Kollek Bálint szédületes hajrával U23-as világbajnok a királyszámban, nyolc magyar érem szombaton

Fiataljaink a kanadai korosztályos gyorsasági világbajnokság második döntős napján is kitettek magukért. A szombati döntőkben újabb nyolc érmet gyűjtött a válogatott, a legfényesebbet Kollek Bálint, aki szoros csatában diadalmaskodott U23 K-1 1000 méteren. Fojt Sára megszerezte második medáliáját is, U23 K-1 500 méteren egy ezüstöt, míg férfi C-1 1000 méteren az ifjúságiaknál Györkő Huba, U23-ban pedig Uhrin Dávid állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Délután ezúttal is három magyar érintettségű középfutam vezette fel az esti döntőket. Ifjúsági férfi K-1 500 méteren a 16 éves Uram Kristóf végig vezetve győzött. Az U23-asoknál ugyancsak első lett a Samu Péter, Hidvégi Zalán alkotta kajak kettes ötszáz méteren, míg a hölgyek sprintszámában Gombás Alíznak még egy gyengébbre sikerült rajt is belefért, hogy a harmadik, még továbbjutó helyen végezzen. Ezzel pedig az is biztossá vált, hogy az idei ifjúsági és U23-as világbajnokság mind a 44 versenyszámának döntőjében találunk magyar indulót.

Szombaton 12 döntőt rendeztek a Banook-tavon, fiataljaink pedig folytatták remek szereplésüket: három ezüst- és négy bronzérem mellett Kollek Bálint aranyozta be a napunkat, aki elképesztő izgalmak után ünnepelhetett U23-as világbajnoki címet K-1 1000 méteren.

A nem mindennapi befutóról árulkodik, hogy Bálint és a bronzérmes német Hanno Wortmann között csak négy század volt a különbség. A KKNKKA 21 éves kajakosa a táv első felében az ausztrál Maguire Reid, és az ötszáz méteren nemrégiben felnőtt Európa-bajnoki címet szerző lengyel Alex Borucki mögött haladt. Utóbbi az utolsó száz méteren meglepetésre kiszállt a győzelemért folyó küzdelemből – csak hatodik lett – miközben Bálint ekkor gyújtotta be a rakétákat és a némettel együtt közelített az ausztrálra. A végeredmény megállapításához célfotóra volt szükség, amely végül Balázs Péter tanítványát hozta ki győztesnek, három századdal megelőzve az ausztrált.

Az U23-asok között legutóbb Varga Ádám révén volt világbajnokunk a királyszámban még 2022-ben, Szegeden. Kollek Bálint három évvel ezelőtt az ifjúságiak között már nyert ezen a távon vb-t, U23-ban harmadik próbálkozásra ért fel a csúcsra.

De nem csak Bálintra lehetünk büszkék, hiszen fiataljaink további hét szépen csillogó éremmel örvendeztettek meg minket. Bálinti klubtársa, Fojt Sára már a második dobogós helyezését ünnepelhette Halifaxban, aki a tegnapi ezer egyesben aratott győzelme után az olimpiai ötszáz méteres távon második lett az U23-asok között. Kétszeres olimpiai bronzérmesünket csak az idei felnőtt Eb-n hatodik szlovák versenyző, Bianka Sidova tudta megelőzni. Sári vasárnap K-2 500 méteren Tölgyesi Flórával is döntőzni fog.

Ugyanebben a számban az ifjúságiaknál szintén dobogóra állhatott Gazdag Lili. A még csak 16 éves kajakos szinte kilőtt a rajtból, rögtön az élre állt és fél hajónyi előnyt épített ki magának. Féltáv után azonban elkezdtek közeledni a közvetlen riválisok. Lilit előbb olasz, majd az aranyat is végül bezsebelő új-zélandi vetélytársa is megelőzte, de a bronzérem már nem forgott veszélyben a KKNKKA tehetsége számára.

A nap harmadik olimpiai versenyszámában, férfi C-1 1000 méteren mindkét korosztályban bronzéremnek örülhettünk. Előbb az ifik döntőjét figyelhettük, az ötös pályán Györkő Hubával. A DKSE Dunaújváros versenyzője 750 méterig fej-fej mellett haladt Tailon Nascimentóval, ám utána a brazil magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, miközben a kanadai Matthew Brown is előzött a végén. Az U23-asok mezőnyében Uhrin Dávid is végig az élmezőnyben csatázott, lengyel és cseh ellenfele csak a hajrában tudta őt leszakítani. A Merkapt-Mekler SE versenyzője azonban így is boldog lehet ezzel a harmadik helyezéssel, ugyanis a tavalyi vb-szerepléséhez képest hét helyet is javított.

Férfi C-1 200 méteren U23-ban Rumi Gergő holtversenyben a georgiai Aleksandre Tsivtsivadzéval lett ezüstérmes. A győri kenus nagyszerűen kapta el a rajtot, és szinte végig tökéletes pályát jött, csupán a vége nem jött ki jól a számára, így végül spanyol arany született. Az ifjúságiak ugyanezen fináléjában Molnár Lukács Ivónak nem sikerült jól a rajtja, ám a szegedi versenyző így is nagyot küzdött és a negyedik helyen ért célba.

Női C-2 200 méteren az ifjúságiaknál második lett a Poszpischil Luca, Hamar Léna alkotta kettes. A lányok tegnap ötödikként zártak az olimpiai ötszáz méteres távon, sprintben viszont meg sem álltak a dobogóig. Lucáék a kanadaiakkal emelkedtek ki a mezőnyből és igazán komoly csatára késztették a házigazdákat. U23-ban a Kis-Batka-testvérek, Iringó és Imola a tegnapi ötszázon szerzett bronzérem után ezúttal az ötödik helyen zártak.

Női C-1 500 méteren az ifjúsági korosztály döntőjében született magyar érem: Trencsényi Anna harmadik lett. A szegediek 16 éves tehetsége féltávnál még negyedik volt, remek hajrájának köszönhetően – brazil és német ellenfele mögött – az utolsó métereken már biztosra vehető volt a dobogó. Az U23-as Győre Panna döntője is hasonló ívet mutatott, az MTK versenyzője 250 méternél még negyedik, majd 400-nál második is volt, ám a legvégén sajnos letámasztott, aminek következtében ritmusából teljesen kiesve nyolcadikként haladt át a célvonalon.

K-1 1000 méterrel kezdtük a szombati döntők összefoglalóját, azzal is fejezzük be, ugyanis az ifjúsági mezőnyben Borda Hubáért szorítottunk. Az UTE kajakosa egy visszafogottabb rajt után hamar felvett egy erős utazót és feljött a második helyre. A hajráig harcban volt az éremért, az utolsó kétszázra viszont ellenfelei tudtak többet tartalékolni, Huba pedig az ötödik helyen zárt.

Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány értékelésében emlékeztetett, hogy a tavalyi világbajnokságon a szombati napunk nem feltétlenül a sikeres szereplésekről szólt, ilyen szempontból pedig a mai nyolc éremmel különösen elégedett.

„Nyilván azért ma is voltak elkerülhető hibák, illetve egy-két esetben csak kevésen múlt egy még jobb eredmény. Kollek Bálint aranyérme viszont óriási pozitívum, gyönyörű menet volt, hatalmas küzdéssel, abszolút megérdemelt győzelmet aratott. Gazdag Lili és Trencsényi Anna bronzérmét is kiemelném, hiszen mindketten még csak 16 évesek, vagyis serdülőkorúként állhattak világbajnoki dobogóra. Poszpischil Luca és Hamar Léna párosa is nagyon szépen összekapta magát a mai napra, szerintem ez a második hely a tegnapi ötszázon is bennük volt. A vasárnapot illetően, úgy gondolom, hogy a váltóink éremesélyesek, de a páros számokban is erősek vagyunk. Akár egy ugyanolyan erős napunk is lehet, mint a pénteki volt.”

26 döntő után 19 érmet tudhat magáénak Halifaxban a korosztályos magyar válogatott, hat aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot. A zárónap előtt vezetjük az éremtáblázatot az öt ifjúsági kenus aranyat szerző brazilok előtt. Vasárnap már 14:45-től megkezdődik az érmekért folyó harc. Az élő közvetítés továbbra is a Planet Canoe előfizetéses YouTube-csatornáján érhető el, a részletes eredmények, valamint a rajtlisták pedig itt tekinthetők meg.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók