Halmozták az érmeket sárkányaink Szegeden

A 20 üléses 500 méteres, valamint a 10 üléses 2000 méteres versenyekkel zárult vasárnap a sárkányhajó Európa-bajnokság programja, amelyen a magyar csapatok halmozták az érmeket. Senior válogatottunk egy arany-, három ezüst- és nyolc bronzérmet szerzett, masterseink nyolc aranyérmet vehettek át, a klubversenyben a Szegedi Sárkányhajó Egyesület pedig kilenc győzelmével magaslott ki a mezőnyből.

Sárkány Eb
Hír

Délelőtt még a 20 üléses 500 méteres versenyben hasítottak a sárkányok, válogatott csapataink egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárták ezt a felvonást. Senior mix egységünk a második, a nők a harmadik helyet szerezték meg, s mosolyogva értékelt az eredményhirdetés után maratoni világbajnokunk, Bara Alexandra, aki a Ponte de Lima-i maratoni Európa-bajnokságról érkezett Szegedre.

Hogy verseny vagy kikapcsolódás számára ez az Európa-bajnokság?

„Kikapcsolódásból vagyok itt, de természetesen komolyan veszem a versenyt, mert nagyon fontos a csapat – mondta Bara Alexandra. – Bár az év nagy részében nem készülök együtt a Römi csapattal, de ettől függetlenül jól be tudok illeszkedni. 2010-ben voltam először a sárkányhajó válogatott tagja a szegedi világbajnokságon, azóta ez a harmadik világverseny, amelyen indulok, mivel általában egy időben vannak a maratoni versenyeimmel, vagy a felkészüléssel. Élvezem ezt a szegedi versenyt, az ötszázakat is, de a maratoniból adódóan inkább a 2000 métereket, mert az a legizgalmasabb, ott jön ki leginkább a csapategység.”

A pénteki 20 üléses 2000 méteren mix csapatunk nyerte a senior korosztály eddigi egyetlen aranyát, így a délutáni 10 üléses számban nagy reményekkel álltak rajthoz férfi és női egységeink, hátha még egy győzelmet ünnepelhetnek majd. A dobogó tetejéből két bronzérem lett, míg a masters korosztályban két ezüstéremmel zártak versenyzőink. Senior versenyzőink összességében 1 arany-, három ezüst- és nyolc bronzéremmel, masters csapataink nyolc arany-, öt ezüst- és egy bronzérmmel zárták a négy napot, míg a klubverseny legeredményesebb magyar egysége a Szegedi Sárkányhajó Egyesület lett, amely kilenc elsőséget és két bronzérmet szerzett.

Tokióban elindították az olimpiai visszaszámláló-órát

Leleplezték azt a három méter magas órát Tokióban, amely a 2020-as nyári olimpiáig hátralévő időt mutatja.

Hír

Az ünnepélyes ceremóniára a japán főváros Ginza nevű bevásárló negyedében került sor 981 nappal a játékok megnyitója előtt.

Az 1,2 tonnás óra a japán zászlóra emlékeztet: az ezüstlábakon álló szerkezet kör alakú és piros csakúgy, mint a nemzeti lobogóban található felkelő nap motívum.

Forrás: MOB

Edzői konzultáció már Tokió jegyében

Október végén Japánban, a 2020-as olimpiai játékok helyszínén járt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, valamint Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány. A szakemberek szerdán az olimpiai terepszemlén látottakat osztották meg a szakma képviselőivel, edzőkkel, egyesületi vezetőkkel.

Hír

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában tájékoztatta a szakmát Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a 2020-as olimpia előkészületeiről. Október végén egy kisebb magyar delegáció járt Japánban, ahol szakembereink az olimpiai pálya mellett feltérképezték a szállás és edzéslehetőségeket is a Szigetországban.

“Az edzőket ma tájékoztattuk a Japánban tapasztaltakról, arról, hogy milyen benyomásaink vannak az olimpiai pályáról és a körülményekről. A pályánál a hullámzás kulcsfontosságú kérdés, a japán szervezők most azon dolgoznak, hogy miként oldják meg a hullám elvezetést a betonfalak között, hogyan létesítsenek hullámfogókat, illetve hullámtörőket a pályán. A szakmát a két preferált szállodáról is tájékoztattuk, valamint megmutattuk azt a helyszínt is, amely jó edzőtáborozási lehetőséget jelenthet a magyar csapat számára – mondta Hüttner Csaba.

A szerdai megbeszéléséne 12 szakember volt jelen, többen is megfordultak már Ázsiában, Japánban, Szingapúrban, Malajziában, így Hüttner Csaba arra volt kíváncsi nekik milyen tapasztalataik vannak az akklimatizációval kapcsolatban. Tóth László 2003-ban ott volt Japánban az ifjúsági világbajnokságon, amelyen kiváló eredményeket könyvelhettek el versenyzőink.

“Mi csak az utolsó pillanatban érkeztünk meg a versenyhelyszínre, itthon készültünk az eseményre, de úgy tapasztaltuk, hogy a versenyzők számára két-három nap elegendő volt az akklimatizálódásra. Nehézséget a magas páratartalom és az erős hullámzás jelentett, de fiataljaink, akik közül többen a Dunán nőttek fel így is helyt tudtak állni. Nyilván egy olimpiai felkészülés egészen más előkészületet igényel, így a vezetőség tervei szerint jövőre két csapat is elutazik Japánba, hogy tesztelje az átállás nehézségeit, felmérje, milyen kényelmetlenségekkel jár a hosszú utazás. Ami még kulcsfontosságú lesz majd, hogy milyen ételeket tudnak enni versenyzőink a szigetországban, bár ahogy hallottuk, nem csak az ázsiai, de az európai konyha ízvilágából is választhatnak a sportolók” – tette hozzá Tóth László.