpiai után Péhl József nem maradhatott kapitány, lekerült Csepelre, ahova mi is követtük Klárival, onnantól kezdve már hivatalosan is az edzője voltam. Fontos hozzátenni, hogy a váltással akkor is hatalmas szerencsém volt, mert ott is kiváló kollégák közé kerültem, mint például a Vass Pista, akit Séra Miklós mellett minden idők egyik legnagyobb edzőjének tartok.

– Éppen a napokban láttam egy korabeli fotót, a 70-es évek végén készült egy válogatott edzőtáborban, ahol fiatal trénerként már ön is ott áll. Milyen érzés volt még a harmincadik születésnapja előtt ilyen lehetőséghez jutni?

Hihetetlen élmény volt. Gondolja el, 6 éves korom óta tulajdonképpen mozgássérült vagyok, mégis volt olyan tornatermi edzése a válogatottnak, amit Parti János megbízásából én tarthattam meg. Tudtam, hogy ott lesz az egész felnőtt keret, előtte egész éjjel nem aludtam. Aztán másnap ott billegtem a rossz lábammal Csapó Géza, Bakó Zoltán, Wichmann Tamás, vagy éppen Foltán László és Vaskuti István mellett, de elfogadtak, pedig az összes gyakorlatot el sem tudtam volna végezni. Az élet más területein sokszor éreztem azt, hogy az állapotom miatt duplán kell megfelelnem, de a sportban szerencsére nem. Elfogadtak, és ez nekem nagyon sokat jelentett.

– És közben persze egyre keresettebb edző lett. Hogyan került végül a Csepelből az akkor még kizárólag utánpótlásneveléssel foglalkozó KSI-be?

– Füzesséry Gyula hívott át 1984-ben, mert egy kolléga kilépett a szakosztálytól, és Simi (Simon Miklós) ott maradt legalább 60 gyerekkel egyedül. Egy évvel később vezetőedző lettem, nagyon jó csapatot építettünk, kenus edzőnek áthívtam a Csepelből Koletics Mikit, és alaptvetően akkor alakult ki a feladásos rendszer a klubnál, 13-14 éves korig Simi foglalkozott a kajakos gyerekkel, aztán átkerültek hozzám. Akkoriban vettem oda az ificsapat mellé segédedzőnek Schmidt Gábort, a szövetség mai elnökét, rajta már akkor látszott, hogy nagyon sokra hívatott, tele volt akarattal és elhivatottsággal.

– 10 éven át volt vezetőedző, gyorsan jöttek a jó eredmények?

– 1987-re már volt ifi válogatott versenyzőnk, később a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi főtitkára, Vékássy Bálint révén világbajnokunk is. Volt több kiváló versenyzőnk akkoriban, például Ács Tamás, Bauer Márton, Kovács Ákos, és csatlakoztak hozzánk a Storcz-fivérek is az UTE-ból, szóval egy tényleg nagyon erős csapat jött össze. 1995-ig dolgoztam a KSI-ben, ahol akkoriban még csak utánpótlásképzés zajlott, ugyanakkor a tehetséges versenyzőim már kinőtték az ifit, ezért az egész csoporttal együtt átigazoltunk az MTK-ba.

– Ahol minden idők egyik legerősebb csapata jött össze, hogy fértek meg egymás mellett a fiatal tehetségek, és a nagy nevek?

– Valóban, ott annyira erős csapatom lett, hogy az 1996-os atlantai olimpia előtt egy-két kivételtől eltekintve az egész felnőtt férfi kajakos válogatott nálam készült. Szerintem jól megvoltunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozhattam akkor, mint például Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila. Aztán az 1996-os olimpia nem úgy jött össze nekünk, ahogy terveztük, elképzelhető, hogy én is hibáztam, illetve akklimatizációs gondok adódtak, amikor megérkeztünk az USA-ba. Atlanta után a csoport feloszlott, én pedig a következő évben már újra Csepelen vezettem egy 30 fős fiatal lányokból álló csapatot. Nagyon jó szívvel emlékszem arra az időszakra is, mert rengeteget kaptam a társaságtól. Nem értünk el nagy eredményeket, de a lányok imádtak lejárni kajakozni, tőlük kaptam pályafutásom legszebb ajándékát, egy 30 fős versenykajak-makettet, amit a magyar válogatott egyik főszurkolója, Ladunga Károly gyártott le, a versenyzőim pedig gyurmából beleformázták saját magukat a hajóba. Ez a relikvia a mai napig kint van otthon az ebédlőben.

– Egész pályafutása alatt jellemző volt, hogy a felnőttekkel való munka után állandóan visszatért az utánpótlásneveléshez, ezt sosem érezte tehernek?

– Talán közhely, de mindkét területen ugyanolyan szívesen és lelkesen dolgoztam. Tényleg hatalmas élmény Gyulay Zsolttal kimenni a vízre, és neki vezetni edzést a motorcsónakból, de ugyanúgy imádtam a kicsikkel is foglalkozni. Az újabb csepeli kitérő után visszatértem az MTK-hoz, ahol többek között az akkor nagyon fiatal Vad Ninettával foglalkoztam, majd újra hívott a KSI a legkisebbekhez. Akkor megmondtam Ninának, hogy tartson velem, ha akar, a KSI-ben edzősködik az egykori tanítványom, Mórocz István, vele folytathatja a munkát, mert én csak a legkisebbekkel szeretnék foglalkozni. Aztán kettőjük kapcsolatának több felnőtt világbajnoki cím lett az eredménye. Közben mi – újra a KSI-ben – Szigeti Viktóriával elindítottunk egy programot a legkisebbeknek, ebből a hat éves munkából olyan nevek jöttek ki, mint Gazsó Dorka, Bakó Olga, Racskó Fruzsina, vagy éppen Varga Ádám. Nekem pedig legalább akkora öröm volt 20-30 kisgyereket három nap alatt a nulláról megtanítani kajakozni, mint korábban Gyuzsóval dolgozni. De hasonlóan szívesen foglalkoztam 2005 és 2008 között Angyal Zoltán kapitánysága idején az U23-as válogatottal vezetőedzőként, hiszen abba a csapatba tartozott akkoriban például Kozák Danuta, Dombi Rudolf, Sík Márton, és az MKKSZ mostani szakmai igazgatója, Boros Gergely is.

– Aztán 2013-ban, több mint 40 év után befejezte az edzősködést, miért?

– Mindig is azt gondoltam,  hogy edzőként addig tudok hiteles maradni, amíg egészséges vagyok, és megvan az energiám ahhoz, hogy átadjam a tapasztalataimat, ez az állapot nálam 63 éves koromig tartott. De azóta sem ülök állandóan otthon, van egy telkem Nagymaroson, szemben a fellegvárral, kora tavasztól késő őszig gyakorlatilag ott élek. A “birtokot” életem egyik fő művének tartom, főzőcskézek a kertben, és barátokkal csodálom a panorámát. Az edzői pályafutásomra pedig szívesen gondolok vissza, sokkal több jót kaptam a sportágtól, mint nehézséget. Volt szerencsém kiváló kollégákkal, és versenyzőkkel együtt dolgozni, és nagyon meg tudok attól hatódni, amikor meghallom, hogy a korábbi tanítványok milyen szép emlékeket őriznek az együtt töltött évekről. Természetesen nem lehetett minden versenyzőmből olimpiai-, vagy világbajnok, de rengetegen lettek sikeres emberek az élet más területein, és ha erre gondolok, akkor nagyon elégedettnek érzem magam.