Szép jövőt ígért idén az utánpótlás

Nem túlzás azt állítani, hogy páratlan szezonon van túl a magyar utánpótlás. Két év után ismét megrendezték az ifi, U23 világ-és Európa-bajnokságot, amelyeken Magyarország toronymagasan nyerte az éremtáblázatot. Új neveket, új tehetségeket ismerhettünk meg, akik akár már a párizsi olimpiai indulásért is harcban lehetnek. Makrai Csaba és Foltán László szövetségi kapitányok igyekeznek reálisan látni az összképet és próbálják tovább folytatni az eredményes munkát, hiszen jövőre Szegeden rendezik a világbajnokságot.

Az év legfontosabb utánpótlásversenyén, a portugáliai ifi, U23 világbajnokságon 17 arany-, öt ezüst- és hét bronzéremmel zártunk. Ezt megelőzően a poznani Eb-n is minden idők legjobb magyar szereplését produkálták a fiatalok. A már ismertebb tehetségeink mellett új titánok is feltűntek, akik bizonyították, hogy a magyar kajak-kenu sportnak nem csak múltja és jelene, de jövője is van. 

Szép jövőt ígért idén az utánpótlás

 

A pandémia miatt 2020-ban csak a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyét rendezték meg, így a nemzetközi mezőny erőviszonyaival senki sem lehetett pontosan tisztában. Emiatt Makrai Csaba kajak utánpótlás szövetségi kapitány is kétségekkel várta a szezont.

„Tavasszal már láttam, hogy erős csapatunk lesz, de a végeredmény engem is meglepett. Kívülről úgy tűnhetett, hogy könnyedén nyertük az érmeket, valójában mindenkinek nagyon oda kellett tennie magát. Azt látni kell, hogy az utánpótlásban minden évben előkerülhet valaki a semmiből, aki aztán meghatározóvá válik. Ráadásul több ország is jelentősen megerősödött, mint például az oroszok, a németek, a spanyolok, vagy az ukránok.

 Sűrűsödik a mezőny, ezért hatalmas dolognak tartom azt, amit idén elértünk."

 – értékelt Makrai Csaba.

Szép jövőt ígért idén az utánpótlás

 

A kapitány hozzátette, női kajakban Fojt Sára, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter és Gazsó Dorka is kiemelkedett. A férfiaknál a vb-n nem jött össze az arany, de például ifiben Kurucz Levente mindhárom számában dobogóra állhatott, ami komoly fegyvertény.

„A férfi kajak a legerősebb szakág a nemzetközi összevetésben. Mindig ott indul a legtöbb versenyző és a legtöbb nemzet is. Férfi, de nyugodtan mondhatom, hogy női kajakban is, ha valaki a felnőttek között jól akar teljesíteni, nagyon komplexnek kell lennie. Nem elég csak az, hogy valaki szeret kajakozni, vagy jók az alkati tulajdonságai, technikailag is nagyon képzettnek kell lennie, nem beszélve a mentális felkészültségről és tehetségről.”

Szép jövőt ígért idén az utánpótlás

 

Makrai Csaba inkább a nőknél látja valószínűbbnek, hogy a közeljövőben - akár már a párizsi olimpián is – előtérbe kerülhetnek a fiatalok a felnőtt mezőnyben. Az erre esélyeseket fogja össze a Párizs-keret, amely novemberben kezdi meg a téli felkészülést.

„Hamarosan véglegesítjük a téli programot. A Párizs-kerettel ezúttal is tervezünk külföldi melegvízi edzőtáborokat, illetve sítáborokat, tavasszal pedig időre evezéseket. A korosztály váltások miatt

 úgy érzem férfi kajakban várhatunk nagyobb eredményeket, 

illetve a hazai világbajnokságon szeretnénk hasonlóan jól szerepelni, mint idén.” – fogalmazott a jövőbeli tervekről Makrai Csaba.

Tavaly szeptemberben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) azzal a céllal nevezte ki Foltán Lászlót a kenusok élére, hogy elsősorban a hanyatló férfi szakágat visszategye a nemzetközi térképre. Ehhez azonban az alapokig vissza kellett nyúlni.

„A legfontosabb dolog a szemléletváltás volt. 

– kezdte Foltán László. – Attól, hogy itthon a legjobb valaki, nem jelenti azt, mint 30 éve, hogy a nemzetközi elitben is ott van. Épp, hogy a nemzetközi szintet kell felmérnünk és azt követni. A válogatottság önmagában kevés, rengeteget kell dolgozni, mert ebben a sportágban csodák nincsenek.”

Szép jövőt ígért idén az utánpótlás

 

A télen elvégzett kemény munka eredménye már az Eb-n és a vb-n is szemmel látható volt. A nőknél a Gönczöl Laura, Opavszky Réka-páros és a Nagy Bianka, Bragato Giada-duó mellett, Kiss Ágnes is kiemelkedően teljesített és a férfiaknál is több ízben sikerült a dobogón végezni.

„A lányok a nemzetközi mezőnyben jelenleg a legjobbak, igaz egyesben van még hova fejlődni. A fiúknál mindkét korcsoportban vártam az érmet. Itt is vannak tehetségek, de folyamatosan mutatni nekik az utat, mert könnyen el lehet tévelyedni. A legfontosabb, hogy higgyenek magukban. Ott van például a Molnár Csanád, Rumi Gergő-páros, akik az EB-n ezer, a vb-n pedig ötszáz méteren is dobogósok voltak. Három év múlva 20-21 évesek lesznek, ennyi idősen már kell, hogy legyen keresni valójuk a felnőttek között is.”

Szép jövőt ígért idén az utánpótlás

 

A kapitány hozzátette, az utóbbi években sokkal kevesebb a kenus, így a válogatottba egy rosszabb teljesítménnyel is be lehetett kerülni. Azt is látja azonban, hogy most végre megmozdult valami, de rengeteg még a munka, így a téli időszak is keménynek ígérkezik. 

„A Párizs-keretnek minden hónapban lesznek egyhetes edzőtáborok, emellett a jövő év elején sífutótábor és melegvízi edzőtábor is. Az ifik mivel még iskolába járnak, kevésbé lehet őket mozgatni, tehát nekik inkább a szünetekben lesznek rövidebb összetartások. Ha kellő komolysággal végzi mindenki a dolgát jövőre is jó évünk lehet, ami már csak a világbajnokság miatt is fontos lesz, hiszen hazai környezetben a szülők és a szurkolók előtt mindenki jól szeretne teljesíteni.” – zárta Foltán László.

Szép jövőt ígért idén az utánpótlás

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók