Mégse

A szegedi vb a 18 éves Nagy Bianka célkeresztjében

Nagy Bianka az ifjúsági világbajnokságon C1-200 méteren ezüst-, C2-500 méteren Molnár Csengével bronzérmet nyert, de életükben először kijutottak a felnőtt vébére is párosban. A mindössze 18 éves versenyző ezzel negyedszer érdemelte ki az év legjobb ifjúsági női kenusa díjat, az idén azonban már az U23-as korosztályban fog versenyezni. Legfőbb célja, hogy párosban a szegedi vébére is kvalifikálják magukat Molnár Csengével.

Hír

Milyen érzés volt, amikor a szövetség gálavacsoráján bejelentették, hogy az év ifjúsági versenyzője lettél?

Őszintén szólva számítottam rá, hogy ismét megkapom a díjat, így annyira nem lepődtem meg. Viszont rendkívül boldog voltam, hiszen olyan emberekkel ülhettem egy asztalnál, mint Balla Virág vagy Kárász Anna. Tényleg ott volt a gálán a kajak-kenu sportág színe-java, nagyszerű érzés volt ezek előtt a klasszis versenyzők előtt felmenni a színpadra, és átvenni a díjat.

Negyedszer kaptad meg ezt az elismerést, hova sorolod a mostanit a négy közül?

Ez a legértékesebb.

Egyrészt azért, mert ez volt az utolsó díjam ifi korú kenusként, másrészt ezt annak köszönhettem, hogy párommal, Molnár Csengével először kijutottunk a felnőtt világbajnokságra.

Ha tavaly ilyenkor felajánlották volna, hogy olyan idényed lesz, mint amilyen végül lett 2018-ban, akkor előre aláírtad volna?

Igen is, meg nem is. Tavaly ilyenkor úgy futottam neki a szezonnak, hogy ifi vébét szerettem volna nyerni. Nem panaszkodom, mert szerintem a legjobbamat nyújtottam, de sajnos ez csak az ezüstéremre volt elég. Viszont arról álmodni sem mertem, hogy 18 évesen ki tudok jutni a felnőtt vb-re.

Negyedszer kapta meg az év legjobb ifjúsági női kenusa díjat

Ez a világbajnokság volt a legemlékezetesebb pillanatod 2018-ban?

Igen, egyértelműen. Persze versenyezni mentem ki, de emellett nagyon jó volt a helyszínen látni és együtt örülni Kozák Danutáék sikereinek, fantasztikus érzés volt a magyar válogatott klasszisaival egy helyen lenni, és együtt versenyezni velük.

Hogy néz ki a téli felkészülésed?

Télen nem voltunk külföldi edzőtáborban, itthon készültünk, de én ezt nem bánom,

nagyon szeretek itthon edzeni.

Ezzel együtt március közepén két és fél hétre Japánba utazunk, ahova edzőm, Kása Péter ugyan nem tud velünk tartani, de öt versenyzőtársammal és egy kísérővel elrepülünk melegebb éghajlatra. Európán kívül még nem voltam, és mivel szeretek más kultúrákat megismerni, így nagyon várom már az utazást. Egyedül az étkezéstől tartok egy kicsit, én mindig kerülöm az olyan ételt, amihez nem vagyok hozzászokva, de lesz kint egy magyar család, tőlük biztos számíthatunk majd hagyomáynos, európai ízekre is.

Mik a céljaid 2019-re?

A cél az, hogy a számomra új, U23-as korosztályba beleerősödjek, és

egyesben kijussak a korosztályos világbajnokságra.

A felnőtt vb-t Szegeden rendezik az idén, hatalmas dolog lenne, ha oda is tudnánk kvalifikálni magunkat Csengével, aki még ifi korú, így vele U23-ban nem fogok versenyezni. Az U23-as vébén egyesben a dobogó még nem reális, de ha az első ötbe kerülnék, valamint 200 párosban Csengével kijutnánk a felnőtt világbajnokságra, akkor abszolút elégedett lennék a szezon végén.

A párosból merítene egyesben Kárász Anna

A szolnoki első válogatón az NKM Szeged négyszeres kajakos világbajnoka, Kárász Anna párosban első lett Kozák Danutával, viszont egyesben szeretne javítani, mert a hatodik hellyel nem elégedett - éppen a kettős sikeressége miatt nem.

Hír

– Egyenesednek a kérdőjelek az első válogató eredményei­nek ismeretében?
– A páros esetében elég egyenes immár. Most is éppen a Kozák Danutával közös edzésen vagyok túl, és elég jól ment alattunk a hajó. Ahogy a válogatón – kezdte a Délmagyarnak adott interjút Kárász Anna.

– És az egyes?
– Azzal egy ideje kínlódok, és nincsenek jó érzéseim vele kapcsolatban. Elég hullámzó a teljesítmény, de azon vagyok, hogy az első válogatóhoz ké­pest jobban menjek egyesben is. Ám magam sem tudom, mennyit tudok fejlődni.

– A páros sikere elég motiváló az egyesre?
– Igen, segít, és szeretném a duónk mögé tenni az egyes produkciót is.

– Szegedre mosolyog a Klauzál téri visszaszámláló órán.
– Sajnos elég ritkán járok mostanában Szegeden, de a hétvégén éppen ott leszek. A napokban gondoltam arra, hogy mennyit segíthetne, ha gyakrabban lennék otthon a városban, mert erőt ad, és a világbajnokság közeledtével a promóciók révén folyamatosan rám köszön Szeged.

– Mennyire volt új a szerepkör, a fotózás, a beállítások betartása?
– Nem volt nehéz. Oldott volt a hangulat, jól éreztem magam, kifejezetten élveztem.

– A második válogató kapcsán is lesz újdonság. Zavaró lehet a hétköznapi versenyzés?
– Erre csak a verseny után tudok majd felelni. Nem volt még ilyen, de nem érzem előre, hogy gond lenne. A pihenőt úgy tartjuk, ahogy kell, így nem hiszem, hogy baj lehet abból, hogy június 18–20. keddre, szerdára és csütörtökre esik.

– Ezen a válogatón megmarad prioritásnak az egyes és a páros 500 méteren?
– Igen. Az egyes és a páros válogatók alapján jelöli ki a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba a négyest, így például a második selejtező utáni héten rendezendő Európa Játékokra is, amelynek a fehéroroszországi Minszk ad otthont.

De ez a négyes szerintem teljesen más lesz, mint amelyik majd a szegedi vébén indul.

– Vb és Szeged: folyamatos információk érik az embert. Alig több mint hetven nap van hátra addig, fokozódik már az izgalom?
– Egyelőre leköt a második válogató.

– Mikor edzhetnek a Maty-éren?
– Elvileg július 1-jétől lesz víz a tóban. A szívem nagyon Szegedre húz, de ha például a párosra készülünk, akkor Szolnokon maradok, mivel Kozák Danutáék oda vannak berendezkedve.

Edzés előtt, nyolc évtized után…

Most már tényleg öreg vagyok… - mondta legutóbbi találkozásunkkor, valamikor a múlt év végén. Ettől függetlenül a szokásos őszi erőfelmérés alkalmával tavaly is meghódította a Hideghegyet, most pedig az embert próbáló kánikula sem tartja vissza attól, hogy holmi békés hűsölés helyett edzést tartson. No persze, hol is ünnepelhetne stílszerűbben, mint a Dunán? Babella László, a váci kajak-kenusok nagy „Öreg”- je nyolcvanéves.

Hír

A közvetlen hangnem korántsem véletlen: régóta tegeződünk és több legendás emlékét is megírtam már, a hajdani eperföldes kalandoktól kezdve a minimálköltséges „túlélőtúrákig”. A mester, aki sajátos filozófiájával iskolát teremtett a Dunakanyarban és elhivatottan bábáskodott a első kajakos egyéni olimpiai aranyérem megszületésénél, épp a délutáni edzésre indul…

– Sok minden megtörtént már veled, de ennyi esztendős még sosem voltál… Hogyan tekintesz most erre a kerek dátumra?

– Nem érdem ez, hanem állapot. Ritkaság, hogy valaki ennyi ideig aktívan edzősködjön, de ez is véletlen szerencse.

– Egyébként is szerencsés embernek tartod magad?

– Nagyon. Rengeteg olyan helyzet volt az életemben, amikor egy hajszál választott el attól, hogy valami igazán komoly baj történjen velem, de az utolsó pillanatban valahogy mégis mindig megmenekültem.

– Rendben, elfogadom, hogy az aktivitásod, a fizikai állapotod egyfelől szerencse dolga, de mi az, amit te tettél és teszel érte?

– Olyan edző voltam mindig, aki együtt hajtott, együtt dolgozott a versenyzőivel. Személyesen ott voltam a harcban…

– És nem fáradtál még el benne?

– Nem, mert minél tevékenyebb valaki, annál jobban bírja. Így is kopik az ember, de csak szép lassan. Ha viszont elengedi magát, akkor zuhanórepülés van.

– Milyen érzésekkel gondolsz most vissza az eddig megtett utadra?

– Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, az elért eredményeikre. De nem csak a versenyzőként elért sikereikre gondolok, hanem arra is, hogy a sport által milyen emberré váltak. Elmentem egyszer egy szülőhöz látogatóba és mondtam neki, hogy világbajnokot nevelek a gyerekéből. Azt válaszolta: tudja mit, Babella úr, ne világbajnokot neveljen belőle, hanem rendes embert. Aztán hozzátette: ha emellett esetleg mégis világbajnok lenne belőle, az nem baj… Ezt soha nem felejtettem el és igyekeztem megfelelni ennek az elvárásnak.

– Van olyan dolog, amit esetleg megbántál, amit ma már másképp csinálnál?

– Hogyne volna. Nagyon sok ilyen van. Én se vagyok olyan ember, aki mindig csak jót csinál és sose téved. Sok jó sportolót és embert neveltem, de azért ez sem jött össze minden esetben. Olyan is előfordult, hogy kiálltam a gyerekek védelmében, aztán kidobtak.

– Azóta mennyire stabilak a pozícióid?

– Most sem egyszerű a helyzet…

– Az nem fordult meg a fejedben, hogy visszavonulj? Hogy egyszerűen azt mondd magadnak: én már bőven megtettem, ami megtehető, nyugodtan hátrébb léphetek a frontvonal mögé…

– Én mindig úgy gondoltam, hogy addig akarok működni, amíg használni tudok. Eddig sorozatban voltak, és most is vannak olyan versenyzőim, akik képesek arra, hogy nagy eredményt érjenek el. Számtalan világbajnokot került ki a kezeim alól, már nem a saját karrierem érdekel, hanem az, hogy őket – akik bíznak bennem – el tudjam vinni a legmagasabb szintig. Nem akarom úgy abbahagyni, hogy ne teljesítsem, ami bevállaltam.

– Mindenáron?

– Ha úgy érzem, hogy már nem vagyok képes ellátni ezt a feladatot, rögtön odaadom őket: nem ragaszkodom, sőt, küldöm őket máshoz.

– Hogyan látod a váci kajak-kenu  jövőjét?

– Nagyon sok tanítványomból lett edző és annak örülök, hogy a ők jó irányba tartanak. Van egy váci iskola, amiből táplálkozva  az én embereim nagy hatással vannak és lehetnek a jövőben is a sportágra.

– Vagyis bármi is lesz, bárhol is tevékenykednek, de valamilyen formában viszik tovább azt, amit annak idején itt magukba szívtak…

– Pontosan.

– Az mit jelent számodra, hogy a fiaid is a nyomdokaidban járnak?

– Az nagyon jó érzés. Gyakran előfordul, hogy most már én kérem ki az ő szakmai véleményüket. Hesz Misa is gyakran beül a motorosomba, mind a mai napig és tanácsokkal látja el a gyerekeket. Ma pedig épp egy másik kedves korábbi tanítványom, Petró Ádám lesz ott az edzésen. Nagy öröm ez nekem.

– Melyik volt  eddig a legemlékezetesebb kerek születésnapod?

– Hatvan éves voltam, amikor Gyulay Zsolt egy meglepetés köszöntést szervezett nekem egy szolnoki versenyen. Nagyon jól esett.  Akkor voltam talán a legboldogabb.

– A holnapi nap mennyire lesz számodra különleges? Ugyanúgy töltöd majd, mint bármelyik szombatot, bármilyen hőség lesz, ugyanúgy el fogsz menni edzésre?

– Ugyanúgy. Régebben nagyobb jelentőséget tulajdonítottam az ilyen ünnepeknek. Nem mondom, hogy nem esik jól, ha valaki felkeres és felköszönt, de az ünneplés már nem annyira fontos.

– Ha ideröppenne Kisvácra egy jótündér és azt mondaná: „ Öreg, kössünk üzletet, visszakapsz harminc esztendőt, újra ötvenéves leszel, élhetsz, mint Marci Hevesen, de nem foglalkozhatsz többé kajakozással… „ Mit szólnál hozzá, egyáltalán, elgondolkodnál rajta?

– Az én életem és a kajak egy. Tehát a válasz egyértelmű. Hadd csináljam újra, akármilyen nehéz volt. Nagyon boldog vagyok, amikor látom, hogy egy tanítványom értékesebbé válik, mint amilyen nélkülem lett volna.

– Persze van egy pont – legyen szó filozófusról, tudósról vagy éppen kajakedzőről – amikor a tanítvány szükségszerűen szembefordul a mesterével és megkérdőjelezi, vagy akár el is veti az elveit, hogy újabb dolgok felé tudjon lépni. Hogyan élted meg az ilyen helyzeteket?

– Az én hitvallásom az, hogy akkor vagyok nagy, ha magamnál nagyobbakat tudok nevelni. Vagyis örömmel fogadom, ha valaki túlfejlődik rajtam.

– Pedig adott esetben ez úgy tűnhet, hogy az illető az ellenségeddé válik… Akkor sem zavar?

– Csak akkor, ha az a valaki fondorlatos úton teszi, amit tesz. Egyébként soha nem éreztem féltékenységet, egy tanítványom sikerének néha jobban tudok örülni, mint a sajátomnak.

– A kabalaszokásaid megvannak még?

– Persze, mindegyik.

– Akkor ma is szertartásosan megnézed előbb a stéget, mielőtt belépnél a csónakházba…

– Ez így van. Sok minden állandó, például az is, ahogy rámkiabálnak az utcán, hogy „szia Öreg!”

– Ha jól saccolom, akkor ezt már ötven éve kiabálják…

– Igen, már harmincévesen Öreg voltam.

– Kitől kaptad ezt a nevet?

– Sokáig együtt eveztem a tanítványaimmal, és aki a legöregebb a hajóban, azt automatikusan elnevezik öregnek. Poénból. És én voltam a legidősebb.

– „Szorgalom, fájdalomtűrés, kötelességtudat” – egy korábbi interjúban ezeket a fogalmakat említetted nekem az edzői hitvallásod kulcsszavaiként. De mit csinálsz olyankor, amikor éppen pihensz?

– Imádok építkezni…

– De hát az is munka… Mi a helyzet az édes semmittevéssel?

– Nem szeretek tétlenkedni. Kérdezték is sokan, hogy mikor jutott időm mindarra, amit életemben megcsináltam. Házakat, lapátokat, erőgépeket, meg egy csomó más dolgot. Mondtam nekik, hogy nekem is csak huszonnégy órából álltak a napjaim, de annak minden másodpercét kihasználtam.

– Mit tartasz az eddig megtapasztalt életed legfontosabb tanulságának?

– Hogy legyen az ember tisztességes mindenekfelett.

– No erre könnyen megkaphatod azt a reakciót, hogy „de hát Öreg, te mindig a zsiványságra, a dörzsöltségre nevelted a versenyzőidet…

– Igen, de a vízen legyen dörzsölt az ember, meg futás közben. Ott tényleg nincs kegyelem, nincs irgalom. És mindig legyen egy mérték. A harc viszi előbbre az embert, viszont az aljasság nem megengedett. Rafináltan kell küzdeni, de emberségesen.

– Ha már a váci zsiványságot említettük, az jutott eszembe, hogy a nosztalgia kedvéért, születésnapi ajándék gyanánt kaphatnál egy kosár gyümölcsöt a tahi eperföldekről a hajdani nagy futások emlékére…

– Az a helyzet, hogy most már nekem is rengeteg eprem van. Én kapáltam, gondoztam; nagyon szép az idei termés.

– És ha azt látnád, hogy egy csapatnyi tikkadt sportoló csemegézik rajta?

– Nem zavarnám el őket…