Mégse

A „szarvasi viking” visszatért…

Nyerges Attila egykori tanítványát korosztályának egyik legígéretesebb versenyzőjeként tartották számon, aki már serdülőként kimagaslott az ifik mezőnyéből. Nem csupán termetével – ami miatt egy jól fejlett, atletikus „óriásbébi” benyomását keltette, ha kajakba ült – hanem kiváló technikájával is. Dombvári Bence a riói olimpia esélyeseként kényszerült arra, hogy eltiltása miatt másodszor is letegye a lapátot. Az idei szezonban az ezres „korona” visszaszerzéséért is hajóba száll…

Ezer egyesre készül
Hír

– Volt már az életedben hasonló súllyal bíró „ utolsó esély”?

Úgy mondanám, hogy utolsó utáni… mert tisztában voltam azzal, hogy már a korábbi is az utolsó volt. Viszont nem is választanám ketté a dolgot, mivel tudom, hogy a második eltiltáskor abszolút vétlen voltam, ezért úgy veszem, hogy ez a mostani még ugyanaz az esély.

– Mit gondolsz, mennyire hittek neked, amikor az ártatlanságodat igyekezted bizonyítani?

– A közvetlen környezetem száz százalékosan; még talán az ellenfeleim is. Ezen a körön kívül már nem biztos, de a sajtóban sokszor megírták a tényeket és esetleg akadtak, akik talán megváltoztatták az első ítéletüket.

– A média persze előszeretettel ismétel hangzatos jelzőket is, mint például „ a kokainos kajakos”. Lemosható ez a bélyeg?

– Nem tudom. Nyilván belekerültem egy skatulyába, de abból idővel még kikerülhetek, hiszen már most láthatják, hogy

nem olyan vagyok, mint régen.

Ez talán évek kérdése. Az első eltiltásnál nagyon harcoltam, hogy visszakerüljek és küzdöttem azért, hogy újra elismerjenek és bízzanak bennem. Mire ez épp sikerült, újra eltiltottak.

– Sokak szerint szükséged volt ezekre a pofonokra annak érdekében, hogy kellő felelősségtudattal tudd élni az életedet…

– Én azért nem így gondolom. A kokainos balhé miatt persze jogos volt a büntetés;

a drogozásnak nincs nyertese.

De az állítólagos doppinghasználat egész más ügy.

– Bevallom, én is találkoztam olyan poénnal, hogy vigyázzak a poharamra, ha veled készítek interjút…

– Hát arra inkább nekem kell vigyáznom. Már a fogkrémemet is dugdosom.

– Bizalmatlan lettél?

– Igen, minden szempontból. Nem mondom, hogy a csapattársaimmal szemben is, de az biztos, hogy nagyon odafigyelek.

– Kik voltak, akik végig melletted álltak?

– Nyilván a közeli hozzátartozók azok, akik tartják az emberben a lelket: a szülők, nagyszülők, barátnő. De sokat segített a szövetség és a klubom is.

– Korábban mi lett volna a célravezetőbb segítség: a szigorúság, a nagyobb kontroll vagy a megértő lelki patronálás?

– Szerintem a személyiségem akkor is ugyanolyan volt, amikor komoly kontroll alatt voltam, szóval nem sokat befolyásolt volna.

– Édesapád azért az átlagnál talán szigorúbbam fogott. Van, aki úgy gondolja, talán az onnan való felszabadulásod volt túlságosan intenzív.

– Az igaz, hogy szigorúan fogott, de éppen azért, mert én már előtte is mindig az ellentétét csináltam annak, ami helyes lett volna. Nehéz személyiség vagyok, ami nem túl jó ómen egy ilyen fegyelmezettséget kívánó sportágban, de általában az élsportban sem. Kisgyerekként ez nem volt ennyire meghatározó: alapból nagyobbak voltak a versenyzők közti különbségek. Most azonban, ahogy kiéleződnek a versenyszituációk, gyakorlatilag hátrányos helyzetből indítottam el magamat.

– Viszont el is jön az a pont, amikor az ember már felelősségteljes felnőttként tud szembenézni – és akár meg is birkózni – a maga gyengeségeivel…

– Az ember nagyon lassan tud csak megváltozni, főként, ha mélyről jön ez az öntörvényűség, ez a „minden ellen való akarás”.

Nehéz számomra kompatibilissé válni

valamivel hosszú távon.

– No persze az is igaz, hogy a túlságosan könnyen kezelhető, szolid kezes bárányokból ritkábban lesz ütőképes harcos…

– Hát pedig nagyon szeretnék ilyen szolid lenni. Nekem ez a célom.

– Abban sokan egyetértenek, hogy kiváló képességeket kaptál a kajakozáshoz. Mikor szembesültél először igazán a tehetségeddel?

– Szegeden volt egy vébé, amikor a felnőttek közt 18 évesen két századdal csúsztam le a kvótaszerzésről.

Csalódott voltam, főként, hogy félretájékoztattak és azt mondták, a B-döntőben már nem szerezhetek kvótát és emiatt nem is koncentráltam annyira, viszont azt azért már megéreztem, hogy kisebb erőfeszítéssel is tudok úgy menni, mint a többiek. De csak ennyi fogalmazódott meg bennem és nem az, hogy én majd hatalmas olimpiai bajnok leszek.

– Volt egy korábbi nyilatkozatod, amiben azt mondtad, valójában nem is szeretsz kajakozni. Ezzel most mi a helyzet? Igaz egyáltalán?

– Azóta sajnos még kevésbé szeretek, mert még egyszer eltiltottak.

– Mi az, amit nagyon szeretsz?

– Wakeboardozni, meg snowboardozni.

– Miért nem leszel wakeboard-bajnok?

– Mert annyira nem vagyok tehetséges benne. Megélni biztosan nem tudnék belőle. Viszont, ha valamiben tehetséges az ember, akkor azt erőltetni kell.

– Mi az, ami „testhezállóbb” számodra ezekben a sportokban?

– Több adrenalin van bennük, nem kell annyit szenvedni edzéseken, meg nem is annyira teljesítmény centrikusak. Nehezen viselem, hogy adott esetben három és fél percen múlik egy teljes év, hogy bármi közbejöhet. Még akkor is, ha sikeresen megbirkózom a folyamatos terheléssel, ha jól megyek. Kezdetben a kajakozás is bulinak tűnt és az elején még tetszett, de szeretni már akkor sem szerettem annyira. Az után a bizonyos nyilatkozat után mindenki azt mondta, hogy biztos feldúlt voltam az eltiltás miatt és azért állítottam ilyet. De valójában engem soha nem kérdezett senki, hogy szeretek-e kajakozni. Ha wakeboardban tehetséges lennék, az álmaimat élném.

– Mit éreztél akkor, amikor az a spanyol Marcus Walz nyerte az 1000 méteres távot Rióban, aki az olimpia előtt harmadik volt mögötted?

– Fura érzés volt. Bekövetett instagramon… Talán ezzel köszönte meg, hogy kvótát kapott helyettem.

– Megviselt?

– Akkor már nekem nem a kajakozáson járt az eszem, hanem azon, hogy hogyan tudok helytállni az új közegben. Nem vagyok az a leragadós típus. A támogatóim révén elkezdtem dolgozni egy sportbárban a Dohány utcában, ami tulajdonképpen nagyon komoly feladatot jelentett számomra, hiszen az első munkahelyem volt. Valahol el kell kezdeni – gondoltam magamban.

– A vendéglátás, mint irány, mennyire tűnt hozzád illőnek?

– Nagyon stimmelt. Csak a hajnali lefekvések viseltek meg, ami miatt egy év alatt mintha hármat öregedne az ember. Persze, lehet, hogy hozzá lehet szokni idővel. De megfogalmazódott bennem, hogy ennél még a kajakozás is jobb.

– Egyszóval: átértékelődött sok minden…

– Így van. Közben kaptam lelki támogatást, hogy visszatérhessek a kajakozáshoz, később pedig anyagi segítséget is.

– Van benned valamiféle dac, hogy most bizonyíts valakinek? Akár annak, akiről úgy gondolod, hogy szándékosan ártott neked?

– Legfeljebb saját magam felé, meg azoknak, akik segítettek nekem és bíztak bennem. Akinek a második eltiltásomat köszönhetem, az csupán egyetlen ember. Nagyon jól tudom, ki az, de én vele azóta sem foglalkozom.

– Az imént lelki támogatást említettél és azt a „hátországot”, ami nélkül talán most még mindig pincérkedhetnél… Kicsi voltál még, amikor a szüleid elváltak. Befolyásolhatott ez téged a későbbiekben valamilyen módon?

– Egészen biztos, hogy nem. Normális családban nőttem fel, volt nevelőanyukám. Nyilván egyfajta hiány is, de az én habitusom sokkal mélyebbről fakad.

– Emlékszel rá, mi volt a jeled óvodában? Van egy egészen komolytalan, de felettébb szórakoztató elmélet, ami szerint jól jellemzi az adott ember későbbi jellemét, élethelyzeteit…

– A kalapács… ( nevet )

– Serdülőként, ifiként látványosan kiemelkedtél a mezőnyből. Hogyan élted ezt meg?

– A „hú de király vagyok” érzés megvolt, de már minikajakos koromban elhalt. Már akkor figyelmeztettek ugyanis, hogy jó lenne, ha visszavennék az arcomból. Először nem is értettem, mire gondolnak, de aztán elmagyarázták, hogy le kéne ülnöm egy alacsonyabb lóra. A jó eredmények mellett könnyen el tud szállni az ember és én nagyon el voltam szállva.

– Most milyen lovon ülsz?

– Most? Pónilovon!

– Nevezhetjük ezt alázatnak?

– Talán még csak próbálok alázatos lenni, de nagyon rajta vagyok.

– Hogyan érintett az edzőváltás?

– Két edzőm volt eddig, mindkettőnél tíz-tíz évet töltöttem. Ez az utóbbi váltás engem érintett a legrosszabbul, pontosabban, még mindig nem vagyok rajta túl. Nem az én választásomról van szó, a csapatomnak romlott meg a viszonya Vidivel (Kiss István), emiatt fejeződött be a közös munkánk.

Szóval mintha semmi nem rajtam múlna mostanában. Megkérdeztem, volna-e mód arra, hogy egyénileg továbbra is foglalkozhasson velem, de ez már nem lehetséges. Kulesz (Kulcsár Gábor) nagyon szimpatikus ember, már edzettünk együtt Szolnokon, viszont teljesen más módszerekkel dolgozik, mint amiket én eddig ezresként megfelelőnek tartottam.

– Mennyire érzed most magadban az erőt, a bizonyosságot, hogy meg tudod csinálni, amire készülsz?

– Előre nem szoktam megérezni…

– Akkor másképp kérdezem: mennyire hiszel most magadban?

– Azért nem egyszerű a válasz, mert ez most abszolút pengeél; ahogyan az is, hogy mi jó és mi nem. Ami számomra elfogadható, az egy nagyon komoly eredmény, ugyanakkor az ahhoz szükséges fizikai teljesítmény lényegesen nem különbözik attól, ami adott esetben csak a legrosszabb eredményre elég. Bármi előfordulhat, az élsport az sajnos ilyen. Az első félszezonban, amiben tavaly versenyeztem, nem ment olyan jól, mint amire számítottam. Életem első rossz félévét jelentette a két év kihagyás.

– Hogyan fogadták a terveidet, miszerint elsősorban az egyes 1000 méterre készülsz?

– Annyira nem érdekel senkit, hogy ki mire készül. Mindenki mondhat bármit…

– Mire lenne most legnagyobb szükséged ahhoz, hogy ezt a célodat elérd?

– Türelemre… hogy ne akarjam siettetni a dolgokat.

Kopasz Bálint megállíthatatlan

A 22 éves versenyző a világbajnoksághoz hasonlóan Tokióban, az előolimpián is oktatta a mezőnyt, nem tudták megzavarni a körülmények, simán nyert K-1 1000 méteren. Rajta kívül pénteken érmet szerzett a Medveczky Erika, Gazsó Dorka összeállítású alkalmi kajakpáros, valamint Suba Róbert is a KL1-es kategóriában.

Hír

“Újra meg akartam mutatni az ellenfeleknek, hogy

engem nem könnyű megverni”

– mondta a 1000 egyes döntő után Kopasz Bálint, akivel csak a szegedi vb-n bronzérmet szerző Fernando Pimenta tudta tartani a lépést, de ő is csak 900 méterig. A hajrában a magyar versenyző húzott “három nagyobbat”, és ezúttal is simán nyert a portugál előtt, a harmadik pedig a német Jacob Schopf lett.

“A körülményeken azért még lesz mit javítaniuk a szervezőknek itt Tokióban. Hullámos a pálya, főleg a felevező sávon, ahol hatalmas a motorcsónak-forgalom is, megfeszített izmokkal kell bemelegíteni, hogy ne boruljunk be, ez pedig sérülésveszélyes. Sok a hal, medúzákat is láttam a vízben, és itt a pályán nem jutottunk jó minőségi ételhez. A szálloda ugyanakkor csúcsszuper, szerencsére jövőre is ott fog lakni a csapat. Három napja érkeztem Japánba, nem volt gondom az akklimatizációval, de ha jövőre sikerül csapatba kerülnöm, akkor érdemes lesz hamarabb kiutaznom – értékelte a helyi körülményeket Kopasz Bálint.

A világbajnokság után két hét alatt mindössze háromszor szállt  hajóba Medveczky Erika, aki ráadásul kedden evezett először párost Gazsó Dorkával. A lányokon látszott, hogy futamról-futamra jobban csúszik alattuk a hajó, a döntőben közel voltak a világbajnok fehérorosz pároshoz, de végül egy apró baki miatt lecsúsztak a harmadik helyre, a lengyel duó mögé.

“A végén csak arra tudtunk koncentrálni, hogy

nehogy beboruljuk a cél előtt

– mondta a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika. – Nem vagyunk összeszokott páros, és jelenleg edzettek sem, rettenetesen elfáradtunk a táv végére, ráadásul nagyobb méretű hajóban is eveztünk, így a cél előtt elkezdtünk billegni. Reggel még csak reménykedtem abban, hogy be tudunk jutni a döntőbe, így most nagyon örülünk ennek a bronzéremnek.”

A pénteki versenynap utolsó érmét Suba Róbert szerezte, aki harmadik lett a KL1-es kategóriában. A számot – a friss világbajnok Kiss Péter távollétében – a korábbi vb-győztes brazil Cardoso Da Silva nyerte. A másik magyar, Juhász Tamás megbillent a döntőben, így nem jutott közel az éremszerzéshez.

C-2 1000 méteren a Kiss Balázs, Dóri Bence duónak sem sikerült a dobogóra lépnie, pár tizeddel elmaradva a bronzéremtől az ötödik helyen végeztek. A hölgyeknél K-1 200 méteren az alig 20 éves Lucz Anna hetedik lett a rendkívül erős mezőnyben.

Női C-1 200 méteren is derekasan helyt álltak a mieink, annak ellenére, hogy Devecseriné Takács Kincső és Balla Virág csak a B-döntőbe tudott bekerülni. Előbbi olyan idővel nyerte meg a futamot, hogy az A-döntőben azzal dobogóra állhatott volna, mögötte pedig párja, Balla Virág másodikként futott be.

Tovább tart sárkányhajósaink kiváló vb-sorozata

Tíz éremmel tért haza a Römi Sárkányhajó Klub a Kijevben rendezett sárkányhajó klubvilágbajnokságról.

Hír

A sportágban évente felváltva rendezik a nemzetek és a klubok közötti vébét, az idén a klubok következtek. A kijevi tornán 15 ország mintegy 1000 versenyzője vett részt, Magyarországot a Römi KKSK képviselte 38 versenyzővel. A mieink három arany-, kettő ezüst- és öt bronzéremmel tértek haza az ukrán fővárosból.

Aranyérmet nyert 2000 méteren a 20-as mix, a masters 10-es mix és a masters 10-es férfi csapat, ezüstérmes lett az 50+ masters 10-es mix 500 méteren és az 50+ masters férfi csapat 2000 méteren.

Harmadikként zárt 200 méteren a 20-as mix, az 50+ masters 10-es mix, a masters 20-as férfi együttes, valamint 500 méteren a masters 20-as férfi és a masters 20-as mix csapat.

„Abszolút aláírtam volna a világbajnokság előtt ezt az eredményt, mert

láttam, hogy milyen bivalyerős mezőny lesz

– kezdte az értékelést Reményi Péter, a klub vezetője, aki a tíz éremszerző hajóból nyolcban ott ült. – Volt négy-öt elképesztően erős ukrán klub, amely 100-150 fővel indult a mi 38 versenyzőnkhöz képest. Gyakran a célbaérés után mi máris ugrottunk be egy másik hajóba, és indultunk a következő versenyszámban, míg ők mindig friss emberekkel tudtak rajthoz állni. Ezt nem panaszkodásképp mondom, mert nagyon büszke vagyok a versenyzőimre.”

Reményi Péter hozzátette, hogy egy 50 éves átlagéletkorú csapattal vették fel a versenyt a 20-30 évesekkel szemben, összesen 24 számban indultak.

Szeretném kiemelni a sokszoros maratoni kenuvilágbajnok Györe Attilát, aki nemcsak a hajóban volt a csapat motorja, hanem azon kívül is vezető szerepet töltött be. Köszönjük a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökének, Schmidt Gábornak, hogy annak ellenére kifizették a nevezési díjat, hogy ez csak egy klubvébé volt. Boldog vagyok, mert 2006 óta nem rendeztek olyan világbajnokságot, amelyről ne tértünk volna haza aranyéremmel” – zárta Reményi Péter.