Múlt és jelen találkozása – a szövetség díjazta az esztendő legjobbjait

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a RaM Colosseumban megtartotta évzáró gálavacsoráját, amelyen átadták a 2015-ös esztendő legjobb versenyzőinek járó díjakat. A felnőtt gyorsasági szakágban az év női kajakosa, Kárász Anna, női kenusa, Takács Kincső, férfi kajakosa, Molnár Péter és Tótka Sándor, férfi kenusa, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, míg az év edzője Hüvös Viktor lett.

Szükség van a gyökerek megismeréséhez, a hagyományok ápolásához annak érdekében, hogy a jelenben is eredményesen és sikeresen tudjon működni egy sportág. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség RaM Colosseumban megtartott évzáró gálavacsoráján – amelyen a sportág kiválóságai mellett megjelent Fábián László, a MOB sportigazgatója is – éppen ezért ünnepelték a múltat, a jelent, s egy kicsit már bepillantást is kaphattunk a jövőbe, hiszen 2016-ban a riói olimpián is feltehetőleg sok-sok siker vár a magyar versenyzőkre.

A múlt motívumai a szövetség által megjelentetett és a nyilvánosság előtt pénteken bemutatkozó “Ahogy tőlünk telt” című interjúkötet idézetei kapcsán elevenedtek meg, a jövő nagy lehetőségei, Rió színei a sportág 2016-os naptárából köszöntek ránk, a jelenben pedig 2015 legeredményesebb versenyzőit ünnepelte a kajak-kenu sport, amely az idei világversenyeken összesen 155 érmet szerzett. Hogy kiknek köszönhettük ezeket a sikereket? Azt Baráth Etele, a szövetség elnökének, valamint a szövetség főszponzorának, a Gránit Bank Zrt. vezetőjének, Hegedűs Évának a köszöntője után meg is tudhattuk.

Elsőként Arany Érdemérmeseit köszöntötte a sportág: a kitüntettek között szerepelt a kiváló kenus edző, Koléder Vilmos, az olimpiai bajnok kenus, Vaskuti István, valamint a versenybíró bizottság vezetője, Kovács Béla is. Ezt követően az ifjúsági korosztály legjobbjait szólították színpadra: női kajakban Homonnai Luca, kenuban Nagy Bianka, férfi kenuban Moldován Milán, míg kajakban Kopasz Bálint lett a legjobb versenyző. Az év ifjúsági edzőjének Kopasz Bálint trénerét, Demeter Irént választották.

A maratoni szakágban az idén tizenhatodik világbajnoki címét szerző Csay Renáta ismét az Év női kajakosa lett, a férfiaknál ebben a számban az egyéniben ezüst-, párosban Solti Lászlóval aranyérmet szerző Boros Adrián ünnepelhetett, míg a kenusoknál a két világbajnoki címet begyűjtő Kövér Márton lett az év versenyzője, akinek trénere, Martinkó Gábor vehette át az Év edzőjének járó elismerést.

A parakenusoknál a szakág első paralimpiai kvótáját szerző Váczi Anita, valamint Geri Dániel lett díjazott. Az év parakenus edzőjének pedig Váczi Anita trénerét, Jancsár Lászlót választották meg.

A gyorsasági szakágban női kenuban a világbajnoki ezüstérmes Takács Kincső, férfi kenuban a szintén vb-második Vasbányai Henrik és Mike Róbert páros, női kajakban az idén az olimpiai bajnok Kozák Danutát is legyőző Kárász Anna, férfi kajakban pedig a K-2 200 méter világbajnoki címét kétszeresen is megnyerő Tótka Sándor és Molnár Péter lett az Év versenyzője, míg az Év edzője díjat az ő mesterük, a fiatal, ám annál nagyobb tudású tréner, Hüvös Viktor vehette át.

A szövetség az 1965-ös, 1975-ös, 1985-ös, 1995-ös és a 2005-ös esztendő legjobbjai mellett köszöntötte még a sportág egyik leghűségesebb támogatóját, a Hídépítő Zrt. tulajdonosát, a 70. születésnapját ünneplő Apáthy Endrét, valamint a magyar vízitúrázás nagyasszonyát, dr. Juhász Ágnest is.
Az idén is kiosztották a médiadíjakat: online kategóriában Vasvári Ferenc, a mob.hu munkatársa, írott kategóriában Pápay Eszter az „Ahogy tőlünk telt” című kötet társszerzője, míg az elektronikus médiában az M4 sportcsatorna kapta az MKKSZ kitüntetését.

Teljes galéria megtekintése

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók