Várkonyi Géza

A kajak-kenu sportág szolnoki megalapítója, a szakosztály edzője. Mivel gimnáziumi testnevelő tanára, Timár István a Szolnoki MÁV SE atlétikai szakosztályának edzője volt, ezért atletizálni kezdett a jó mozgású fiú, majd 18 éves koráig labdarúgó volt. A szegedi Pedagógiai Főiskolára jelentkezett, ám időközben a Szolnoki Dózsánál a BM rendőrtiszti főiskolára kerestek jó képességű sportolókat.  A főiskola befejezése után Szolnokra került, és egy véletlen alakította további életét. Találkozott édesapja hajdani ismerősével, Vasadi Jánossal, a Vízügy igazgatójával, és 1959-től a Vízügyi Igazgatóságon folytathatta munkáját.  

Bár korábban a MÁV igazolt labdarúgója volt, a szabadidejét a Tiszán töltötte, és egy kollégájával, Pálhidi Csabával túrahajóval kezdett el evezni. A Vízügy igazgatója nagyon szerette a sportot, és elvárta dolgozóitól, hogy valamit sportoljanak. “Pálhidi Csabával a kajakot választottuk, amihez rövidesen két darab cseh gyártmányú kétüléses kajakot kaptunk az igazgató úrtól, akinél mindig a teljesítmény számított.  Rájöttünk, versenyezni kell, hogy meg tudjuk mutatni magunkat. Csabával több minősítő versenyt nyertünk, és az Igazgatóság dolgozóiból is sokakkal megszerettettük a kajakozást, majd kezdeményezésünkre 1961-ben megalakult a Vízügy Medosz kajak-kenu szakosztálya. Pálhidi Csaba rövidesen a klub elnöke, én a szakosztály edzője lettem.” – emlékezett vissza Várkonyi Géza, aki ezt követően a sportág megismertetésén és szolnoki megteremtésén dolgozott. 1963-ban segédedzői vizsgát tett, majd 1965-ben edzői, 1972-ben szakedzői minősítést szerzett. Eredményes nemzetközi munkásságát 1993-ban mesteredző-díjjal ismerték el.

Büszke rá, hogy 1961-1962-ben már sok országos versenyen szerepeltek sportolóik, és 1964-ben sikeres vidékbajnokságot szerveztek az élő Tiszán. 

Az 1970-es évek első éveiben jelentős változások történtek a sportág életében: 1973-ban újjászervezett formában megalakult a sportiskola, és a kajak-kenu szakosztály vezetőedzőjének kérték fel, irányításával 150-nél is többen kezdtek el ismerkedni a sportággal. A mindennapok azonban sok gondot is hoztak, a támogatás akadozott, ezért Várkonyi Géza egyszerre volt az iskola intézője és a sportegyesület akkor közel 50 fős csapatának az edzője. Az MKKSZ-től kapott segítséggel áthidalták a nehézségeket, és a biztosabb jövő érdekében Boros Béla szakosztályvezetővel keresték a lehetőségeket. A szövetség engedélyével Mezőtúron és Tiszafüreden létrehozták az egyesület területi csoportjait, és ezzel megoldódott az ifjúsági korosztályú versenyzők pótlása. 1963-ban megalakult a Szolnok megyei kajak-kenu szövetség, melynek megszűnéséig a főtitkára volt. Ebben az időben ismerte meg Gonda Béla, Karnok Csaba és sokak nevét az ország, Mezőtúron és Tiszafüreden életképes szakosztályok működtek.

1985-ben jelentkezett a Szolnoki MÁV MTE által meghirdetett módszertani csoportvezetői állásra, majd 1991 és 1994 között az MKKSZ szakfelügyelői feladatait látta el. 1994-ben a szövetség felkérésére japán delegációt vezetett az országban, a vendégek bejárták a kiemelt szakosztályokat, tanulmányozták az itteni körülményeket és az edzési lehetőségeket. 1994-ben nyugdíjba vonult, ám ősszel kérés érkezett Japánból, hogy Magyarország segítsen a japán kajaksport fejlesztésében. “A feladatra engem kértek fel, így 1994 és 2000 között hét alkalommal több hónapot töltöttem japán egyesületeknél, 1996-1997-ben egy évet Tokióban voltam. Meghívóimtól több erkölcsi elismerést kaptam, amit most is büszkén őrzök. Volt japán tanítványaimmal a mai napig tartom a kapcsolatot, egyikük a Testnevelési Főiskolán elvégezte a sportág mesterképzési szakát. Tevékenységemet több kitüntetéssel ismerték el: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség köszöntött a 85. születésnapomon, és Japánból, volt tanítványaimtól is kaptam üdvözletet, több alkalommal meg is látogattak. A sportág meghonosításáért 2007-ben megkaptam a “Szolnok város sportjáért” díjat.”