Példaképünk.
Elment. Meg kell értenem, de hiányzik. A fájdalom érzése után fölerősödnek az emlékek. Akik közelről ismerték Ferót tudják, hogy különleges ember volt.
Pont 30 évvel volt idősebb nálam. Ő 41 volt amikor én az Építőkben kajakozni kezdtem. Nekem ott minden új volt, akkor kezdtem ismerkedni a sportággal. Tíz éves kissrácként hamar feltűnt egy furcsa bácsi, egy „nagyon öreg” kajakos volt. Magas termetével és dagadó izmaival óriásnak éreztem. Megszoktam, hogy naponta látom ahogy vízre száll, vagy éppen feljön a stégről.
Egy-két év elteltével, amikor a PC egyesben nyomtam a Margitsziget mellett már másképp láttam őt. Amikor hallottam a csühögő fújtatását magam mögött, hamarosan utolért és elment mellettem. Ez így ment néhány évig. Ha nem is hajtottam nap mint nap olyan keményen, mint Feró bácsi, de azért szépen fejlődött a kenu tudásom. Egyre nehezebben tudott elhagyni amikor utolért. Aztán eljött az idő amikor megpróbáltam vele menni és nem engedtem, hogy egyszerűen csak megelőzzön, kemény csata volt köztünk. Kortársaimtól tudom, hogy ők is próbálkoztak és volt, akit az Öreg szépen kitett a kövekre, nem hagyta magát (mert versenyző szíve volt). Persze idővel és végül „mi győztünk”, a kor ellen csak Ő küzdött, az évek múlása akkor még minket segített.
Nem csak ezt láttam tőle. Az edzők szigorúan megkövetelték, hogy edzés után szárazra töröljük a hajót.
Feró bácsi hajótörlése egy szertartás volt.
Minden nap gondozta gyönyörű Pointer fahajóját. E célból külön felszereléssel rendelkezett. Amikor visszajött a vízről, előhozta a vödrét, egy néhai kajaklapát nyeléből kialakított gézzel és leukoplaszttal borított puha bunkót és két különböző finomságú törlőrongyot. A hajót először tiszta vízzel leöblítette, aztán mosószeres vízzel elmosta, majd ismét leöblítette és szárazra törölte, a hajó orrát pedig módszeresen belülről törölte ki a bunkóra tekert ronggyal. Elmagyarázta, hogy a dunavízben rengeteg a szennyeződés és sok apró homokszemcse, amely összekarcolja a lakkozást, ha lemosás nélkül törölné el…!
Feróbát nem csak a vízen volt nehéz kielőzni, hanem találkozáskor a köszönésben is igyekeznünk kellett. Ha nem is kereste a mi barátságunkat, de mindig közvetlen és segítőkész volt. Hallomásból tudtuk, hogy valamikor, amikor mi még meg sem születtünk sikeres nagy versenyző volt, de ő ezt soha nem említette. Nagyon szerény volt. Ha mások szóba kerültek róluk is csak jót mondott. Tiszteltük a rendíthetetlen keménységét, amivel az edzéseit végezte, amellyel példát mutatott nekünk fiataloknak. Feróbá egy fogalom volt, külön kategória. Akkoriban nem gondoltunk rá, de ő olyan mintát adott, hogy milyen egy valódi férfi és egy igazi kajakos. Ezt mi csak később értettük meg amikor mi is érett férfi korba léptünk.
Aztán teltek az évek és más egyesületbe kerültem, kevesebbet találkoztunk. Mikor ismét összekerültünk, akkor már edzőként dolgoztam a Honvédban a Hajógyári szigeten. Feróbá is átjött a Margitszigetről és hozta magával az elmaradhatatlan szekrényét és a lapáttartó állványát. A szekrénye belülről is különleges látvány volt, ahogy minden ruhadarab gondosan össze volt hajtogatva a polcokon. Kivételesen pedáns és pontos volt mindenben.
Nyomdászként dolgozott, szerintem Nála nem fordulhatott elő nyomdahiba.
Reggelenként evezett mert akkor jobb volt a víz, kevésbé zavarták a hullámok. Télen pedig ott volt a tanmedence, amiben ugyan úgy megállás nélkül lenyomta az egy órás hajtását, ahogy a vízen szokta. Akkoriban voltam annyi idős, mint amennyi ő volt, amikor megismertem. A köztünk lévő korkülönbség már nem volt lényeges, hiszen addigra eltelt 30 év. Akkoriban indultak be a mester versenyek és Feróbát utolérte a nemzedékünk, egyre többen követtük Feróbácsi példáját. Láttuk, hogy szinte örök ifjú, kiváló formában tartja magát, soha nem hagyta abba a kajakozást és 15 vagy akár 20 évet is ráver a kortársaira. Amit gyerekként furcsának találtunk azt már egy ideje megértettük. Ha olyanok nem is tudunk lenni, mint Feró, de ahogy tőlünk telik igyekszünk. Sokat tanultunk tőle és amit lehet tovább adunk a fiataloknak.
Nem emlékszem, hogy mikortól kezdtem tegezni, de ma is megtisztelőnek érzem amiért megengedte, és ezzel közelebb kerülhettem hozzá.
Isten veled Feró!
A 70 felé ballagók nevében: (Vaskuti) Pistukám ahogy Ő szólított
