Óriási sikert ért el Kocsis Csillag a sabaudiai SUP-világbajnokságon. A balatonfüredi versenyző a háromszor négy kilométeres körből álló, 12 kilométeres hosszútávú versenyen világbajnoki címet szerzett: a magyar deszkás szinte rajt-cél győzelmet aratott.
Csillag jól láthatóan végig uralta a versenyt, a táv utolsó részében pedig sikerült ellépnie a mezőnytől, és elsőként haladt át a célvonalon. Versenyzőnk a viadalt követően elárulta, hogy mentálisan nagyon felkészült a világbajnokságra. Az volt a célja, hogy a rajt utáni káoszbólkimaradjon, és végig fókuszáltan, szinte „robotüzemmódban” teljesítse a távot. Versenyzőnk azt is elmondta, hogy az iskola és személyes okok miatt nem versenyzett sokat az idén, de remélte, hogy a legfontosabb pillanatban sikerül majd megmutatnia, hogy mire is képes.

A férfiak 50 év feletti korosztályában Szabó Gábor is világbajnoki címet ünnepelhetett, így a magyar küldöttség két aranyéremmel zárta a hosszútávú versenyeket.
A felfújható deszkás nők mezőnyében Nagy-Rasztotzky Eszter második helyen ért célba, míg Pihelevics Loretta a harmadik helyen végzett, így a két hölgy egy ezüst- és egybronzéremmel gazdagította a magyar küldöttség éremtermését.
A felfújható deszkás férfiak versenyében Szabó Zénó szintén dobogóra állhatott, a harmadik helyen zárta a viadalt.
És hogy a gyerekekről se feledkezzünk meg: Ferencz-SzámelyBoróka az U15-ös korosztályban diadalmaskodott, vagyis összességében 3 arannyal zárta a vasárnapot a magyar küldöttség.

EREDMÉNYEK
Merevdeszka – hosszú táv
Open. Férfiak: 13. Szabó Zénó, 60. Balla Botond, 67. Both Levente, 69. Oláh Csaba. Nők. Világbajnok: Kocsis Csillag, 15. Ebenspanger Dóra
Juniorok
Fiúk: 10. Ódor Barnabás, 48. Szabó Ágoston, 68. Somogyi Levente, 69. Szalai Barnabás, 72. Szimán Gergő, 73. Kaposi Ábel
Lányok: 24. Szabó Regina, 27. Both Viktória, 32. Kolumbán Zsófia, 43. Remete Petra, 43. Pihelevics Loretta, 46. Balla Boglárka, 51. Öreglaki Panni, 52. Pásztor Szirka, 54. KirsAlma
Mastersek
Férfiak. 40+: 20. Fodor Szabolcs, 22. Márton Károly, 27. Chlebovics András, 30. Szabó Viktor, 37. Szili Balázs. 50+. Világbajnok: Szabó Gábor, 11. Öreglaki Gábor, 12. Dóri Balázs, 33. Szerdahelyi Gábor, 52. Pihelevics Csaba, 71. Grozli Csaba
Nők. 40+: 38. Dani Erika. 50+: 20. Dobi Etelka, 26. HejdukIldikó, 30. Hegedűs Dóra, 50. Turai Márta, 62. Kolopi Judit
Felfújható deszkás versenyek
Férfiak: 3. Szabó Zénó, 16. Márton Károly, 18. BlazskoAlexey, 21. Szili Balázs, 23. Nagy Szabolcs, 26. ChlebovicsAndrás, 31. Pihelevics Csaba
Nők: 2. Nagy-Rasztotzky Eszter, 3. Pihelevics Loretta, 10. Hejduk Ilona, 11. Szabó Erzsébet, 13. Turai Márta, 14. Kocsis Kitti


























