Kezdjük a legfontosabbal: milyen értékei vannak a Moszkvában C-2 1000 méteren megszerzett ezüstéremnek?
M. R.: Nyilván egy aranyéremmel elégedettebbek lettünk volna, de valóban sokat adott nekünk ez az ezüst is. Megmutatta, hogy nem szabad elszállni, bár szerintem nem vagyunk annyira elszállós típusok. Aztán megmutatta, hogy van még hova fejlődnünk, hogy például fontos nagy hangsúlyt fektetnünk a hátszeles pályákra. A célunk az volt, hogy a világ élvonalában maradjunk, és ez sikerült is. Amúgy sem volt még olyan férfi kenupáros, amelyik az olimpiai ciklusban az összes világbajnokságot és az olimpiát is megnyerte volna… Ha őszinték vagyunk, jót is tett nekünk ez az ezüstérem.
V. H.: Mert éhesek maradtunk. Akkor ott Moszkvában elég dühös voltam, de már átértékeltem dolgokat magamban. És nekem plusz tanulsággal is szolgált ez a világbajnokság, hogy van még mit formálni a személyiségemen.
Mire gondol?
M. R.: Hogy hallgasson Robira!
V. H.: Hogy, ha kisebb törésünk van, vagy éppen nem úgy megy valami, ahogyan elképzeltük, akkor globálisan nézzem a helyzetet. A csapategység azt jelenti, hogy együtt nyerünk és együtt veszítünk, nem másban kell keresni a hibát. Az ötszáz méter után egy kicsit haragudtam Robira. Alaptalanul. De ez már régi történet és tanultam belőle.
Félútnál járunk Rió felé. Mennyire közeli vagy éppen mennyire távoli az olimpia gondolata?
V. H.: Bennem napról napra változik az érzés. Hol szinte elérhetetlennek tűnik, hol meg azt érzem, olyan rövid az idő, mintha már másnap kezdődne.
M. R.: Gyorsan eltelt az elmúlt két évünk is, ilyen gyorsan fog eltelni az előttünk álló időszak. Addig persze még válogatót kell nyerni, kvalifikációt kell szerezni, és nehéz összességében belegondolni abba, hogy mi áll előttünk. Mivel szeretek utazni, én általában azzal motiválom magam, hogy milyen jó helyen lesz az előttünk álló verseny. Milánót már ismerem, de várom a riói előolimpiát, ahol megismerhetjük majd a pályát. Új helyszín, nem épített pályán, nyilván alkalmazkodni kell a körülményekhez, ki kell tapasztalni a széljárást is…
Ez a Mike-féle precizítás?
V. H.: Ha Robi nem lenne, kis túlzással én a lapátomat is elhagynám.
M. R.: Nekem pont az a jó, hogy Henrik olyan laza. Ezzel a kettősséggel tudjuk egymást feszíteni és lazítani.
Volt már olyan párosa Magyarországnak, amelyik pont ettől a kettőségtől lett sikeres. Ha csak Kolonics Györgyékre gondolunk…
M. R.: Ha csak egy picit is hasonlítanék Kolóra, már nagyon boldog lennék. Szeretnénk az általa, általuk megkezdett sikereket továbbvinni, és jó lenne, ha Henrikkel mi szerezhetnénk meg C-2 1000 méteren Magyarország első olimpiai aranyérmét.
V. H.: Koló magasra tette a lécet. Talán egy riói aranyéremmel mi is megrezegtethetnénk azt.
A Kolonics filmben pont arról nyilatkozott, bár későn ismerte fel, mennyit is számít az ön változásaiban Koló életútja.
V. H.: Volt olyan időszak az életemben, amit kihagyhattam volna. A 2009-es ifjúsági világbajnoki cím után elindultam a lejtőn, de amikor a KSI-be igazoltam Oláh Tamás és a nevelőedzőm, Varga Zsolt közös munkájának köszönhetően teljesen megváltoztam. Persze még mindig van mit változtatnom, van hová fejlődnöm, de az edzőimtől rengeteg segítséget kapok ehhez is. Dolgozom magamon rendesen, csak már nem olyan látványosak az ugrásaim.
M. R.: Oláh Tamás rendkívül jó edző szakmai és pedagógiai téren is. És attól is nagy a szememben, hogy ha szükségesnek ítéli meg, bevon más embereket is a munkába. Varga Zsolt jelenléte sokat ad Henriknek, az én esetemben pedig kikéri a nevelőedzőm, Soltész Árpád véleményét, vagyis szakmailag nyitott mások meglátásaira is. Vannak edzők, akik erre képtelenek.
És mit jelent önöknek, hogy bővült a csapat: Korisánszky Dávid és Ballér Tamás személyében új edzőpartnereik vannak?
M. R.: Nagyon örülünk a srácok jelenlétének, az ő fiatalos lendületük motivál, és ráadásul két jópofa, vicces srácról beszélünk.
V. H.: És nem unjuk el egymás fejét Robival. Mert ez a párososdi kicsit olyan is, mint a házasság.
