Mégse

Dr. Kemecsey Imre

Története

Az MTK-ban kezdett kajakozni 15 éves korában. A klasszikus magyar stílus megtestesítője volt, ennek köszönhető, hogy viszonylag alacsony termete - 170 cm – ellenére is a legnagyobb versenyzők közé tartozott. A nemzetközi mezőnyben az 1959-es Európa-bajnokságon mutatkozott be a hatodik helyen végzett négyes tagjaként, a következő évben a római olimpián a 4x500 méteres váltó tagjaként nyert ezüstérmet, majd az 1966-os világbajnokságon két számban is dobogóra állhatott. 1967-ben a duisburgi Európa-bajnokságon az addigi ezüstérmek mellé Fábián Lászlóval párosban aranyat nyert hosszú távon. Látványosan szép evezési stílusa fogalom volt a sportágban, ahogy mindig újat kereső, szellemi kreativitással megáldott személyisége is sokakat magával ragadott. Versenyzői pályafutását az 1960-as évek végén kartörése miatt kényszerült befejezni, majd az MTK-ban (Bakó Zoltán volt a tanítványa) és Szegeden (Csapó Géza edzéseit vezette) edzősködött, tanítványa volt a későbbi szövetségi kapitány Angyal Zoltán is. A kajak technika belső szerkezete című könyvében foglalta össze mindazt, amit versenyzőként, majd a mozgástechnikát kutató edzőként felismert. Tanulmányt írt a sportágban akkor még ismeretlennek számító mentális felkészítésről is. Doktori disszertációját „A kajakozás mozgásszerveződése” címmel írta. 1985-ben Kanadába szerződött, a kajakválogatott felkészítését irányította. Az irányításával készülő Renn Chrichlow 1991-ben világbajnok lett. 

Völgyi Péter jellemzése szerint „Kiváló edző volt, nagyon tudott bennünket fanatizálni. Összeszedte azokat az embereket, akik egymásnak tudtak segíteni azzal, hogy jó edzőpartnerek voltak, viszont sosem sértették egymás érdekét. A rövidtávos megkapta a tízezrestől az állóképességet, a hosszútávos meg a gyorsaságot. Nagyon jól kiegészítettük egymást. Kidolgozott edzéstervei, (…) forradalmi újításai voltak. Amikor még máshol kőbaltás módszerekkel dolgoztak, ő már gondolkodott.”

A válogatott egykori szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán így nyilatkozott Kemecsey Imréről: „Edzői példaképem van. Amikor versenyeztem, Kemecsey Imre volt az edzőm, tőle rendkívül sokat tanultam, amit a pályafutásom során hasznosítottam. Úgy érzem, hogy edzői sikereimben Kemecsey módszereinek nagyon sokat köszönhetek. Ma már Kanadában él, de továbbra is tartom vele a kapcsolatot, sokat beszélgetünk a kajak-kenu szakmáról.”

Füzesséry Gyula

Füzesséry Gyula

Gelle Sándor

Gelle Sándor

Granek István

Granek István

Söptei Róbert

Söptei Róbert

Szabó Ferenc

Szabó Ferenc

Szabó Sándor

Szabó Sándor

Dr. Parti János

Dr. Parti János

Kolozsvári István

Kolozsvári István

Kulcsár János

Kulcsár János

Dr. Kemecsey Imre

Dr. Kemecsey Imre

Péhl József

Péhl József

Vén Lajos

Vén Lajos

Babella László

Babella László

Hajba Antal

Hajba Antal

Ürögi László

Ürögi László

Horváth Péter

Horváth Péter

Szántó Csaba

Szántó Csaba

Vajda Vilmos

Vajda Vilmos

Dávid Géza

Dávid Géza

Felkainé Gállos Éva

Felkainé Gállos Éva

Angyal Zoltán

Angyal Zoltán

Dunai István

Dunai István

Nagy György

Nagy György

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Farkas Zoltán

Farkas Zoltán

Kluka József

Kluka József

Koléder Vilmos

Koléder Vilmos

Spang Ottó

Spang Ottó

Tóth Árpád

Tóth Árpád

Sóti István

Sóti István

Svidró József

Svidró József

Sztanity László

Sztanity László

Várkonyi Géza

Várkonyi Géza

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Vaskuti István

Vaskuti István

Gyöngyösi János

Gyöngyösi János

Soltész Árpád

Soltész Árpád

Nagy László

Nagy László

Séra Miklós

Séra Miklós

Sziklenka László

Sziklenka László

Kása Ferenc

Kása Ferenc

Sári Nándor

Sári Nándor

Székffy Géza

Székffy Géza

Simon Miklós

Simon Miklós

Dr. Rausz-Szabó Attila

Dr. Rausz-Szabó Attila

Barina József

Barina József

Agócs Mihály

Agócs Mihály

Szilárdi Katalin

Szilárdi Katalin

Csernák Károly

Csernák Károly