Mégse

Ürögi László

Története

Ürögi Lászlót, a kajakosok Ürgéjét családi tragédiák sora érte, próbára tette az élet, de a kis termetű, ám annál elszántabb férfi sosem adta fel. Hatéves volt, amikor a Dunán, a Római-part közelében haladó komp felborult, és édesanyja a hullámsírba veszett, míg 1956-ban a házuk előtt lőtték agyon az apját. Noha fiatalon a rongylabda és a foci vonzotta, 13 évesen kajakozni kezdett, otthonává részben az Újpesti Dózsa telepe és a víz vált, a testvérein kívül kajak-kenusok alkották a családját. 

Mindig nagy tisztelettel és elismeréssel beszélt Fábián Lászlóról, akivel – no meg Tímár Istvánnal és Koltai Ottóval a hajóban – K–4 10000 méteren aranyérmet szerzett az 1963-as jajcei világbajnokságon. A versenyzőként elért sikerei közül azonban mégsem erre, hanem az 1965-ben Snagovban ugyancsak 10000 méteren aratott diadalra a legbüszkébb. Az összesen egy vb-, három Eb- és 12 magyar bajnoki aranyat hozó aktív korszaka után két részlet miatt maradt hiányérzete: nem jutott el az 1964-es tokiói olimpiára (később sem szerepelt ötkarikás játékokon), illetve megítélése szerint igazságtalanul nem vitték el az 1971-es világbajnokságra. Abban az évben le is mondta a válogatottságot, visszavonult, ám két nappal később el is kezdte a második pályafutását, edző lett a VM Egyetértésben (a későbbi MTK), 1991-ben tért vissza az UTE-ba.

A mesteredzői címe kapcsán készített, 1981-es cikkben beszélt arról, hogy amikor versenyzőként felhagyott a kajakozással, elhatározta, jobb edző lesz, mint azok, akik a pályafutása befejezésekor foglalkoztak vele. Majd magát korrigálva úgy folytatta a hajdani Népsportban: szentül megfogadta, hogy mindig igyekszik társa, barátja lenni azoknak, akik úgy érzik, hogy segíteni tud nekik. Így aztán a sportági berkekben az 1970-es években Kakukk SC-nek nevezték a nála edzők csoportját, pontosabban azokat, akik más egyesületből érkeztek hozzá. Persze a szövetségi kapitány Parti János áldásával-jóváhagyásával, sosem akarta elszipkázni másoktól a sportolókat. Például Wichmann Tamásnak sem mondott nemet, így kajakos létére 1973-tól a sportoló visszavonulásáig, 1984-ig volt a kenus legenda edzője, munkájukat hat világbajnoki cím és olimpiai bronzérem koronázta meg.

Neves versenyzője volt még a montreali olimpián K–2 1000 m-en harmadik Szabó István és Bakó Zoltán, az ugyanott K–1 1000 m-en ezüstérmes Csapó Géza, illetve a K–2 500 m-en – Pfeffer Annával – szintén második Rajnai Klára. 1995-ben megkapta az UTE női kajakos csapatát Kőbán Ritával, Barócsi Andreával, Samu Andreával, és Laki Évával, ám Kőbán 1996-ban távozott, az olimpiát már nem vele nyerte. Rövid ideig az Egyesült Államok kajak-kenu válogatottját is irányította. A szövetség a nyolcvanadik születésnapjára készített vele interjút, amelyben büszkén mesélte, hogy az újpesti szakosztály megalakulása óta valamilyen formában (versenyző, edző, klubtag, szurkoló) minden bajnokkal volt dolga.

Mindig szeretettel beszélt a tanítványokról, nem ostorral, hanem jó szóval akarta tanítani és munkára bírni őket, a folyót pedig olyannyira tiszteli, hogy mindig köszön neki – a sportág pedig Ürögi Lászlónak köszönhet sokat.

Füzesséry Gyula

Füzesséry Gyula

Gelle Sándor

Gelle Sándor

Granek István

Granek István

Söptei Róbert

Söptei Róbert

Szabó Ferenc

Szabó Ferenc

Szabó Sándor

Szabó Sándor

Dr. Parti János

Dr. Parti János

Kolozsvári István

Kolozsvári István

Kulcsár János

Kulcsár János

Dr. Kemecsey Imre

Dr. Kemecsey Imre

Péhl József

Péhl József

Vén Lajos

Vén Lajos

Babella László

Babella László

Hajba Antal

Hajba Antal

Ürögi László

Ürögi László

Horváth Péter

Horváth Péter

Szántó Csaba

Szántó Csaba

Vajda Vilmos

Vajda Vilmos

Dávid Géza

Dávid Géza

Felkainé Gállos Éva

Felkainé Gállos Éva

Angyal Zoltán

Angyal Zoltán

Dunai István

Dunai István

Nagy György

Nagy György

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Farkas Zoltán

Farkas Zoltán

Kluka József

Kluka József

Koléder Vilmos

Koléder Vilmos

Spang Ottó

Spang Ottó

Tóth Árpád

Tóth Árpád

Sóti István

Sóti István

Svidró József

Svidró József

Sztanity László

Sztanity László

Várkonyi Géza

Várkonyi Géza

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Vaskuti István

Vaskuti István

Gyöngyösi János

Gyöngyösi János

Soltész Árpád

Soltész Árpád

Nagy László

Nagy László

Séra Miklós

Séra Miklós

Sziklenka László

Sziklenka László

Kása Ferenc

Kása Ferenc

Sári Nándor

Sári Nándor

Székffy Géza

Székffy Géza

Simon Miklós

Simon Miklós

Dr. Rausz-Szabó Attila

Dr. Rausz-Szabó Attila

Barina József

Barina József

Agócs Mihály

Agócs Mihály

Szilárdi Katalin

Szilárdi Katalin

Csernák Károly

Csernák Károly