Szabó Gabriella nem indul a szegedi Vk-n

#szeged2017

Betegség miatt nem áll rajthoz a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella a május 25-én kezdődő szegedi Világkupán. A versenyző az elmúlt időszakban gégegyulladással bajlódott, ezért visszalépett a versenytől. Szabó helyett a négyesben Hagymási Réka, K-2 500 méteren pedig Lucz Dóra és Nagy Flóra párosa szerepel.

A hétvégén egyeztetett Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány, a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella és edzője, Likér Péter a szegedi Világkupa indulásról. Az elmúlt időszakban gégegyulladással bajlódó sportoló úgy döntött, nem áll rajthoz a csütörtökön kezdődő szegedi Világkupa-versenyen.

„Gabi a betegsége után ma evezhetett először, ezért nem kockáztatjuk, hogy visszaessen. Úgy döntöttünk, inkább még pihenjen, ne vállalja a Világkupa terhelést és a válogatókra koncentráljon. Gabi helyett Hagymási Rékát nevezem a négyesbe, míg párosban Lucz Dóra és Nagy Flóra kettőse áll rajthoz, vagyis Gabi párja, Fazekas-Zur Krisztina csak a négyesben szerepel” – mondta Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány.

„Sajnálom, hogy így alakult, mert szerettem volna én is megélni a szegedi Világkupa hangulatát, de jobbnak tartom, ha most a válogatókra koncentrálok, mert fontosnak tartom a sikeres Európa- és világbajnoki szereplést. Már a szegedi rangsoroló előtt betegeskedtem, lázas voltam, a rangsorolót követően pedig gégegyulladásom lett, amelyre antibiotikumot kellett szednem. Több edzés is kiesett, így nem tudnék száz százalékban hasznos tagja lenni a magyar négyesnek” – mondta Szabó Gabriella, aki szurkolóként természetesen jelen lesz a csütörtökön kezdődő Világkupán.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók