Világkupa lehet Szegeden

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) vezetői levélben értesítették a Magyar Kajak-kenu Szövetséget (MKKSZ) a koronavírus-járvány miatt szeptemberre áthelyezett nem olimpiai számok világbajnokságának sorsáról; a szervezet elnöksége úgy döntött, nem világbajnokságot, hanem világkupa-viadalt rendez – ötkarikás versenyszámokkal.

“A nemzetközi szövetség vezetősége a döntést azzal indokolta: fontos, hogy legyen idén a sportágnak egy olyan rangos eseménye, amelyen az olimpiára készülő versenyzők összemérhetik a tudásukat, az ICF vezetői egyben arra kérik a Magyar Kajak-kenu Szövetséget, legyen partner abban, hogy a viadalt Szegeden rendezhessék meg szeptember 24. és 27. között – mondta a Nemzeti Sportnak Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. – A szervezet vezetői azt is szeretnék, hogy – a jövő évi paralimpiai játékokat is szem előtt tartva – paraversenyszámok is szerepeljenek a vk programján.”

Az MKKSZ vezetőinek hozzáállása a viadal átminősítésével sem változott.

„Szakmailag indokoltnak tartjuk”

egy jelentős nemzetközi verseny megrendezését. Ám miután az MKKSZ a nem olimpiai számok világbajnokságának rendezésére nyert el pályázatot, és ennek megvalósításához kapott állami támogatást, levélben fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához és Szeged városához, hogy amennyiben lehetséges, a támogatás a világkupaversenyre is érvényes legyen. Úgy véljük, a magyar kajak-kenu válogatott versenyzőinek nagyon jó, ha idén is van mire készülniük, Magyarországnak pedig ugyancsak előnyös, ha újabb rangos viadalnak adhat otthont.”

Az Európai Kajak-kenu Szövetség vezető testületének hétfői ülésén megerősítették: a szervezet által szervezendő Európa-bajnokságokról – így az október 1. és 4. között rendezendő budapesti maratoni Eb-ről és az október 15-18-i időpontra halasztott romániai gyorsasági kontinensbajnokságról is – végleges döntést hatvan nappal a verseny kezdete előtt hoz a testület.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók