Kopasz Bálint megállíthatatlan

A 22 éves versenyző a világbajnoksághoz hasonlóan Tokióban, az előolimpián is oktatta a mezőnyt, nem tudták megzavarni a körülmények, simán nyert K-1 1000 méteren. Rajta kívül pénteken érmet szerzett a Medveczky Erika, Gazsó Dorka összeállítású alkalmi kajakpáros, valamint Suba Róbert is a KL1-es kategóriában.

“Újra meg akartam mutatni az ellenfeleknek, hogy

engem nem könnyű megverni”

– mondta a 1000 egyes döntő után Kopasz Bálint, akivel csak a szegedi vb-n bronzérmet szerző Fernando Pimenta tudta tartani a lépést, de ő is csak 900 méterig. A hajrában a magyar versenyző húzott “három nagyobbat”, és ezúttal is simán nyert a portugál előtt, a harmadik pedig a német Jacob Schopf lett.

“A körülményeken azért még lesz mit javítaniuk a szervezőknek itt Tokióban. Hullámos a pálya, főleg a felevező sávon, ahol hatalmas a motorcsónak-forgalom is, megfeszített izmokkal kell bemelegíteni, hogy ne boruljunk be, ez pedig sérülésveszélyes. Sok a hal, medúzákat is láttam a vízben, és itt a pályán nem jutottunk jó minőségi ételhez. A szálloda ugyanakkor csúcsszuper, szerencsére jövőre is ott fog lakni a csapat. Három napja érkeztem Japánba, nem volt gondom az akklimatizációval, de ha jövőre sikerül csapatba kerülnöm, akkor érdemes lesz hamarabb kiutaznom – értékelte a helyi körülményeket Kopasz Bálint.

A világbajnokság után két hét alatt mindössze háromszor szállt  hajóba Medveczky Erika, aki ráadásul kedden evezett először párost Gazsó Dorkával. A lányokon látszott, hogy futamról-futamra jobban csúszik alattuk a hajó, a döntőben közel voltak a világbajnok fehérorosz pároshoz, de végül egy apró baki miatt lecsúsztak a harmadik helyre, a lengyel duó mögé.

“A végén csak arra tudtunk koncentrálni, hogy

nehogy beboruljuk a cél előtt

– mondta a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika. – Nem vagyunk összeszokott páros, és jelenleg edzettek sem, rettenetesen elfáradtunk a táv végére, ráadásul nagyobb méretű hajóban is eveztünk, így a cél előtt elkezdtünk billegni. Reggel még csak reménykedtem abban, hogy be tudunk jutni a döntőbe, így most nagyon örülünk ennek a bronzéremnek.”

A pénteki versenynap utolsó érmét Suba Róbert szerezte, aki harmadik lett a KL1-es kategóriában. A számot – a friss világbajnok Kiss Péter távollétében – a korábbi vb-győztes brazil Cardoso Da Silva nyerte. A másik magyar, Juhász Tamás megbillent a döntőben, így nem jutott közel az éremszerzéshez.

C-2 1000 méteren a Kiss Balázs, Dóri Bence duónak sem sikerült a dobogóra lépnie, pár tizeddel elmaradva a bronzéremtől az ötödik helyen végeztek. A hölgyeknél K-1 200 méteren az alig 20 éves Lucz Anna hetedik lett a rendkívül erős mezőnyben.

Női C-1 200 méteren is derekasan helyt álltak a mieink, annak ellenére, hogy Devecseriné Takács Kincső és Balla Virág csak a B-döntőbe tudott bekerülni. Előbbi olyan idővel nyerte meg a futamot, hogy az A-döntőben azzal dobogóra állhatott volna, mögötte pedig párja, Balla Virág másodikként futott be.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók