Dunaújvárosban született, és a mai napig a város lakója, ott ismerkedett meg a kenuzással is 1965-ben. Versenyzőként végigjárta a ranglétrát, minden korosztályos válogatottban benne volt, de érdekes módon világverseny közelébe először mint szlalomos került, még a ’70-es évek legelején.
“Kulcsár János fogta össze akkor azt a szakágat, miután a sportvezetés elhatározta, hogy a vadvízi szlalomban is legyen magyar olimpiai induló. Miskolcon, a Sajón válogatóztunk, kenu kettesben nekünk elég jól ment Martinkó Gyurival, így kerettagok lettünk. Szerepeltünk az 1971-es világbajnokságon, majd utána egy éven át nagyon komolyan készültünk a müncheni olimpiára, ahova végül mégsem utazott ki a magyar szlalomos csapat. A mai napig nem tudom pontosan, hogy mi történt, néhány héttel a verseny előtt az itthoni sportirányítás
lefújta az egész projektet,
mi pedig visszatértünk a síkvízre.”
Öt évvel később szerzett világbajnok bronzérmet C-2-ben, méghozzá egy nagyon emberpróbáló számban, 10000 méteren a Szófiai vb-n Parti Zoltánnal, aki később szintén pedagógus lett.
“Zoli nagy munkabírású és akaraterejű versenyző, igazi kenus volt, ő később a tanári pályán ért el jelentős sikereket. Az, hogy edzőként én is nevelő lettem, viszont elsősorban nem neki köszönhető, hanem a feleségemnek, aki már a ’70-es évek végén dolgozott a VVSI-nél. Én is a Velencei-tavon vállaltam először edzői munkát, miután 1980-ban nem jutottam ki a moszkvai olimpiára. Később magyar bajnokságon még voltam második, úgy, hogy mellette már dolgoztam is.”
A VVSI után saját nevelőegyesületében, Dunaújvárosban vállalt munkát, ahol több olyan korosztályos válogatottat is kinevelt, akik világ-, illetve Európa-bajnoki címeket szereztek. A kenus versenyzői közül kiemelkedik Devecseri Ádám, Lakatos Zsolt, és Vass András, akik mellett később Hubik András csapatának a tagja lett a fiatal Kárász Anna is.
- Beállt hozzánk, a kenus-csoportomhoz edzeni. Eleinte le volt maradva, de tetszett neki a társaság, fejlődni kezdett, és nemsokára elérte azt a színvonalat, amit a fiúk tudtak. Erős egyéniség, egy
igazi akaratos nő,
aki már egészen fiatalon is pillanatok alatt kioktatta a többi gyereket.
- Ez azt jelenti, hogy jó edző lehetne belőle?
- Neki a legfőbb dolga most az olimpia, azt kellene nagyon jól megoldania, de vannak olyan erényei, amelyek alapján jó edző lehetne. Következetes, kitartó, nem hebehurgya, és nagyon tud fókuszálni a feladatra.
Hubik András nemcsak versenyzőket, hanem néhány edzőt is kinevelt a sportágnak az elmúlt közel négy évtizedben, korábbi tanítványai közül van aki a Dunaferrnél edzősködik, és olyan is akad, aki a Velencei-tavon tanítja a gyerekeket. Saját edzői pályafutása viszont tavaly év végén a koronavírus-járvány miatt majdnem befejeződött, aztán egy véletlennek köszönhetően novemberben mégis az ASE trénere lett.
“Velencéről
a vírus miatt menekültem el.
Ránéztem a térképre, és azt láttam, hogy Budapesten, és a Velencei-tó körül rengeteg a fertőzött, én pedig arra gondoltam, hogy nem hiányzik nekem ez a betegség. Akkor keresett meg Bedecs Feri, Pakson éppen befejezte egy kolléga a munkát, és azt kérte, hogy vegyem át a csoportját. A térképen Paks akkor még a járvány szempontjából szinte teljesen érintetlennek tűnt, így elvállaltam a munkát. Ma már úgy gondolom, hogy mindegy hol vagyunk, előbb-utóbb úgyis átesünk a betegségen, mindenestre azóta dolgozom az ottani ifi, valamint serdülő női kajakosokból és férfi kenusokból álló csapattal.”
Az elfoglaltságai miatt nincs ideje a kerek évfordulón elmélkedni, inkább élvezi, hogy továbbra is aktív lehet. A család, felesége, két fia, és öt unokája a hétvégén azért összejön Dunaújvárosban ünnepelni.
“A két fiam korábban kenuzott, az ifi válogatottságig vitték, manapság pedig mindketten lelkesen csinálják a SUP-ot. A kisebbik még a napokban is vízre szállt itt Dunaújvárosban, a bátyja pedig a Balatonon szokott evezni. Örülök neki, hogy ebben a formában az ő életükben is benne maradt a sportág”. - zárja gondolatait az ünnepelt, akinek nagyon boldog születésnapot kívánunk!
