Kopasz Bálint ezüstérmes, harmadik a Csipes, Gazsó páros, Varga Katalin megvédte címét

Egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárta a vasárnap délelőtti olimpiai számos programot a magyar csapat a szegedi Európa-bajnokságon. Kopasz Bálint szoros csatában a második helyen végzett K-1 1000 méteren. Női kajak páros ötszázon a Gazsó Dorka, Csipes Tamara egység a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Takács Kincső, a férfi kenu páros és a férfi kajak négyes is negyedik lett. Para szakágban Varga Katalin ismét Európa-bajnok let KL2 200 méteren, míg férfi VL2-es kategóriában Suba Róbert harmadikként zárt.

KOPASZ BÁLINT MÁSODIK LETT A KIRÁLYSZÁM DÖNTŐJÉBEN

A szám regnáló olimpiai bajnoka, Kopasz Bálint a portugál Fernando Pimentával kapta el legjobban a rajtot a K-1 1000 méter döntőjében. Sokáig úgy tűnt, hogy a két versenyző között dőlhet el az aranyérem sorsa, sőt féltávnál sikerült leszakítania Pimentát, közben azonban a surranópályán felzárkózott rá a független színekben induló Aleh Yurenia. A fehérorosz állampolgársággal rendelkező kajakos hatalmasat hajrázott és végül az utolsó métereken sikerült elhappolnia Bálint elől az aranyérmet.

"Kiváló formában éreztem magam, bár nem a legjobban. A szél miatt voltak pályakülönbségek, de ettől még nyerhettem volna. Számítottam arra, hogy Jurenyija is jó formát fog mutatni, bár az elmúlt években nem láttuk sokszor, de nagyon kemény versenyző, ezt ismét bizonyította - nyilatkozta Kopasz Bálint az MTI-nek, hozzátéve, hogy mostantól az olimpiára készül. - Az előző két szegedi versenyre, a világkupára és a válogatóra nagyon keményen készültünk, egy kicsit talán megfáradtam, de most jön egy kis pihenő."  

BRONZÉRMES A GAZSÓ ALIDA DÓRA, CSIPES TAMARA PÁROS K-2 500 MÉTEREN

Éremesélyesként szállt vízre a női K-2 500 méter döntőjében a Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara páros. Mindkét lány tagja volt az egy nappal korábban aranyérmes női négyesnek, Csipes ráadásul egyesben is győzött. A páros rajtja nem sikerült a legjobban így komoly hátrányba kerültek a dán és a lengyel hajóval szemben. Féltávhoz érve sikerült felzárkózniuk az előttük lévőkre és innentől már csak az volt a kérdés, hogy ki bírja jobban a végét. Végül az Emma Jorgensen, Fredrerikke Matthiesen alkotta dán páros hajrázott a legjobban, mögöttük a Justyna Iskrzycka, Katarzyna Kolodziejczyk összeállítású lengyel kettes jött be a második helyen, Tamiék pedig egy bronzéremmel zárták az Európa-bajnokságot. A dobogósok egyébként nyolc tizedmásodpercen belül értek be.

"Szerintem az utóbbi három-négy hétben nagyon elfáradtunk mentálisan, ez most ki is jött ebben a futamban. A szél sem kedvezett nekünk, már az elején megbillentünk, ez rá is nyomta a bélyegét a pályánkra. Ahhoz képest, amit belül éreztünk, jól teljesítettünk" - értékelt Gazsó Alida Dóra az MTI-nek.

NEGYEDIK LETT AZ ADOLF BALÁZS, HAJDU JONATÁN PÁROS

Adolf Balázs tegnap egyes ezer egyesben hatodik lett, vasárnap viszont már Hajdu Jonatánnal kiegészülve a C-2 500 méter döntőjében képviselte hazánkat. A magyar páros a független színekben induló egységgel és az olasz duóval együtt kapta el legjobban a startot, féltávnál szorosan egymás mellett haladtak. Habár a magyar duó a folytatásban is tartotta a lépést az élmezőnnyel, az utolsó száz méteren feljött az olasz kettős is, akik a berúgásnál beszúrták hajójuk orrát a mieink elé, így Adolfék a negyedik helyen végeztek.

"A szembeszélben jól be kell osztani az erőt, de próbáltuk magunkat az oroszokhoz mérni és nem akartuk őket elengedni és ez sikerült is. Ezzel felbátorodtunk és végig bírtuk is a tempót, jó pálya volt, de ott van bennem a tüske, hogy ez majdnem dobogó lett. Nem baj, inkább próbáljuk pozitívan felfogni és az olimpiára teher és eredménykényszer nélkül menni" - mondta az MTI-nek Adolf Balázs. 

VARGA KATALIN MEGVÉDTE EB-CÍMÉT

Címvédőként szállt hajóba Varga Katalin KL2 200 méteren. Az előfutam nélküli kategóriában ezúttal is ő számított a legnagyobb favoritnak de Boldizsár Dalmáért is szoríthattak a hazai nézők. Paralimpiai bronzérmesünk a német Anja Adlerrel kapta el legjobban a rajtot, majd Kata folyamatosan kezdett elszakadni riválisától. Az utolsó métereken már nem volt kérdés, Montemor után Szegeden is az MVM Szeged VSE klasszisának szólt a magyar himnusz. Boldizsár Dalma a hatodik helyen végzett.

SUBA RÓBERT BRONZÉRMES VL2 200 MÉTEREN, JUHÁSZ TAMÁS KILENCEDIK

Tavaly sikerült megszereznie az Európa-bajnoki címet Suba Róbertnek, a hazai rendezésű kontinensviadalon is mindenképpen az éremesélyesek között tartottuk számon, de fél szünk ott volt Juhász Tamáson is. Robi és az eggyel alatta haladó portugál Norberto Mourao kapta el a legjobban a rajtot, a táv első fele a kettejük csatájáról szólt. Az aranyéremért folyó meccsbe aztán az ukrán Andrii Kryvchun is beszállt az utolsó méterekre, Suba Róbert végül mögöttük a harmadik helyen ért célba. Juhász Tamás kilencedikként zárt.

NEGYEDIK HELYEN ÉRT CÉLBA TAKÁCS KINCSŐ C-1 200 MÉTEREN

Az egy hónappal korábban olimpiai kvótát szerző Takács Kincső most az Európa-bajnokságon is rajthoz állt C-1 200 méteren. A rajt után kisebb hátrányba került, de egészen a táv végéig harcban volt az éremért. A hajrában a független színekben induló Yuliya Trushkinával csatázott, de végül nem sikerült befognia, így a negyedik helyen végzett.

"Jó időt mentem, ezért nagyon bánom, hogy éppen csak lecsúsztam a dobogóról, bár hozzáteszem, hogy az nem lett volna reális" - nyilatkozott a rutinos győri kenus. - "Tavaly óta sokat fejlődtem, és önbizalmat ad, hogy ott vagyok egy másodpercen belül a többiekhez képest. Kicsit mentálisan sok volt nekem az elmúlt másfél hónap, persze remek volt a hazai közönség előtt versenyezni, de most már jól fog jönni a pihenő."

LECSÚSZOTT A DOBOGÓRÓL A FÉRFI KAJAK NÉGYES

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor kvartett még csütörtökön a legjobb időeredménnyel jutott az előfutamból a döntőbe K-4 500 méteren, így a délelőtti program végén a magyar közönség óriási ovációval fogadta a fiúkat a bemutatáskor. A rajtot követően a litvánok, illetve alsó pályákon haladó független, olasz és lengyel egység emelkedett ki, miközben a mieink tapadva rájuk féltávnál ötödikek voltak. Nádaséknak a litvánokat sikerült lehajrázni, de a széljárás szempontjából előnyösebb pályákon haladókkal nem tudtak mit kezdeni, a független, a lengyel és az olasz négyes mögött a negyedik helyen értek célba.

"Jó volt a formánk, de ez az oldalészél nagyon megviccelt bennünket. Számítottunk arra, hogy kialakulhat pályaelőny, az előző futamokat látva tudtuk, hogy a 7-es, 8-as és 9-es pálya előnyt élvez. Ilyen a sportágunk, ez egy szabadtéri sport. Meglátjuk, mi lesz, remélem, a szövetségben is tudják, hogy az oldalszél rengeteget számított. Fel kell dolgoznunk a történteket, mert legalább éremszerzésre számítottunk. Átgondoljuk és folytatjuk a munkát, reméljük, ugyanebben a felállásban." - fogalmazott Tótka Sándor.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók