Az Elnökség elfogadta a maraton világ- és Európa-bajnokságra utazó keret névsorát

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége szerdán elfogadta Kadler Viktor, maraton vezetőedző, Makrai Csaba, utánpótlás kajak szövetségi kapitány, valamint Foltán László, utánpótlás kenu szövetségi kapitány – az MKKSZ Versenysport Bizottsága által is támogatott – előterjesztéseit, vagyis a poznani Európa- és a metkovicsi világbajnokságra jelölt felnőtt, U23 és ifjúsági maraton versenyzők névsorát.

Kijelölték a maraton szakág legfontosabb versenyeire az utazó magyar keretet. Előbb július 25-28. között a poznani ECA Maraton Európa-bajnokságon, majd szeptember 19-22. között a metkovicsi ICF Maraton világbajnokságon méretik meg magukat a szakág magyar versenyzői felnőtt, U23 és ifjúsági korosztályokban is.

Kettős válogatórendszer keretein belül dőlt el az utazók névsora: májusban a Kadler Gusztáv Magyar Bajnokság számított az elsőnek, míg a júliusi Felnőtt, U23 és ifjúsági válogatóverseny a másodiknak.

A női kajakban Kiszli Vanda mindkét világversenyen a klasszikus maratoni távon és a rövid körön is elindul, míg a kontinensviadalon Czéllai-Vörös Zsófiával alkotott egységük párosban is rajthoz áll majd. Az Atomerőmű SE kajakosa címvédőként lesz ott az Eb és a vb hosszútávú futamain, valamint az előbbi szám rövid körének is ő a regnáló bajnoka. Triplázik a világbajnokságon Kőhalmi Emese: egyesben 3,4 kilométeren és a klasszikus maratoni távon, párosban Csikós Zsókával is elindul. A Csépe Panna, Sinkó Panna duó Poznanban és Metkovicsban is összeáll, előbbi az Eb rövid körén is megméreti magát. Czéllai-Vörös Zsófia a kontinenstorna hosszú távján is rajthoz áll.

A férfiaknál Sellyei Csanád és Péli Zalán képviseli Magyarországot mindkét világverseny rövid körén, utóbbinak az Európa-bajnokságon a klasszikus maratoni távon is jelenése lesz. Zalán mellett Lengyelországban Erdőssy Csaba áll majd rajthoz. Csaba szintén ott lesz a vébé hosszútávján is, azonban Metkovicsban már Kolozsvári Brúnóval is meg kell küzdenie a végső győzelemért. A Boros Adrián, Erdélyi Tamás páros ott lesz az Eb-n és a vb-n is. Előbbi versenyen a Varga Olivér, Aradi Bátor kettős, utóbbin a Noé Bálint, Kulifai Tamás egység is képviseli hazánkat.

Kenus hölgyeknél csak egyesben rendeznek rövid körös és klasszikus maratoni távú versenyeket, Matkovics Lili Sárának viszont biztos helye lesz mindegyik versenyszámban mindkét világversenyen. Kisbán Zsófia is mindkét távon elindul a világbajnokságon, az Eb-n azonban csak 3,4 kilométeren lesz ott. A metkovicsi kontinenstorna a női kenu egyes klasszikus maratoni távon Sára mellett Hegedűs Karolina áll rajthoz.

Soltész Péter Horvátországban mindhárom lehetséges versenyszámban megméreti magát, párosban Fodor Nicholasszal térdel össze. A Tokaji Vízisport Club kenusa az Eb-n a két egyes számban indul el, mivel Poznanban csak a Pluzsik Mihály, Horváth-Milvich Benedek kettes indul el. A duó nem mellesleg ott lesz a világbajnokságon is. Sorozatterhelés éri majd Pluzsik Mihályt, aki a páros mellett a kenu egyes rövid körre is készülhet az Eb-n és a vb-n. Zsidai Máté Lengyelországban, Laczó Dániel Horvátországban is a klasszikus maratoni távon áll majd rajthoz.

Az U23-as mezőnyben csak egyesben, míg az ifiknél már párosban is osztanak érmeket a két nemzetközi tornán. Az U23-as korosztály összes magyar versenyzője a felnőtteknél is megméreti magát.

A poznani maraton Európa-bajnokságon induló magyar csapat összeállítása

Felnőtt:

 

Kajak:

K-1 rövid kör: Sellyei Csanád és Péli Zalán (Váci Kajak-Kenu SE és Hármaspálya SE)

K-1: Erdőssy Csaba István és Péli Zalán (Graboplast Győri Vízisport SE és Hármaspálya SE)

K-2: Boros Adrián, Erdélyi Tamás és Varga Olivér, Aradi Bátor Gergő (Graboplast Győri Vízisport SE)

 

NK-1 rövid kör: Kiszli Vanda és Csépe Panna (Atomerőmű SE és UTE)

NK-1: Kiszli Vanda és Czéllai-Vörös Zsófia (Atomerőmű SE és Graboplast Győri Vízisport SE)

NK-2: Csépe Panna, Sinkó Panna Krisztina és Kiszli Vanda, Czéllai-Vörös Zsófia (UTE, Lágymányosi Spari és Atomerőmű SE, Graboplast Győri Vízisport SE)

 

Kenu:

C-1 rövid kör: Soltész Péter és Pluzsik Mihály (Tokaji Vízisport Club és Szentendrei Kajak-Kenu SE)

C-1: Soltész Péter és Zsidai Máté (Tokaji Vízisport Club és KSI SE)

C-2: Pluzsik Mihály, Horváth-Milvich Benedek (Szentendrei Kajak-Kenu SE, BKV Előre SC)

 

NC-1 rövid kör: Kisbán Zsófia és Matkovics Lili Sára (Lágymányosi Spari és KSI SE)

NC-1: Matkovics Lili Sára (KSI SE)

 

U23-as korosztály:

 

Kajak:

K-1: Péli Zalán és Sellyei Csanád (Hármaspálya SE és Váci Kajak-Kenu SE)

NK-1: Csépe Panna és Sinkó Panna (UTE és Lágymányosi Spari)

 

Kenu:

C-1: Pluzsik Mihály (Szentendrei Kajak-Kenu SE)

 

Ifjúsági korosztály:

 

Kajak:

K-1 rövid kör: Zemen Dániel és Ivancsó Tamás (Építők Margitszigeti DKC és Graboplast Győri Vízisport SE)

K-1: Zemen Dániel és Ivancsó Tamás (Építők Margitszigeti DKC és Graboplast Győri Vízisport SE)

K-2: Hoffer Benedek, Erdész Mihály és Kovács Márkó, Tőkey Bálint Ádám (KSI SE és UTE)

 

NK-1 rövid kör: Reisz Janka és Bacsányi Krisztina (UTE és Oroszlányi Kajak SE)

NK-1: Reisz Janka és Kmetyó Klaudia (UTE)

NK-2: Reisz Janka, Kmetyó Klaudia és Hudi-Kadler Panni, Zatykó Panka (UTE és Graboplast Győri Vízisport SE)

 

Kenu:

C-1: Kereszturi-Méri Marcell és Tósa Máté (Szabó Attila Kenu Akadémia és Diósgyőri Kajak-Kenu SC)

NC-1: Varga Flóra Anna (Graboplast Győri Vízisport SE)

C-2: Szegi Zsombor, Koleszár Bonifác és Tósa Máté, Schieber Dávid (Tiszaújvárosi KKSE és Diósgyőri Kajak-Kenu SC, Mogyi Bajai Vízisport Klub)

 

A metkovicsi maraton világbajnokságon induló magyar csapat összeállítása

 

Felnőtt:

 

Kajak:

K-1 rövid kör: Sellyei Csanád és Péli Zalán (Váci Kajak-Kenu SE és Hármaspálya SE)

K-1: Erdőssy Csaba István és Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győri Vízisport SE)

K-2: Boros Adrián, Erdélyi Tamás és Noé Bálint, Kulifai Tamás (Graboplast Győri Vízisport SE és Budapesti Honvéd, MTK)

 

NK-1 rövid kör: Kiszli Vanda és Kőhalmi Emese (Atomerőmű SE és KKNKKA)

K-1: Kiszli Vanda és Kőhalmi Emese (Atomerőmű SE és KKNKKA)

NK-2: Csépe Panna, Sinkó Panna Krisztina és Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese (UTE, Lágymányosi Spari és Szolnoki Kajak-Kenu Klub, KKNKKA)

 

Kenu:

C-1 rövid kör: Soltész Péter és Pluzsik Mihály (Tokaji Vízisport Club és Szentendrei Kajak-Kenu SE)

C-1: Soltész Péter és Laczó Dániel (Tokaji Vízisport Club és SZVTSZ Vízisport Szakosztály)

C-2: Pluzsik Mihály, Horváth-Milvich Benedek és Fodor Nicholas, Soltész Péter (Szentendrei Kajak-Kenu SE, BKV Előre SC és KKNKKA, Tokaji Vízisport Club)

 

NC-1 rövid kör: Kisbán Zsófia és Matkovics Lili Sára (Lágymányosi Spari és KSI SE)

NC-1: Kisbán Zsófia és Matkovics Lili Sára (Lágymányosi Spari és KSI SE)

 

U23-as korosztály:

 

Kajak:

K-1: Péli Zalán és Sellyei Csanád (Hármaspálya SE és Váci Kajak-Kenu SE)

 

NK-1: Csépe Panna és Sinkó Panna (UTE és Lágymányosi Spari)

 

Kenu:

C-1: Pluzsik Mihály és Szmandray Benedek (Szentendrei Kajak-Kenu SE és Grabloplast Győri Vízisport SE)

 

NC-1: Matkovics Lili Sára és Hegedűs Karolina Dóra (KSI SE és Váci Karakán)

 

Ifjúsági korosztály:

 

Kajak:

K-1: Zemen Dániel és Ivancsó Tamás (Építők Margitszigeti DKC és Grabloplast Győri Vízisport SE)

K-2: Hoffer Benedek, Erdész Mihály és Kovács Márkó, Tőkey Bálint Ábel (KSI SE és UTE)

 

NK-1: Jombor Lotti és Reisz Janka (Szekszárdi Kajak-Kenu SE és UTE)

NK-2: Kmetyó Klaudia, Reisz Janka és Hudi-Kadler Panni, Zatykó Panka (UTE és Grabloplast Győri Vízisport SE)

 

Kenu:

C-1: Kereszturi-Méri Marcell és Tósa Máté (Szabó Attila Kenu Akadémia és Diósgyőri Kajak-Kenu SC)

C-2: Szegi Zsombor, Koleszár Bonifác és Tósa Máté, Scheiber Dávid (Tiszaújvárosi KKSE és Diósgyőri Kajak-Kenu SC, Mogyi Bajai Vízisport Klub)

 

NC-1: Hoffer Eszter és Varga Flóra Anna (Grabloplast Győri Vízisport SE)

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók