Mégse

Kiemelkedőre értékelték az évet kapitányaink

Az 52. Örökös bajnokát avatta csütörtökön a magyar kajak-kenu sport. Az idén ötödik világbajnoki címét megszerző kajakos, Vad Ninetta neve került fel a szövetség székházában található márványtáblára. A Vasas SC versenyzője a női négyes tagjaként lett aranyérmes a racicei világbajnokságon. Többek között azt a versenyt és az egész szezont értékelte Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány, Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány és Doma Gergő, az MKKSZ szakmai igazgatója. Az eseményen átadásra került a Kolonics-díj is, amelyet az idén az ifjúsági világbajnoki címet szerző Slihoczki Ádám és Szőke Attila kapott meg.

Hír

A sportág 52. Örökös bajnokát iktatta be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A Vasas SC 28 éves versenyzőjének, Vad Ninettának a neve is felkerült a szövetségben található márványtáblára. Örökös bajnok titulust az a versenyző kap, aki pályafutása során legalább öt felnőtt világbajnoki címet, vagy egy olimpiai aranyérmet szerez. Simon Miklós tanítványa az idei racicei világbajnokságon a női négyes tagjaként szerezte meg ötödik elsőségét. Vad Ninetta 2013-ban, 2014-ben és 2017-ben a női négyes tagjaként szerzett vb-címet, 2013-ban a 4×200 méteres váltóval, 2014-ben pedig Kárász Annával K-2 200 méteren állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

„Ninetta egy igazi csapatember, amit egész pályafutása alatt bizonyít. Idén a négyes – Fazekas-Zur Krisztina mellett – legrutinosabb tagjaként oroszlánrésze volt abban, hogy az egység győzni tudott, hiszen a hajóban két olyan versenyző is helyet foglalt, akik korábban még nem nyertek világbajnoki címet olimpiai számban. Ninetta igazán megérdemelte ezt a kitüntetést, bízom benne, hogy a neve mellé néhány éven belül az ötkarika is felkerül   – méltatta Hüttner Csaba a versenyzőt, aki családja előtt vehette át az Örökös bajnoknak járó emlékoklevelet.

„Nagyon sok mindenkinek tartozom köszönettel azért, hogy az én nevem is felkerülhetett a márványtáblára, gondolok itt elsősorban a családomra, az edzőimre, a menedzseremre és a csapattársaimra, valamint természetesen önmagamra is. Jó volt most visszanézni a világbajnoki győzelmeimet, legszívesebben a 2013-ban nyert elsőre és az ideire gondolok vissza”- mondta Vad Ninetta.

Az ünnepélyes eseményen évértékelést is tartott a szakmai vezetés. Doma Gergő szakmai igazgató szerint újabb sikeres idényt tudhat maga mögött a sportág.

„Minden korosztályban ott vagyunk a legjobbak között, ezt az edzők és a versenyzők mellett leginkább a jó lehetőségeinknek, elsősorban a kiemelt sportágfejlesztési támogatásnak köszönhetjük. Még a korábbinál is jobb utánpótlás eredményeket tudtunk idén elérni a nemzetközi versenyeken minden szakágban. Megerősödtek a vidéki klubok, új tehetségek jönnek fel, akik már a felnőtt válogatottban is megmutatják tudásukat – fogalmazott a szakember, aki a gyorsasági szakág mellett továbbra is fontosnak tartja, hogy a maratoni- és a parakenu szakággal is kiemelten foglalkozik a szövetség, amely a másik olimpiai szakágban, a szlalomban is szeretne erőteljes lépéseket tenni.

„A Magyar Kormány döntése értelmében a Kemény Ferenc programban szerepel, hogy szlalom pálya fog épülni Észak-Csepelen, számunkra rendkívül fontos lenne, hogy annak a tervezése és a kivitelezése minél hamarabb elinduljon. Természtesen emellett a szövetség törekszik arra, hogy az ország egyéb területein is gyakorló szlalom- és raftig pályákat hozzon létre, így hasonlóan a gyorsasági szakághoz, több helyen vidéken is elindulhat majd az utánpótlás-nevelés” – tette hozzá Doma Gergő.

Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány szerint az idén is kiemelkedően teljesített válogatottunk, ami azért is nagy szó, mert alapvetően strukturális változáson ment keresztül a csapat.

„Tavaly egyedül a női szakág tudott olimpiai érmet szerezni, idén férfi kajakban, és a Tokióban először olimpiai programra kerülő női kenuban is dobogóra tudtunk állni. Az Európa-bajnokság egyértelműen, de a világbajnokság is megmutatta, hogy felnőtt egy új generáció, amely a szárnyait bontogatja. A magyar válogatott minden idők egyik legjobb szereplését produkálva 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárta a felnőtt Európa-bajnokságot. A csapat ezen belül öt aranyérmet és összesen 8 dobogós helyezést szerzett az olimpiai számokban. Ettől eredményességben kissé elmaradtunk a világbajnokságon, de az látszott, hogy férfi kajakban ismét ott vagyunk a világ élvonalában, ezt Horváth Bence és a sérülten versenyző Kopasz Bálint, valamint a dobogóról éppen csak lemaradó Hufnágel, Ilyés páros bebizonyította. Női kenuban bár a Balla Virág, Takács Kincső egység a vébén kicsit maga alatt teljesített, a páros egész éves teljesítménye, valamint Kincső egyesben szerzett érme azt jelzi: az új szakágba is éremesélyesként megyünk Tokióba. A női kajak négyes pedig annak ellenére tudott a csúcson maradni, hogy a tavalyi olimpia négy bajnokából három kihagyta a szezont, de még Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Csipes Tamara hiánya sem zilálta szét a szakág eredményességét” – fogalmazott Hüttner Csaba, aki azonban nem ment el szó nélkül a férfi kenus szakág eredménytelensége mellett, mint mondta: sürgős megerősítésre és célzott szakmai programra van szükség ahhoz, hogy ebben a szakágban is vissza tudjunk térni a világ élvonalába. A kapitány szerint a férfi kajaknégyest sem elég a nyár közepére kijelölni, már tavasztól menedzselni kell az egységet, ha azt szeretnénk, hogy a nyári világversenyeken eredményesen tudjanak szerepelni versenyzőink.

Dónusz Éva első utánpótlás kapitányi évében a legjobbat kapta mind az edzőktől, mind a versenyzőktől, munkájuk minden dicséretet megérdemel. A szakember örömtelinek tartja, hogy a fiatalok közül többen már ebben az idényben helyet tudtak szorítani maguknak a felnőttek között is.

„Az elmúlt évek legjobb utánpótlás versenyzői már az idén be tudtak kerülni a felnőtt válogatottba, ahol eredményesen is tudtak szerepelni. Mögöttük már dübörög egy újabb aranygeneráció, amely kiválóan szerepelt az ifik között. Gazsó Dorka, Orosz Adrienn és Varga Ádám egyesben mutatta meg klasszisát, de fantasztikus volt az Eb- és vb-győztes Slihoczki Ádám, Szőke Attila kenupáros szezonja, valamint női kajakban az 500 páros- és a négyes szereplése is. A már említett eredményes fiatalokat ajánlom kollégám, Hüttner Csaba figyelmébe, mert ők hamarosan már a felnőttek között is eredményesek lehetnek – fogalmazott Dónusz Éva, aki méltatta a racicei Olimpiai Reménységek Versenyén szereplő fiatalokat is, akik 66 éremig jutottak. A legeredményesebb közülük az öt aranyat szerző kenus, Zombori Dominik volt. Dónusz Éva szerint nagyon fontos, hogy nem csak az ifi Eb-n és vb-n juthatnak szóhoz a fiatalok a nemzetközi színtéren, egyre több olyan megmérettetés van (ilyen volt a nyári győri EYOF és ilyen lesz a jövőre esedékes Buenos Aires-i Ifjúsági Olimpia is), amelyen megmutathatják oroszlánkörmeiket a fiatalok.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a szezon végén a Kolonics Alapítvány kuratóriumi elnöke átadja az előző évben feltűnt fiatal tehetségeknek a Kolonics-díjat. Csabai Edvin ezúttal két olyan fiatalt köszönthetett, akik az idén Európa-bajnoki és világbajnoki címet is nyertek az ifik között. A 2017-ben nyújtott teljesítménye alapján egy nagyon ígéretes kenupáros két tagja, Szőke Attila és Slihoczki Ádám kapta meg az elismerést, akik elmondták, hogy jövőre az U23-as korosztályban is jól akarnak szerepelni a párosban, vagyis természetesen folytatják a két éve megkezdett közös munkát. A díjazottak a Kolonics Alapítvány támogató MKKSZ jóvoltából egy millió forintos eszközbeszerzési támogatáson osztozhatnak.

„Külön örömteli számunkra, hogy Szőke Attila személyében egy olyan kenus vehette át idén az elismerést, aki benne van az alapítványunk „Jövő reménységei” programjában is. Az a kezdeményezés azért a szívünk csücske, mert az arra fordított forrás minden egyes forintját nagylelkű magánadományokból tudjuk összegyűjteni” – mondta az ünnepség után Csabai Edvin.

Vad Ninetta

„Maximalisták voltunk”

Kenus nótákat nem énekelt – mivel már az általános iskolában arra kérték, hogy az ünnepélyeken inkább csak tátogjon –, de ettől függetlenül mindig lelkes tagja volt a sportbéli közösségeknek. Árva Gáborral, az MTK egykori világbajnok kenusával hetvenedik születésnapja alkalmával beszélgettünk.

Születésnap
Hír

– Mi motiválta arra, hogy kenus legyen?

– A serdülőkori hiúság. A fiúk abban a korban általában a tükör előtt nézegetik az izmaikat, szeretnének daliásak lenni, imponálni a hölgyeknek. Akkoriban nem voltak fitnesztermek, így olyan sportot kellett keresni, ahol adott volt a lehetőség a kondíció látványos javítására. De számomra a kajak-kenu azért is volt előnyös, mert kinn laktam a Váci úton és onnan körülbelül ötszáz méterre volt az MTK csónakház. Az egyik osztálytársam, akivel egy ipari iskolába jártunk együtt, már kenuzott, de nem ment jól neki az egyes és az edzője arra biztatta, vigyen magával valakit párnak…

– Kezdetnek általában elég ennyi, de aztán sokakban alábbhagyott a lelkesedés…

– Az első napokban nekem sem akart összeállni a mozgás; beszálltam a hajóba az egyik oldalon, a másikon meg már kinn is voltam. Így ment egy hétig, mire az edző megunta és azt mondta nekem: elhiszem, öcsi, hogy tudsz úszni, de ez nem úszószakosztály… most már jó lenne, ha haladni is tudnál azzal a kenuval… Eléggé makacs típus voltam már akkor is, hogy ne adjam fel. A másiknak megy, nekem meg nem? Nem akartam elfogadni ezt a helyzetet. Aztán előbb-utóbb ráéreztem, hogyan kell egyensúlyozni, kormányozni és egyre jobb lettem. Öt évvel később már a válogatottba is bekerültem.

– A párban való evezés viszont egész pályafutását végigkísérte…

– Igen, meg is határozta. Ha végigszámolnám, hogy a 12 év alatt hány partnerrel eveztem együtt, akkor eléggé szép névsor kerekedne ki. Persze, voltak meghatározó társak. Szántó Csabával ’71-72-ben versenyeztem egy hajóban, később Povázsai Péterrel pedig hat évet. Nagyon szép időszak volt.  Az országos bajnokságokon ugyan nem tudtunk együtt indulni, mert nem ugyanahhoz az egyesülethez tartoztunk, viszont az MTK-ban sporttársam volt a Benedek Iván, akivel két országos bajnoki címet is nyertünk. Szóval mindig voltak társak.

– Tény, hogy nagyon erős hazai mezőnyben kellett akkoriban helytállni…

– Péterrel a legnagyobb gondunk az volt, hogy nagyon későn találtunk egymásra és eleve későn kezdtem kenuzni is: már elmúltam 16 éves. A gyerekek nagy része ennyi idősen már rég versenyzett. Wichmann Tomi például, aki fél évvel idősebb nálam, 67-ben már ifi Eb-t nyert.  Ezzel együtt Péterrel 1974-ben Mexikóban szereztünk egy ötödik helyezést, 1975-ben pedig a világbajnokságon megnyertük az 1000 méteres számot. Másnap, 500-on pedig még összehoztunk egy bronzot, ami akár fényesebb is lehetett volna, ha az ezres döntőt követő díjátadási ceremónia alatt nem lopják el a térdeplőmet… Helyette már csak egy kölcsönzsákon tudtam versenyezni, ami közel sem adta azt a komfortérzetet, amit megszoktam.

– Az mennyire volt fontos tényező, hogy a két meghatározó kenus társsal nem csupán technikailag, hanem emberileg is nagyon összepasszoltak?

– Annyira, hogy Szántó Csabával a mai napig is aktívan tart a barátságunk. Többször is együtt ünnepelünk egy évben vagy csak úgy spontán összejövünk és nosztalgiázunk. Versenyzőként is csak azért váltak szét az útjaink, mert mindketten maximalisták voltunk. Úgy éreztük, van még bennünk több is, ami egy váltással talán még kihozható. Válogatókat, nemzetközi versenyeket is nyertük együtt, de tényleg nem volt egyszerű a helyzetünk, tekintve, hogy a Wichmann-Petrikovich páros épp abban az időben volt csúcsformájában.  Csabával egyébként állandóan versenyeztünk mindenben, de ez nem egy vérre menő küzdelem volt, hanem játékos vetélkedés. Emlékszem, akkor volt újdonság idehaza a kóla – három forint harminc fillérért – és az ebédnél mindig a vesztes fizette. Egyszer Dunavarsányban, amikor nagyon jó formában voltam, harminc kóla fórom volt, amikor véget ért az edzőtábor. Ami Povázsai Pétert illeti: ő a többiekhez képest egy nagyon szerény, visszafogott természetű versenyző volt, ugyanakkor rendkívül szorgalmas és céltudatos. Állandóan állítgatta, szerelgette, csiszolgatta a felszerelést; a térdelőket, a lapátokat. Csabával jobb erőállapotban eveztünk együtt, mégis Péterrel csúszott úgy a hajó, ahogy senki mással nem. Tökéletesen le tudta másolni az ember ritmusát és viszonylag kis energiával is könnyen, gyorsan haladtunk. Rá is írtuk a hajónk oldalára, hogy „ séta-ha jó”. Vagyis ha nincs kínlódás, ha jó a páros, akkor tényleg sétahajókázás az egész…

– Kik voltak a mesterei?

– Farkas Imre, „ Faresz” volt az első edzőm, ő adta a kezembe a lapátot. Amikor elment, majdnem abba is hagytam, mert egyszerre üres lett a csónakház, úgy éreztem, mint akinek meghalt apja-anyja. Kollégiumban laktam, a nagyszülők neveltek, vagyis az átlagnál sokkal érzékenyebb voltam az ilyesmire. Ha valaki egy jó szót szólt hozzám, azzal már elmentem a világ végére, mint a kiskutya. Aztán szerencsére túltettem magam ezen a helyzeten, amiben sokat segített, hogy az MTK-ban egy nagyon jó kis közösség tagja lehettem. Aztán jött hozzánk a Nánási András, később pedig a Péhl Jóka volt az edzőnk sokáig. Amikor hozzá kerültünk, már a válogatottat irányította és nála edzett Pfeffer Anna meg kenus létére Darvas Miki is, akivel elég jó haverságban voltunk. Látva az ő példáját, mondtam a páromnak: – nézd, igaz, hogy a Jóka nem kenus edző, de a Darvas Csucsu azért mégis világbajnok lett. Menjünk oda hozzá, hátha elvállal minket is. Így is történt és olyan edzéseket csavart ki belőlünk, amit álmomban se hittem, hogy végig tudok csinálni, de meg is lett az eredménye.Amikor pedig lecsengett a válogatottságunk, egyesületi szinten még az Ürögi Lacinál volt egy-két levezető évünk.

– Ezt követően Ön is megpróbálkozott az edzői hivatással, de már csak rövid ideig maradt a sportágban. Miért?

– Elvégeztem a szakedzőit és egy vendéglátó iskolát is; a TF-en épp a harmadik évfolyamra jártam, amikor felajánlottak számomra egy vendéglátó-ipari egységet Kiskőrösön. Anyagi szinten annyira nagy volt a különbség a két lehetőség között, hogy otthagytam az edzőséget. Azóta is ebben a szakmában vagyok, csak időközben átjöttem Káposztásmegyerre. Éppen harminc éve nyitottuk meg itt az éttermet, ahol vezetőként nagyon könnyű dolgom van, hiszen jó zenekar élén karmesternek lenni mindig hálás feladat.

– Mi az, amit a sportmúltból hozva a vendéglátásban is kamatoztatni tudott?

– A sport nem csak külsőleg, belsőleg is formálja az embert. Annak idején nagyon sokszor kellett ázva-fázva, hatalmas hullámok közt küzdeni a saját fájdalmainkkal, meg az ellenfeleinkkel és arra összpontosítani, hogy „én se vagyok rosszabb, nem hagyom magam”. Az a munkabírás, küzdeni tudás és ambíció, amit versenyzőként hosszú időn át felszedtem magamra, ebben a munkában is nagyon hasznosnak bizonyult.

– Mi az, amiért leginkább hálás?

– Hogy most születtem és hogy ide. Ha szétnézek a világban, mennyi tragédia van, hány országban ölik egymást most is, illetve ha arra gondolok, hogy én még egy petróleumlámpás kis falusi házikóban születtem és azóta micsoda fejlődés ment végbe, aminek most haszonélvezői lehetünk, akkor csakis mélységes hálát érezhetek.  Arról nem is beszélve, hogy sokan már fiatalon elmentek, én még mindig itt lehetek…

– Hobbiszinten szokott még vízre szállni?

– Ennek elsősorban fizikai okai vannak, mindenféle apróbb nyavalya, amivel azért együtt lehet élni.  Sokszor eszembe jut, hogy amikor az én nagyapám hetvenöt évesen panaszkodott az állapotától az orvosnak, az azt válaszolta neki: – tudja mit, András bácsi? Jajgasson még egy húsz évet.  Hát én is ezt kívánom most magamnak, hogy jajgathassak még egy darabig…

Szegedi segítség a Győrnek

Az NKM Szeged VE sietett először a legnagyobb rivális Graboplast Győri VSE segítségére. Így a kisalföldi klub fiatal hajójavító kollégája, Hajnal Jenő egész héten a szegedi hajóépítő mester, Ádám György mellett "inaskodhatott". A kezdeményezésből akár szövetségi program is lehet a későbbiekben.

Hír

A hajóépítés és javítás kérdése évek óta gond a legtöbb egyesületnél, mert a régi nagy hajóépítő-mesterek után a legtöbb vízitelepen kiürültek a műhelyek. Erre a helyzetre keresett egy nyári versenyen közösen megoldást Borsos Tamás, a KSI SE hajóépítője és Weisz Róbert, a para-válogatott szövetségi kapitánya.

“A nyári Fadd-Domboriban rendezett regionális versenyen találkoztam Tamással, aki éppen hajójavító-turnét tartott a Paks környéki egyesületeknél és mindenhol próbált segíteni szakértelmével – mesélte Weisz Róbert. – Így jött az ötlet, hogy szükség lenne egy olyan szövetségi programra, amellyel megszólítjuk azokat a fiatal kollégákat, akiket érdekel ez a szakma. Arra gondoltunk, hogy a rutintalanabb, illetve esetleg képzetlen kollégákat gyakorlott szakemberek mellé osztanánk be néhány napra vagy hétre azért, hogy ellessék a szakma trükkjeit.”

Győrben egy fiatal, de szakképzetlen korábbi kenus versenyző állt neki a munkának, miután az elmúlt években teljesen kiürült a klub hajójavító műhelye. A szegedi klub pedig felajánlotta, hogy segít a győri Hajnal Jenőnek, aki egy héten keresztül Ádám György mellett tanulhatott. A szegediek hajóépítő-mestere közel 40 éve javítja a helyi evezőshajókat, valamint kajakokat és kenukat és készséggel adta át tudását a fiatal kollégának, amiért külön köszönet illeti.

“Biztos vagyok benne, hogy Jenő

sok új fogást tanult

Ádám Györgytől, ezeket mostantól a győri műhelyben tudja hasznosítani. Köszönet a szegedieknek, miután a klub egyből támogatta az ötletet, és még ingyen szállást is biztosított a győri fiatalembernek. Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés folytatódik és egyre több tehetséges fiatal hajóépítő vesz részt hasonló programokban”  – tette hozzá Weisz Róbert.