Mégse

Söptei Róbert

Születési idő

1926. augusztus 27.

Elhunyt

2016. november 11.

Története

A VTSK, majd később az FTC kenus edzőjét, Söptei Róbertet édesapja vitte el a vízi cserkészek közé 1936-ban, mert nagyon rossz gyerek volt. A MOM tanoncaként, katonai előképzős fiatalként (leventeként) a gyár leventekiképzése keretében 1941-ben ismerkedett meg a kajak-kenuval. A leventék csónakháza Budafokon volt, amikor a MOM megalakította kajak szakosztályát, annak tagja lett. 1945-ben Hábl Károly (Charlie bácsi) a Közalkalmazottak szakosztályába (KASE, a mai BSE jogelődje) összegyűjtötte a tehetségesebb kajakosokat, de főleg kenusokat, ott nyert Söptei 1946-ban és 1949-ben tízes kenuban országos bajnokságot. A következő évben, 1950-ben Laczkó József párjaként 1000 méteren lett első. 

Söptei Róbert 1949-től - a versenyzés mellett -ingyen edzői tevékenységet is végzett a VTSK-ban. Akkor még nem volt tudományos megalapozottságú edzéselmélete, de már voltak elképzelései az eredményes kajakozás és kenuzás célszerű technikájáról. 

Fivérével, Ernővel együtt a legjobb magyar egységként részt vehettek az 1952-es helsinki olimpián, és hetedik helyen végeztek 10 000 méteren. Ezen az olimpián már indult az 1950-ben a VTSK-ba igazolt Parti János is, aki nemzetközi versenytapasztalat nélkül ezüstérmes lett ezer méteren. Ezt követően Söptei edzősködni kezdett, az 1954-es maconi világbajnokságon tanítványai közül C-2 10 000 méteren Wieland Károly, Halmai József győzött, míg C-1 1000 méteren Parti János lett aranyérmes. 

A világ egyik legerősebb kenu szakágát nevelte fel, az említettek mellett az 1959-ben Európa-bajnok  Dömötör Gyula, Hunics József páros, továbbá Cselényi József, Hideg István, Major Ferenc és Kaiser Miklós volt a tanítványa. Az 1956-os olimpián Parti ezüstérmes, Hunics József pedig Farkas Imrével C-2 10 000 méteren bronzérmes lett. 

1957-ben Söptei a kenusok vezetőedzője lett, a VTSK kenus váltói pedig 1957-58-59-60-61-ben és 1964-ben sorra nyerték a magyar bajnokságokat.

1960-ban Parti végre olimpiai bajnok lett C-1 1000 méteren, és Rómába edzőként Söptei kísérte el, aki – bár Parti akkoriban már saját magát edzette – szakmai észrevételekkel részt vett egykori tanítványa felkészítésében. Parti így nyilatkozott később: „Sokat köszönhettem az edzőmnek, Söptei Róbertnek, aki ugyan csak nyolc évvel volt idősebb nálam, én tréfásan mégis Robi bácsinak szólítottam. Különösen a technikám csiszolásában és karbantartásában segített sokat. Az a fajta edző volt, aki csak rápillantott a sportolóra, és már látta a hibát a mozdulatokban. Sőt, ki is tudta javítani azt. Manapság már kevés ilyen szakember dolgozik.”

Söptei a klubban később még egy nagy generációt nevelt fel, amelynek tagja volt a világbajnok Frey Oszkár és két fivére, akik szintén a válogatottságig vitték, valamint Szántó Csaba is.  

Söptei és Parti között időközben a viszony megromlott, ezért a Mester az FTC-ben dolgozott tovább. Utolsó, legeredményesebb versenyzői Árva Gábor és Povázsay Péter világbajnokok lettek. A krónikák szerint Söptei Róbert soha nem volt főállású, függetlenített edző. Utolsó munkahelyéről 1982-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjba vonulásakor Vaszari Zoltántól egy túrakenut kapott, melyben a Dunára sokszor járt kenuzni felesége és leánya társaságában, és több olyan túrán is részt vett, melyet az „Öregfiúk” szerveztek valamelyik folyón.

2016. novemberében, 90. születésnapja után hunyt el. 

Füzesséry Gyula

Füzesséry Gyula

Gelle Sándor

Gelle Sándor

Granek István

Granek István

Söptei Róbert

Söptei Róbert

Szabó Ferenc

Szabó Ferenc

Szabó Sándor

Szabó Sándor

Dr. Parti János

Dr. Parti János

Kolozsvári István

Kolozsvári István

Kulcsár János

Kulcsár János

Dr. Kemecsey Imre

Dr. Kemecsey Imre

Péhl József

Péhl József

Vén Lajos

Vén Lajos

Babella László

Babella László

Hajba Antal

Hajba Antal

Ürögi László

Ürögi László

Horváth Péter

Horváth Péter

Szántó Csaba

Szántó Csaba

Vajda Vilmos

Vajda Vilmos

Dávid Géza

Dávid Géza

Felkainé Gállos Éva

Felkainé Gállos Éva

Angyal Zoltán

Angyal Zoltán

Dunai István

Dunai István

Nagy György

Nagy György

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Farkas Zoltán

Farkas Zoltán

Kluka József

Kluka József

Koléder Vilmos

Koléder Vilmos

Spang Ottó

Spang Ottó

Tóth Árpád

Tóth Árpád

Sóti István

Sóti István

Svidró József

Svidró József

Sztanity László

Sztanity László

Várkonyi Géza

Várkonyi Géza

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Vaskuti István

Vaskuti István

Gyöngyösi János

Gyöngyösi János

Soltész Árpád

Soltész Árpád

Nagy László

Nagy László

Séra Miklós

Séra Miklós

Sziklenka László

Sziklenka László

Kása Ferenc

Kása Ferenc

Sári Nándor

Sári Nándor

Székffy Géza

Székffy Géza

Simon Miklós

Simon Miklós

Dr. Rausz-Szabó Attila

Dr. Rausz-Szabó Attila

Barina József

Barina József

Agócs Mihály

Agócs Mihály

Szilárdi Katalin

Szilárdi Katalin

Csernák Károly

Csernák Károly