Mégse

Vaskuti István

Kenus

Születési hely

Debrecen

Születési idő

1955. december 4.

Egyesületei

Bp. Építők (1966–1979), Bp. Honvéd (1979–1988)

Edzői

Koléder Vilmos, Szántó Csaba, Vajda Vilmos

Legjobb eredményei

olimpiai bajnok (C-2 500 m, 1980);
9x világbajnok (C-2 500 m, 1977, 1978, 1981, 1985, 1986; C-2 1000 m, 1986; C-2 10 000 m, 1978, 1981, 1983);
3x világbajnoki bronzérmes (C-2 500 m, 1982; C-2 10 000 m, 1979, 1982)

Története

Tizenkét évesen kezdett el sportolni a Bp. Építőkben, nevelőedzője Koléder Vilmos volt. Első nemzetközi sikerét a felnőtt mezőnyben 1976-ban érte el Brandenburgban Solymár Lászlóval. Miután ez a páros felbomlott, dr. Parti János szövetségi kapitány javaslatára Foltán Lászlóval térdelt össze. Az új páros az 1977-es szófiai világbajnokságon 500 méteren mutatkozott be – rögtön győzelemmel. 

Vaskuti ezt követően még nyolcszor állhatott a vb-dobogó legmagasabb fokán. Másodszor és harmadszor az 1978-as belgrádi vb-n 500 méteren Foltánnal, hosszú távon Buday Tamással nyert. 1979-ben Duisburgban kenu kettesben 500 méteren 6., hosszú távon ugyancsak Budayval bronzérmes lett. 1981-ben Nottinghamben negyedik és ötödik világbajnokságát nyerte: 500-on Foltánnal, 10 000 méteren Budayval. 1982-ben ugyanezekkel a partnerekkel két bronzérmet szerzett a belgrádi vb-n. Hatodik aranyérmével – ezt ugyancsak Budayval szerezte Tamperében – megmentette a magyar csapat „becsületét”, 1983-ban ugyanis ezt az egyetlen világbajnoki győzelmet szerezte a válogatott. Hetedik aranyérmét 1985-ben szintén kenu kettesben, 500 méteren nyerte, de Foltán betegsége folytán már új partnerével, Sarusi Kis Jánossal. Közel állt ahhoz is, hogy Montrealban – ugyancsak Sarusival – ne csak a nyolcadik és kilencedik világelsőségét szerezze meg a két rövid távú kenu párosban, hanem a tizediket is hosszú távon. Ez utóbbi helyett meg kellett elégednie az 5. hellyel, a dán páros ugyanis szabályosan meglékelte hajójukat, s kenujuk félig megtelt vízzel. Ezen a vb-n gyakorolt nemes gesztusukért – a nagy konkurenciát jelentő jugoszláv párosnak adták kölcsön tartalékhajójukat – nemzetközi Fair play-díjban részesültek. 

Két olimpián vett részt, 1980-ban, Moszkvában Foltánnal 500 méteren a táv rövidségéhez képest az olimpia legfölényesebb győzelmét aratták. 1988-ban Szöulban – Sarusival – ugyanezen a távon 6. lett.

„Moszkvában iszonyatosan erős formában voltunk. A döntőben elmentünk kétszázötvenig, majd újra elindultunk, és az igazi versenyt onnan kezdtük el. Olyan tartalékaink voltak, hogy ez nem volt gond. A hiba ott volt, hogy én előbb megálltam egy jó bójafolyosóval. Egészen a döntőig csak az utolsó bójasor volt piros, a döntőre viszont megcserélték. Beprogramoztam magam, hogy a pirosig kell menni, aztán berúgtam a hajót. Laci húzott még egy felet, és mind a ketten megzavarodtunk. De annyi előnyünk volt, hogy maradt még belőle egy dekknyi” – mondta a nem mindennapi futamról Vaskuti István. 

A tizenhatszoros országos bajnok kenus edzői pályafutását ott kezdte, ahol versenyzői pályafutását az olimpia után befejezte: a Bp. Honvédban. Tanítványai közül Szabó Attila és Pálizs Attila 1991-ben a párizsi világbajnokságon győzött. 

Vaskuti István a hazai kajak-kenu sport nagyjai közül egyedüliként birtokosa az örökös bajnoki, a mesteredzői és az Arany érdemérmes címnek is. 

Több mint 30 éven át volt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja (1988- 2021),  közben a MOB elnökségének is tagja volt, a Sportolói, illetve később a Sportszakmai és tudományos bizottságot is vezette. Jelenleg a MOB Fair Play bizottság és a Mező Ferenc Alapítvány tagja.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségben (ICF) a Technikai Bizottságot vezette. Nevéhez fűződik többek között  a  gyorsasági szakág szabálykönyvének teljes revíziója, ezzel párhuzamosan nagyon sok új szabály megalkotása illetve módosítása. Egyik legjelentősebb újítás volt az olimpiai kvalifikáció teljes átalakítása, az “egy versenyző csak egy kvótát szerezhet” elv bevezetése. Az új rendszer híbátlanul vizsgázott a pekingi olimpiai kvalifikáció során.

Jelentős eredmény volt a Fejlesztési program igazgatása, ezen belül a a tehetségmenedzselési rendszer létrehozása és működtetése.

Vaskuti Istvánt 2002-ben beválasztották az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségébe, egyben Európa képviselőjeként az ICF elnökségébe.  2004-ben a nemzetközi szövetség síkvízi bizottságának elnöke lett.  

A pekingi olimpia kajak-kenu gyorsasági versenyeinek technikai ellenőre volt. 2008 októberében az ICF első alelnökének választották, majd kétszer újraválasztották, a posztot 2016-ig töltötte be. 

A Magyar Kajak-Kenu Szövetségben (MKKSZ)  32 évig volt elnökségi tag (1984-2016), a Szakmai Bizottságot több mint húsz évig vezette (1990-2012).

Jelenleg az MKKSZ Versenysport Bizottságának állandó tagja, valamint a Nyilvántartási, igazolási és átigazolási bizottság tagja.

1998-ban a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjává választották, 2011-től a szervezet alelnöke.

- Nyugdíjas vagyok, mellette 2019-től a BKV Előre utánpótlás-kenuedzőjeként tevékenykedem. Büszke vagyok arra, hogy egykori tanítványaim közül - 1988 és 1996 között a Honvéd edzője voltam - többek neve látható a székház Örökös bajnokokat felsoroló márványtábláján – Pulai Imre, Novák Ferenc, Szabó Attila, Bohács Zsolt - , és jelentős számban dolgoznak sikeres edzőként volt versenyzőim, Boldizsár Gáspár, Szabó Attila, Budai Mátyás, Végh Attila, Porteleki Zsolt – nyilatkozta az MKKSZ honlapjának 2022 júliusában. 

A legendás kenust és nagyszerű sportvezetőt 2023. február 8-án a Nemzet Sportolói jelölték tagnak maguk közé az előző év decemberében elhunyt olimpiai bajnok birkózó, Varga János helyére. Vaskuti István a kajak-kenu sportágból az első, aki ebben az elismerésben részesült.

Kiszli Vanda

Kiszli Vanda

Kárász Anna

Kárász Anna

Kiss Péter Pál

Kiss Péter Pál

Kopasz Bálint

Kopasz Bálint

Tótka Sándor

Tótka Sándor

Hadvina-Bodonyi Dóra

Hadvina-Bodonyi Dóra

Medveczky Erika

Medveczky Erika

Vad Ninetta

Vad Ninetta

Kövér Márton

Kövér Márton

Csipes Tamara

Csipes Tamara

Dombi Rudolf

Dombi Rudolf

Fazekas-Zur Krisztina

Fazekas-Zur Krisztina

Kökény Roland

Kökény Roland

Szabó Gabriella

Szabó Gabriella

Benedek Dalma

Benedek Dalma

Kozák Danuta

Kozák Danuta

Vajda Attila

Vajda Attila

Beé István

Beé István

Paksy Tímea

Paksy Tímea

Douchev-Janics Natasa

Douchev-Janics Natasa

Csabai Edvin

Csabai Edvin

Csay Renáta

Csay Renáta

Györe Attila

Györe Attila

Bóta Kinga

Bóta Kinga

Bakó Zoltán

Bakó Zoltán

Bohács Zsolt

Bohács Zsolt

Csapó Géza

Csapó Géza

Csipes Ferenc

Csipes Ferenc

Czigány Kinga

Czigány Kinga

Dónusz Éva

Dónusz Éva

dr. Ábrahám Attila

dr. Ábrahám Attila

Dr. Parti János

Dr. Parti János

Dr. Rausz-Szabó Attila

Dr. Rausz-Szabó Attila

Fábián László

Fábián László

Fehérvári Vince

Fehérvári Vince

Fidel László

Fidel László

Foltán László

Foltán László

Gyulay Zsolt

Gyulay Zsolt

Hegedüs Róbert

Hegedüs Róbert

Hesz Mihály

Hesz Mihály

Hódosi Sándor

Hódosi Sándor

Horváth Csaba

Horváth Csaba

Horváth Gábor

Horváth Gábor

Kammerer Zoltán

Kammerer Zoltán

Kőbán Rita

Kőbán Rita

Kolonics György

Kolonics György

Kovács Katalin

Kovács Katalin

Mészáros Erika

Mészáros Erika

Novák Ferenc

Novák Ferenc

Pulai Imre

Pulai Imre

Storcz Botond

Storcz Botond

Szabó István

Szabó István

Szabó Szilvia

Szabó Szilvia

Tatai Tibor

Tatai Tibor

Urányi János

Urányi János

Vaskuti István

Vaskuti István

Vereckei Ákos

Vereckei Ákos

Viski Erzsébet

Viski Erzsébet

Wichmann Tamás

Wichmann Tamás