Mégse

Meggyőző kezdés Belgrádban

Minden magyar egység továbbjutott a belgrádi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon. Volt, aki előfutamából egyből a döntőbe kvalifikált, akadnak azonban olyan egységek, amelyek a pénteki középfutamokban folytathatják.

Ifjúsági és U23-as Eb
Hír

Nagy meleg, lötyögős víz, de meghatározó magyar szereplés – így lehet összefoglalni a belgrádi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság első napját, amely alapján szép hétvégére készülődhet csapatunk. Az ifjúsági versenyzőknél 1000 és 500 méteren is kimagaslóan szerepelt a kajakos Varga Ádám, valamint a Szőke Attila, Slihoczki Ádám kenu kettes, Biben Karina és Bakó Olga 1000 méteren futamgyőzelemmel mutatkozott be és győztesként kvalifikált a fináléba a kenus Nagy Bianka, valamint a Szendy Lila, Gamsjäger Lisa, Lazúr Margaréta, Gábor Netta alkotta lány négyesünk is. Az U23-asoknál mindkét távon megnyerte futamát a Koleszár Mátyás, Németh Viktor kajakpáros, Mihalik Sára 1000 egyesben, Racskó Fruzsina és Malcsiner Eszter pedig 1000 párosban végzett az első helyen.

„A pályára lehet egy kis panaszunk, a versenyzőkre nem – értékelte az első napot Dónusz Éva szövetségi kapitány. – A víz lötyög, mint egy lavórban, ennek például Dóri Bence Balázs itta meg a levét a délelőtt során, hiszen az egyes pálya mellett kettő méterrel melegített a fél mezőny. Láttunk több biztató produkciót is, Varga Ádámnak kemény ellenfelei vannak, de ki sem kellett eveznie magát az első helyekhez, és imponáló versenyzéssel, technikával nyert mindkét távon a Szőke Attila, Slihoczki Ádám kenupáros is. Az U23-asoknál ugyanez elmondható Koleszár Mátyásra és Németh Viktorra, akik mindkét távon futamgyőztesként léptek tovább. Az időjárásról annyit, hogy nagyon meleg van, az előrejelzések szerint hétvégére akár negyven fok is lehet. Doma Gergő szakmai igazgató vásárolt a csapatnak izotóniás port, hogy a versenyzők pótolni tudják az ásványi anyagokat.”

Folytatás pénteken az 1000 és 500 méteres középfutamokkal.

Lélekmozgató események a Magyar Parasport Napján

Február 22-én ünneplik a Magyar Parasport Napját, amelyet a Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018-ban tartottak meg először.

Hír

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) ebben az évben is a szakmai programok és protokolláris események mellett az ország összes köznevelési intézményét (óvodáját, iskoláját) megszólította Lélekmozgató névre keresztelt programjával, arra kérve az intézményvezetőket, pedagógusokat, hogy február 22-én érzékenyítő, interaktív osztályfőnöki órát, rendhagyó testnevelés órát, játékos sportfoglalkozást tartva emlékezzenek meg a magyar parasportolókról, a magyar parasportról.

A program keretében, eleget téve az iskolák, óvodák meghívásának, több válogatott paraversenyzőnk is részt vett Lélekmozgató eseményeken. Közülük Varga Katalin három iskolai intézményben is látogatást tett, a Szekszárdi Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskolájában, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában és a Bálint Sándor Általános Iskola Szegedben beszélgetett a tanulókkal.

Juhász Tamás egy budapesti óvodában járt Pruzsina István edzővel, ahol nagyon jó hangulatú beszélgetés zajlott a gyerekek és Tamás között többek között arról, hogyan él egy mozgáskorlátozott, és milyen erőfeszítéseket kell tennie a mindennapi életben, illetve ezt hogyan lehet a versenysporttal összehangolni.

A Magyar Parasport Napja alkalmából a Magyar Paralimpiai Bizottság 2020. február 21-én ünnepi közgyűlést tartott a Magyar Sportok Házában. Az eseményen díjazták a 2019-ben világ- és Európa-bajnokságokon érmet szerzett parasportolókat, köztük Varga Katalin Eb-bronzérmest és Kiss Péter világ- és Európa-bajnokot. Az esemény fénypontja volt, amikor az olimpiai és paralimpiai mozgalom világszintű mobilitási partnere, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatója, a Toyota átadta azt a Toyota Proace Verso kisbuszt, amellyel Kiss Péter parakajak versenyző, valamint csoportja világversenyekre történő felkészülését támogatja, ehhez csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is, amely ugyancsak beszállt a szponzorálásba.

„Hatalmas öröm számunkra, hogy a világszintű olimpiai és paralimpiai mozgalom támogatójaként ismert Toyota egy ilyen kiemelkedő magyar tehetség, Kiss Péter világversenyekre való felkészülését közvetlenül is támogathatja – kezdte László Richárd, a Toyota magyarországi országigazgatója. – Péter évekkel ezelőtt belevágott a lehetetlenbe, és már ilyen rövid idő alatt, ilyen fiatalon is olyan elképesztő eredményeket ért el, amely mindannyiunkban őszinte tiszteletet ébreszt, és

mindenki számára valódi inspirációul szolgálhat.

Bízunk benne, hogy támogatásunk hozzájárulhat ahhoz, hogy a lehetetlen valóra váljon, és akár az olimpiai álmok is elérhető közelségbe kerülhetnek számára.”

A Magyar Parasport Napjának másik eleme idén a szakmai program volt, amelynek keretében a társadalmi szemléletformálás mellett a hazai szakemberek is lehetőséget kaptak a fejlődésre, egy nemzetközi szakemberek bevonásával megrendezett egész napos szakmai konferencia keretében, amely módot adott az 50 évvel ezelőtt megalakult Halassy Olivér Sport Clubról való megemlékezésre is. A Magyar Parasport Napján került sor ezen felül a hagyományossá vált koszorúzásra is az Olimpia Parkban, méltó főhajtásként a már elhunyt magyar paralimpiai bajnokok és paralimpikonok előtt.

Fejben még nem vagyok öreg

Annak idején a magassága miatt csalták le a váci csónakházba. Rövidesen kiderült: a tehetsége révén még inkább ott a helye. Az indiánregényeken nevelkedett „Vadas” – alias Völgyi Péter - ezúttal duplán kerek évfordulót ünnepel: ötven évvel ezelőtt kezdte azt a szezont, amelyben a hazai mezőny legjobbja volt, s nem mellesleg, éppen hetvenéves.

Hír

– A becenevedről már beszélgettünk korábban, így tudom, hogy áttételesen azt is a sportnak köszönheted, mint annyian mások…

– Így van. Válogatottként az edzőtáborokban faltam az indiánkönyveket, azokból merítettem erőt, motivációt. Akik ott voltak velem, sokat ugrattak emiatt, stílszerűen kikötöztek, „megkínoztak”. Ezzel ragadt rám a név. Voltam Bőrös, Bőrharisnya, Vadölő, és végül ebből maradt a Vadas.

– Mennyire volt akkor számodra egyértelmű, hogy egy nemzedékváltó generációhoz tartozol?

– Igazából később, már visszatekintve fogalmazódott meg bennem, hogy milyen szerencsés évjáratban születtünk. Persze, kiemelkedően tehetséges is volt az a csapat; olyan nevekkel, mint Bakó, Szabó, Svidró, Csapó… De adott esetben hiába tehetséges valaki, ha az életkora miatt egy nemzedékváltás félidejében jut oda, talán esélye sincs bekerülni a válogatottba. Mi azonban épp jókor nőttünk föl, és ifiből felnőttbe lépve egyből le tudtuk váltani a korábbi menők – Kemecsey, Szöllősi, Fábián és a többiek – már kiöregedő csapatát.

– Tartod a kapcsolatot az egykori sporttársakkal?

– Ha máskor nem, az év végi, régi sikerekre visszatekintő, szövetségi kajak-kenus rendezvényen mindenképp találkozunk. Az eredményeim szerint idén ott leszek és elvileg az elkövetkezendő négy évben is…

– Mit gondolsz, a termeteden és az eredményeiden túl mi az, amiben még kitűntél a váci kajakosok közül?

– A nemzetközi szinten is eredményesen versenyzők közt én voltam az egyetlen, aki itt kezdte és itt is fejezte be a pályafutását. Persze nekem is volt lehetőségem, hogy elmenjek, például, amikor katona voltam, vagy amikor húszévesen elcsábítottak Szegedre. Csapót akkor hívták oda Szolnokról, Svidrót Miskolcról. Ők maradtak, engem viszont hazahozott a honvágy. Ott nekem a Dunakanyarhoz képest minden túl lapos volt, a víz meg „büdös”.

Ismered a Duna szagát, tudod, miről beszélek.

Van egy jellegzetes illata, mint minden természetes víznek. A Tiszáé más.

– Megbántad valaha is, hogy így döntöttél?

– Hat vébén indulhattam, ahol összesen két második és két harmadik helyezéssel lettem gazdagabb. Ha Szegeden maradok, vagy eligazolok máshová, talán többre vihettem volna. De ez is csak feltételezés. Ami a „ha” mögött van, az mindig ismeretlen. Így utólag azt gondolom, minden így volt jól. Eléggé röghöz kötött vagyok.

– A kortársaid közül többen is említették, hogy olykor álmodnak a kajakozással. Veled is előfordul?

– Mostanában nekem is jönnek vissza sorban az életemben megélt korszakok: a gyerekkorral indult, most pedig épp gépész vagyok az uszodában… Versennyel még nem álmodtam, de kajakozással igen.

– Említenél néhány valóságos, de álomszerűen szép epizódot a pályafutásodból?

– Amikor 17 évesen EORV-t nyertem egyesben Szófiában. Vagy ott vannak például a hajdani „melegvizes” edzőtáborok. Mexikó… Óriási élmények voltak. Az az év, amikor hosszú távon a legjobb voltam és 1000 egyesben is második a Csapó mögött, sőt, előfordult, hogy meg is vertem. Én indultam ’71-ben a vébén is, csak az edzőtáborban kaptunk egy szalmonellafertőzést és teljesen leroggyantunk. Nekem ott tört meg a pályám.

Aztán a következő évben jött az olimpia, és hiába voltam egyesben második—harmadik, nem kerültem be egy négyesbe se. Akkor még mások voltak a válogatási elvek. A pesti egyesületek voltak a dominánsak, a Honvéd, a Dózsa, a vidékiek még nem voltak úgy menedzselve. Amikor az élmezőnybe kerültem, még előnyt is lehetett kovácsolni a vidéki, kis egyesület adta feltételekből, például abból, hogy az ember nehezebb hajókon edződött. Később, más vonatkozásban viszont nem feltétlen volt ezt ideális.

– 15 éven át edzősködtél is Vácott. Milyen stílusban? Milyen szempontok szerint?

– Nagyon sok mindent a Babellától vettem át. A jó dolgait. Rajta kívül edzőm volt a Fábián László, a Kemecsey, az Ürögi is, vagyis több edzőnek a tudását ötvöztem. Mondhatni, eredményesen, hiszen négy ifi világbajnoki címet szereztek a tanítványaim, közülük Pauman Dani pedig később olimpiai ezüstérmes lett. De én nem csak a hajtásra mentem rá; csináltunk közös programokat, moziztunk, elmentünk Gödöllőre biciklivel a Grassalkovich-kastélyt megnézni, Visegrádra bobozni. Az mindegy, hogy szakadó esőben mentünk, meg jöttünk, a lényeg az volt, hogy együtt vagyunk.

Mindent megragadtam, hogy élményeket adjak a versenyzőimnek,

akik a mai napig emlegetik ezeket a kirándulásokat. Úgy emlékeznek vissza, hogy szerettek velem edzeni. Ez még akkor is jó érzés, ha idővel elköszöntek tőlem.

– Ha nem is feltétlen Gödöllőre, de a hosszabb távú biciklizés megmaradt. Aki járatos a Duna menti kerékpárúton, az egészen biztosan sűrűn találkozik veled…

– Igen, a kerékpározás megmaradt, majdnem minden nap, télen is. Igaz , az utóbbi két évben már csak elektromos kerékpárral. Megkoptam… Nyögöm az élsport mellékhatásait. Aki érintett, tudja, miről beszélek. De a baj igazából az, hogy fejben még nem vagyok öreg.

 

 

– Ez nem feltétlen baj…

– Ahogy vesszük. Fejben pozitív vagyok és motivált. Úgy csinálnám még, futnék, versenyeznék… és kicsit irigykedem arra, aki képes rá. Ami pedig nagyon megérint, hogy sorra mennek el a kortársaim. Ez nagyon megráz. Nehéz tudomásul venni. De aztán kimegyek, kerékpározom egyet és minden jó lesz. A szél kimossa az agyamat.

– Mit kérnél ajándékként legszívesebben ezen a kerek születésnapon?

– Hát például azt, hogy a pici lányunokámat, az én kis szerelmemet még láthassam kajakozni. Meg két jó lábat. Két új térdprotézist. Az nagyon kéne…