Mégse

Könnyes vastaps a kenukirálynak

A Kolonics György Alapítvány szervezésében az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be csütörtökön este a kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst-és bronzérmes kenusról, Wichmann Tamásról készült, a Magyar lapát című portréfilmet. A telt házas előadáson a több mint 300 meghívott vendég, a kajak-kenu sportág elmúlt évtizedeinek legkiemelkedőbb versenyzői és edzői, hosszú percekig állva tapsolták a súlyos betegséggel harcoló kenukirályt.

Hír

A portréfilm rendezője, Kövessy Róbert a vetítés előtti pódiumbeszélgetésen elmondta, hogy a film ötlete akkor született meg benne, amikor 2017-ben értesült arról, hogy több mint három évtized után bezár Wichmann Kazinczy utcai kocsmája a főváros 7. kerületében.

Mivel a Szent Jupát a nyolcvanas években

központi helye volt az underground életnek,

ahol nemcsak sportolók, hanem zenészek, képzőművészek, politikusok, sőt, szamizdatosok is megfordultak, ezért úgy gondolta, hogy a film széles réteget és több korosztályt is érdekelhet.

György Lea producer azt hangsúlyozta, hogy Wichmann Tamás az életével mindenkinek példát tud mutatni, hiszen egy gyerekkori autóbalesetet követő kómából felépülve tudott eljutni az olimpai dobogóig, a világbajnoki címekig, és egész életét a küzdés jellemezte és jellemzi most is, amikor egy komoly betegséggel harcol.

Az alkotás bemutatja a Szent Jupát kocsma utolsó napjait, Wichmann Tamás sportkarrierjének főbb állomásait, de a kilencszeres világbajnok előadásában felcsendülnek benne a legnépszerűbb kenus nóták is. Ezen kívül a nézők megismerhetik belőle Wichmann Tamást, a szakácsot, aki egykor második helyezést ért el a Szakma ifjú mestere versenyen, de arról az oldaláról is, amikor edzőként a fiatalokkal foglalkozik, valamint hogy milyen büszke hat gyermekére és unokáira.

Wichmann Tamásnak a filmbemutató előtt egy orvosi vizsgálatra kellett sietnie, és mivel jövője bizonytalan, ezért a távozása előtt háláját fejezte ki a sorsnak, hogy elköszönhetett az Urániában összegyűlt nézőktől. A barátokból, sportolókból, sportvezetőkből, újságírókból álló közönség

hosszú percekig tartó vastapssal

búcsúzott el a kenukirálytól, sőt, többen a könnyeiket sem tudták visszatartani.

Az 50 perces portréfilm február 2-án lesz látható a Duna csatornán.

Megfertőződtem a Duna jó vízillatától – ma 85 éves Nánássy András

Január 18-án ünnepli 85. születésnapját Nánássy András, aki a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás nevelőedzője is volt. Ő készítette fel az olimpiára Tatai Tibort is, aki 1968-ban, Mexikóvárosban egyesben olimpiai bajnok lett.

Hír

„A Berzsenyi Gimnáziumba jártam a Markó utcába, az egyik osztálytársam mondta, hogy menjünk le kajakozni – kezdte el mesélni Nánássy András, hogy miként ismerkedett meg a kajak-kenuval. – Lementünk, de csak a tanmedencébe, ahol nem kajakosok, hanem evezősök edzettek. Nem voltam egy díjbirkózó alkat, nem is tetszett az evezés, ügyetlenül mozogtam. Akkor átjöttek a honvédos kajakosok, hogy menjünk át hozzájuk, próbáljuk ki a négyszemélyes kajakot.

Beültettek, és ott már egész jól mozogtam,

erre mondták, hogy ha van kedvünk, akkor menjünk le a Margitszigetre, így kezdtem el a Honvédban kajakozni. Annyira jó vízillata volt a Dunának, megfertőződtem tőle. Akkor még nem volt minden hétvégén verseny, ez csak később alakult ki, ezért sokat jártunk túrázni.”

Komolyabb eredményei versenyzőként nem voltak, magyar bajnokságon indult, de a válogatottba nem került be, 1955-ben bevonult katonának, két évvel később leszerelt, de már akkor, 22 évesen elkezdett fiatalokkal foglalkozni, segédedző, edző, majd szakedző lett. Dolgozott az MHS-ben, majd később az MTK-ban, utóbbi klubnál 29 éven át volt edző, majd technikai igazgatóként vonult vissza 1992-ben.

Edzőként egyre másra jöttek a sikerek, ő volt a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás nevelőedzője, legnagyobb eredményének a Wichmann Tamás, Petrikovics Gyula kenupáros olimpiai ezüstérmét tartja.

Noha edzőjének nem őt jelölte meg, de elmondása szerint a mexikóvárosi olimpián 1000 egyesben aranyérmes Tatai Tibort is ő készítette fel.

„Nagyon sikeres voltam akkoriban, egyre másra jöttek az eredmények, ezért Tatai Tibor odajött hozzám, hogy szeretne velem dolgozni. Elküldtem a szövetségi kapitányhoz, hogy neki kell eldöntenie foglalkozhatok-e vele. Innentől én edzettem őt, cipeltem a hajóját, még a motorcsónakomat is átalakítottam, hogy tudjam szállítani a hajóját, és a rendőrség ne kössön bele. Én voltam az esküvői- és a válókereseti tanúja is, de megmondom őszintén, van egy kis tüske bennem, mert azóta nem igazán beszéltünk.

Az olimpiáért akkor én kaptam nyolc ezer forintot és egy budapesti, éves kombinált autóbusz-villamos bérletet.

Még azt is felvállaltam, hogy Wichmann Tamás megorrolt rám, hogy egy riválisát készítem fel, ráadásul a verseny előtt két nappal ők szétlövésben döntötték el Mexikóvárosban, hogy melyikük indul egyesben. De Tamással a 90-es évek elején leültem az MTK egyik elnökségi ülése után, és egy hosszú beszélgetéssel mindent tisztáztunk. Azóta is nagyon jóban vagyunk, kiváló a kapcsolatunk, sokat beszélünk, most is felhívtam, hogy gratuláljak neki az életműdíjhoz.”

Tanítványai közül kiemelte még Árva Gábort, aki C-2 1000 méteren nyert világbajnoki címet. „Napi kapcsolatban vagyunk azóta is, minden évben összejövünk a káposztásmegyeri éttermében egy társasággal. Ő azon sok jó ember egyike, akit a kajak-kenunak köszönhetek. Nagyon jó barátokat ismertem meg ebben a csodálatos sportágban, amelynek az egészségemet is köszönhetem. 85 éves vagyok, de még azért ketyegek, ennek a szép kornak minden örömével és bánatával.”

Isten éltesse még sokáig Nánássy Andrást!

A Héraklész Gálán is bezsebelt egy díjat Kopasz Bálint

A hagyományos Héraklész Gálán négy kategóriában is jelöltek voltak kajak-kenusok, Kopasz Bálint meg is nyerte a díjat.

Hír

Az Uránia filmszínházban rendezett ünnepségen a 2019-es év korosztályos és felnőtt Európa- és világbajnokságain legeredményesebben szerepelt utánpótláskorú versenyzőket és edzőiket jutalmazták. A férfi egyéni kategóriában a felnőttek között világbajnoki címet nyert Kopasz Bálint győzelméhez nem igazán férhetett kétség. A még mindig csak 22 éves kajakost és edzőjét, édesanyját, Demeter Irént is díjazták.

A nők ugyanezen kategóriájában a korosztályos világbajnokságon aranyérmes Kőhalmi Emese negyedik lett. Másik két kategóriában viszont egyaránt a második helyen végeztek kajak-kenusok.

A világbajnoki címet nyert Szellák Szabina, Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter, Csikós Zsóka női kajak négyes a női kiscsapat, a K-2-ben ugyancsak világbajnoki aranyérmet szerző Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté páros pedig a férfi kiscsapat kategóriában lett második.

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter felidézte: immár közel két évtizede díjazzák a múlt év korosztályos és felnőtt világversenyein legeredményesebben szerepelt utánpótláskorú sportolókat és edzőiket.

A sport rendkívül fontos szerepet játszik az ember jellemének kialakulásában”

– hangsúlyozta a miniszter, aki elmondta, az állam oly módon segíti a sportot, hogy megteremeti a feltételeket, biztosítja hozzá az infrastruktúrát és ösztöndíjakkal támogatja azokat, akik megérdemlik. Hozzáfűzte: a megközelítően 560 millió forintos támogatással közel 1500 sportoló szárnyalását segítik a Héraklész Programban.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport egyik legfontosabb ágazata az utánpótlás-nevelés. “Ezúttal tizenhárom sportág hatvanhét sportolóját és harminc edzőjét díjazzuk, akik már most példaképek – fogalmazott az államtitkár. – Értetek fognak emberek millió szorítani,

ti lesztek azok, akiknek a hatására gyermekek ezrei kezdenek el sportolni”

– szólt az ifjú versenyzőkhöz Szabó Tünde, aki megköszönte a szülők és az edzők fiataloknak nyújtott segítségét is.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntőjét azzal kezdte, hogy kitűnően időzítették a gálát, mert éppen most tértek haza a lausanne-i téli ifjúsági olimpiáról, ahol a 23 fős magyar csapat hat érmet, közte két aranyat nyert. A MOB elnöke hozzátette: bízik abban, hogy a tokiói olimpián több mint 160 magyar versenyző lesz jelen. “Megkockáztatom, hogy ott már mindenki héraklészes lesz” – jelentette ki Kulcsár Krisztián.