Mégse

Vajda Vilmos

Története

1949-ben az Építőkben tanult meg kenuzni a legendás Szabó Ferencnél. Hamar első osztályú minősítést szerzett, de válogatott nem lett, legjobb eredménye “csupán” egy országos bajnoki ezüstérem volt 1953-ban. Erről így beszél az Ahogy tőlünk telt című kiadványban: “Amikor ifjúsági versenyző voltam, még nem volt infrastruktúra sem itthon, sem külföldön. Nem voltak ifiversenyek és serdülő korcsoport sem volt. Együtt versenyzett három évfolyam (…) én a legjobb eredményemet 1953-ban értem el egy magyar bajnokságon, amikor Hernek István mögött, aki aztán 1956-ban olimpiai ezüstérmet nyert, második lettem. A katonaság után is nagyon szorgalmasan edzettem, versenyeztem önerőből, magamat finanszírozva, szeretetből, megszállottságból.”  

Tehetsége valójában edzőként, szakvezetőként teljesedett ki, a szakma minden lépcsőfokát megjárta. 1962-ben segítőt kerestek edzője, Szabó Ferenc mellé, és társadalmi munkában elvállalta a feladatot. 1965-ben befejezte versenyzői pályafutását, és mivel mestere, Szabó Ferenc az Ú. Dózsába szerződött, anyaegyesületénél előbb társadalmi munkában, majd mellékfoglalkozásban edzősködni kezdett.1969-ben szakedzői diplomát szerzett, és ekkor választotta élethivatásnak az edzői munkát, és főállású edzőként feladta remek civil munkáját egy elektronikai gyárban. Az Építőkben megkezdték az alaputánpótlás szélesítését, vagyis 13-14 helyett már tízéves kortól foglalkoztak gyerekekkel. A legfontosabb az volt, hogy megszerettessék velük a sportot, főként a kenut, mert kenuzni kevesebben akartak.  Ő adta a lapátot Vaskuti István kezébe, a sportág alapjaira tanította a Pétervári fivéreket, Szegedi Károlyt, Lichtenberger Tamást, és vezette Hingl László edzéseit. Edző-utódát is kinevelte: Koléder Vilmost és  Feövenyessy Attilát. A sporthivatal 1972-ben a szövetség szakfelügyelőjének nevezte ki, munkája során különösen szoros kapcsolatot alakított ki a vidéki szakosztályokkal. “Voltak már vidéki szakosztályok, de akkoriban indult több nagy állami beruházás a Duna mellett, és mi ezt a lehetőséget kihasználva hoztunk létre új bázisokat Pakson, Baján, Százhalombattán, ahol bajnokok sokaságát nevelték fel” – elevenítette fel azt az időszakot. 

Szakfelügyelői munkájához tartozott az edzőképzés szervezése is, amelyben mindig az újat kereste. Egy matematikus-fizikus bevonásával olyan szimulátort hoztak létre, amellyel laboratóriumi körülmények között, evezés közben mérhették a kajakosok-kenusok élettani mutatóit, ami egyedülálló volt az országban. Szakfelügyelőként a szakújság írása is a feladata volt. 

1986-tól szakvezetőként tanított a TF szakedzői szakán, 1989-ben címzetes docens lett. A szöuli olimpia után, 1989 januárjától a válogatott szövetségi kapitánya lett a lemondott Parti János után. Két olimpiai ciklust - a barcelonait és az atlantait - vezényelt le, ekkor született meg a női kajaknégyes rég várt aranyérme, és szárnyait bontogatta a kenus Kolonics György. 

A Magyar Sportújságírók Szövetsége hagyományos év végi választásán 1995-ben az Év szövetségi kapitánya lett.

1996-ban Vajda Vilmos befejezte több mint harmincéves, a magyar kajak-kenu sport sikerei szempontjából meghatározó szakvezetői pályafutását: saját kérésére nyugdíjba vonult, de elnöki tanácsadóként, majd a Szakmai Bizottság tagjaként tovább  segítette a sportágat. 

A sportágban eltöltött évekről így beszélt: “Csodálatos volt, mert megvolt benne a fokozatosság: a versenyzés, a tanulás a mester mellett, az önállóvá válás, aztán a motorosból kiszállva a szövetségi munka, az országos irányítás, a felsőfokú edzőképzés, az oktatás. (…) Egy valami ma is érvényes: ha valaki bizonyítani akar, nem létezik olyan, hogy munkaidő. Csak munka van.”

Füzesséry Gyula

Füzesséry Gyula

Gelle Sándor

Gelle Sándor

Granek István

Granek István

Söptei Róbert

Söptei Róbert

Szabó Ferenc

Szabó Ferenc

Szabó Sándor

Szabó Sándor

Dr. Parti János

Dr. Parti János

Kolozsvári István

Kolozsvári István

Kulcsár János

Kulcsár János

Dr. Kemecsey Imre

Dr. Kemecsey Imre

Péhl József

Péhl József

Vén Lajos

Vén Lajos

Babella László

Babella László

Hajba Antal

Hajba Antal

Ürögi László

Ürögi László

Horváth Péter

Horváth Péter

Szántó Csaba

Szántó Csaba

Vajda Vilmos

Vajda Vilmos

Dávid Géza

Dávid Géza

Felkainé Gállos Éva

Felkainé Gállos Éva

Angyal Zoltán

Angyal Zoltán

Dunai István

Dunai István

Nagy György

Nagy György

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Farkas Zoltán

Farkas Zoltán

Kluka József

Kluka József

Koléder Vilmos

Koléder Vilmos

Spang Ottó

Spang Ottó

Tóth Árpád

Tóth Árpád

Sóti István

Sóti István

Svidró József

Svidró József

Sztanity László

Sztanity László

Várkonyi Géza

Várkonyi Géza

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Vaskuti István

Vaskuti István

Gyöngyösi János

Gyöngyösi János

Soltész Árpád

Soltész Árpád

Nagy László

Nagy László

Séra Miklós

Séra Miklós

Sziklenka László

Sziklenka László

Kása Ferenc

Kása Ferenc

Sári Nándor

Sári Nándor

Székffy Géza

Székffy Géza

Simon Miklós

Simon Miklós

Dr. Rausz-Szabó Attila

Dr. Rausz-Szabó Attila

Barina József

Barina József

Agócs Mihály

Agócs Mihály

Szilárdi Katalin

Szilárdi Katalin

Csernák Károly

Csernák Károly