Három arany pénteken Ponte de Limában

Fiataljaink folytatták remek szereplésüket a Ponte de Lima-i Európa-bajnokságon. Ifjúsági versenyzőink ma két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek, az U23-as korosztályban pedig férfi K-1-ben Petró Ádám győzött. Nem is akármilyen versenyben!

Maraton Eb
Hír

Ifjúsági lány kajakpárosaink nyitották a pénteki versenynapot – méghozzá hatalmas sikerrel! Korsós Zsófia és Nagy Viktória hatalmas fölénnyel nyerte meg a számot egy másik magyar duó, a csütörtökön egyesben győztes Fekete Dorina, valamint párja Tanka Emese előtt. A győztes egység számára még egy büntető kiállás is belefért a táv elején, akkora fölényben voltak a mezőnnyel szemben.

„Tulajdonképpen már az elején megragadtuk az első lehetőséget és leráztuk a többieket. Még egy büntető fél perc is belefért, hiszen az első fordulónál önhibánkon kívül történt egy kis baki, amiért kiállítottak minket. Ám akkor visszaálltunk a versenybe, az élre tudtunk visszaérkezni és zavartalanul nyertük meg ezt a számot” – mondta Nagy Viktória.

„Utólag azt mondom, annyira nem volt nehéz a verseny, bár én előtte nagyon izgultam. A másik magyar hajó új egység, Fekete Dorina megnyerte az egyest, így nem tudtam mire lesznek képesek” – tette hozzá Korsós Zsófia.

Kérdés volt, hogy mit tud majd Vékássy Levente és Redl András párosa a fiúknál, hiszen előbbi csütörtökön az egyes számot nyerte, nem lehetett tudni, hogy mennyit vett ki belőle az a győzelem. Az idei rangsoroló után egymásra találó páros végig taktikusan versenyzett, és nyerte meg Portugáliában az aranyat, míg a harmadik helyre a másik magyar egység, Bodnár Balázs és Horváth Ádám érkezett.

„Nagyon örülök, mert ez volt életem első nemzetközi maratonija és rögtön győzelmet tudtunk szerezni. Levi tegnap próbált tartalékolni, szerencsére harcosak voltunk, sikerült végig az élbolyban maradnunk, s a finisben nagyot robbantva megnyerni a versenyt” – mondta Redl András.

„Mindkét versenyemre azt tudom mondani, hogy nem volt nagy tempó, így az egyesben sem volt olyan küzdelem, hogy az hosszú távú fáradtságot okozott volna – mondta Vékássy Levente, aki a páros múltjáról is beszélt. – A rangsoroló után döntöttünk úgy, hogy felkészülünk a maratonra és bár a bajnokságon az első két kör még érdekesen alakult, végül sikerült összeszoknunk Andrással.”

Az ifjúsági kenupárosok versenyében Hodován Dávid és Kollár Kristóf is a finisre hagyta a döntést, amelynek vége az lett, hogy mindössze fél hajóval kaptak ki a rivális német egységtől, Mikolics Mihály és Bucsi Bence a hatodik helyen zárt. U23-as kenusaink ezúttal nem szereztek érmet, Luczó Dániel a negyedik, Sáling Áron a 11. helyen zárt. Kajakosaink azonban végig tűzközelben voltak: Petró Ádám és Máthé Krisztián az utolsó futáshoz érkezve a győzelemért hajtott, ám mindketten hibáztak az utolsó beszállásnál. Máthé Krisztián el is esett, így a negyedik helyre szorult, Petró Ádám azonban felkapaszkodott és fantasztikus versenyzéssel bezsebelte az aranyat.

“Kemény verseny volt, próbáltuk Krisztiánnal végig uralni, mindig elsőnek kiszállni, hogy egy kis előnyt szerezzünk. Az utolsó két futásra négyen maradtunk, de sajnos az utolsó beszállást elrontottuk, én is és Krisztián is. Nekem telement a hajóm vízzel, úgy kellett a többiek után eredni, hajtani és megmondom őszintén fölfelé nagyon szenvedtem. Aztán a spanyol srácon láttam, hogy a maximumon hajt, bíztam benne, hogy a végén majd nem tud reagálni az indításomra, de hogy a brit mit tud, arról nem volt fogalmam. Tőle tartottam. Szerencsére összejött a győzelem, megvédtem a címemet, amit elsősorbana klubomnak köszönök, mert a támogatásuk nélkül nem sikerült volna ilyen jól a felkészülésem” – mondta Petró Ádám.

Pulai Imre: „Olyan nincs, hogy nincs kenu”

Ötven esztendős lett olimpiai bajnok kenusunk, Pulai Imre. Sportágunk "Sumákjának" az Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti könyvbe készült beszélgetéssel kívánunk boldog születésnapot. Azóta párja, Novák Ferenc hazatért már külföldi "kiküldetéséből", míg Sumák az észt csapat felkészülését irányítja.

Születésnap
Hír

Mi van, Sumák, csak nem megnőttél? – szólt a „frocli” a jó két méter magas óriásnak, olimpiai bajnok kenusunknak, Pulai Imrének egy nyár esti, üde honvédos összejövetelen. Egy estén, amikor tért nyernek az emlékek, amikor egy habos sör felett jó elmerengeni a múlton, és úgy igazán jó érzés örülni az összetartozásnak. Még akkor is, ha az ember párja, az érme „másik oldala”, Novák Ferenc több ezer kilométerre van tőle.

Megtalálta az igazit?

Ó hogyne! – nevet Pulai Imre. – Egyértelműen Feri volt az. Még úgy is, hogy elsőre nem állt össze a mozgásunk. Ettől függetlenül az első közös edzésünkön jó időt mentünk, és tudtam, hogy ha sikerül megtalálnunk a ritmust, ebből valami nagyon jó is kisülhet.

Kisült, hiszen Sydneyben lett egy olimpiai bajnok párosunk, és ha úgy vesszük: összeállt, az egyik legmókásabb formáció, amelyet a magyar kajak-kenu sport magáénak tudhat.

Az kétségtelen, hogy jól elszórakoztattuk egymást Ferivel. Poénokért sosem kellett a szomszédba mennünk. Legalábbis nekem nem, mert Feri – remélem, olvassa ezt a könyvet – folyton csak másolt engem. Mindig mondtam neki, hogy ne legyen már annyira esetlen, találjon ki valami újat, valami egyedit.

Mondana néhány példát, hogy a kevésbé unalmas perceiket mivel ütötték el?

Van egy-két jó történetünk. Például Feri futócipőit télen rendszeresen feltöltöttem vízzel, ami természetesen jégtömbként fagyott bele. Aztán megesett, hogy a tavaszi, nyári edzéseken a vízre szállást követően Feri cipőit gyorsan leszögeztem a stégre, Dunavarsányban pedig rendszeresen leragasztottam az ágya elé a papucsát. Remek pillanatokat szereztem ezzel magamnak. És remélem, neki is, így lesz mit mesélnie az unokáinak. Amúgy a viccet félre téve: tényleg jó kettős volt a miénk. Ha megnézi a magyar sportot vagy szűkebben a kajak-kenut: hány olyan páros van, amelynek tagjai vérig tudják sérteni egymást, nagy összeveszéseket élnek meg. Mi találtunk egy sajátos kommunikációt, poénokkal közvetítettük egymásnak az érzéseinket, az örömünket vagy éppen a kritikáinkat a másikkal kapcsolatban. Szerintem így jobban be is tudja fogadni, jobban meg is tudja élni az ember.

Ha a vízparti pletykáknak hinni lehet, gyerekként sem tartozott a mimózák közé.

Hát nem. Már az első versenyemet meg akartam óvni. Úgy tizenkét-tizenhárom évesek lehettünk, kétezer méteren indultunk, ráadásul úgy, hogy a hét elején mentünk le először a vízitelepre, akkor kezdtünk el ismerkedni a sportággal. Annyira újoncok voltunk a srácokkal, hogy még fordulni sem tudtunk. Természetesen tök utolsók lettünk a versenyben, sőt, mire célba értünk, a versenybíróság már össze is pakolt és hazament. Na, ezen én vérig sértődtem, mondtam is a többieknek, hogy óvjuk meg a futamot. Így kezdődött minden, a BSE-ben. Emlékszik még arra a vízitelepre?  Arra a nagy sóderdombra? Nem? Pedig arra vittük fel a négyest, és a tetejéről úgy csúsztunk le a vízbe, mintha szánkóztunk volna. Volt nagy öröm, amikor az edzőink meglátták, hogy tönkrevágtuk a hajó alját. Igen, valóban elég nehezen kezelhető kölyök voltam, de éppen ezért nekem találták ki ezt a sportágat. Imádtam a vízitelepet, a jó kis társaságot, és a srácokkal alig vártuk a pénteki edzések végét, hogy másnap indulhassunk Szentendrére sátrazni. Nagyon szép időszaka volt az életemnek. De valójában minden korszaknak megvolt a maga szépsége és a maga nehézsége is.

Melyik volt a legjobb?

Ha a kenuzás élményét és az eredményességet nézem, az atlantai olimpia előtti két évem. Hihetetlen volt megélni, hogy akármennyit edzhettem, egyszerűen képtelen voltam elfáradni. Ha tíz résztávunk volt, akkor is úgy éreztem, hogy még képes lennék kettőre-háromra. Nagyon jó érzés ennyire tudatában lenni annak, hogy kirobbansz az erőtől és bármit véghez tudsz vinni.

Például egyéni aranyat tud nyerni C–1 1000 méteren?

Na, az a duisburgi világbajnokság volt életem egyik csúcspontja. Az a győzelem ugyanannyit adott érzésekben, mint a sydneyi olimpia aranya. Ráadásul annak idején jóval erősebb és nagyobb volt a hazai mezőny, sokkal nehezebb volt egy-egy világversenyre kikerülni, mint mondjuk most, amikor szinte már csak egy döntőnyi versenyzőt lehet összekaparni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy időben versenyezhettem Kolonics Gyuriékkal, sőt korábban Vaskuti és Sarusi Kis ellen is. És hálás vagyok azért is, hogy ilyen sokáig a pályán tudtam maradni.

Az újabb sportága, a szánkózás vagy most éppen a bob afféle pótlék? Egy versenyző mindig versenyző marad, és egész életen át nem tud kibújni a bőréből?

Nem, ez egyáltalán nem pótlék. Már korábban is sokat néztem ezeket a sportágakat a televízióban, és mindig bennem volt, hogy egyszer szeretném kipróbálni. A száguldás élménye és az, hogy minden évben előrébb lépjek, igazi kihívást jelent. Itt is meg tudom élni a magam sikereit. Például amikor egy edzésen meg tudtam verni a németek legjobbját, Felix Lochot, az fantasztikus érzéseket adott.

Össze lehet hasonlítani a téli sportokban és a kenuzásban szerzett élményeket?

Felesleges mérlegre tenni őket, mert mást és mást jelentenek az életemben. Harmincöt évig kenuztam, az egyes olimpiai győzelem kivételével mindent megkaptam ettől a sportágtól, amelyben a mai napig úgy mozgok, mint a saját otthonomban. Még most, jóval negyvenen túl is lemegyek edzeni a hajómmal, és rendszeresen indulok a mastersbajnokságokon, mert kitörölhetetlen ez az egész életemből. Olyan nincs, hogy nincs kenu. A szánkó és a bob más világ, profibb közeg, profi versenyrendszerrel, amelyhez jó tartozni, aminek szintén jó részesévé válni.

Kihívás, kaland, Hongkong

Vasárnap ismét vízre száll Boros Adrián. Kiváló maratonistánk ezúttal a surfski, vagyis a tengeri kajak világbajnokságon rajtol Hongkongban.

Hír

Új kihívás, új kaland előtt Boros Adrián a tolnaiak maratoni világbajnok kajakosa. Barina József tanítványa vasárnap a hongkongi tengeri kajak világbajnokságon rajtol. Adrián már a helyszínen edz, szokja a körülményeket és a nagy hullámokat.

“A helyszín tökéletes, csak a hullámok változnak napról napra, vannak kisebb, nagyobb és óriási hullámok is, amellyekkel meg kell barátkoznom. Egész sokat gyakoroltam már, kezdek belerázódni, de azért a nagy eredményhez hiányzik úgy húsz évnyi rutin a tengeren. Itt a többség erre a szakágra specializálódott. Az egyik nap sikerült vízre szállnom Oscar Chalupskyval, ő a Nelo egyik embere, aki rengeteg hasznos tanácsot adott, de öt perc alatt nem lehet átültetni a gyakorlatba ezeket az infókat, érezni kell nagyon, hogy miként kell a hullámok között jól haladni. Ez a verseny tulajdonképpen a hullámlovaglásról szól, csakhogy a hullámok nem egy irányból jönnek, mint ahogy azt a Dunán megszoktuk, hanem mindenfelől. Na, ezeket a hullámokat kellene úgy összekötni, hogy a legjobb eredmény süljön ki belőle” – mondta Boros Adrián, aki elmondta: ez az a szakág, amelyben nem számít, hogy hány éves vagy. Akár hatvan évesen is te lehetsz az, aki a legjobban érzi ezt a műfajt.