Nevezz és evezz – idén is átkelünk a Balatonon

A koronavírus-járvány miatt elővigyázatosságból ezúttal nem júliusban, hanem augusztus 16-án, vasárnap rendezzük meg a már hagyományossá vált Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között. Az eseményre az online nevezés most indul!

Kajakban, kenuban, SUP-on vagy épp sárkányhajóban lapátolva 2020-ban is megtehető majd a közel 10 km-es táv a vitorlásokból álló vízi folyosón keresztül, ami a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza. 

Tavaly 2000 résztvevő evezett, a több mint 700 vízre szálló egységben. A rajt és a cél helyszíne nem változik, Fonyódon a  kutyás strand lesz a verseny központja, ahol a táv teljesítése után idén is szórakozási lehetőségek várják az átevezés közönségét. 

“A jól bevált helyszínen, és a verseny lebonyolításán nem változtatunk sokat, fontos újítás azonban, hogy idén

a nevezés történhet teljesen online is,

tehát aki előre gondolkodik, annak semmilyen papírt nem kell a helyszínen kitöltenie – mondta Berényi Péter, szervezési igazgató – Ezúttal is javasoljuk az indulóknak a hajódepó használatát, a rajtszámok kiosztását már a verseny előtti szombaton elkezdjük, a hajókat pedig díjmentesen őrizzük a másnapi rajtig. Idén lesz ruhatár is, ezek a kényelmi szolgáltatások talán még felhőtlenebbé tehetik az augusztus 16-át a túraversenyen résztvevőknek, és a nézőknek.”

Az eseményre nevezni mától (június 15-én, 17 órától) lehet a balatonatevezes.hu oldalon. A helyszínen nevezni a Balaton-átevezést megelőző napon 12.00-17.00 között, vagy a rendezvény napján, augusztus 16-án, vasárnap 6.30-11.00 között lehet.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók