A zártkapus versenyen minden Tokióról szól

Az olimpiai pótkvalifikációs versenyen hat, a hétvégi gyorsasági világkupán pedig összesen 45 magyar sportoló áll rajthoz Szegeden. Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány kihirdette keretét a szerdától vasárnapig tartó versenyre.

Női kenuban, valamint férfi kajak és kenuban a legjobb magyar versenyzők szállnak vízre ezen a héten Szegeden, a Maty-éri nemzetközi versenyen. Szerdán és csütörtökön tokiói kvótákért folyik majd a küzdelem, péntektől pedig az idei első világkupa érmeiért.

A magyar kajak-kenu sportág szempontjából a legfontosabb kérdés, hogy csapatunk szerez-e még indulói helyet a nyári tokiói olimpiára. A 18 lehetséges kvótából eddig 14 van meg, a maradék négyből hármat férfi kenuban, egyet pedig férfi kajakban lehet begyűjteni. Ebből következik, hogy a kontinentális pótkvalifikációs versenyen női versenyzőink nem állnak rajthoz.

 

A zártkapus versenyen minden Tokióról szól

 

A férfi kenuban viszont mind a két olimpiai számban (C-1, és C-2 1000 méter), férfi kajakban pedig K-2 1000, és K-1 200 méteren leszünk érdekeltek, mert ebben a négy versenyszámban a mieink eddig még nem szereztek kvótát Tokióra. 

“A kvóta megszerzésére reális esélye van Adolf Balázsnak és Fejes Dánielnek C-2-ben, valamint Csizmadia Kolosnak is, ők már a tavalyi világkupán bizonyították, hogy ott lehetnek a legjobbak között, és az idei formájuk is bíztató. A múlt heti pótkvalifikációs válogatón meggyőzően szerepelt a Béke Kornél, Varga Ádám-duó is, akár ők is megszerezhetik az utolsó hiányzó férfi kajakos indulási helyett K-2 1000 méteren.”

 

A zártkapus versenyen minden Tokióról szól

 

A pótkvalifikációs verseny magyar indulói:

Férfi K-1 200 méter - Csizmadia Kolos

Férfi K-2 1000 méter - Béke Kornél, Varga Ádám

Férfi C-1 1000 méter - Bodonyi András

Férfi C-2 1000 méter - Adolf Balázs, Fejes Dániel

A pénteken kezdődő ICF gyorsasági világkupán összesen 26 versenyszámban osztanak érmeket, és miután ebben a sorozatban megengedett, szinte mindegyikben két magyar egység áll rajthoz. A világkupán elért magyar eredményeket Hüttner Csaba szövetségi kapitány több számban figyelembe veszi az olimpiai csapat kialakításakor is. 

A kontinentális pótkvalifikációs verseny és a gyorsasági világkupa futamait élőben közvetíti az M4 Sport csatorna. Az esemény hivatalos oldalán, a szeged2021.com minden futam követhető lesz. A verseny a járványügyi intézkedések miatt nézők elől elzárt.

A világkupán paraversenyszámokat is rendeznek, amelyeken tokiói paralimpiai kvótákat lehet szerezni. A magyar paracsapat eddig három indulói helyet gyűjtött, Weisz Róbert szövetségi kapitány szerint ezen a versenyen reális esélyünk van még 1-2 kvótára.   

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók