Mégse

Szabó István

Kajakos

Születési hely

Budapest

Születési idő

1950. június 15.

Egyesületei

MTK

Edzői

Nagy László, Ürögi László, Kemecsey Imre

Legjobb eredményei

olimpiai ezüstérmes (K-2 1000 m, 1980)
olimpiai brnzérmes (K-2 1000 m, 1976)
5x világbajnok (K 4×500 m, 1971; K-2 1000 m, 1974, 1977; K-2 10 000 m, 1975, 1978)
7x világbajnoki ezüstérmes (K 4×500 m, 1973; K-2 1000 m, 1979; K-2 10 000 m, 1977, 1981, 1983, 1985, K-4 10 000 m, 1974)
5x világbajnoki bronzérmes (K-2 1000 m, 1978; K-2 10 000 m, 1982, K-4 1000 m, 1970, 1971, 1975)

Története

Egy korábbi világbajnok, dr. Nagy László hatására kezdett kajakozni. A viszonylag alacsony, mindössze 170 centis versenyző 1970 óta volt állandó résztvevője a világversenyeknek. Ebben az évben a koppenhágai vb-n négyesben nyerte első vb-érmét, bronzot, majd 1971-ben Belgrádban a kajak egyes 4×500 méteres váltóban az első aranyát. 

Ezután négy egymást követő világbajnokságon is első lett. 1974-ben Mexikóvárosban kettesben 1000 méteren, 1975-ben Belgrádban párosban 10 000 méteren, 1979-ben Szófiában K–2 1000 méteren, végül Belgrádban K–2 10 000 méteren – mind a négy alkalommal Bakó Zoltánnal evezett együtt. 

Öt világbajnoki aranya mellé még öt ezüstöt és négy bronzot is nyert. Ezüstérmei közül egyet 1973-ban Tamperében a váltóban szerzett, az összes többit kajak párosban hosszú távon. Egyet-egyet Bakó Zoltánnal – 1979-ben – és Joós Istvánnal 1981-ben –, kettőt – 1983-ban és 84-ben – Tóth Istvánnal. Bronzérmei közül kettőt Belgrádban, 1971-ben és 1975-ben, 1000 méteren a négyesben, egyet-egyet kajak párosban Bakóval, illetve Tóthtal hosszú távon 1978-ban és 1982-ben nyert. 

Három olimpián vett részt. 1972-ben a négyes tagjaként a 6. helyen végzett. 1976-ban – súlyos ínhüvelygyulladással – Bakóval bronzérmes lett 1000 méteren. 1980-ban Bakó betegsége miatt  Joós Istvánnal párosban 1000 méteren ezüstérmes lett. 

„Teljesen más karakterek voltunk, és ez volt a jó – mondta Bakó Zoltánnal alkotott kettősükről Szabó István. – Ott volt az ő hatalmas, egészséges önbizalma meg a munkába vetett hite, ehhez csatlakozott az én harmonikus mozgásom, és hogy jól együtt tudtam evezni másokkal. Annak idején még ki is mérték, hogy mindkét oldalon tökéletesen egyformán tudtam húzni. Dolgoztam, mint a gép. Nekem ilyen előnyeim voltak.”

Az országos bajnokságokon 11 elsőséget gyűjtött. Mérnöki diplomáját is felhasználva, különféle speciális eszközöket fejlesztett ki a kajakosok erőfejlesztéséhez. A víztől igazából sosem szakadt el, amit bizonyított a Master’s Game-en megszerzett győzelme is.

Kiszli Vanda

Kiszli Vanda

Kárász Anna

Kárász Anna

Kiss Péter Pál

Kiss Péter Pál

Kopasz Bálint

Kopasz Bálint

Tótka Sándor

Tótka Sándor

Hadvina-Bodonyi Dóra

Hadvina-Bodonyi Dóra

Medveczky Erika

Medveczky Erika

Vad Ninetta

Vad Ninetta

Kövér Márton

Kövér Márton

Csipes Tamara

Csipes Tamara

Dombi Rudolf

Dombi Rudolf

Fazekas-Zur Krisztina

Fazekas-Zur Krisztina

Kökény Roland

Kökény Roland

Szabó Gabriella

Szabó Gabriella

Benedek Dalma

Benedek Dalma

Kozák Danuta

Kozák Danuta

Vajda Attila

Vajda Attila

Beé István

Beé István

Paksy Tímea

Paksy Tímea

Douchev-Janics Natasa

Douchev-Janics Natasa

Csabai Edvin

Csabai Edvin

Csay Renáta

Csay Renáta

Györe Attila

Györe Attila

Bóta Kinga

Bóta Kinga

Bakó Zoltán

Bakó Zoltán

Bohács Zsolt

Bohács Zsolt

Csapó Géza

Csapó Géza

Csipes Ferenc

Csipes Ferenc

Czigány Kinga

Czigány Kinga

Dónusz Éva

Dónusz Éva

dr. Ábrahám Attila

dr. Ábrahám Attila

Dr. Parti János

Dr. Parti János

Dr. Rausz-Szabó Attila

Dr. Rausz-Szabó Attila

Fábián László

Fábián László

Fehérvári Vince

Fehérvári Vince

Fidel László

Fidel László

Foltán László

Foltán László

Gyulay Zsolt

Gyulay Zsolt

Hegedüs Róbert

Hegedüs Róbert

Hesz Mihály

Hesz Mihály

Hódosi Sándor

Hódosi Sándor

Horváth Csaba

Horváth Csaba

Horváth Gábor

Horváth Gábor

Kammerer Zoltán

Kammerer Zoltán

Kőbán Rita

Kőbán Rita

Kolonics György

Kolonics György

Kovács Katalin

Kovács Katalin

Mészáros Erika

Mészáros Erika

Novák Ferenc

Novák Ferenc

Pulai Imre

Pulai Imre

Storcz Botond

Storcz Botond

Szabó István

Szabó István

Szabó Szilvia

Szabó Szilvia

Tatai Tibor

Tatai Tibor

Urányi János

Urányi János

Vaskuti István

Vaskuti István

Vereckei Ákos

Vereckei Ákos

Viski Erzsébet

Viski Erzsébet

Wichmann Tamás

Wichmann Tamás