„Nem tudom, nem tudom, de talán ők nyertek!” – kiáltotta kétkedve Vitray Tamás 1996 augusztus 4-én, az atlantai olimpia C-2 500 méteres döntője után. Való igaz, szabad szemmel is nehezen lehetett megmondani, hogy a moldáv hajó, vagy a Horváth Csaba, Kolonics György alkotta magyar egység győzött-e. Végül 28 század döntött Indián és Koló javára, akiknek párosa így végérvényesen felért a csúcsra.
„Borzalom, rémálom. Rosszabb, mint napi négy edzés. – idézte fel akkor a Nemzeti Sportnak a beérkezés utáni pillanatokat Horváth Csaba. - Egymásra néztünk a moldávokkal, ők pedig mosolyogtak. Teljesen elbizonytalanítottak. Arra gondoltam, elvesztettük, te jó Isten, ezek érzékelték ezt a kis különbséget is. Feltápászkodtam a hajóban, láttam, hogy Gyuri a céltornyot bámulja, vagyis a sorrendet fürkészi. Egyszerre történt, hogy
üvöltött a magyar tábor, meg a Gyuri is mosolygott.
Akkor tudtam, hogy olimpiai bajnokok lettünk.”
De ne szaladjunk ennyire előre! Indián a nyilvánosságtól mára szinte teljesen visszavonult. Nem nyilatkozik, nem ad interjúkat az utóbbi években. 1971 április 7-én született (sok helyen tévesen július 4-ét lehet olvasni). 10 évesen a KSI-ben kezdett el kenuzni, majd 1984-ben átigazolt a Budapesti Honvédhoz, ahonnan később 171 centiméteres magassága miatt eltanácsolták. Így került 1990-ben a Csepelhez, a legendás Ludasi Róbert kezei alá.
„Soha nem olimpiai bajnok akartam lenni, egyszerűen mindig jöttek a dolgok. – ezt már 2013-ban nyilatkozta. - Mikor fiatal versenyző voltam, akkor országos bajnok akartam lenni mondjuk párosban. Ez ifiként nem adatott meg, csak később felnőttben Gyurival, akkor lettem először olimpiai távon országos bajnok.”
Ludasi Róbert 1992-ben térdeltette egy hajóba Horváth Csabát és Kolonics Györgyöt. Bár Indiánnak kezdetben jelentős fizikai lemaradása volt, ezt hamar ledolgozta, így tökéletes párost alkottak Kolóval. Csapatjátékos volt, kiválóan sztrókolt. 1993 és 1998 között hét világbajnoki címet szerzett a négyessel, és hatszor párosban Kolóval is felállhatott dobogó tetejére. Legsikeresebb világversenyén, az 1995-ös duisburgi vb-n öt alkalommal szólt neki is a magyar himnusz.
Az 1996-os atlantai olimpián C-2 1000 méteren bronzot szereztek. Horváth Csaba ekkor már érezte, hogy 500-on ennél is fényesebb érmet nyerhetnek.
„Ha az az ezer méter nem olimpia, vagy nem Amerikában rendezik, akkor azt is megnyertük volna.
– idézte a Nemzeti Sport 1996-ban. - Hatalmas nyomás nehezedett mindenkire, mázsás teherként nyomta a vállunkat. Koló már indult olimpián, de együtt ez volt a bemutatkozásunk, át kellett esnünk a tűzkeresztségen. Lámpalázzal küszködtem, mindig eszembe jutott, hogy itthon csak az első helyet fogadják jó szívvel. Ez az egész így együtt agyonnyomott minket. A dobogón azért örültem annyira, mert felszabadultam, megnyugodtam, a bemutatkozás mindjárt bronzérmet hozott. Ekkor már tudtam, hogy ötszázon szinte repülünk majd.”
Igaza lett! Ha csak 28 századdal is, de C-2 500 méteren olimpiai bajnokok lettek. (A futam ide kattintva visszanézhető) 2013-ban azt nyilatkozta, évekbe tellett megértenie, hogy mi is történt. A Sidney-i játékokra már nem sikerült kijutnia, végül 2000-ben a szegedi világkupa után tette le a lapátot.
A kenuzás befejezése után sportmenedzseri diplomát szerzett. Kolonics György 2008-as tragikus halála őt is megviselte. Alapító tagja a Kolonics György Alapítványnak. 2013-ban Ludasi Róbert hívására visszatért Csepelre, ahol 12-14 éves gyerekekkel foglakozott. 50. születésnapja alkalmából Isten éltesse sokáig Horváth Csabát!
