Mégse

17 számban 20 magyar érem a maraton Eb-n

A maraton kajak-kenu Európa-bajnokság zárónapján még két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok, így összesen 20 éremmel zárták a horvátországi kontinenstornát – magasan a legtöbb dobogós hellyel a nemzetek közül.

Hír

A metkovici Európa-bajnokság zárónapján a párosok versenyét rendezték meg, és a három számból kettőt, a két kajakos versenyt magyar egység nyerte meg. A nőknél ráadásul kettős magyar siker született, hiszen a Kiszli Vanda, Mihalik Sára egység mögött a szombaton egyesben győztes Csay Renáta és párja, Bara Alexandra jött be másodikként.

A célbaérés 4 óra 23 perctől látható:

Az utolsó számban Boros Adrián és Solti László kajak párosa nagy versenyben, de végül magabiztosan, közel fél perc előnnyel győzött. Mészárosi Márton és Aranyosi Gábor a nyolcadik lett.

A célbaérés 2 óra 18 perctől látható:

A Laczó Dániel, Nagy Gergely kenu egység bronzérmet nyert úgy, hogy egy rossz bójakerülés miatt 15 másodperes büntetést kapott, ha az nincs, akkor másodikként zárt volna. Ugyanitt Szatmári Solt és Párkányi Marcell nyolcadikként ért célba.

A magyar küldöttség egészen fantasztikusan szerepelt az Európa-bajnokságon, a 17 számban 20 érmet szerzett, 9 aranyat, 5 ezüstöt és 6 bronzot, ezzel kiemelkedett a mezőnyből.

„Nincs hiányérzetem, teljesen elégedett vagyok, reális, hogy ennyi érmet szereztünk – kezdte az értékelést Weisz Róbert, a maraton válogatott vezetőedzője. – Külön öröm, hogy több olyan szám is volt, amelyben két egységünk is a dobogóra tudott állni. Ha mégis ki kell valakiket emelnem, akkor egyrészt az utolsó számban Boros Adrián és Solti László sikerét kell megemlítenem, nagyon nagy csatában, remekül használták ki a végén, hogy a franciák hibáztak, és el tudtak szakadni a hármas bolytól. Nagyon örülök annak is, hogy Csay Reni úgy gyűrte le a mezőnyt, mint korábban, nem tudtak vele mit kezdeni,

olyan volt, mint a régi Csay Reni.

Mögötte pedig ott a kiváló utánpótlás Vörös Zsófi személyében, aki az U23-as verseny megnyerése után második lett Reni mögött a felnőtteknél. A kenusoknál a Laczó, Nagy páros harmadik helye is kiemelendő, amely egyébként egy második hely lett volna, ha nem kapják a büntetést, de jogos volt a 15 másodperces büntetés, még akkor is, ha a szabálytalan bójakerüléssel nem nyertek időt. Itt hozzászoktunk a Kövér, Dóczé páros jó eredményeihez, de Marci sérülése miatt most a fiatalok is megmutatták, hogy van mögöttük utánpótlás. Nagyon elégedett vagyok a teljes magyar csapattal, az ifikkel és az U23-asokkal is.”

Kolos máris vízre szállt

A téli alapozás monotonitását egy dél-afrikai edzőtáborral szakította meg Csizmadia Kolos, aki edzőjével, Pál Zoltánnal, vasárnap érkezett meg Roodeplaatba, a magyar válogatott közkedvelt felkészülési helyszínére. A Fémalk Bomba AVSE versenyzője az augusztusi szegedi világbajnokságon 11. lett K-1 200 méteren, így ebben a számban mindenek előtt kvótát kell szereznie annak a magyar sprinternek, aki a májusi pótkvalifikációs időszak előtt a leggyorsabb lesz a hazai válogatón.

Hír

Hüttner Csaba szövetségi kapitány a jövő évre vonatkozó felkészülési tervben kerek perec leírta, májusban minden meg kell tennie a válogatottnak azért, hogy a hiányzó kvótákat megszerezze. Férfi kajakban a négyes ötödik helyének, és Kopasz Bálint K-1 1000 méteren nyert világbajnoki címének köszönhetően a lehetséges hat indulói helyből ötöt már begyűjtöttek a mieink Szegeden.

A kvótaszerzésről két olimpiai számban, K-2 1000 méteren, valamit K-1 200 méteren maradtunk le, de a kapitány szerint az utóbbiban jó esélye lehet a legjobb magyar sprinternek a pótkvalifikáción. Csizmadia Kolos pedig április végére a legjobb magyar sprinter akar lenni.

“Ez a tábor is segíteni fog abban, hogy igazán gyorsan formában kerüljek.

Jövőre nem lesz elég a nyár közepére jól menni,

hiszen tavasszal a kvótáért kell harcba szállni – mondta a válogatott kerettag versenyző. – Ketten jöttünk ki az edzőmmel, Pál Zoltán, azt a munkát, amit most kell végezni, az edzőpartnereim nélkül is remekül meg tudom csinálni.”

A versenyző és edzője az MKKSZ támogatásával utazott ki Dél-Afrikába, ahol a mindennapos vízi edzések mellett természetesen az erősítést sem hanyagolják el.

“Jól sikerült a csapatom őszi alapozása, a téli felkészülést november elején kezdtük meg, nagyon kemény hónapon vannak túl a versenyzőim – meséli Pál Zoltán. – Éppen ennek a téli időszaknak a monotóniáját szakítja meg Kolos itt Dél-Afrikában. Ő

egyértelmeűen a 200 egyesre készül,

Apagyi Levente és Dudás Miklós pedig az 500 négyesre fókuszál, ezért differenciált program szerint tréningeznek. Kolosnak most lehetősége van arra, hogy szinten tartsa, illetve frissítse a technikáját. Aztán hazaérve, az ünnepek alatti regenerálódás után újult erővel álljon neki egy komoly téli ciklusnak a koratavaszi edzőtábor előtt, ahova a terveink szerint már Miki és Levi is csatlakozik.”

A magyar versenyző mellett jelenleg két másik kiemelkedő sprinter, az olimpiai-, és világbajnok brit Liam Heath, és a litván Arturas Seja is Roodeplaatban készül.

“Jó a víz, kiválóak a körülmények, bár az időjárás kissé változékony. Hétfőn és kedden 35-37 fok volt, de szerda reggel jött egy hidegfront, most 20 fok van, és esik az eső, de az otthoni hóeséshez és mínuszokhoz képest ez így is ajándék. Két hét múlva, december 18-án megyünk haza – tette hozzá Csizmadia Kolos.

Pál Zoltán csoportja a tervek szerint kora tavasszal nem Roodeplaatban, hanem egy másik dél-afrikai helyszínen fog edzőtáborozni.

“A szöveteségi kapitánnyal úgy gondoltuk, az a legjobb megoldás, ha tavasszal nem ide, hanem Kopasz Bálintékkal Port Edwardsba megyünk. El szeretnénk kerülni, hogy túl nagy legyen a zsúfoltság, és egymást zavarjuk a vízen – tette hozzá Pál Zoltán.

Harcolt a kajakban, majd küzdött az emberi életekért – Tímár Istvánra emlékezünk

Kajakosként olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok volt, majd Budapest tűzoltóparancsokaként harcolt a lángokkal és küzdött az emberi életekért. Ma 25 éve hunyt el Tímár István.

Hír

„Egy tavaszi edzőtáborban voltunk 1967-ben, ott találták ki az edzőink, hogy üljünk össze, és próbáljuk meg együtt. Nekem előtte meg sem fordult a fejemben, hogy egy világ- és Európa-bajnokkal ülhetek egy hajóba, ő ugyanis

már egy befutott, menő versenyző volt”

– mesélte a Tímár Istvánnal való egymásra találásról Giczy Csaba.

Még abban az évben a duisburgi Európa-bajnokságon előbb 10 ezer párosban álltak rajthoz, majd 1000 méteren. Utóbbi, mint olimpiai szám, jóval fontosabb volt számukra. „Volt egy másik magyar páros, amely indult a hosszabb távon, őket kellett segítenünk, de mi nem akartunk 1000 méteren úgy odaállni, hogy benne van a karunkban egy komoly 10 ezer méter, ezért csak egy jó kört mentünk velük, aztán kiálltunk. Nagyon kishitűek voltunk, és másnap, 1000 méteren az volt a célunk, hogy kijussunk a mexikói előolimpiára, mi már attól is nagyon boldogok lettünk volna, ha ez sikerül. Ehhez képest bronzérmesek lettünk, és nemcsak az előolimpiára, de

bő egy évvel azután, hogy először összeültünk, az olimpián találtuk magunkat.”

Az előtte való olimpián, az 1964-es tokiói játékokon Mészáros György és Szöllősi Imre ötödik lett K-2 1000 méteren, Giczy Csaba azt mondja, Tímár Istvánnal azzal a céllal vágtak neki, hogy egy hellyel megjavítsák azt az eredményt. A Giczy, Tímár páros ezüstérmes lett, elérve a két versenyző pályafutása legnagyobb sikerét, négyesben pedig, szintén 1000 méteren a Giczy Csaba, Szöllősi Imre, Tímár István, Csizmadia István egység bronzérmet nyert.

„Nagyon egységes csapatunk volt – folytatta a visszaemlékezést Giczy Csaba. – Nekem főként hatalmas élmény volt, mert két ilyen fantasztikus hajót is kormányozhattam. Tímár István volt mindkettő hajóban a legérettebb versenyző, talán Szöllősi Imre volt vele hasonló szinten. De Tímár nagyon értett a kajakozáshoz, az első pillanattól kezdve, hogy beültem elé,

feltétel nélkül csak azt csináltam, amit ő mondott.

Nekem ő volt a példaképem, és nagyon adtam a véleményére, a kritikáját mindig elfogadtam. Fontos volt számomra, hogy mit gondol, és utólag kiderült, hogy mindig igaza volt, sosem okozott csalódást, hogy elfogadtam a tanácsait.”

Tímár István azon kevés élsportolók közé tartozott, aki rendkívül fontosnak tartotta, hogy a kajakozás mellett folytassa tanulmányait is. Tanulásban is a kitartás, a nehézségek vállalása jellemezte, míg mások a dolgok könnyebb végét fogták, addig ő képezte magát. 1964-ben elvégezte a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karát, 1977-ben pedig megszerezte második egyetemi diplomáját a Műszaki Egyetem Fűtés és Távfűtéstechnikai Karán. Hivatásos állományba történt felvételét követően pedig a BM Akadémia Tűzoltó Tagozatán (1969) szerzett tűzoltó tiszti végzettséget.

„Akkor csak oroszt volt kötelező tanulnunk, de ő önszorgalomból németet is tanult, ami nem egyszer jól jött nekünk. Mexikóban például csak álltunk egy buszmegállóban mindannyian, mert nem értettük, hogy a helyiek mit akarnak nekünk mondani, egyedül ő volt az, aki összerakta, hogy az angol szava milyen német szavakhoz hasonlítanak, így sikerült megfejtenie, hogy egy teljesen más buszra kellett felszállnunk, mint amire akartunk volna.

Sokszor húzott ki bennünket a csávából, amikor külföldön jártunk”

– mesélte Giczy Csaba.

Aktív pályafutása befejezése után Tímár István még lejárt evezni, de nem a sportágon belül helyezkedett el, köszönhetően fent említett végzettségeinek. Komoly civil foglalkozása lett: a tűzmegelőzés országos irányítója, majd Budapest tűzoltóparancsnoka lett, Tímár István tűzoltó dandártábornok a 17. volt a budapesti tűzoltó főparancsnokok sorában.

„Élsportolói előéletéből eredően eredmény- és sikerorientált ember volt, aki nem hátrált meg a nehézségektől, a tűz- és káresetek helyszínén is az elsők között jelent meg. Előtte és azt követően sem volt egyetlen parancsnok, aki annyit vonult volna káresetekhez, harcolt volna együtt beosztottjaival a tűzesetek felszámolásában. Nem számított, hogy éjjel, vagy nappal, hétköznap, vagy ünnepnap volt, ha riasztást hallott, kötelességének érezte, hogy ott legyen, ahova hivatástudata rendelte. Ha kellett irányított, de ha a helyzet úgy hozta,

az első vonalban vette fel a küzdelmet a lángokkal, harcolt az emberi életért.

Mint nagyszerű sportember világosan látta, hogy milyen fontos a szakmai tudás mellett a megfelelő fizikai állapot és milyen ösztönző erő rejlik az egészséges verseny szellemben. Jól példázzák ezt a fővárosi tűzoltók versenyeredményei, a konditermek kialakításának fellendülése, a különböző sportversenyek és egyéb rendezvények szervezése” – írta róla a szaksajtó.

Életének 55. évében, 1994. december 4-én, súlyos betegségben hunyt el.

Emlékét örökké őrizzük!