Mégse

Csernák Károly

Története

A váci utánpótlás-nevelés meghatározó alakja evezéssel és úszással kezdte pályáját, aztán Völgyi Pétertől tanult meg kajakozni. Később Kovács Ottó foglalkozott vele, akivel párosban még versenyezhetett is, majd, amikor mestere, Babella László, az Öreg, azt kérte tőle, hogy segítsen a gyerekeknél, ezt azzal a feltétellel vállalta el, hogy néhány évig még a többiekkel edzhessen és versenyezhessen. 

1985 óta végez edzői tevékenységet a kajak-kenu sportban úgy, hogy délelőttönként középiskolai testnevelő tanárként dolgozik. Büszke rá, hogy szinte minden versenyzőjének a tanára is volt. Nevelőedzői munkájának a sportág olyan kiemelkedő egyéniségeket köszönhet, mint Bártfai Krisztián, aki - a sportágban egyedüliként -, ifjúsági korú versenyzőként pontszerző lett a barcelonai olimpián, 2000-ben pedig bronzérmes. A világ- és Európa-bajnok Balaska Márk, valamint az ifjúsági korosztályos világversenyeken érmeket szerző Bánkuti Judit, Petró Ádám, Petró Erik, Légrádi Gergely, illetve lányai, Csernák Edina és Petra. Tanítványai a sprinttől a maratoni távig sikeresek voltak. 

Pályáját folyamatos megújulás jellemzi, ugyanakkor véleménye szerint az edző életében fontos szerepe van az ösztönös megérzésnek, a belső hangnak. „Ez nekem egy alapvető hozzáállást jelent. Sokkal inkább erre hagyatkozom, mint észérvekre. Van egy ilyen képességem, amire támaszkodhatok. Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogyan működik, de elkezdek ráhangolódni az adott emberre és onnantól kezdve érzem az ő dolgait. Vagy akár elég csak megmozdulnia, és abból, ahogy felveszi a hajót, tudom, hogy milyen versenye lesz.” 

Edzői és testnevelői hivatása mellett a váci kajakos műhelyek létrehozásából és fenntartásából is kivette a részét, mert mint megfogalmazta: a sportolók számára megteremteni a lehetőséget talán a legfontosabb. Két egyesület alapítása kapcsolódik a nevéhez: a Váci Vasutas SE és a Váci Karakán Kajak-Kenu SE. Büszke rá, hogy utóbbi életébe sikerült az összes régi váci olimpikont bevonnia Hesz Mihálytól Gyulay Zsolton, Dónusz Éván, Gyulay Katalinon, Fidel Lászlón és Bártfai Krisztiánon át az evezős világbajnok Pető Tiborig. 

Edzői hivatásának sarokpontjai a hosszan tartó munka és a türelem.

Füzesséry Gyula

Füzesséry Gyula

Gelle Sándor

Gelle Sándor

Granek István

Granek István

Söptei Róbert

Söptei Róbert

Szabó Ferenc

Szabó Ferenc

Szabó Sándor

Szabó Sándor

Dr. Parti János

Dr. Parti János

Kolozsvári István

Kolozsvári István

Kulcsár János

Kulcsár János

Dr. Kemecsey Imre

Dr. Kemecsey Imre

Péhl József

Péhl József

Vén Lajos

Vén Lajos

Babella László

Babella László

Hajba Antal

Hajba Antal

Ürögi László

Ürögi László

Horváth Péter

Horváth Péter

Szántó Csaba

Szántó Csaba

Vajda Vilmos

Vajda Vilmos

Dávid Géza

Dávid Géza

Felkainé Gállos Éva

Felkainé Gállos Éva

Angyal Zoltán

Angyal Zoltán

Dunai István

Dunai István

Nagy György

Nagy György

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Fábiánné Rozsnyói Katalin

Farkas Zoltán

Farkas Zoltán

Kluka József

Kluka József

Koléder Vilmos

Koléder Vilmos

Spang Ottó

Spang Ottó

Tóth Árpád

Tóth Árpád

Sóti István

Sóti István

Svidró József

Svidró József

Sztanity László

Sztanity László

Várkonyi Géza

Várkonyi Géza

Ludasi Róbert

Ludasi Róbert

Vaskuti István

Vaskuti István

Gyöngyösi János

Gyöngyösi János

Soltész Árpád

Soltész Árpád

Nagy László

Nagy László

Séra Miklós

Séra Miklós

Sziklenka László

Sziklenka László

Kása Ferenc

Kása Ferenc

Sári Nándor

Sári Nándor

Székffy Géza

Székffy Géza

Simon Miklós

Simon Miklós

Dr. Rausz-Szabó Attila

Dr. Rausz-Szabó Attila

Barina József

Barina József

Agócs Mihály

Agócs Mihály

Szilárdi Katalin

Szilárdi Katalin

Csernák Károly

Csernák Károly