Futótábor a felhők felett

Hétfőtől szombatig futótáborban készült Mátraházán az U23-as női és férfi kenus keret. A hölgyek edzéseit Martinkó Gábor vezette, a fiúkkal pedig ifj. Foltán László utánpótlás kenu szövetségi kapitány dolgozott. A programban a futás mellett nagy hangsúlyt kapott az ergométerezés, és az erősítés is.

A tábor hat napjának összesen négy női, és hét férfi versenyző vágott neki. A kőkemény futóedzéseket együtt, az ergométerezést, az erősítést, és a tornatermi tréningeket viszont főleg külön teljesíttette a női és a férfi csapat.

Futótábor a felhők felett

“Martinkó Gáborral vezényeltünk hegyi futást, terepfutást, csúcsfutást a Kékestetőre, valamint atlétika-pályán résztávos futást is - mondta Foltán László. - Mind a hat nap alatt nagyon szépen dolgozott Horányi Dóra, Bragato Giada, Molnár Csenge, és Molnár Rebeka, a fiúknál pedig elégedett voltam Bakó Tamás, Fodor Nicholas, Slihoczki Ádám, és Takács Mihály munkájával is.” 

Futótábor a felhők felett

“Sajnos a COVID-vírus miatt öt kerettag nem jöhetett el a táborba, két versenyzőt, a szegedi Zombori Dominikot és Kocsis Ádámot pedig szerdán hazaküldtem, mert a teljesítményük messze elmaradt a többiektől a Gyöngyös-Mátraháza futáson, ahol még a lányok is jobbak voltak náluk. Szeretném, ha lassan mindenki megértené, hogy ez egy olyan sportág, amiben nem lehet elkerülni a kőkemény munkát.”

Futótábor a felhők felett

Az edzőtábor hat napja alatt új típusú Old Danube márkájú ergométereket is teszteltek a versenyzők. A két edző videóra vette az edzéseket, majd egyenként kielemezték a kenusok mozgását, és javították az esetleges hibákat. 

Futótábor a felhők felett

“Világklasszis kenusok technikájáról készült felvételek is néztünk, ez is segített abban, hogy orvosoljunk néhány rossz beidegződést. Akik végigcsinálták a tábort, azok nagyon figyeltek, és szorgalmasan dolgoztak az ergométeres tréningeken is.”

Futótábor a felhők felett

A mátraházai tábor szombaton délelőtt zárult a hagyományos csúcsfutással. A versenyzők ködös időben indultak el felfelé Mátraházáról, majd felértek a felhők és a hóhatár fölé, a Kékestetőre. 

Futótábor a felhők felett

“A kerettagok jövő héttől újra a klubjukban készülnek. A mostanihoz hasonló következő összetartás január 11-én kezdődik, újra Mátraházán. Remélem, hogy a keret addigra kiegészül majd Kisbán Zsófiával, Adolf Balázzsal, Szőke Attilával, Vass Zoltánnal, és Buday Domonkossal is.” - tette hozzá az utánpótláskorú kenusok szövetségi kapitánya.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók