Indul a nevezés a Hervis Balaton-átevezésre

A visszaszámlálás megkezdődött, elindult a nevezés a 2022-es Balaton-átevezésre. Az esemény névadó szponzora a világ egyik vezető szabadidő sportáruház-lánca, a Hervis lesz, amely az elkövetkező években is kiemelt partnerként áll majd az átevezés mellett. Az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseménye július 30-án várja résztvevőit Zamárdiban.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) idén már ötödik alkalommal rendezi meg az eseményt, amely évről évre egyre több sportolni vágyót csábít a Balatonra. A hatalmas érdeklődés miatt az átevezés tavaly Fonyódról Zamárdiba költözött, ahol mintegy 4200-an szelték át kajakkal, kenuval, SUP-pal, vagy sárkányhajóval a tavat.

Indul a nevezés a Hervis Balaton-átevezésre

„Az idei átevezést július 30-án, szombaton rendezzük. Érdemes azonban korábban érkezni, ugyanis péntektől vasárnapig egy háromnapos sportfesztivált rendezünk a Zamárdi Szabadstrandon, amelyre várjuk többek között a tavaly kilátogató mintegy tízezer embert is. – mondta Berényi Péter az MKKSZ szervezési-és marketing igazgatója. – Nagy öröm számunkra, hogy névadó szponzorunk újra az idén 25. születésnapját ünneplő Hervis Magyarország lesz. Velük sikerült egy hosszútávú együttműködési megállapodást kötni, amelynek alapján 2024-ig biztosan Hervis Magyarország lesz az esemény kiemelt támogatója.”

Indul a nevezés a Hervis Balaton-átevezésre

Az útvonal nem változik, Zamárdiból elrajtolva Tihany érintésével keresztezzük majd a Balatont, a táv oda-vissza 2022-ben is körülbelül 8 kilométeres lesz. 

Indul a nevezés a Hervis Balaton-átevezésre

Nevezni már lehet a balatonatevezes.hu oldalon, de a Facebook-esemény alatt is folyamatosan frissülnek az átevezéssel kapcsolatos tudnivalók. Fontos, hogy akik július 5-ig jelentkeznek, hozzájutnak a 2022-es Hervis Balaton-átevezés hivatalos pólójához.

EVEZD LE KERESZTBE, de GYERE TELJES WEEKENDRE!

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók