A negyedik beülőben messze ő volt a világ legjobbja - Storcz Botond
“Éppen a napokban telefonált nekem Hori, meghívott az 50. születésnapjára, és azon kesergett, hogy mennyire megöregedett. Mondtam neki, hogy a mi szemünkben ő mindig is »az öreg« volt. Persze, valójában nincs sok év köztünk, de ez a különbség a sportban mégis jelentős, hiszen ő már akkor eredményes volt, amikor mi kezdtünk a felnőtt pályafutásunkat. Horesre egyébként mindig nagy szükségünk volt, ő látta meg elsőként négyünk közül, hogy ennek az egységnek nemcsak fizikális, illetve technikai értelemben fontos, hogy legyen csapategysége.
Az ő szerepe volt az, hogy ezt a nagy egyéniségekkel és ambíciókkal teli négyest összetartsa.”
“Azt is fontos megemlíteni, hogy a kajaknégyes negyedik beülőben ő volt messze a világ legjobbja. Talán ez a tény akkoriban kevesebb figyelmet kapott, pedig a két olimpiai aranyérmünkben nagyon nagy mértékben benne volt Hori erre való alkalmassága.”
“A múltkor beszéltünk arról, 2003 őszén kinek a fejéből pattant ki, hogy újra összeüljön a négyes. Vagy én hívtam Horit, vagy ő engem, erre már nem emlékszem. Abban az évben ő meg én nem voltunk benne a négyesben, sőt, én még a világbajnokságra sem jutottam ki. Aztán a vb után összehoztunk négyen egy találkozót, ahol megbeszéltük, hogy együtt nekifutunk Athénnak. Igaz, a négyből végül csak hárman voltunk ott, mert Zolika lekéste a megbeszélést, de onnantól szinte belső feszültségek nélkül készültünk, és simán nyertük a második aranyérmet. Azt szoktam erre mondani, hogy
egyszer sem lehet véletlenül nyerni, nemhogy kétszer,
úgyhogy ez a két aranyérem egy hatalmas sikersztori, ami bizonyítja, hogy akkoriban tényleg mi voltunk a világ legjobbjai.
“Éppen amiatt, hogy négyünk története mennyire nehezen indult, nem gondoltam volna, hogy a sikereinknek később lesz közös utóélete. Hori ebbe is sokat tesz bele, igyekszik a négyest a sydney győzelmünk napján minden évben összehozni. Ilyenkor jól szoktuk magunkat érezni együtt, beszélgetünk, eszünk-iszunk, sőt, manapság már közös viber-csoportunk is van.”
Olyan típus, aki elnyeli a hullámokat - Vereckei Ákos
“Talán Sydney vagy Athén után voltunk egy közönségtalálkozón, ahol megkérdezték tőlem, hogy ki-milyen karakter a hajóban. Zolira azt mondtam, hogy ő egy Paganini, aki stílust, ritmust ad nekünk, Botondra nem emlékszem milyen jelzőt használtam, magamat úgy jellemeztem, hogy az erő, Hori pedig szerintem a lélek volt. A mai napig olyan személyiség, aki nem gerjeszti a feszültséget; elnyeli a hullámokat és nem visszaveri. Ezzel a tulajdonságával nagyon sokat segített, hogy a négyesünk ne robbanjon szét, pedig mindkét olimpia előtt voltak feszültségek.”
“Híd volt generációk között, mindig elfogadtuk a véleményét. Már fiatalon kiforrott versenyzőkkel, olimpiai bajnokokkal evezett együtt, és szerzett ezüstérmet négyesben. Szakmailag is sokat hozzátett az egységünk formálásához.”
“2000 és 2003 között nyírtuk egymást négyen folyamatosan, persze ebben az edzők is benne voltak, mindenki magának akart olimpiai bajnok csapatot építeni. Aztán 2003-ban csak nagy szerencsével lettünk másodikak a vébén, abban a négyesben a Sydneyben bajnok egységből csak Zoli ült benne és én, éreztük, hogy nagyon messze vagyunk az újabb olimpiai aranytól. Még kint az atlantai versenyen elkezdünk arról beszélni, hogy be kell látnunk, egymás nélkül nem tudunk megint nyerni. Aztán hazaértünk, felhívtuk Botondot, aki azonnal csatlakozott.
Kellettek a pofonok ahhoz, hogy újra olimpiai bajnokok legyünk.”
“Sajnálom, hogy a 2008-as pekingi olimpia előtt már nem tudtunk olyan szövetséget kötni, mint Athént megelőzően. Ha akkor összeáll valami hasonló érdekszövetség, akkor Hori szerintem egy újabb éremmel, akár egy arannyal fejezhette volna be a pályafutását.”
“Az egyéniségünkből adódóan sok volt négyünk között a személyes ellentét, aztán a Sydney győzelem huszadik évfordulója meghozta köztünk emberileg az áttörést. Csináltunk egy vacsorát, annak is Hori volt a motorja, eljött Sári Nándi és Simon (Angyal Zoltán) is. Megbeszéltük, hogy egy életre összekötnek minket az együtt megélt olimpiai győzelmek, mégsem mindig viselkedtünk ennek megfelelően. Most már elérte mindenki, amit akart, lenyugodtunk, az a vacsora egy fontos mérföldkő volt, azóta megbecsüljük egymást és a közös emlékeinket.”
Sportolóként félelemérzet nélkül élt, ma már felelősségteljes sportvezető - Kammerer Zoltán
“Közel nyolc évvel idősebb nálam, a szememben mégis mindig örökifjú marad. Serdülő kajakos voltam, 14-15 éves, én még nem gondoltam magamról semmi komolyat, amikor ő fiatalon megmutatta, hogy be lehet törni egy rohadt erős generációba. Így indult a mi - akkor még egyoldalú - kapcsolatunk. Később, amikor összehozott minket a karrier, a négyesben ő volt az összekötő kapocs, a villámhárító, a lelki szemetesláda. Ha lett volna olyan, a négyesünkben őt neveztük volna ki csapatkapitánynak.
“Alkatilag erős volt mindig, nagy ülőmagasság, hosszú kéz, jó technika. Érdekes, hogy főleg ilyen »bírós« ezres menőként gondolunk rá, pedig
ő az egyetlen négyünk közül, aki 200-on is nyert világbajnoki címet.
Mentálisan is baromi erős, nagyon jó versenyzőtípus, sosem mutatta ki, hogy izgul, ez pedig nagyon jó hatással volt a négyesre.”
“80-90 százalékban neki köszönhető, hogy 2004-ben újra összeültünk. Az előző évi világbajnokság után ő kampányolta össze a négyest. Szervezett egy megbeszélést, amire nem tudtam elmenni, mert szüret volt aznap Gödön, és reggel beittam a vörös murciból, az pedig alattomos ital, a hatása hosszú, így nem lettem jobban délutánra sem. Egyébként már a vébén, ahova Boti kis sem jutott, Hori kitalálta, hogy poroljuk le Botondot, hozzuk vissza, és üljünk vele össze. Nekem a válaszom mindenre az volt, hogy oké.”
“A kávézásról, meg a villásreggeliről mindig eszembe jut. Ő volt a legidősebb, hozzánk képest úgy viselkedett, mint egy sznob, ínyenc módon itta a kávét, és állandóan villásreggelikről ábrándozott.”
“Sportolóként félelemérzet nélkül élt. Egyszer síelni voltunk, és mondta, hogy nézzük meg, mekkorát tud ugratni. Lendületből érkezett, már a levegőben leszakadtak a lécek a lábáról, aztán eldobta a botokat is, majd körülbelül
100 métert csúszott a jeges havon, mint egy rongybaba, még a sapkája is leesett.
Azt hittük meghalt, ő pedig hason fekve ránk nézett, és azon röhögött, hogy legalább a napszemüveg rajta maradt. Azóta ehhez képest higgadt, középkorú, felelősségteljes sportvezető lett, talán az apaság tette komolyabbá.
“Hat éve kérdeztem meg Gyuzsót (Gyulay Zsolt), hogy mikor lesz meg köztünk az a nagy összetartás, ami a szöuli négyesre jellemző. Azt mondta, hogy akkor simul ki minden, ha már mind a négyen abbahagytuk. Az elmúlt években elég jól haladunk, többször találkoztunk négyen együtt, mindenki megtalálta a számítását a civil életben, nekem pedig elnézik, hogy még sportolgatok, mert látják, hogy nélkülük már úgysem leszek olimpiai bajnok.”
