Sikeresen lezajlott az oktatási hét

A regionális akadémiák szervezésében az elmúlt napokban hat helyszínen tartottak különféle izgalmas, továbbképző előadásokat az edzők számára. Az oktatási hét mindegyik eseményét nagy érdeklődés övezte.

„Az oktatási hét a Magyar Kajak-Kenu Szövetség oktatási programjának keretein belül zajlik. – fogalmazott Bardóczi Krisztián, a Kökény Roland Regionális Akadémia menedzsere. – Hétfőtől csütörtökig minden regionális akadémia egy oktatási napot szervezett az edzők számára, jellemzően mindig délután. Ezek ráadásul átjárhatók is voltak, tehát egy edző akár más régió eseményén is részt vehetett.”

Sikeresen lezajlott az oktatási hét

Hozzátette, a cél elsősorban az edzők közti tapasztalatmegosztás volt, akik a részvételért kreditpontokat is kaptnak. Egy eseménynek három szekciója volt, a programot az adott régió menedzsere állította össze, egyeztetve az MKKSZ szakmai igazgatójával, Boros Gergellyel.

„Többnyire edzőket kértünk, hogy tartsanak előadást egy érdekes témában, de az is előfordult, hogy külsősöket hívunk. Egy blokk azonban állandó volt, amelyben Boros Gergely, szakmai igazgató, illetve Kubina Ádám, főtitkár tartott beszámoltak arról, hogy milyen volt az idei év, milyen szabálymódosítások várhatóak, és ezek mennyire érintik a klubokat. Ezután a hallgatóságnak lehetősége volt szakmai kérdéseket feltenni, illetve javaslatokat is tehettek különféle témákban.” – mondta Bardóczi Krisztián.

Sikeresen lezajlott az oktatási hét

A szakember hozzátette, általánosságban nagy érdeklődés övezte az eseményeket. Az előadások témája is változatos volt, többek között a toborzási módszerekről, a bemelegítés és a nyújtás fontosságáról, az utánpótlás és a felnőtt csoportok működéséről, a gyógytorna szerepéről, vagy éppen a fiatalok sportolásra való motiválásáról is szó esett.

Sikeresen lezajlott az oktatási hét

A Kökény Roland RA Tiszaújvárosban, Wichmann Tamás RA az MKKSZ Dr. Baráth Etele Székházában, a Kammerer Zoltán RA Szekszárdon, a Csay Renáta RA Tatán, a Gyulay Zsolt RA Vácon, a Vajda Attila Regionális RA pedig Szegeden tartotta meg saját oktatási napját.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók