Mégse

46 versenyző utazhat a világbajnokságra

A válogatóversenyek eredményei alapján Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány és Weisz Róbert, a parások kapitánya kihirdette a világbajnokságra készülő keretét. Az előzetes várakozások alapján a magyar válogatott esélyes lehet arra, hogy még a tavalyi világbajnoki szereplést is túlszárnyalja.

Világbajnokság
Hír

Tavaly, a csehországi Raciceben rendezett világbajnokságon megnyerte a vb-pontversenyt a felnőtt gyorsasági válogatott és a para szakág is érmet szerzett a legjobbak között. A 2017-es tanulságokat levonva idén átalakította az olimpiai versenyszámban rajtoló férfi négyes válogatási rendszerét a szövetség szakmai stábja, míg a női kajakos szakág rengeteget erősödött a visszatérő Kozák Danutával és a betegsége után ismét kiváló formába lendülő Kárász Annával, így a szövetségi kapitány szerint bizakodva várhatjuk a portugáliai világbajnokságot.

“A legfontosabb, hogy a férfi négyes biztos résztvevője legyen a döntőnek 500 méteren, de alapvetően az összes egységünkkel szemben ez a minimum elvárás. Férfi kajakban egyébként továbbra is a legnehezebb jósolni, a mezőny az olimpiai-, és így a kvalifikációs szezon közeledtével egyre komolyabb, de mi sem érkezünk feltartott kézzel a világbajnokságra. Ötszáz és ezer méteren is a rövidebb távon friss Európa-bajnok Mozgi Milán, Somorácz Tamás egység áll rajthoz. Kopasz Bálint is jól szerepelhet ezer egyesben, hiszen az Európa-bajnokságon gyönyörű ezüstérmet szerzett. Női kajakban kiváló formában tért vissza Kozák Danuta, ő minden számában aranyesélyes, miután nagyon erős párost alkot Kárász Annával, a női négyesünk pedig negyedik éve verhetetlen. Női kenuban is kiváló előjel Balla Virágék két Európa-bajnoki címe, míg a férfi kenusoknál jó eredményre számítok a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám párostól 200 és 500 méteren is” – mondta az esélyekről Hüttner Csaba, szövetségi kapitány.

A második válogató óta a legnagyobb vitát a férfi K-4 1000 méteres egység összeállítása váltotta ki. A válogatási elveknek Kulifai Tamás és Bogár Gábor is megfelelt, ezért ők ma délelőtt Szolnokon K-1 800 méteren vettek részt szétlövésen. A két versenyző különcsatáját Bogár Gábor nyerte meg, így ő ülhet be Tóth Dávid, Ilyés Róbert és Ceiner Benjámin mellé a négyesbe.

“Az egyetlen nyitott kérdés, hogy a rendkívül rutinos Kiss Tamás, vagy a fiatal Kiss Balázs induljon C-1 500 méteren Portugáliában. A következő hetekben figyelem majd a teljesítményüket, miután mindkét versenyző tagja a C-4 500 méteren rajthoz álló csapathajónak, és a világbajnokság előtt két héttel döntöm el, hogy melyikük induljon egyesben” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A parásoknál, az Európa-bajnokságon mutatott formája alapján a paralimpiai ezüstérmes Suba Róberttől és a Belgrádban bronzérmes Juhász Tamástól várhatunk dobogós helyezést, de jól szerepelhet a kajakban és parakenuban egyaránt rajthoz álló Varga Katalin is.

“Állandóan változnak a feltételek, hol az egészségügyi minősítések szempontjából, hol pedig a paralimpiai versenyszámokat tekintve. Igyekszünk alkalmazkodni a körülményekhez, remélem, hogy ennek eredményeként idén is szerzünk dobogós helyezést, a rutinosabb versenyzőinknek erre megvan az esélye” – mondta Weisz Róbert, a para szakág szövetségi kapitánya.

A felnőtt válogatott augusztus 21-én utazik ki Montemor-o-Velhoba, az idei világbajnokság helyszínére. A verseny augusztus 22-én, szerdán a para kajak-kenusok futamaival kezdődik. A felnőtt döntőket Magyarországon az M4 Sport csatorna fogja augusztus 24-26. között élőben közvetíteni.

Csapat

Szlalomban is megcélozzuk az olimpiát

A szlalom szakág fejlesztése gőzerővel folyik Magyarországon, Storcz Botond szakágvezető honlapunk érdeklődésére beszámolt arról is, hogy honosított versenyzők segítségével, sok munkával és kis szerencsével akár már a tokiói olimpián is megmutathatjuk magunkat.

Hír

„A szakág kétirányú fejlesztése zajlik itthon – kezdte a korábbi olimpiai bajnok kajakos. – Egyfelől a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a magyar kormánnyal együttműködve pályaépítési fejlesztésbe fogott, amelynek rövidesen kézzel fogható eredményei lesznek, hiszen megépül Kiskörén az első szlalompálya, valamint Budapesten, a Csepel északi területére tervezett extrém szabadidőparkban is helyet kap majd egy szlalomra alkalmas pálya. Ezzel párhuzamosan fokozatosan kezdjük megismertetni a hazai versenyzőkkel és klubokkal is a szakágat, ezért voltunk például Szegeden és Körmenden is bemutatót tartani, hogy a fiatalok már abban a tudatban nőjenek fel, hogy létezik ez a sport Magyarországon is.”

Mivel hazánkban még gyerekcipőben jár a szlalom, így külföldről honosítottunk két versenyzőt, akik révén akár a tokiói olimpián is képviseltethetjük magunkat. A pozsonyi születésű Potocny Marcel a riói játékok előtt mindössze egy hellyel, és egy tizedmásodperccel maradt le az olimpiai kvalifikációról férfi kajakban, míg az osztrák-magyar kettős állampolgár Schmid Júlia női kenuban küzdhet meg a tokiói indulásért.

„Marcel tavalyi szereplése is bizonyítja, hogy reális esélye van egy olimpiai kvótára, míg Juliának osztrák színekben nem lenne esélye, hiszen országonként csak egy versenyző juthat ki Tokióba, Ausztriában pedig nagyon erős a szlalom szakág. Ő is letette a magyar állampolgárságot, és mivel szíve vágya, hogy olimpián és világbajnokságon szerepeljen, nekünk pedig a sportágfejlesztés miatt fontos, hogy lehetőségünk legyen olimpián versenyezni, így

ez az együttműködés mindenki számára előnyös lehet.

Mondom ezt úgy, hogy reálisan nézve nem kis meglepetés lenne, ha Magyarország indíthatna versenyzőt egy olimpián, de azon vagyunk, hogy elérjük ezt a célt” – nyilatkozta Storcz Botond.

Potocny Marcel négy éve hajszállal maradt le az olimpiáról

Tokióba a világ- és Európa-bajnokságon keresztül vezet az út, 2019-ben a spanyolországi La Seu d’Urgell-ben, a barcelonai olimpiai pályán rendezik a vébét, férfi és női kajakban 18-18, férfi és női kenuban pedig 17-17 kvótát osztanak ki. Akinek nem sikerül kvalifikálnia magát a vébéről az olimpiára, az – a gyorsasági kvótarendszerhez hasonlóan – az olimpia évében rendezendő kontinentális bajnokságon még kivívhatja az indulás jogát.

A két honosított versenyzőn kívül várhatóan másik két magyar versenyző is ott lesz a világbajnokságon kajakban (országonként három versenyző indulhat az egyes szakágakban). A 26 éves Seprenyi Sára a harmadik szezonját kezdi meg a szakágban, Storcz Botond szerint folyamatosan jár edzőtáborokba, decemberben például Kínában volt, képzi magát, és bár olimpiai kvótáról az ő esetében talán erős lenne beszélni, de a jövőben komoly szerepe lehet a magyar szlalomsport felvirágoztatásában.

Storcz Botond gyakran maga is szalalomkajakba ül a bemutatókon

A mindössze 18 éves Rácz Koppány az utánpótlás világbajnokságon továbbjutott a középfutamba, az Európa-bajnokságon ezt a bravúrt nem sikerült ugyan megismételnie, de azóta kiváló körülmények között készül. „Kopi Szlovéniában él kint a szüleivel, egy ottani egyesületnél edz, amellyel a magyar szövetségnek sikerült együttműködési megállapodást kötnie, így próbáljuk az ő felkészülését is segíteni. Róla sem gondolnám, hogy most kvótaesélyes lenne, de minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy minél több versenyen rajthoz álljunk, és tapasztalatot szerezzünk” – mondta Storcz Botond.

Az Eb után beszélgettünk Rácz Koppánnyal:

A szlalom szakágban egyébként jóval több verseny van egy szezonon belül, mint a gyorsaságiaknál, a világ- és Európa-bajnokság, valamint az öt állomásból álló Világkupa-sorozat mellett ICF ranglistaversenyeket is rendeznek. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség igyekszik a kiemelt szlalomosok versenyeztetését segíteni, júniusra pedig a vébé helyszínére egy kéthetes edzőtábort kötött le a magyaroknak, hogy minél jobban fel tudjanak készülni az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Kiszolgálták a hokis vb-hősök a kajak-kenusokat

Ismét kiváló hangulatban zajlott a Séra Miklós Kajak-Kenus Jégkorong Bajnokság, amelyet második alkalommal rendeztek meg.

Hír

A korábbi kiváló kajak-kenus és hokiedző emlékére megrendezett tornát – akárcsak tavaly, az idén is – az Endreffy Zoltán Ügyvédi Iroda nyerte meg, ám ezúttal jóval nagyobb csatákat láthattak a nézők.

„Az idén nem volt olyan csapat, amely annyira kilógott volna felfelé a mezőnyből, sokkal szorosabb mérkőzéseket játszottak – kezdte Foltán László főszervező. – Elég csak a két elődöntőt említeni, amely egyaránt döntetlennel zárult, és büntetőkkel dőlt el, a döntőben pedig a győztes csapat 3-1-re győzött. Az látszódott, hogy a kajak-kenus társadalomban van egy réteg, amely ki van éhezve arra, hogy megmérettesse magát egy ilyen hokitornán.”

A tornagyőztes csapat a vándorserleggel

A Megyeri úti jégcsarnokban rendezett torna gálamérkőzésén a magyar jégkorong aranygenerációja, a sapporói Divízió I-es világbajnokságon aranyérmet nyert válogatott több játékosa egy-egy vegyes csapatot alkotott a kajak-kenus olimpikonokkal. Jégre lépett például – a teljesség igénye nélkül – Kangyal Balázs, Vas Márton, Tokaji Viktor, Peterdi Imre, Szélig Viktor, Hoffmann Attila, Jánosi Csaba, Gebei Péter és Svasznek Bence is, míg a kajak-kenusok közül többek között Horváth Gábor, Fidel László, Bozsik Gábor, Beé István és Boros Gergely is ott volt a csapatban. Megtisztelte továbbá jelenlétével az eseményt Pat Cortina, a sapporói vb-hősök szövetségi kapitánya, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke is.

Pat Cortina is ellátogatott a gálára

„Egyedülálló volt a gálameccs,

a jégkorongozók nagyon szépen kiszolgálták a kajak-kenusokat,

sorra osztották nekik az asszisztokat, nagy élmény volt látni őket játszani. Gólt azonban így sem volt könnyű ütni, mert az egyik kapuban a MAC U16-os válogatott hokisa, Oláh Dávid, a másikban pedig az UTE U20-as válogatott kapusa, Márkus Levente állt. A rendes játékidőben 3-3 volt az állás, és hét másodperccel a hosszabbítás vége előtt szerzett góllal dőlt el a gálameccs. Összességében mindenki nagyon jól érezte magát, köszönjük a nézőknek is, hogy kijöttek. Jövőre folytatjuk” – mondta Foltán László.