Vass István 1944-ben született. Szinte az egész élete a csepeli kajak-kenu körül forgott. Csepelen ismerkedett meg a sportággal, majd kajakos pályafutása után ugyanitt lett edző. Az 1972-es müncheni olimpián Rátkai János olimpiai ezüstéremhez (K-2 1000 méteren Deme Józseffel), míg a Parti Zoltán, Hubik András kenupárost 1977-ben világbajnoki harmadik helyhez segítette.
A 90-es években az edzősködést ugyan befejezte, de a sportágtól és a víziteleptől nem szakadt el. Gyakorlatilag a szakosztály „mindenese” volt, bármilyen problémával lehetett hozzáfordulni, mindig segített. Többek között ő varrta Kolonics György lapátfogóját is.
Halálának 20. évfordulóján két lánya, Kriszta és Hajnalka mellett, több tucatnyian gyűltünk össze a csepeli temetőben elhelyezett sírhelyénél. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke mentoraként tekintett Vass Istvánra.
„Van egy kínai mondás, amely úgy szól: nem hal meg az, akinek kimondják a nevét. Én azt gondolom, hogy ha itt körbe nézek, akkor megállapíthatom, hogy Pista bácsi nem ment el. Számtalan emlékem van róla, még kezdő KSI-s edzőként Csepelen szálltam vízre a csapatommal és a kezdettől fogva valahogy a mentorom lett. Szerintem sokan vagyunk így ezzel, hiszen mindenkinek segíteni akart, mindenkinek hozzá akart tenni a munkájához. Minden történet az ő fantasztikus szeretetét sugározza a kajak-kenu sport iránt. Tisztelte a versenyzőket, fontosnak tartotta, hogy mindig minden rendben legyen a felkészülésük során. Szerette a kollégáit, az edzősködést és a családját, a lányait, akikről mindig mesélt és sokat találkoztam velük én is a vízitelepen. Amikor arról kérdeznek, hogy mi a titka a kajak-kenu sportnak, mindig azt mondom, hogy az az öröklődő szellemiség, amit a nagyok az elődöktől tanultak és amit aztán nekünk továbbadtak. Amit a mi generációnk kapott Pista bácsitól is, tovább kell adnunk a fiataloknak, mert csak akkor tud ez a sportág ugyanilyen nagy maradni.”
Reményi Péter, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület elnökségi tagja felidézte, hogy amikor 1970-ben először lement a víztelepre, Vass Istvánnal találkozott először, aki később is nagyon sokat segített neki. Römi a beszédében egy kedves történetet is felidézett.
„Nagyon sokan ott voltak, amikor a 60. születésnapján egy autót vettünk neki, egy nagy masnival átkötve. Sose fogom elfelejteni azt a pillanatot, számára ez egy hatalmas meglepetés volt, mai napig előttem van az arca, amikor betoltuk a vízitelep közepére. Meghatározó alakja volt a vízitelepnek. Volt egy kis irodája, ott varrta Koló laptáfogóját. Bárki bemehetett hozzá beszélgetni, mindig vidáman és jó érzésekkel jöttünk el onnan. Nincs olyan nap, amikor ne gondolnánk rá, a fotója ott van az aulában és az öltözőben is.”
Hajik László egy verset is felolvasott:
„20 éve egy billegő felhőn ülsz,
Harcostársaddal, a kajaklaptáttal.
Sorsod hínára a Kis-Dunára sodrott,
A klubház a kabinsor volt a te éltetőd.
Sporttársak emlékezése egybeáramol, a közös bánatunk.
Mindig nyitva a menny kapuja,
Legyen felejthetetlen sporttársunk, edzőnk, a Pista.”
A résztvevők koszorút, vagy egy szál virágot helyeztek el a sírnál, emellett számtalan régi, kedves történet került elő. Vass István emlékét a róla elnevezett verseny is őrzi, amelyre idén május elsején kerül majd sor, hol máshol, mint Csepelen.
