Mégse

Őrületes magyar kezdés a maraton vébén

Az öt csütörtöki versenyszámból háromban magyar győzelem, ebből kettőben kettős magyar siker született a Portugáliában zajló maraton kajak-kenu világbajnokságon.

Hír

A Prado Vila Verdében csütörtökön rajtolt vébé nyitónapján az ifik és az U23-asok kezdték meg a versenyzést, és rögtön az első számban, az ifi K1-es lányok között kettős magyar győzelemnek örülhettünk: Csikós Zsóka nyert Fekete Dorina előtt.

Az U23-asok ugyanezen versenyszámában is taroltak a mieink, ugyanis Czéllai-Vörös Zsófia győzött, az ezüstérem pedig Katona Lili nyakába került. „Nagyon kemény verseny volt, de győzni jöttem. Lili alaposan megszorongatott, nagyon boldog vagyok az aranyéremmel. Várom már a vasárnapot, amikor Csay Renátával párost megyek a felnőttek között” – mondta Czéllai-Vörös Zsófi.

„Erősen kezdtem, de mindig így szoktam. Zsófi segített ebben, hogy megszerezzem az ezüstérmet” – nyilatkozta Katona Lili.

Az ifi fiú kenusoknál Hodován Dávid tiszteletére játszották el a magyar Himnuszt, a nyitónap során már harmadszor, ugyanitt Pittnauer Balázs ötödik lett.

„Nagyon boldog vagyok, el sem hiszem, ugyanis ez az első aranyérmem egy külföldi nemzetközi versenyen. Egyszerű volt a taktikám, keményen kezdeni, és menni, ameddig csak bírom erővel” – mondta Hodován.

Jutott még egy bronzérem is a magyaroknak csütörtökön, Petró Vince az ifi fiú kajakosok között végzett a harmadik helyen, míg ugyanebben a számban Majoros Mátyás hatodikként ért célba. Az ifi lány kenusoknál Horányi Dóra ötödik, Csorba Zsófia pedig hatodik lett.

Az első nap után három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel toronymagasan vezetjük az éremtáblát.

Pénteken tovább folytatódik a verseny Portugáliában, az eredményeket itt lehet követni.

Kopasz Bálint szintet lépett – aranyérmes az Európa Játékokon!

Kopasz Bálint a portugál Fernando Pimentát megelőzve aranyérmet nyert a rendkívül fontos K-1 1000 méteres olimpiai számban a minszki Európa Játékokon. A nehézségek ellenére a Kárász Anna, Kozák Danuta páros is nyert egy ezüstérmet.

Hír

Fantasztikusan indult a nap, hiszen a férfiak király számában, K-1 1000 méteren az A döntőben Kopasz Bálintért szoríthattunk. A fiatal magyar kajakos hat napja ünnepelte 22. születésnapját, és kiváló formában érkezett Minszkbe. A fináléba is a legjobb idővel jutott be, és ennek megfelelően kiválóan is rajtolt.

Legnagyobb riválisával, Fernando Pimentával ellógtak a mezőnytől, és egyértelműen kettőjük különversenyét hozta az egyik legfontosabb olimpiai szám. Pimenta sokáig vezetett, ám a hajrában Kopasz indított, és szinte állva hagyta a portugált. Az utolsó métereken még közelített rá egy kicsit az aktuális világbajnok, de nem tudta befogni Kopasz Bálintot, aki nagy világversenyen először győzte le Fernando Pimentát. Kopasz nemcsak a magyar kajak-kenu válogatott, hanem az egész magyar küldöttség első aranyérmét szerezte a minszki játékokon.

„Hatalmas dolog ez számomra, hogy nyerni tudtam egy ilyen kemény mezőnyben – kezdte Kopasz. – Egy erős finist indítottam az utolsó 200 méteren. Egy rendkívül jó pályát mentem,

zseniálisan osztottam be az erőmet, ennél jobban nem is tudtam volna.

Az utolsó 50 méteren éreztem, hogy jön fel rá Pimenta, pedig nem szoktam figyelni az ellenfeleket. Nagyon elsavasodott a végére a kezem, alig tudtam már mozgatni, ennél többet nem tudtam volna többet beletenni ebbe a pályába, hihetetlenül elfáradtam. Jó alap ez a világbajnokság előtt, de folytatom tovább a munkát, még keményebben fogok edzeni, hogy minél jobban szerepeljek a vébén.”

Kopasz Bálint Facebook-oldalunknak is adott nyilatkozatot:

A következő számban, kenu egyes 1000 méteren Kiss Tamásnak szurkolhattunk, akiben keddről már benne volt egy előfutam és egy középdöntő. Az olimpiai bronzérmes magyar versenyző a rendkívül erős mezőnyben végül hatodik lett, a lengyel Tomasz Kaczor győzött.

A nap harmadik A döntőjében a Kárász Anna, Kozák Danuta páros állt rajthoz, amelynek nem volt egyszerű dolga, hiszen egyrészt Kozák Danuta felkészülését betegség hátráltatta, másrészt egy bivalyerős fehérorosz egység volt a legnagyobb ellenfél. A hazai pályán versenyző Volja Khudzenka, Marina Litvinchuk duó kiváló rajtot vett, és fikarcnyi esélyt sem adott a teljes mezőnynek. A Kárász, Kozák kettős bő másfél perces hátránnyal a második helyen végzett.

Kárász Anna bízott benne, hogy a fehéroroszok elfáradnak. „Pálya közben nem is érzékeltem, hogy ennyire elmentek a fehéroroszok, csak azt láttam, hogy nem mi vagyunk elől. Nem sikerült jól a rajtunk, nem tudom, miért. Készültünk a 200-as indításra, bíztam benne, hogy nem fogják bírni a végét, de

mi sem tudtunk úgy megindulni, ahogy terveztük.

Mindketten azt érezzük, hogy egyre fáradtabbak vagyunk, és napról napra nehezebb.”

Kárász Anna Facebook-oldalunkon is nyilatkozott:

Kozák Danuta sajnos már érzi, hogy a betegsége miatt nincs a legjobb formában. „Éreztem, hogy rossz volt a rajt, nagyon zavart az oldalszél is, pedig nem szoktam vele törődni. El kell ismerni, hogy szépen mentek a fehéroroszok. Sajnos érzem magamon a betegséget, nem vagyok abban a formában, amiben szerettem volna lenni.

Mentjük a menthetőt, de már nincs meg az az erőm, ami kellene.

Az Európa Játékok után lesz egy hosszabb alapozás, bízom benne, hogy a szegedi világbajnokságon jobb formában leszek.”

Az A döntőket a férfi C-2 1000 méteres verseny zárta, amelyben az élete első felnőtt világversenyén induló Kiss Balázs, Dóri Bence fiatal egység a kilencedik helyen végzett.

Kozák Danuta négy érmet nyert az Európa Játékokon

A felkészülése egy betegség miatt nem sikerült tökéletesen, mégis négy számban négy érmet zsebelt be Kozák Danuta a minszki Európa Játékokon.

Hír

A nap híre, hogy megjött a hivatalos állásfoglalás: az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) és az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) levele szerint az idei Európa Játékok egyben Európa-bajnokságnak is számít gyorsasági kajak-kenuban.

Csütörtökön délután a 200-as futamokkal folytatódott a verseny (tehát az Eb), már nemcsak nagy szélben, hanem szakadó esőben. Kozák Danuta indította a programot, az ötszörös olimpiai bajnok kajakos az utolsó erőtartalékait is mozgósítva a dán Emma Jörgensen mögött a második helyen ért célba K1 200-on.

„Jól éreztem magam, erősnek. A rajtom jó volt, de Emma gyorsabb volt. Az 500 párosnál nem éreztem magam acélosnak, a többi rendben volt.

Kell azért még edzenem és alapoznom, mert hiányzik”

– mondta Kozák Danuta, aki négy számban indult Minszkben: egy arany- és három ezüstérem a mérlege.

A férfiak ugyanezen számában Birkás Balázs lemásolta válogatott csapattársa teljesítményét, és parádés kajakozással ezüstérmet nyert a francia Maxime Beaumont mögött.

„A vége jó érzés volt, de jólesett az egész pálya is, pedig

egy nagyon erős mezőny jött össze

– kezdte Birkás Balázs. – Nagyon örülök, hogy a négyes tán most meg tudtam mutatni, hogy mi igenis jól megyünk. Ugye a válogatón egyszerre értünk be a négyes tagjaival, ez is mutatja, hogy a többiek is jó versenyzők, és biztos vagyok benne, hogy jól tudunk majd menni a szegedi vébén is.

A mindössze 19 éves Nagy Bianka hetedik lett C2 200-on, míg a Lucz Anna, Kiss Blanka (szintén nagyon fiatal) páros K2 200-on kilencedikként ért célba.

Délután az 5000 méteres versenyekkel zárul a kajak-kenu program, cikkünket frissítjük Bodonyi Dóra (K1 5000) és Kopasz Bálint (K1 5000) eredményével.